The Secrets of the Forest II. - Katherine nyomában

5. fejezet

Mrs. Jones állt előttünk egy köntösben, fáradt arckifejezéssel.

- J...Jó estét Mrs. Jones. –köszöntem bizonytalanul.

- Jó estét!- köszönt illedelmesen Max is.

- Szervusztok, gyerekek!- mosolyodott el halványan. – Mia mondta, hogy jöttök. –lépett hátrébb, hogy be tudjunk menni.

- Köszönjük. –léptünk be a lakásba.

- És Mia most hol van?- érdeklődött Max aggodalmasan.

- A szobájában van Reachellel. –mutatott az emelet felé. –Menjetek csak, nyugodtan.

- Köszönjük. –bólintottunk, majd a lépcsősoron lépkedtünk felfelé. Az eddig mellettem lépkedő fiú most szinte futott. Én is egyre gyorsabban tettem meg a lépéseket a cél felé. Max szinte feltépte az ajtót.

- Itt vagyunk! Mi történt?- kérdezte azonnal. A lányoknak kellett pár másodperc, mire felfogták, hogy mi történt.

- Max! Elena!- borultak a nyakunkba. Reach jött hozzám, Mia pedig Maxhez, természetesen.

- Nyugi, kicsim!- simogatta Mia hosszú, szőke haját. –Nincs semmi baj! Ne sírj!

- Jól van, Reach. –simogattam barátnőm hátát, miközben ő szó szerint a vállamon sírt. –Mi történt?

- Üljetek le, rendben?- tolta el magától Miát, és letörölt egy könnycseppet az arcáról. Olyan aranyosak együtt! De most fontosabb dolgunk van ennél.

- Mi a baj?- kérdeztem miközben Miát is szorosan megöleltem. Úgy kapaszkodott belém, minta attól félne, hogyha elenged, akkor soha többé nem látna viszont.

- Miért sírtok mind a ketten?- kérdezte Max, mikor már a két lány velünk szemben ült az ágyon, mi pedig egy-egy babzsák fotelben foglaltunk helyet.

- N...No...ra... - kezdte Reachel szaggatottan, majd a sós cseppek ismét utat törtek maguknak. Gyorsan letörölte egy zsebkendővel, de nem tudott újra megszólalni.

- Mi... mi történt Norával?- kérdeztem ijedtem. Ezek szerint a balsejtelmem beigazolódik? Vele történt valami?

- E... eltűnt. –nyögte ki végre Mia.

- Mi?!- kérdeztem teljesen lefagyva. –A... az nem lehet. Hogyhogy eltűnt?

- Mi...Mikor elmentem h...hozzájuk, Mrs. Justice a...azt mondta, h...hogy fél órája me...ment el. É...és hogy épp ho...hozzám indult. –szipogott Reachel. –Mi...mikor haza mentem, a...anya azt mondta, h...hogy itt nem járt. Hi...hiába hívtam, ne...nem veszi fel. S...senki sem látta. A csa...családja is mindenkit fel...felhívott, de senki sem tud róla s...semmit.

- Ez mikor történt?- kérdezte Max. Én nem tudtam megszólalni. Ismét elfogott az a szörnyű érzés, hogy valami rossz dolog történt. Csak reménykedni tudok, hogy ne legyen igazam.

- Háromkor. Azóta nem hallunk felőle semmit. –mondta Mia. Végre sikerült összeraknia egy összefüggő mondatot.

- De... mégis mi történhetett vele?- kérdeztem, de sokkal inkább magamtól. Csak hangosan gondolkoztam.

- Nekünk már minden megfordult a fejünkben. –vett egy nagy levegőt Reachel, nehogy ismét elsírja magát. –Elrabolták, megverték, eltévedt, bár ez elég hihetetlenül hangzik, tekintve, hogy itt nőtt fel, és nem először indult hozzám. –sorolta a lehetőségeket. –Egyből a legrosszabbra gondolunk. Mindig felveszi a telefont! Mindig! Most viszont már órák óta semmi jel. Mintha elnyelte volna a Föld!