Délelőtt kaptam a telefon hívást, hogy Luka úton van. Azonnal összepakoltam egy hétre, nekem és Maxie-nak majd a legelső Belgiumba tartó járatra felszálltunk. Maxiet a babakocsijába toltam, ameddig csak lehetett, a repülőn legnagyobb örömömre a karjaimban aludt nagyokat álmodva. A mai napi nyűgös részeket ezáltal átugorhatjuk azt hiszem.
A légiutas-kísérők külön szemmel tartották a babás anyukákat és a kismamákat. Másfél óra hossza sem volt az út, de nagy segítségemre voltak, amikor úgy adódott. Például, ha mosdóba kellett mennem, vigyáztak Maxiera. Nagyon jó tapasztalatom volt a légitársasággal, amit nem fogok elfelejteni.
Sophie-nak dobtam egy telefont, hogy érkezünk, ezért nagymama készenléti üzemmódba kapcsolt és bedobta a kocsiba indulás előtt a babaülést, amit még Maxie születése előtt vett, hogyha itt lennénk, Maxie biztonságosan tudjon utazni. Sietősre vettük a tempót a reptérről a magánszülészetre. Pár óra idegtépő várakozást követően, hallottuk meg a csöpp baba hangját, aki olyan élet erős volt, mint a szülei. Könnyek között találkoztunk vele. Nem hazudok, mindeki sírt a terembe, még Maxie is, amit pontosan nem tudom, hogy miért is.
Victoria a legszebb, legerősebb és a legboldogabb anya a világon. Ennél elképesztőbb nővel még sohasem találkoztam. Testvéremként nézek fel rá és szeretem. Luka pedig maga a földre szállt angyal. Hát komolyan mondom azt hittem, hogy helyben elolvadok, mint a fagyi a napon. Gyönyörű kisfiú. Kis apróság.
Victoria agyon puszilgatta az unokaöccsét, de nem várhattuk el, hogy az egész napot bent töltsük náluk, ezért Sophie újonnan épített házát ajánlotta fel, vagyis más választást nem is engedett volna nekünk, úgyhogy ott szállunk meg, ez ellen semmi ellenvetésem sem volt, mert szeretem Sophiet.
Ő a legboldogabb nagymama úgy hiszem. Két csodaszép unoka, még hozzá egy évben. Kell ennél több boldogság?
- Van egy meglepetésem a számodra! — vigyorgott sejtelmesen Sophie, majd átvette Maxiet és beleültette az etetőszékbe.
A ház csak az elmúlt hónapokban épült fel és direkt úgy rendezett be mindent, hogy az baba-barát legyen és az is való igaz, hogy mesésen rendezett be minden helyiséget. Minden ott van ahol lennie kell, a színekkel játszadozva vett bútorokat, szőnyeket, díszeket, amitől az ember tudatalatt is komfortálódik.
- Félnem kellene? — mosolyogtam egy nagyot, miközben felültem a bárszékre és a konyha pultra támaszkodtam. Sophie a plafonra pislantott és gondolkozni kezdett, majd becsatolta az övet az etetőszékben. Maxie izgatott volt és rúgdosta játékosan a lábait.
- Attólfügg. — vont egyet a szemöldökén, majd elkezdte készíteni a házi készítésű Sophie' babapürét, saját receptje szerint. Ahogy láttam banánt használt többségben és almát, kíváncsian figyeltem, hogy milyen ínyencség készül, amit a kispajtás lakmározhat vacsorára. — Kisapám te aztán nagy focista leszel! — gügyögött Sophie Maximilanhoz hajolva, aki hatalmasakat rúgott a lábaival. Sophie játszadozása annyira boldoggá tette Maxiet, hogy valahogy kiakarta fejezni a szeretetét, ezétt az ujjaival megérintette Sophie orrát. Halvány mosoly csücsült az arcomon, miközben elmerengtem rajtuk, de ugyan a kapucsengő megszólalt.
- Kinyitom. — ugrottam a bárszékről le mit sem sejtve és szaladtam az ajtóhoz, amit nagy hévvel nyitottam ki. Abban a pillanatba döbbenten néztem az előttem álló személyre, aki szintén nem nagyon akart kicsattanni a boldogságtól.
- Meglepetés.. — termet köztünk Sophie és egy nagy öleléssel köszöntötte a fiát, majd mit sem tudva a köztünk uralkodó haragról fürkészett minket. — Most mi van? Ennyire nem örültök egymásnak? — kérdése megütötte a testem minden létező porcikáját. Inkább elálltam az útból és beengedtem. Max szótlanul lépett be, pedig csak egy "szia"-ra és egy bocsánatkérésre vártam. Olyan nagy dolgok ezek? Nem hívott már lassan három hete, mióta Ő kijelentette, hogy együtt vagyunk, de amikor egy helyiségben tartózkodunk, akkor egymáshoz sem merünk szólni. Komolyan idáig süllyedtünk?
