- Apa, mivel ijesztgeted már szegény Rebekát? – hallottam magam mögött Márk ideges hangját, amitől azonnal elvigyorodtam. Ez a srác pillanatok alatt képes volt felhúzni magát itthon, pedig a suliban összesen ha négyszer felemelte a hangját két hónap alatt.
- Csak beszélgettünk – fordultam hátra, hogy meglássam egymás mellett állni a két testvért. Meglepően hasonlítottak egymásra első ránézésre, de ha az ember egy pillanattal tovább figyelte őket, rögtön észre lehetett venni azt a rengeteg különbséget, amitől teljesen máshogy néztek ki. Misi egy borzasztó magas, nagyobb darab srác volt, mellette Márk majdnem alacsonynak tűnt, pedig ő volt az egyik legmagasabb srác az osztályban. Márk inkább az anyukájára hasonlíthatott, mert Misi és az apja szinte két tojás voltak.
- Igen, és arra jutottunk, hogy mára itt maradhat a hölgy, de remélem, ebből nem csináltok rendszert, fiúk – dorgálta meg őket a férfi, mire Misi felhorkantott.
- Apa, nem is lakom itthon – forgatta a szemét, de ettől mind elkomolyodtak pár percre. Mert Misi sokkal hamarabb elköltözött itthonról, mint az indokolt lett volna, és gondolom nem volt felhőtlen a hangulat akkoriban itthon.
Ezután viszonylag csöndben készülődtünk a barátnő érkezésére, beszálltam az asztal megterítésébe, míg a fiúk úgy csináltak körülöttem, mintha csinálnának valamit, amin majdnem elnevettem magam. Az apukájuk főzött korábban, most újramelegítette a kaját, és pont akkor tette a levest az asztalra, amikor csöngettek.
- Srácok, viselkedjetek, különben kiköttetem a netet meg a kábeltévét – fenyegetőzött az apjuk, ami meglepően nagy sikert aratott. A két srác csak bólogatott és egy szót sem szólt, míg az apjuk beengedte a nőt az ajtón.
Fogalmam sincs mire számítottam, kit tudok elképzelni emellett a férfi mellett, de eléggé megdöbbentem, mikor megláttam a nőt, aki belépett az ajtón. Egy csinos, 40 körüli, farmert és egy vörös dzsekit viselő nő lépett be a házba kicsit félve, mintha most járna itt először. Én a konyhapultnak támaszkodtam, próbáltam háttérbe húzódni, mert bár sok mindent átéltem már, ez akkor is rohadt kínos volt. A polcok rései között láttam, ahogy egy futó csókkal köszönti Lacit, aki lesegítette róla a dzsekijét, majd előkapott neki is egy pár papucsot.
- Fiúk, ő itt Linda – mutatta be a nőt az apukájuk, ahogy kiléptek a polcok takarásából, és rögtön beszélni kezdett. – Ő itt a két fiam, Misi és Márk, Misó az idősebb, róla meséltem tegnap, Márk pedig a kicsi, ő még gimnáziumba jár.
- Sziasztok – integetett nekik aranyosan mosolyogva a nő, de az én tetszésemet nem nyerte el elsőre. Mintás kötött pulcsi volt rajta egy kényelmesnek tűnő farmerrel és kiskutyás mintás zoknival, de nagyon rég megtanultam már, hogy nem szabad külső alapján megítélni senkit. – Linda vagyok, egy kiadónál dolgozok, szerkesztő vagyok, könyvekkel foglalkozom, és próbálom időközben a saját könyvemet is megírni, de elég nehezen megy – mutatkozott be gyorsan, és kezet fogott a fiúkkal. – És te? – lépett elém kinyújtott kézzel.
- Rebeka vagyok, Márk egyik osztálytársa – ráztam meg a kezét. Lassan mind elfoglaltuk a helyünket az asztalnál, de volt egy pillanat, amíg a srácok csak álltak és bámultak, csak később jöttem rá, hogy arra vártak, hogy az apjuk megmondja, melyik helyre üljön a nő. A téglalap alakú asztal körül hat szék is állt, de mi csak öten voltunk, úgyhogy kényelmesen elfértünk. Mikor Laci kihúzta az egyik széket Lindának, és leültek, a srácok is elhelyezkedtek. Márk megfogta az alkaromat, és odahúzott a mellette lévő székhez, ami az asztalfőn helyezkedett el.
