A vacsora eseménytelen volt és nyugodt, idilli, már kezdett hiányozni az Első rendi kávézók nyüzsgése és zaja. Mondjuk az engem leszólító tisztek viszont már nem hiányoztak. Hogy ne legyen csend, a szüleim törték meg a csendet, szokás szerint, Hux és én egyszer sem kezdeményeztünk még beszélgetést, mióta itt vagyunk. Szokatlan még ez a hely, ismeretlen, annak ellenére, hogy a szüleimmel vagyunk.
- És Hux? Neked mi volt a dolgod? – kérdezősködött tovább apa.
A férfi kissé megszeppent, de aztán gyorsan összekapta magát és kihúzva a hátát, érzéstelenül a szemébe nézett. Mereven nézett rá, nem értve a kérdést és azt, hogy hirtelen minden figyelem rá irányult. Kihallgatáson érezte magát, feszélyezve, talán még fenyegetve is, őt ismerve. Ez az érzéstelen, hideg Hux, amit most ad, nem tetszett soha nekem. Talán apám arca helyére egy főnökéjét képzelte el, mert úgy könnyebb volt nyugodt választ adnia.
- Adminisztrációs feladatok ellátása, főleg. –szólalt meg vonakodva Hux, majd mikor látta apa zavarodott nézését, hozzátette leegyszerűsítve - Tábornok voltam, uram. Lena pedig a parancsnokom.
Hux valóban főnök funkcióban válaszolt neki, még uramnak is szólította az apámat, ridegen. Annyi szerintem lejött belőle neki, hogy Hux nem maga ölte meg azokat, akiket meg kell ölni, csak kiadta a parancsot. Mert apa bizonyára ezt arra szűkíti le, hogy ölésről szól. Lássuk be, van oka rá, az Első Rend szokott ölni. Apa arcán egy valami ítélet jelent meg, ami rosszul esett nekem, mert ha Hux-ot elítéli a származása miatt, akkor rám hogyan gondolhat? Ugyanazon a helyen nőttünk fel, a különbség csak annyi, hogy a férfinek a vére is első rendi nem csak a nevelése. Hux nehezen állta a tekintetét. Apa sem nézett félre egy pillanatra sem, rezzenéstelenül jelentette ki:
- Nem gondoltam, hogy ilyen körülmények között kezdtél ki a lányommal.
Felkaptam a fejem, nem számítottam ilyen válaszra. Ebben a kijelentésben már volt vádolás és gúny és minden, aminek nem kellett volna lennie. Már maga a kifejezés, hogy Hux kikezdett velem. Na álljunk csak meg egy szóra, ha már valaki kikezdett valakivel akkor én kezdtem ki először Hux-al, nem? Meg velem kikezdtek a katonák, de az nem számít. De a lényeg, hogy nem Hux nyomult rám, ha rajta múlt volna, szépen csendben megültünk volna a helyünkön, hiszen, ő azt sem akarta elismerni, hogy vonzódik hozzám. Hux egész végig csendben szeretett, én voltam az, aki ennél többet akart és kicsikart. Ha máshogy értelmezném a kikezdést, mint ahogyan apa, akkor viszont igaza lenne, mert a vörös hajú férfi igenis kikezdett velem, de kihívásnak álcázva, a vitáinknak betudva. Azt viszont már nem tudom megállapítani, hogy én érdekeltem előbb őt, vagy ő engem. Ez nem is számít annyira. Apára néztem, nem értve ezt a szükségtelen ellenségességet, egy göb volt a torkomban.
- Milyen körülményekről beszélsz? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
Most már nem Hux-ot nézte, inkább elnézett, valahová a fejünk fölé. Volt valami keserű az ajkán, bosszús a homlokán, rosszállóan nézett ránk, mindkettőnkre. Féltettem Hux reakcióját arra, amit mondani fog majd:
- Ez főnök-beosztott viszony.
