A következő két hét különösen telt az osztályban. Én erőlködtem, hogy ne is vegyem figyelembe Norbit, ő próbált mindenhol belém kötni, ahol csak lehetett anélkül, hogy másokat is belevonna az egészbe, mert azért komolyan vette a fenyegetésemet. Eddig mindketten teljes csöndben voltunk egymással kapcsolatban, még Linának sem említettem semmit, akivel pedig egyre többet beszélgettünk sulin kívül is.
- Képzeld, megint küldött csomagot hugi – vigyorgott rám szélesen Gergő, és előkapott valamit a táskájából. – Írtam neki egy levelet, és meséltem rólatok is, úgyhogy csinált nektek is sütit – kapott elő egy kis ételtartó dobozt, és kivett belőle pár feliratos mézeskalácsot. Messze volt még a karácsony, de akkor is borzasztó édes volt a kislánytól, hogy gondolt ránk is. Mindegyik süti tetejére a nevünk volt felírva kusza, remegő kézzel húzott betűkkel, de ettől cukibb dolgot nem is láttam még.
Lina és én is kaptunk sütit, miközben Gergő elővette a sajátját, és enni kezdtünk. Lina ahogy meglátta a saját sütijét, előre fordult, de még megláttam a könnyek csillanását a szemében, mielőtt elfordult volna. Ahogy megettem a saját nevemmel ellátott kis süteményt, felugrottam, hogy kidobjam a szalvétát, és visszafelé Lina padja mellett ültem le az üres széken, ami Panna helye volt egykor, miközben Lina kisöccse járt a fejemben. Óvatosan rámosolyogtam, és mutattam neki egy vicces macskás videót a telefonomon, amin azonnal nevetni kezdett, és vigyorogva rázta a fejét, miközben alaposan becsomagolta a sütit a szalvétába és a táskájába tette.
- Ha hazamegyünk a szünetre, én is sütök valamit neki, mit szólsz? – érdeklődött magára vidámságot erőltetve Lina Gergőtől.
- Tuti örülni fog neki – vigyorodott el Gergő boldogan, és Lina kisöccseire terelődött a szó. De ahelyett, hogy Lina kiakadt volna, vidáman mesélt nekünk a két kissrácról, akik otthon várták a nővérüket akárhányszor hazament végre a szünetekben.
Eszembe jutott, hogy pénteken vissza kell mennem Budapestre, és a szinte állandó hányingerem újra rámtört a gondolattól, hogy egyrészt apa elé kell állnom, másrészt vissza kell mennem abba a házba, amihez annyi emlék köt a volt barátaimmal. Azokkal az emberekkel, akik semmit nem jelentenek már nekem, csak a fájdalommal és hiánnyal tudom őket összepárosítani, ami bennem maradt utánuk.
- Szevasztok – jött be egymás után Márk és Norbi a terembe. A második srác köszönés helyett „véletlenül" belerúgott a székembe, mielőtt leült volna a helyére, de már egy pillantásra se méltattam a srácot.
- Szia Márk – üdvözölte lelkesen Gergő, akit mintha kicseréltek volna. Mikor először bejöttem a terembe, maga elé bámult olyan szomorú fejjel, hogy alig mertem hozzászólni, most meg napok óta vigyorog meg szinte alig bír megülni egyhelyben. Biztosan nagyon várja már, hogy hazamehessen.
- Szép jó reggelt kívánok mindenkinek! – köszönt lelkesen az ofő, akit szintén lelőni se lehetett volna mostanában. Mondjuk én ettől csak idegesebb lettem, de a többiek már megtanulták figyelmen kívül hagyni őt. – A mai napon eltérünk a hagyományos tanórai keretektől – kezdte a hétfő reggelt. – Megoldást kell találnunk néhány kérdésre, de be kell hogy valljam nektek, nem sikerült válaszokat találnom eddig, akárhogy gondolkoztam.
- Semmi gáz, tanárbá – legyintett Máté, akinek a szokásos módon teli volt pakolva édességgel az asztala, ma a medvecukrot választotta. Ezzel az egész osztályt egy fura vitára késztette reggel arról, hogy finom-e a medvecukor és van-e egyáltalán ember, aki szereti. – Mik voltak a kérdések? Nekem is van egy, ha arra válaszol tanárbá, mi majd válaszolunk a magáéra – ajánlotta egy huncut mosollyal a fején.