Tudom, nem lett volna illendő, de én hátat fordítottam nekik, és vissza mentem Maxiehoz, aki baba szemeivel kémlelte kíváncsian a dolgokat. Bármilyen helyzetben is képes mosolyt csalni az arcomra. Arra a bárszékre ültem vissza, ahol a jó előbb is ültem és a pultra letett csörgő oroszlánját toltam oda neki, amire azonnal rámarkolt és visított.
- Maximilian is itt van? — kérdezte Max a szokottnál hangosabban Sophietól, miközben a konyhába siettek, mivel elkerülhetetlen lett volna nem meghallani Maxie kis kacagását. Látszott Maxon, hogy nagyon megörült Maximilian jelenlétét látva. Nem vagyok féltékeny, hisz tudom, hogy a fiáról van szó, de bárcsak nekem is így örült volna. A boldogságtól majd kicsattanva állt meg mellettünk és megpuszilta Maxie szőke haját, aki csak gügyögött. Elmerengve néztem kettőjüket. Annyira vágyok arra, hogy ez minden pillanatban így legyen, egy házban, amit az otthonunknak hívhatnánk. — Telefonált a sajtósom. Készültek képek a reptéren Hedda-ról és Maximilianről. — mesélte el ezt Max kicsit sem boldogan. Beharaptam az ajkaimat, majd egy kis idő után megszólaltam.
- Végülis elkerülhetetlen lett volna, hogy egyszer ne kapjanak minket lencsevégre.. — Max égkék íriszibe pillantottam, aki tudomásul vette, amit mondtam és egyetértően biccentett, miközben kicsatolta Maxiet az etetőszékből és a karjaiba vette.
- Tudom. — Maxie rámarkolt a pólójára, amin Sophie kacagott egy kicsit és melegíteni kezdte Maxie vacsoráját. — De féltelek titeket.. — szemei teljesen átláthattak rajtam, annyira égetett a nézése. Egy nagyot nyeltem, Sophie vette a lapot. Maxot a nappaliba terelte egy halom játékkal, amikkel Maximiliant szórakoztathatja.
- Nem értem Maxot. Egyszer nagyon odáig és vissza van érte — biccentettem a fiam irányába. —, máskor hetekig nem hív, hogy mi a helyzet Maxie-val.. — sóhajtottam csüggedten. Sophie értette, hogy miről beszélek, hisz ismeri már a fiát. Csalódott volt Sophie, amiért még ennyi idő után is itt tartunk Maxal. Borzalmasan gyerekes egy férfi.
- Nem áll még készen. — rázta meg lemondóan a fejét. — Ez az egész hirtelen történt neki. A terhességed, a szakításotok, nehéz futamok, Maxie születése, az esélyek elvesztése a világbajnoki címtől..
- Igyekszem türelmes lenni, de nekem is fáj nem csak neki. — a szemem sarkát egy könnycsepp kezdte el szúrni.
- Tudom és azt is, hogy ennyi idő után még mindig szereted, csak félsz a csalódástól. — szavai igazak voltak, sajnos vagy nem sajnos. — csak egy kis időt kell most kibírnod vele Hedda, csak egy kis időt..
Ezek a napok viszonylag gyorsan és zökkenő mentesen teltek el. Nem azt mondom, hogy öribarik lettünk, de valahogy csak eltűrtük egymás jelenlétét, ami csodával határos módon sikerült. Tudtuk mindketten, hogy nem egymás miatt vagyunk itt, ez nem kettőnkről szól, hanem Victoria-ról, Tom-ról és Luka-ról. Őket kell a köztünk lévő "békességgel" megtisztelni.
Amikor Victoria hazajöhetett a kórházból Luka-val, mihelyst tudtunk és kipihenték magukat, meglátogattuk őket az otthonukba.
Azokban az órákban tényleg azt éreztem, mintha minden rendben lenne. Kizárólag egymás boldogságára koncentráltunk a többiekkel és a kis családunkra a Verstappen oldalról. Mindannyian a nappaliban összegyűlve egy kört alkottunk, csak éppen mindenki más garnitúrákon ült. Victoria a szülés után érthető módon a kényelmes bársony zöld kanapéjukon pihent, az előtte mózes kosárban szundikáló Luka-val. Tom mellettük ült, Sophie egy fotelben, közelebb húzodva a körhöz. Én és Max a zöld szőnyegen, ahol Maxiet szórakoztattuk.
