𝚂𝚣í𝚟 𝚍𝚒𝚔𝚝á𝚕 //𝙼𝚅 𝙸𝙸.//

XV.

- Azóta sem beszéltetek? — harapdálta az ajkát anya. Szomorúan megráztam a fejem, amikor visszaemlékeztem az utolsó Belgiumban töltött napokra.

- Nem igazán. Nem. — ráztam meg a fejem és Maxie-nek odagurítottam egy kis labdát.

- De miért? Miért nem hívod már fel! — noszogatott anya, mire csalódottan néztem rá. Anya összeráncolta a szemöldökét és próbált rájönni, hogy az arckifejezésem mit jelent ez esetben.

- Azért mert barátnője van! — vágtam rá idegesen.

- Hogy mi?! — szaladt fel az egekig anya szemöldöke. — Az nem lehetséges! Sophie hívott, hogy remekül elvagytok hárman és aranyosak vagytok!

- Aranyosak.. — gúnnyal teli hangon ismételtem el anya szavajárását.

- Most mi van? Komolyan beszélek! Azt hittük, hogy újra..

- Hogy újra mi? Na, nem! Csak én és ő van! Nincs már mi és nem is lesz! — szögeztem le, miközben újra és újra összetört a szívem. Utálom.

- Nyilvánvaló.. — forgatta meg anya a szemeit, egy szavam sem hitte el, mire elkattant bennem valami.

- Te nem tudhatod, hogy mennyire elegem van! Te nem voltál ott! Nem tudod, hogy milyen ember! Maxie-val úgy viselkedik, mintha egy törékeny kis csésze lenne, én meg csak vagyok anya és utálom! Egykor a világom volt, ő az enyém volt én pedig az övé! Mostmár ő másé.. — elcsukló hangon kiabáltam. Maxie leejtette a kis labdát, ami halkan pattogott a padlón. Nem értette, hogy miről beszélünk, csak annyit érzékelt, hogy körülötte minden fagyos lett egy szempillantás alatt. Az anyja szomorú csak ennyit tudott.
Anya döbbenten meredt rám, majd lesütötte a szemeit.

- Csak, hogy tudd nincs barátnője.. — mondta anya, mire hitetlenkedve pislogtam.

- Ne próbáld ezt bemesélni nekem. Mostmár senki se vehet bolondra! — hajtottam le a fejem, a tekintetem azonnal elhomályosult a könnyektől. Maxie a látó körömbe kúszott és kíváncsian felnézett rám. Csak ezt ne! A karjaim közé fogtam és magamhoz öleltem. Ő az én menedékem. Belepusziltam a kis baba husis nyakába, amitől pajkosan ficánkolt. Anya halványan mosolygott le ránk.

- Csak figyelned kellene a környezetedre. — szóllt meg anya.

- Ennyire önző lennék? — nevettem fel hitetlenül. Anya a fejét rázta, majd elhondolkozott.

- Ha az egy évvel ezelőtti éneddel most találkoznál elszégyelnéd magad. — könnyeim újra megeredtek, mert nagyon jól emlékszek arra a Heddára. Alkohol, bulik, pasik. Az egyetemre se vettek fel, emiatt szétestem és ez a három dolog volt a következménye, ezek sodortak éveken keresztül, míg egyszer betelt a pohár a családnak, főleg a bátyámnak, aki karomnál fogva rángatott el a futamra, ahol megismertem Maxot, azóta pedig körülötte forog az életem. Ha pedig ez túlzás lenne, akkor máshogy fogalmazok, minden dologban rejtőzik valami, ami hozzá köt és nem tudok tőle szabadulni, főleg, hogy egy hús-vér kisember is van már belőle. A torkom összeszorult, amikor anya szemeibe néztem. Hogy tudok egyáltalán belenézni ezek után? — Ezt úgy sem fogod nekem elhinni, de tudod, hogy ki változtatott meg? Ki miatt vettél pál fordulatot, radikális változást még hozzá gyönyörű irányba...

- Jó anya felfogtam, hogy teljesen felfordult az életem.

- Na, de ki miatt? — magabiztosan a csípőjére tette a kezeit. Anya győzedelmeskedett.

- Max miatt. — suttogtam alig hallhatóan.

- Pontosan!

- Tovább lépett. — folytattam, mire anya hanyagul legyintett.