- Hát nem hiszem, hogy sokat veszíthetek, mondd azt a kérdést – szállt be a hülyéskedésbe a tanár, amit senki más nem tett volna meg ebben az épületben.
- Ugye, hogy a medvecukor az egyik legkirályabb édesség a világon? – próbálta beletrükközni a válaszba a tanárt, de ő túljárt az eszén.
- Nagyon király dolog a medvecukor, de azt tudnod kell, hogy amellett, hogy a sok cukor bevitel elhízást okoz és a cukorbetegség kialakulásának egyik rizikófaktora is lehet. Emellett a medvecukor túlzott fogyasztása magas vérnyomást okozhat – tájékoztatta körülbelül tizedszer szegény srácot a tanár, de most valami újat is mondott.
- Komoly? – esett le Máté álla. – Honnan tud maga ilyeneket?
- Egy csomó cikket olvasok állandóan – legyintett a tanár, és azonnal észbe is kapott. – Most pedig jönnek akkor az én kérdéseim, amikre választ várok. Mit csináljunk a karácsonyi műsorral? Nem vagyunk elegen ahhoz, hogy az eredeti terv szerint csináljuk meg az előadást, de már nincs elég időm kikeresni és átdolgozni még egy művet az új létszámra tekintettel – vakarta meg a fejét, miközben gondolkozott. Biztos régóta próbálta ezt kitalálni de még annyi időnk volt odáig, hogy nem is értem, miért stresszelt ennyire rá a dologra.
- Nem lehetne úgy, hogy átírjuk a kilenc gyereket nyolcra? – emelte fel a fejét a padról Jani, ahol addig pihentette azt. – Ez a legegyszerűbb, ha valaki van olyan okos, azt is beleírhatja, hogy mi lett a kilencedik gyerekkel, de szerintem az is oké ha csak nyolcat mondunk kilenc helyett – magyarázta el, mire gondol tulajdonképp. A tanár majdnem leesett az asztalról, akkorát csapott a homlokára, mikor megértette, hogy mi mond Jani.
- Hát ennyire hülye nem lehetek, hogy nem jutott eszembe, pedig ez a legegyszerűbb megoldás – nevette el magát megkönnyebbülten. – Látjátok, ezért jó néha kívülállókat is bevonni, akik nincsenek benne a saját helyzetetekben és problémátokban. Én annyira belebonyolódtam ebbe az egészbe, hogy a nyilvánvalóan legegyszerűbb dolog meg sem fordult a fejemben, veletek meg egy pillanat alatt meg is vagyunk – mosolygott töretlen örömmel tovább, és folytatta is a beszédet. – Elgondolkoztatok már azon, hogy miért vagytok különlegesek és egyediek ebben az osztályban?
Teljesen kiment a fejemből ez a hülye kérdés, egyáltalán nem gondolkoztam rajta korábban, annyi minden történt, és ahogy szétnéztem, úgy láttam, a többiek sem jutottak dűlőre a válasszal kapcsolatban.
- Én tudom, ha én nem lennék, nem lenne aki felvidítja a cukorkáival a többieket – vigyorgott Máté, mire Peti rögtön rákontrázott.
- Cukros bácsi. Ez a neked való meló – röhögték el magukat egyből.
- Én bármit elfogadok, ha ti is igaznak érzitek – nézett végig rajtunk Gábor, mire mind beleegyeztünk. Ez a csávó nem tudom, hogy fejben melyik században élt, de a laptop helyett megint a noteszéhez nyúlt, és abba jegyezte le amit mondtunk.
A döntéssel mondjuk semmi bajom nem volt, nekem is mentette már meg napomat az, hogy Máté addig dobált – szó szerint – cukorkákkal, amíg el nem nevettem magam, pedig előtte eltökéltem, hogy addig verem Norbit, amíg be nem fogja végre a száját.
- Én is tudok egyet, de nem magamnak – mondta Eme. – Peti a legjobb matekos köztünk, nélküle senki nem tudna bármi logikus gondolkodáshoz köthető szarságot megcsinálni itt – igazította meg a haját, majd az egyik nyakláncán lévő medált kezdte húzogatni.
- Benne vagyok – vont vállat Peti.