A két fiú egymás mellett ült az egyik oldalon, szemben velük Linda és Laci, én pedig Linda és Márk mellett az asztalfőn. Egy pillanat alatt elkezdtük kiszedni a vacsorát, és felszínes, kényelmetlen beszélgetésbe mélyedtünk az időjárásról, és a közelgő télről.
- Hát ez rohadt finom – döbbentem meg azon, hogy milyen jól főz Laci. – Apa egy mirelit pizzát sem tud megsütni rendesen – mondtam, és elgondolkoztam. Nem is tudom, mit evett az utóbbi hetekben. Sosem voltam távol apától több napon keresztül, így folyton én csináltam a kaját kettőnknek, miután rájöttünk, hogy apának nem fog menni a főzőcskézés kicsivel anya halála után.
- Anyukád volt inkább a szakács? – kérdezte Márk és rámpillantott kanalazás közben.
- Ja, és annyira jól főzött, hogy sosem akartam megtanulni főzni, mert képtelen voltam olyan jókat csinálni, mint ő – ráztam a fejem mosolyogva.
- Ő sütötte azt a sok sütit, amit mindig elhoztál? – kérdezte teli szájjal Misi, miközben a két felnőtt szótlanul figyelte a beszélgetést.
- Ó, igen, annyira szeretett sütni, hogy mindig túllőtt a célon a mennyiséggel, úgyhogy állandóan Regiékhez cipeltem a maradék sütit – magyaráztam Márknak is, hogy megértse, miről beszélgetünk.
- Azt hiszem, azért szoktunk oda hozzájuk az elején mindannyian – nevette el magát Misi. Aztán már nem volt több süti, és lassan mind valami új bázis után néztünk, mert nem tudtunk megmaradni ugyan azon a helyen, mint előtte miközben minden megváltozott körülöttünk.
- És hogyhogy nem főz már mostanában anyukád? – érdeklődött kedvesen Linda, én pedig még azelőtt tudtam, hogy el fogom rontani a hangulatot, hogy megszólaltam volna. Nehéz volt erről beszélnem, és kimondanom a szavakat, de megszoktam már annyira, hogy csak egy kicsit tört össze a szívem minden alkalommal, ahogy kimondtam.
- Mert meghalt – vontam vállat, eljátszva a kemény csajt, pedig abban a pillanatban minden voltam, csak kemény, bátor és erős nem. Nem tudom, hogy mindenkinek vannak-e ilyen pillanatai, de néha egyszerűen nem bírtam magammal sem elhitetni, hogy elég erős vagyok ahhoz, hogy végigcsináljam a napokat anélkül, hogy minden percet végigsírnék és csak sajnálnám magamat azért, mert minden olyan ocsmány módon alakult.
- Ó, sajnálom – nyelt egy nagyot Linda, és Laci is szomorúan nézett rám. Erre a szóra sosem tudtam, mit kéne válaszolnom, úgyhogy csak megráztam a fejem, és ettem tovább, mintha mi sem történt volna.
- És amúgy van valami hobbid? – kérdezte Misi Lindától, megtörve a csöndet.
- Az íráson kívül nem nagyon, kevés időm jut bármi másra. Mondjuk van egy cicám, ha a vele való játék számít, akkor az – mosolyodott el a macskát felidézve, és azonnal fotókat kezdett róla mutogatni, de a nyomott hangulat csak nehezen tűnt el evés közben a társaságból.
- Arra gondoltunk Lindával – köszörülte meg a torkát Laci a második fogás közepén –, hogy ezentúl gyakrabban fogunk eljárni egymáshoz – jelentette be.
- Hát meglep, hogy fel kell világosítsalak, de Misi már nem lakik itthon, engem meg beadtál abba a hülye suliba, úgyhogy szinte sosem vagyok itt, ugyan mindegy, mit csináltok – csattant fel Márk, mire rögtön ránéztem. Dühösnek tűnt, de nem tudtam eldönteni, hogy mi miatt lehet mérges tulajdonképpen. Összehúzta a szemöldökét, és olyan kihívóan meredt az apjára, mintha csak azt akarná, hogy az visszaszóljon neki. Óvatosan megböktem a karját, mire rámnézett, sötétzöld szemei csillogtak a benne kavargó indulatoktól.
- Ha én nem verekedhetek, te nem szólogathatsz be az embereknek – súgtam oda, miközben Laci arról magyarázkodott Lindának, hogy Márknak kicsit nehéz természete van. Gyorsan végigsimítottam Márk karján, hátha attól megnyugszik valamennyire, de nem látta rajta nagy változást.