Azt hittem legalább itt nem fog szamítani ez, de tévedtem. Megfagytam, ennyire lekicsinyített minket. Próbáltam nem felhúzni magam, de egyszerűen éreztem, hogy forr a vérem és igen, most először vagyok együtt a szüleimmel húsz év után és igen, felhúz, hogy így beszélnek Hux-ról és ezzel együtt rólam is. Ez a kijelentés duplán volt rosszindulatú. Egy, Hux-ot olyan férfinek állítja be, aki az alkalmazottjaival bújik ágyba, ami nem igaz, ő éppen az ellenkezője, az érintésektől is borzongott, a nőktől is, nemhogy a beosztottait kényszerítse ilyesmire. Az érem másik oldala, hogy én szerinte biztosan könnyűszerrel belementem egy ilyen romlott és diszfunkcionális kapcsolatba, engem meg könnyűvérű nőnek állít be. Megfeszült az álkapcsom, sokan tartottak annal, Hux is többek között, de azt sosem gondoltam volna, hogy a saját apám is majd ennek titulál. Na jó, nem mondom, hogy nincs egy diszfunkcionális kapcsolatunk még most is, de ez csak azért működik, mert Hux és én meg tudjuk ezt csinálni valamiért.
A levegő megfagyott, láttam, hogy Hux megfeszül, mereven néz erőre és az arcvonásai megkeményednek, szinte már remegett az álla a dühtől. Én is úgy éreztem, hogy menten De ez a férfi, akármennyire is akadékos, mégis csak az apám, nem lehet annyira nagy a pofám előtte. Apa sötét szemei néztek minket és mi pedig őt. Kivágtam volna magam valamivel, csak nem jutott eszembe semmi sem. Tagadhatnám, hogy nem voltam egész végig a beosztottja és ő a főnököm, de értelmetlen lenne. Valahogy úgy éreztem felállok és azt mondom: na és? Hux-al akármennyit is csatáztunk soha nem volt egyikünk sem több vagy kevesebb a másiknál. Ez a rang dolog végül is csak annyit számított, hogy megtiltsa nekünk. Most értettem csak meg, hogy miért mondta ezt, miért hozta fel. Ez tiltás volt, apám megtiltott minket. Ez feldühített, annyi minden után nem gondoltam volna, hogy a célvonalban kapok még egy akadályt. Az asztalnál akkora csend volt, hogy hallottam még azt is, hogy Hux levegőt vesz. Apa sem szólalt meg. Egymásnak szegültünk, a szemem próbálta az övét győzködni, de ő minduntalan a vörös hajú férfit pásztázta, talán azt várta, hogy ő majd visszavág.
Anya szakította félbe a csendet, felém fordult:
- Lena velem jössz a konyhába egy pillanatra? Segítség kell.
Szó szerint elrángatott az asztaltól és én nehéz szívvel hagytam ott a férfit, akit szeretek és apámat, féltem, hogy ezek letámadják egymást. De anya kitartóan húzott és beadtam a derekam, egy utolsó pillantást váltottunk Hux-al és én megráztam a fejem, hogy ne szóljon egy szót sem. Húsz éve nem láttam, de mégis úgy éreztem, hogy ismerem a saját apám, hogy ő olyan, mint én, egy rossz szó is olaj lehet a tűzre. Anya bezárta az ajtót és a tenyerét dörzsölte, ideges volt. De nem annyira, mint én. Nem bírtam már tovább, kitörtem neki, mert ha csak rá néztem egy belsőséges hangulatot keltett.
- Hux és én, mi nem… vagyunk annyik, aminek gondolja.
Sértve éreztem magam, amit tettünk azt lehet lekicsinyíteni ennyire, ha az ember csak kívülről nézi, ha csak az eredményt látja. De valójában ez hosszadalmas dolog volt, míg mindketten megbíztunk a másikban, míg elhatároztuk, hogy beengedjük egymást oda, ahol ember még nem járt ezelőtt. Megráztam a fejem és valamiért úgy éreztem szúrja a szemem sarkát valami, dühös könnyek voltak. Az arcom vörös volt és a kezem ökölbe szorulva remegett. Ez a vacsora kész temperamentum- és düh-visszafojtó gyakorlat volt, mert eddig mindketten nyugodtan ráordíthattunk valakire, ha úgy tartotta kedvünk, ha valami balul sült el. Volt feszültségelvezetőnk, de most nem volt.
- Ne gyűlöld meg amiatt, amit mondott. – magyarázkodott, rázta a fejét, az arca szintén vörös volt - Mi másképpen éltük meg azt, hogy elszakítottak tőlünk.