Lassan mindenkinek találtunk valami jelzőt, mire már csak a legbalhésabbak maradtak: Márk, a folyton mindenkivel vitázó Petra és én.
- Petra tök jó abban, hogy alkudozzon mindenkivel, múltkor is behúztad a csőbe Kékesit – nevetett fel Máté, és eszünkbe juttatta, hogy a lány lebeszélte a tanárt a röpdogáról olyan érveléssel, amitől a falra másznék minden egyéb esetben. Nagyon jó volt abban, hogy kiforgassa mások szavait, és felhasználja azt ellenük, úgyhogy akármilyen nagyobb vitába keveredtünk, mindig ő húzott ki bennünket belőle.
- Márk bárhol és bármikor képes elaludni – ajánlotta Norbi egy gonosz mosollyal az arcán.
- Ez lehetne a szupererőm – bólogatott Márk viccként felfogva a piszkálódást. – De nem biztos, hogy nagyon jól venné ki magát a színdarabban.
- Szerintem meg képes minden helyzetben nyugodt maradni – tettem hozzá én is. – Talán azért, mert épp félig alszik, de akkor is jó, ha legalább egy ember higgadt a teremben – gondolkoztam el, és lassan rájöttem, hogy egy csomó mindenkiben az a legjobb, ami a legidegesítőbb tulajdonsága számomra.
Utálom, hogy Márk ilyen nyugodt tud lenni és nem kapja fel mindenen a vizet, hogy Petra milyen jól tud vitázni, hogy Máté mindenkivel szót tud érteni a hülye cukorkái miatt... De közben meg tök jó, hogy olyanok amilyenek, mert ha mindenki olyan lenne, mint például én, egy perc nyugalmunk nem lenne az egész életünkben, mert állandóan ordítanánk egymással.
- Ja, igazad lehet – nevetett fel Márk vidáman a beszólásomon, visszahozva a jelenbe. Most is kicsit késve reagált, mint mindig, amin mindenki röhögni kezdett, és a tanár biztosított róla minket, hogy szó szerint azt írta fel, amit mondtam.
- Te meg amúgy állandóan pörögsz valamin, lehetetlenség lépést tartani veled – rázta a fejét Márk, miközben rám nézett. – Mire rájövök, hogy minek örülsz, már valami máson gondolkozol aztán mire megkérdezném, hogy mi a szitu már bent sem vagy a teremben – hadonászott, miközben magyarázott, ami teljesen ledöbbentett, mert sosem vettem észre, hogy ennyire különböző személyiségünk lenne. Ez a srác konkrétan akkor sem ugrana fel a padból, ha bombát robbantanának mellette, én meg már kétszer körbefutnám a sulit, mire kilépne a kapun. De fura, sosem vettem észre ezt magamon sem és rajta se. Lina hangosan felnevetett Márk magyarázatán, és Gergő is csak mosolygott.
- Az tuti, hogy nehéz veled lépést tartani, olyan hirtelen csinálsz mindent, ami eszedbe jut – fordult hátra hozzánk Lina vigyorogva.
- És ezt akarjátok beleírni abba? Apám egyenesen szívrohamot kap, ha mindenkiről minden szépet írunk rólam meg az egyetlen pozitív dolog amit le tudunk írni az, hogy milyen impulzív vagyok – nevettem fel. – Na jó, maradhat – gondoltam meg magam, mert eszembe jutott, hogy apa tényleg teljesen kiakadna ezen, és hogy jó lenne legalább egy kicsit felidegesíteni, mikor eljön megnézni a műsort. Ha egyáltalán eljön...
- Szerintem ne ezt írjuk – mondta Norbi, megtörve a csendet. Előre rettegtem, hogy mit fog mondani. – Hanem azt, hogy milyen határozott. Ha egyszer eldönt valamit, az aztán úgy is marad – hallatszott egy kis lemondás a hangjából. Mintha kezdte volna felfogni, hogy komolyan gondoltam, mikor azt mondtam, hogy nem állok készen erre az egészre vele.