Tom kihozta Luka játékait, amikkel még nem tud játszani a fiuk, ezt viszont Maxie igen csak ki tudta használni. Luka játékainak jobban örült, mint a sajátjainak. Kúszott a szőnyegen és nevetgélt. Emelett nagyon érdekelte őt a kis unokatestvére Luka. Ahányszor csak lehetett, mindig mellette hasalt a kanapén és onnan vigyázott rá. Maxie korábban nem tudta kezelni az indulatait, ahogy a többi baba sem ebben a korban. Nem tudta még, hogy hogyan kell máshoz érni úgy, hogy óvatos legyen. Régóta tanítom már neki, hogy ne legyen kis szeleburd és vad, mert ugyan vannak olyan élőlények akikkel óvatosan kell bánni és nem szabad durva lenni velük.
Az ölembe vettem és a kis kezét megfogva mutattam meg, hogy nyúljon Lukahoz és okosan úgy is tett. Max csodálta minden mozdulatom, ami mit ne mondjak zakatolt a szívem. Maxie, Luka kezét és hasát simította meg finom mozdulatokkal, miután a tudtára adtam, hogyan érintsen meg egy másik babát. Szerintem egész jó munkát végeztem. Nagyon érdekelte őt Luka. A kisember társat talált magának. Sophie teljesen elolvadt tőlük és folyamatosan megörökítette a pillanatot.
- Hármótokat is lefényképezlek! — intett nekem, Maxnak és a kisebbnek is Sophie. Maxal kelletlenül összenéztünk, de nem akartunk ellenkezni és ezzel a hangulatot lelombozni, így tettük, amit Sophie kért. Max törökülésbe helyezkedett el és ölébe vette a fiúnkat, közelebb ültem hozzájuk, a lábam magam mellé hajlítva és egy kicsit oldalasan ülve. Mindenki arcára a döbbenetet festettem fel, amikor bevállaltam, hogy Max combjára támasztom a kezem. Max azonnal megrezzent az érintésemtől, de nem lökte le az ujjaim vagy hasonló. Inkább csak az érintett pontokra nézett, majd rám közömbös tekintetével, de jól észrevehető volt az ott bújkáló mosolya. Sophie szerintem fotózni is elfelejtett, akkora sokkhatás érte. Victoria-ek pislogni se mertek. Maxie már nem bírta tovább, hogy egy helyben kell maradni, ezért idegesen ordított egy nagyot. Maxie tette ugrasztott ki minket a "pillanatunk"-ból, majd átvettem, de még az én ölembe sem akart meg maradni, inkább a nagyiját választotta.
- Ki megyek egy pohár vízért! — feszélyeztetve éreztem magam, amikor Max mellől felálltam, ugyanis a bordó szoknyám alatti részről simán betekintést nyerhetett, amit látszólag ki is használt, mert Victoria köhögte el magát mérgesen. Egy dizájnos üveg poharat kezdtem megtölteni vízzel, amikor a konyhába toppanttam. Egyik kezem a pulton támasztottam, lábaim pedig összekulcsoltam, miközben hidratáltam magam. Max bátortalanul jelent meg a konyhába, és a frissen vágott hajába túrt bele, ami elképesztően jól nézett ki. A víz is, majdnem kifolyt a számból. Zavartan pillantottam el, amit észrevett és próbálta kiélvezni a fusztráltságom.
- Meglepett, amikor ennyi idő után mertél hozzám érni.. — szólalt meg egy kis idő után és kinyitotta a húgáék hűtőszekrényét.
- Csak a kép erejéig. — magyaráztam meg a tettem modortalanul és beleittam újra vízembe. Tudom nem voltam kedves és ez látszott is Maxon, hogy nem esett jól neki. De mégsem vallhattam be, hogy mennyire megakartam érinteni
- Aham.. — szólt csak ennyit és kivett egy nagy tál kész ételt. Láttam az arcán, hogy fusztrálta, amit mondtam. Ah, miért vagyok ennyire érzéketlen? Lenéző tekintetét rajtam legeltette, miközben megmelegítette az ételt, majd az egyik fiókból kivett egy villát. A fiókot visszatolta és egy darabig csak állt mögöttem. Végig háttal álltam neki, mert nem vett rá a lélek sem, hogy én felé forduljak és a szemébe nézzek. Egyik pillanatban csak megéreztem a lehelletét a fülem mögött, amitől megfeszült a testem és a szívem kétszer akkorára ugrott. Ezek után is miért van még rám hatással?
- Én is mindent csak Maximilianért teszek.. — kiélezett megjegyzésétől éreztem, ahogy pofára ejtett. Ilyen szinten még soha nem fájt semmilyen kimondott szava, de most hallatszott a hangján, hogy undorodva mondja, ami egészen elkeserített és hanyatlás volt a részemről. Visszasétált a többiekhez, én azonban csak ott álltam és próbáltam megemészteni a hallottakat, lenyelni a szavait és elfogadni, hogy az egészet csak megjátsza, hogy Maxie boldog legyen. Mostantól az egész életünk csupán csak egy színjáték lesz?
Ezzel a résszel kifejezetten nem vagyok megelégedve, nem sikerült valami jóra, de igyekszem a legjobb formát hozni!