Magnus, még be sem lépett a terembe, de már tudta, hogy az örökkévalóságot újra kell értelmeznie majd ezen a gyűlésen.
A gyűlést most egy elhagyatott hotelben tartották (számára valahol a semmi közepétől is ötszáz méterrel arrébb), de a boszorkánymesterek aktív jelenléte persze már az első percekben megmutatkozott – elsősorban a hátborzongató és helyenként giccses díszítésen.
A portál egyenesen az ajtó elé dobta ki, amin egy hatalmas démonpofa szolgált kopogtatóként; bizarr módon a nyelvét kellett meghúzni, ha a szerkezetet működésre akartad bírni, és kopogtatni akartál vele. Magnus összeráncolt szemöldökkel, de még az illedelmesség határain belül várta, hogy fogadják, miközben a rusnya, ezüstözött kopogtató a büszkeségével játszott; a démon vörös rubin szemétől és jáspisból faragott szarvától sikítani támadt kedve. Persze nem tette, de nem csillapították le Catarina megnyugtatónak szánt szavai sem.
- Hé, Magnus! Olyan ideges vagy, mint azok a szerencsétlen vajúdó nők a szülészeten. Nyugodj meg kicsit. Fura, hogy ezt mondom neked. Elpuhítottak a Lightwoodok, vagy mi?
Catarina, a mai nap kedvéért hátrahagyta orvosi teendőit, és elkísérte Magnust; na meg azért is, mert ő tudta, hol ez a hely, ahol a gyűlést tartották (valami Magyarország nevű fura, egzotikus országban Európa közepén) míg Magnus nem, a férfinek pedig esze ágában sem volt mondén eszközökkel idekavirnyázni.
Magnus egy morrantással jelezte nemtetszését Catarinának, aki erre nem átallott merészen felkuncogni. Magnus már éppen egy ingerült medvére jellemző karcsapással igyekezett beléfojtani azt a kuncogást, mire az ajtó kinyílt.
Egy vörös bőrű ifrit ajándékozta meg őket egy széles, foghíjas mosollyal és egy befelé invitáló kézmozdulattal.
A benti állapotokat hűen tükrözné az a kifejezés, hogy „zsúfolt mint a dög." Egyrészt azért, mert a dögszag megülte a helyet, mint démonlábszag a szobát szokta; másrészt, mert nem elég, hogy a kavargó, Alvilági egyedekhez tartozó testek sokasága heringpartivá varázsolta a helyiséget, de a terem bútorozása sem igazán hagyott helyet sem a hosszú lábaknak, sem a több pár szárnynak, két méteres karomnak, három kéznek, öt méter hosszú, lila hajnak, szőrnek, fognak meg egyéb „kellékeknek".
Magnus és Catarina helyet foglaltak egy viszonylag normálisan kinéző kanapén (vörös volt, oroszlános karfával), szemben egy komor vámpírral, aki egy rózsaszín, bolyhos fotelben ült olyan ádáz arckifejezéssel, amitől még egy Nagyobb Démon is megfontolná, szeretne-e kártyázni vele.
- Az egész Alvilág itt van – kiabálta túl Catarina az alapzajt, széles mozdulattal végigmutatva a zöld falakkal körbezárt helyiségen – hihetetlen, mennyire összefogott mindenkit ez a nap.
- Meg Valentine halála – jegyezte meg Magnus, szeme sarkából idegesen pislogva egy igen kacér vérfarkashölgyre – Most, hogy A Nephilim meghalt, biztonságban érzik magukat... NA DE KÉREM HÖLGYEM, NEKEM BARÁTOM VAN!!!
Catarina a nevetéstől fuldokolva nézte, amint Magnus hirtelen felpattan mellőle, és a csalódott vérfarkaslány tekintetétől kísérve a nő másik oldalán helyezkedett el, a lehető legtávolabb a vele flörtölőtől. Azonban minden hangnak váratlanul véget vetett egy tekintélyes magassággal rendelkező boszorkánymester felszólalása.
- Csöndet kérnék! A gyűlést szeretnénk megkezdeni – körbenézett, lila szeme kutatóan mérte végig a rászegeződő arcokat – A nevem Nagy Márton, Budapest Fő Boszorkánymestere vagyok. Köszönjük, hogy eljöttek szerény hazámba, megtisztelve jelenlétükkel. A Magyar Alvilági Gyűlés nevében szólok most, akiknek halk, Amerikába el nem érő szavait tolmácsolnám.
- Alvilági Gyűlés? – vetette közbe egy jóképű, fekete hajú vámpír, fekete szeme furcsállva mérte végig a férfit.
- Nos, igen. A mai nap írtuk alá a Gyűlés papírjait. Ma alakultunk – jelentette be büszkén Márton – És most, hogy a fő vezetőket vendégül láthatjuk a világ országaiból, legfőképpen Európából és Amerikából, úgy gondoltuk, jó lenne, ha megbeszélnénk, milyen jogokat követelnénk világszinten.