- Ja, vagy azt is írhatjuk, hogy ha ő nem jött volna szeptemberben, még most sem nagyon beszélgetnénk egymással – tette hozzá Lina. Én ahhoz voltam szokva, hogy állandóan dumálunk, legyen az pletykálás vagy épp komolyabb beszélgetések, ha a legtöbbször csak csendben figyeltem őket, akkor is megnyugtatott, hogy körülöttem mindenki beszél. Azt nem hiszem, hogy nekem ehhez bármi közöm lenne, de azért tényleg jobb volt a helyzet, mint a szeptemberi ideérkezésemkor.
- Én tuti nem szólok hozzád magamtól – biccentett Gergő, pedig csak egy kérdést tettem fel neki valami lényegtelen hülyeségről. Ennyi elég volt neki ahhoz, hogy beszélgetni kezdjen velem, csak úgy, mint Linának, tehát nem kellett az egész világot megváltanom egy kis interakcióért, de mindegy is volt.
Mire megpróbáltunk dűlőre jutni, a tanár kiválasztotta, hogy melyiket írja fel, és tovább is léptük, mert engem nem kifejezetten érdekelt, hogy mi fog elhangzani a színdarabon, sokkal nagyobb katyvasz volt a fejemben ennél.
Mi a francot fogok otthon csinálni egy hétig?
Jelenleg úgy áll a helyzet, hogy nem szólunk apával egymáshoz, mert a múlt hét végén kiderült, hogy feltörte a naplót, hogy megnézze a jegyeimet, pedig direkt nem adtam neki meg a jelszót a suli saját e-napló rendszerébe. Itt csak egy kód és jelszó állt a rendelkezésre a belépéshez a szülők és diákok részére, és anélkül, hogy megtudta volna ezeket az infókat, egy átlagos szülő nem tudott volna belépni, de az én etikus hacker apukám megoldotta a saját módszerével az összes problémáját.
Mikor kiosztott hogy miért nem szóltam neki arról, hogy van pár egyesem, én kiosztottam, hogy miért nem kérte el tőlem a kódot, pedig megadtam volna neki – dehogy adtam volna, de azért jól esett a fejéhez vágni, hogy még csak meg sem kérdezte – ezért aztán úgy összevesztünk, hogy azóta sem hívott és én sem őt.
- Akkor arra kérlek benneteket, hogy a szünet alatt olvassátok át a színdarabot és aki tudja, mi lesz a szerepe, az tanulja meg a kiemelt részeket – osztott ki néhány összetűzött, felcímkézett lapot, mindenkinek a saját szerepéhez igazítva.
- Miért nem pénteken kapjuk meg ezeket? Most vigyázhatok, hogy a héten el ne szórjam – motyogott Peti nem kifejezetten a tanárhoz szólva de ő is meghallotta.
- De jó hogy mondod! A pénteki napon elmarad a tanítás, mert rendkívüli értekezletet kell összehívnunk a 10. c egyik ügyével kapcsolatban, így akár már csütörtök este elindulhattok haza. Akik tömegközlekedési eszközzel mennek, azoknak péntek reggel nyolckor indítunk néhány buszt, hogy bevigyen titeket Kecskemétre. Csütörtök reggelig írassátok fel a kollégiumi portán magatokat a névsorra jelezve, hogy hogy fogtok hazautazni – fejezte be a mondatot épp a csengetés előtt. Hogy a francba fog apa eljönni értem csütörtök délután? Két műszakban dolgoznak, amikor délelőttös, akkor reggel hattól kettőig van bent, mikor délutános pedig kettőtől kilencig, és ha jól emlékszem, most épp délutános ezen a héten, mert múlt héten csütörtök este hívott fel, a munkahelyre pedig nem vihetnek be telefont.
- Ti hogy mentek haza? – fordult hátra Lina, aki rögtön kikapta a telefonját a kosárból, és üzeneteket írogatott.
- Én vonattal szoktam menni – mondta Márk.
- Szerintem én is azzal megyek, apa nem tud bejönni csütörtökön értem – ráztam meg a fejemet. Jobb is lesz így, legalább nem kell egyből hazamennem. Kihúzom valahol Budán amíg apa el nem megy dolgozni, és utána megyek csak haza, hogy a lehető legkésőbb kelljen találkoznunk.
- Értem eljön anya –tette hozzá Gergő. – És ha akarod, téged is elvihetünk, Lina, úgyis útba esik – ajánlotta, amit ugyan csak nehezen, de elfogadott a lány, mert érte nem tudott eljönni senki.