- Szerettem volna ha tudtok arról, milyen változások zajlanak az életemben, még akkor is, ha nem érdekel titeket – mondta végül sértődötten az apjuk, de azért próbált uralkodni magán. Simán el tudtam képelni, hogy Márk és ő órákon át kiabál egymással minden hülyeség miatt.
- Persze, hogy érdekel – szólt közbe Misi. – Csak kicsit nehéz most ez a helyzet nekünk, tudod, hogy Márk milyen nehezen bírja a változást, meg nekem is sok dolgom van – magyarázkodott mindkettőjük helyett.
- Tudom, de nekem is nagyon nehéz és új ez a helyzet – válaszolt az apjuk, mire Márkra néztem. Szinte hallottam, ahogy beszívja a levegőt a beszédhez, de ahogy felém tévedt a tekintete, csöndben maradt.
- Tudjuk, apa – zárta le végül a beszélgetést Misi, miután Márk nem mondott semmit.
Csendben fogyasztottuk el a maradék kaját, szinte közösen, mert Misi konkrétan a fél adagot megette, amit kiszedtem, folyamatosan Márk előtt áthajolva lopkodta a cuccokat a tányéromról. Nem is emlékeztem, hogy egyáltalán csináltunk ilyet bármikor is addig a percig, amíg elém nem hajolt, hogy kikapjon egy kis sült krumplit a tányérom széléről, de akkor rögtön beugrott, hogy amíg anya kajáit ettük Regiéknél, mindig bepofátlankodott Danival és Ivánnal, és megpróbálta lelejmolni tőlem az összes kaját, mert hogy otthon úgyis van még egy csomó, én meg mindig hagytam neki. Néhány folyamatosan éhes 15-6 éves sráccal a nyomomban hamar megtanultam, hogy minden kaját el kell dugnom, amit tényleg meg akarok enni.
- Elég lesz már. Misi. Hagyj neki is kaját – csattant fel Márk a vacsora vége felé, és egyszerűen eltolta maga elől Misit, akinek még éppen sikerült felszúrnia egy kis húst a villára, úgyhogy azt gyorsan megette, és vigyorogva bámulta az öccsét.
- Csak nincs valami baj, öcsi? – nevetett fel Márk dühös arcát látva. Hát, lehet, hogy én is állandóan ideges lennék, ha direkt provokálnának, de Misi csak viccelődött, ami Márknak nem esett le, tényleg mérges volt a srácra.
- Semmi gáz, engem nem zavar. Úgyse ennék meg ennyi kaját, minek maradjon meg? – kérdeztem, miközben Misire villant a tekintetem. Dani egyik barátja, Kristóf nagyon szar körülmények közül jött, egy drogfüggő nő fia volt, aki hamarabb adta volna el néhány belső szervét, mint hogy olyan dolgokra költsön, amik neki nem számítottak, így alig ettek bármit, a srác folyton kopott, szakadt ruhákban járt, és állandó rettegésben élt. Mellette tanultam meg, hogy mit jelenthet éhezni, nekem szerencsére sosem volt részem ilyenben, de borzasztó volt látni őt, ahogy egyre vékonyabb lesz, és szépen lassan felad minden reményt.
- Ja, én meg úgyis állandóan éhes vagyok – nevette el magát Misi, gondolatban valószínűleg teljesen máshol járva. – Már Mesi is alig bír velem, állandóan piszkálom hogy főzzön valami jót.
- Ő a barátnőd? – érdeklődött mosolyogva Linda.
- Igen, együtt élünk már másfél éve, de már vagy négy éve együtt vagyunk – mosolygott Misi Lindára. Nem sok boldog párt láttam még életemben, de ha egyszer valamikor arra vetemednék, hogy még egyszer összejöjjek valakivel, meg sem állok, amíg nem találok magamnak egy olyan srácot, mint Misi.
A barátnőjéért bármit képes lenne megtenni, és annyira szeretik egymást, hogy az egész életüket feladták egymásért. Egy időben azt hittem, hogy Misi minden kapcsolatot megszakított mindenkivel itthon is és a barátai között is, és akkor még elég nagy hülyeségnek tartottam, hogy elszaladt minden és mindenki elől, de így, hogy tudom, hogy néha ugyanúgy hazajár, mint eddig, azért annyira nem hangzik akkora hülyeségnek, amit csinált.