Persze, hogy másképpen élték meg. De akkor nem tudtam felfogni ezt, nem tudtam a szemükkel látni. Csak ráztam a fejem, kétségbeesett voltam, apa messze sem volt attól, hogy beletörődjön a kapcsolatunkba. És én meg Hux itt akartunk maradni… Anya kezét éreztem a vállamon, nyugtatgatott és simogatta a hátam, még mindig különösen kedvesen esett nekem, hogy más is megérint Hux-on kívül. Kezdtem megnyugodni, a körmöm már nem vájt gödröket a markomba.
-Meg fog változni a véleménye, ebben biztos vagyok. – mondta halkan, de valóban határozottan.
Kiléptünk anyával a konyhából és megpillantottam a két férfit, aki még mindig farkasszemet nézett egymással, már mély undor volt mindkettő arcán. Utálták egymást. Nem lepődtem meg, de szomorúan néztem Hux-ra, neki könnyen ment ez, a saját apját még halála után is gyűlölte vehemensen. Nem ültem vissza az asztalhoz, elment az étvágyam. Mindketten felém fordultak, én pedig felemeltem az állam, büszkén. Újra apára néztem és rájöttem, hogy nem akarok vele harcolni, mert az olyan, mintha egy tudatlannak folytatnék vitát. Mert ez az igazság, apának fogalma sincs milyen az Első Rendben, min mentem keresztül és hogy a vörös hajú férfi valójában milyen ember is. Most, hogy belegondolok, én sem tudom, hogy milyen embernek írnám le őt. Számomra egy pozitív ember, de nem mondtam azt, hogy a kapitányom egy jó ember. Hux ölt már, sanyargatott, kegyetlen volt rengetegszer. Nem is akarom szépíteni, amit tett, mert nincs értelme. Furcsán, lehet valaki ennyire fontos nekem, úgy hogy közben annyira bűnös. Hux nem jó ember, de nem is gonosz. Megvan benne a jóság, én láttam, ahogyan azt is, hogy érző és aggódó lény. Nem tehet róla, hogy az apja lelki nyomorulttá tette, hogy addig alázta, amíg lehetett, és olyan dolgokat ültetett bele, olyan sebeket hagyott, amik most sem hagyják nyugodni és csöpögnek a vértől, a gyűlölettől.
Hux egy jó ember is lehetett volna. De még lehet az, már nincs ott az, aki anno nem engedte ezt meg neki. Azon gondolkodtam már sokszor, hogy mi lett volna, ha nem lett volna ilyen az apja. Milyen személy lett volna akkor? Talán nem tapadt volna a kezéhez vér. De abban biztos vagyok, hogy érzékeny maradt volna, büszkeséggel felvértezve, talán olyan, mint ahogyan viselkedik, mikor kettesben vagyunk.
Este volt már és kezdtem azt érezni, hogy elég volt a mai napból nekünk. Annyi minden történt ma, olyan messzinek tűnik az, amikor Poe elszállt a hajóval. Hux-ra nézve, én is úgy ítéltem, hogy alaposan lefáradt, a szemeiben volt valami vöröses. Keresztbe tettem a karom, ellenszegülést nem tűrve, és kijelentettem:
- Hux-nak le kell pihennie, hosszú volt az út.
Hux tétován felállt az asztaltól, a kimondatlan hívásomra. Egy pillanatra sem vette le a szemét rólam, még akkor sem, mikor mellém állt. Amikor rám nézett nem láttam a szakadatlan gyűlöletet, amivel az apámat nézte, hanem azt, hogy meg van sebezve. És én hittem a szemének, mert az sosem hazudott nekem. Biztosra vettem, hogyha a szobába érünk és magunkra zárjuk az ajtót Hux egy szót sem fog szólni, csendben fogja emészteni magát és szenvedni.
- Amúgy is már későre jár. – erősített meg anya.
Az ép kezét fogtam meg és összevontam az ujjaink, éreztem, hogy Hux remeg. Nehezen nyeltem és határozottan kezdtem a szobánk felé húzni, jó éjszakát kívántam a szüleimnek.
- Jó éjt nektek is. – köszönt anya, egy engesztelő mosollyal.