- Ez reménytelen – egy tündérlovag állt most föl, tunikája ragyogó örvénybe csavarta törékeny testét – nincs az az Alvilági Egyezmény, amit minden Árnyvadász elfogadna a világ minden országában. És ez a gyűlés is halálra van ítélve, – intett a hátsó sorok felé – mert a vendégek fele nem éri meg a holnapot.
Mindenki hátrakapta a fejét, ahol egy vámpírklán összes tagja nekiesett egy vérfarkasfalkának, ott ütve, rúgva, karmolva és tépve egymást, ahol érték. Márton kétségbeesetten kapkodta a fejét a makacsul álló tündérlovag és a hátul kialakult apokaliptikus összkép között .
- Nem, uraim, hölgyeim, kérem! – kiáltott fel Márton, kinyújtva pikkelyes kezét - Kérem! Fejezzék be! Így nem jutunk semmire...
Elszabadult a káosz. Mindenki egyszerre kezdett el kiabálni, beszélni. Egy ifrit egy tündért vert fakanállal, egy másik boszorkánymester próbálta szétválasztani őket. A tündérek egy elszánt csapata már éppen távozni készült, amikor egy hang, egy orbitálisan erős, mély hang, mindent félbeszakított.
- ELÉG LEGYEN! CSENDET!
Mindenki elhallgatott, a vámpírok mozdulat közben fagytak le, vértől csöpögő szájjal. Kitépett farkasbunda szállt csomókban a levegőben.
Egy boszorkánymester emelkedett ki a többiek közül – szó szerint emelkedett, ugyanis a széke fokozatosan addig nőtt, míg mindenki fölé nem magasodott. A férfi rövid, barna hajában két pár vörös szarv ült meg ravasz ördögként, szinte megkoronázva még ravaszabb, fekete parázsként izzó tekintetét. Vékony ujjával a tömegre mutatott.
- Meg kell tudnunk győzni az Árnyvadászokat, hogy jogokat szerezhessünk, mert civilizáltan élnénk velük! Ezzel – nézett szúrósan a vámpír-vérfarkas harc maradványaira – csak azt érjük el, hogy lenézzenek minket, ahogy eddig is.
- Ki vagy te, uram? – kérdezte Márton, sokkolva az események ezen fordulatától. Magnus is kíváncsian kapta föl a fejét.
- Lorenzo Rey vagyok, Madrid volt Fő Boszorkánymestere – felelte magabiztosan a férfi; Magnus és Catarina döbbenten lestek egymásra – most költöztem New Yorkba, ahogy megszabadultunk Valentine-tól. Segíteni akarok az Alvilágnak felemelkedni a mocsokból, ahova taszítottak minket.
Márton kezén a pikkelyek érdesen zördültek össze annak remegésétől.
- Jól van, hallgatunk.
Még mindig csend volt. Mindenki tátott szájjal várta a folytatást. Lorenzo még egy pillanatig kiélvezte a pillanat szépségét, majd folytatta:
- Mind tudjuk, hogy minden fajnak megvannak az önálló gondolatai. Mindenki más jogokat akar. Mi, boszorkánymesterek például szeretnénk egy önálló Válságtanácsot kialakítani, ami a Nephilimektől függetlenül hozhatna döntést. Szeretnénk egy Bíróságot, ami szintén a Nephilimektől függetlenül bíráskodhatna ügyeinkben - most valamivel lágyabb hangon folytatta: - Szeretnénk gyerekeket örökbe fogadni. Akár mondéneket is, anélkül, hogy megvetnének minket. Ha jól tudom, vannak itt olyanok is, akik a házasságot szeretnék törvényessé tenni Nephilimek és Alvilágiak között – Magnus ereiben megfagyott a vér, ahogy tekintete találkozott Lorenzo negédes pillantásával – Szeretnénk, ha az árubeszerzésünket a Nephilim Tanács jóváhagyná, és fenntarthatnánk kereskedelmi útvonalainkat – legálisan.
A legtöbb boszorkánymester, aki a teremben tartózkodott, egyetértően bólogatott és hümmögött. Még Catarina is elismerően füttyentett, és kék szeme lázasan csillogott a lehetőségek hallatán.
Magnus kissé szkeptikus volt. Magában érvelt, hogy igaza van a férfinek, de valamit nem talált rendben vele. De mit? Nem tudta megmagyarázni még magának sem. Mosolyt kényszerített elgyötört arcára, de keze ökölbe szorult kabátja zsebében.
- Mi azt szeretnénk, ha külön iskolát alapíthatnánk a vérfarkaskölyköknek! – kiáltotta közbe egy férfi, szeme zöld ragyogása átfúrta a terem poros levegőjét – meg jogokat a vámpírtámadásokkal szemben!
