The Secrets of the Forest II. - Katherine nyomában

1. fejezet

Itt van előttem. Végre megtaláltuk. Óvatosan nyúltam érte, majd elemeltem az állványról, mire a kék fény kialudt. Teljes sötétség burkolt körbe minket. Rám tört a pánik. Mi lesz most? Jake itt van még egyáltalán? Vagy ez az egész egy csapda?

- Jake?- kérdeztem. Meglepődtem a hangom remegésén.

- Itt vagyok. –fogta meg a vállam. –Megvan?

- Igen, meg. –válaszoltam valamivel magabiztosabban.

- Akkor ki kéne minket vezetned innen. Van tíz percünk.

- Tíz percünk?- kérdeztem szinte már kiabálva.

- Igen. Kilenc és fél perc múlva itt vannak a csicskák a vérebekkel, mivel a könyvet elvetted a helyéről.

- Akkor futnunk kéne. –javasoltam.

- Egyetértek. –mondta, mire megragadtam a csuklóját, és futni kezdtünk, felfelé a lépcsőn. Lihegve, kifáradtan értünk vissza az erdőbe.

- Mennyi időnk van még?- kérdeztem, miközben a kezemmel a térdemen támaszkodtam, és próbáltam egyenletesen lélegezni, de nem ment olyan könnyen.

- Három perc. –nézett az órájára.

- Oké, annyi talán elég lesz. Én visszamegyek a fiúkért. –mondtam, miközben a táskámba süllyesztettem a zsákmányt.

- Oké. Én megpróbálom húzni az időt, hogy kijussatok. Nem garantálom, hogy nem mennek utánatok. Szóval siessetek!

- Oké... És... Köszönöm... Mindent. –mondtam kicsit zavartan. Ahhoz képest, hogy az elején még rosszfiú volt, talán végleg átáll a mi oldalunkra, és segít az öccse elleni harcban.

- Nincs mit. Szívesen tettem. Jó érzés végre jót cselekedni. –mosolyodott el. –Na fuss, és tűnjetek el innen, gyorsan!

Szó nélkül futásnak eredtem, vissza a mezőre. Mikor odaértem, láttam, hogy az összes őr a földön fekszik bilincsben, Tom pedig fel-alá járkál idegesen, miközben két kézzel a hajába túr. Damien még mindig Lindát, a véreb barátnőjét szuggerálja, de ahogy látom egyre fáradtabb. Érkezésemre mindketten felém kapják a fejüket.

- Te élsz?!- kérdezte Tom, meglepődve, de látom, hogy örül.

- Megszerezted?- kérdezte Damien.

- Igen és igen. –feleltem, majd előhalásztam a könyvet, majd azonnal vissza is raktam. –Két percünk van, hogy eltűnjünk innen, mire észreveszik, hogy eltűnt.

- Akkor húzzunk innen!- mondta Damien, majd mindhárman rohanni kezdtünk. Közben Damien kezébe nyomtam a térképet, így ő mutatta az utat.

- És mégis hogy szerezted meg?- kérdezte Tom futás közben.

- Amint biztonságos helyre értünk, mindent el fogok mondani. –ígértem meg.

Szótlanul futottunk tovább, míg kiértünk a Sötét Erdőből. Én futottam volna tovább, a fiúk viszont visszarántottak. Ja igen! Ez a Sullivan birtok.

- Hogy akarunk átjutni?- suttogtam.

- Kerülővel. Ha közel megyünk a házhoz, Alex még észrevesz minket. –mondta Damien, majd elindult jobbra, messzebb a háztól. Mi követtük.

Sikeresen átjutottunk a birtokon. Mondjuk szerintem akkor sem lett volna semmi gond, ha a háznál megyünk el, mivel szerintem Seggfej már rég elaludt. De mindegy. Fő az elővigyázatosság. Mikor sikeresen visszaértünk a Donovan faházba, Maxet a kanapén fekve találtuk, a plafont bámulta. Érkezésünkre azonban felkapta a fejét.