Az éjszaka Gyermekei fenyegetően felmordultak, de az egyikük már beszélt is.
- Mi pedig a Dumort Hotelnek akarunk legális engedélyt szerezni, hogy ne pucolhassák ki a zakkant Nephilimek, amikor csak kedvük tartja!
- Legálisan szívhassunk mondén vért!
- Az átváltoztatás során fellépő komplikációkért az áldozatot kellene felelőssé tenni, nem az átváltoztató vámpírt! Tisztában volt azzal, mit tesznek vele, nem? Vállalta!
Most már nem csak az Éjszaka Gyermekei kiabáltak, hanem mindenki, aki csak képes volt rá.
- Kínvallatás eltörlése a Nephilimek részéről!
- A tündér átjárókat nem korlátozhatják és tarthatják megfigyelés alatt a Nephilimek!
- Nyissák meg az ifritbarlangokat a betegeknek vagy függőknek!
- A Nephilimek megtámadása nem lehet bűntett, ha önvédelemből tesszük!
- Teljes elszakadás az Árnyvadászoktól! Nem mondhatják meg, mi legyen a Törvény! Elismerték, hogy szabad akarattal rendelkezünk!
Magnus megrémült. Ez határozottan rossz irányba ment. Ha megnyitják a Tündérutakat, azok akárhová vezethetnek majd. Szó szerint akárhová. Ha a vámpírok legálisan szívhatnak mondén vért... bele se mert gondolni, ebből mi lenne. Ifritbarlangok? Te szentséges, miket meg nem fontolnak egyesek...
Ráadásul tudta, hogy az Árnyvadászok népe nem egy megalkuvó nép. Ennyi engedményt nem tesznek. Ráadásul ilyen katasztrófához vezető dolgokat biztosan nem engednek meg... Azonnal fel is állt, és megköszörülte a torkát.
- Nem kéne szembemenni a Klávé törvényeivel. Velük együtt is döntésre juthatunk. Ezen törvényjavaslatok egyikével sem fognak egyetérteni, és a nézeteltérések újabb háborúhoz vezetnek majd.
A teremben lévők meredten bámulták őt, mintha a világ nyolcadik csodája hirtelen Magnus Bane alakjában kelt volna életre. Bár a tekintetek nagy része nem bámulatot tükrözött, csak színtiszta megvetést.
- Te Magnus Bane vagy, igaz? Aki Nephilim szeretőt tart – szólt közbe egy tündér. Magnus átkozta őt a szókimondó, hazugságot nem ismerő nyelvéért.
- Igen, az vagyok.
- Az a fiú a New York-i Intézet feje. Nála kiharcolhatnál annyi mindent... bár, nem hiszem, hogy harcolnod kéne...
Mindenki egyszerre nevetett fel a teremben, Raphael Santiago azonban, aki eddig néma csendbe burkolózott hátul Lucian-nal tárgyalva, hirtelen kihúzta magát.
- Mr Bane Brooklyn Fő Boszorkánymestere, nem holmi... nem is tudom, minek nézitek őt. Csak olyat kérünk, aminek értelme is van, mert való igaz, nem akarunk újabb háborút viselni a Nephilimekkel. És mi e nélkül a tanácskozásnak álcázott legális gyilkolászáson kívül is tudtunk békét kötni a New York-i falkával.
Luke és falkája egyetértően dörmögött a háttérben, sokan hitetlenkedve rázták a fejüket a hír hallatán.
- Igaza van – állt fel egy másik vámpír – ilyeneket nem kérhetünk. Van pár jó javaslat, de nem szaladhat el velünk a ló. És a béke valóban nem ezen az elfuserált rendezvényen múlik.
Újra kitört a hangzavar, a teremben ülők két pártra szakadtak. Márton, fejét a kezébe temetve, egy fotelben ült, teljesen magába roskadva.
Magnus azonban megnyugodva vette tudomásul, hogy a legtöbben mégis csak a furcsa javaslatok ellen vannak.
***
Lorenzo még mindig a magasban ült, és mosolyogva bámult az alant visongó alakokra. Kiszúrta Magnus Bane-t is, sasszeme most őt vizslatta.
„Elérem, hogy meggyűlöljék őt," morfondírozott magában, „és akkor én leszek a Fő Boszorkánymester. Ahogy annak lennie is kell."
Sziasztok!
Borzasztóan sajnálom, hogy ilyen nagyok a kihagyások, de sajnos semmi nem úgy alakul, ahogy tervezem :(
Ezért nem is akarok semmit sem ígérni arról, mikor lesz következő rész.
Most egy kis tárgyalós részt kaptok, majd fluff is lesz nemsokára, de úgy döntöttem, ennek a sztorinak egy nagyobb vázat adok :) Remélem, tetszett nektek, hisz ez minden célom!
Üdv, drága Raziel-palántáim!