Apa nem kívánt jó éjt, próbáltam nem a szívemre venni, hiszen ez csak egy buta szokás. De mégis, rosszul esett. Próbáltam arra gondolni, amit anya mondott, hogy ne vegyem fel, ne vegyem a szívemre és nézzem el neki. De nehéz volt látni azt, hogy a vörös hajú férfinek feszült és nagyító alá helyezte. Megijedtem, hogy meg fogja sebezni Hux-ot, de még jobban megijedtem attól, hogy a férfi majd az én apámban is az övét fogja látni. Pedig biztos voltam benne, hogy ez már megtörtént. Beértünk a szobába és én gyorsan bezártam magunk után az ajtót. Teljesen sötét volt a szobában, az itteni emberek még az elektromosságot sem ismerik. Meggyújtottam az olajlámpát, kissé ügyetlenül, mire gyenge fény lett a szobában. Hux elfordult tőlem és nézett ki az ablakon. Megfogtam a kezét és gyengéden elhúztam onnan, leültettem a székre és kerestem a gyógyszeres ládát. Megértette mit akarok, ezért önként, fél kézzel kezdte kioldani az inge gombjait. Segítettem neki, mire a kezét elhúzta. Egész végig kerülte a tekintetem és az arcvonásai szilárdak maradtak, magába zárkózott. Persze, hogy zavarta, amit apám mondott, engem is zavart, de engem anya nyugtatgatott, míg ő magára maradt. Próbáltam anya pozitivitásával élni és megszakítottam a csendet.
- Ez necces volt. – mondtam egy fél mosollyal - Lesz ez még jobb is, ez volt az első találkozásunk.
Hux hallgatott, nem osztotta a véleményem. Nézett maga elé és hagyta, hogy babráljak a sebével, fel sem szisszent, mint aki nem érez semmit. Volt valami a tekintetében, valami szívfacsaró. Nem is rám nézett, hanem átnézett rajtam, mint aki az emlékeiben ragadva mereng. Nem is kételkedtem abban, hogy nem a saját apjára gondol. Enyhíteni akartam a fájdalmas emlékeit, de tudtam, hogy azokat soha sem fogja elfelejteni. De azt nem akartam, hogy örökké a sebeit nyalogassa. A kezem óvatosan bánt a sebével és szótlanul figyeltem, ahogyan a belsőjével vívódik.
Én értettem, hogy miért viselkedik így most, próbálja álcázni a fájdalmát. Lefogadom, hogy nem is az fáj neki, hogy apám szét akart szedni minket, hanem az, hogy annak a férfinek a lánya vagyok, az az ember egy apa. Nem is vagyok megsértődve, megértem. Hux-ot kirázta a hideg már többször is a gondolatra, nem akart ide jönni, mert érezte, hogy ütközni fog az apámmal. Olyan rosszul esett neki tudni, hogy én is vagyok valakinek a gyermeke. Éppen ironikus, hogy megint egy apa súlyt le rá, mintha csak a sors akarná, hogy egynek sem tud megfelelni. Rettegtem attól, hogy maga ellen fog fordulni, hogy ki fog újulni a megfelelés kényszere.
Sok idő kellett, míg Hux megszólalt.
- Már most gyűlöl. – suttogta végül.
Nem fogom meggyőzni apát arról, hogy a férfi, aki magam mellé választottam tökéletes, arról sem, hogy nekem való, vagy, hogy jó ember egyáltalán. Értelmetlen lenne és időpocsékolás, mert én sem hiszem el ugyanezeket róla. Hux tökéletlen és elsöprő, a természet kegyetlen ereje. De én is az vagyok. Talán nem is teszünk jót egymásnak, sőt, mi szétzúzzuk egymást, mint egy szélvész vagy két egymásba boruló, égő épület. Hát akkor söpörjön el, vagy legyek a földre borult égő rom. Inkább halnék így, mint békességben élni örökké.
Egyenesen a szemébe néztem, hogy értse meg jól, amit mondok:
- Na és? Úgyis veled maradok. - meg is vontam hozzá a vállam.
Hux bólintott. Kicsit, mintha összeesett volna a vacsora folyamán, ahogyan az ember, ha felad valamit. Az előbb biztosítottam, hogy nem fogom elhagyni, akármit is mond. Össze akartam rázni a férfit, mert per pillanat árnyékát látom csak annak a férfinek, aki annyira fáradhatatlanul ostromolt és le akart győzni. Elvesztette az erejét egy pillanatra, megingott. Nem volt értelme, ami tettünk már nem tudjuk visszavonni és én semmit sem sajnálok. Lehet, hogy nem volt helyes ez az egész, de inkább kárhozzak el a szemében Hux-ért, akkor sem fogom elismerni, hogy nem kellett nekem ő, mint egy falat kenyér. Én ezt gondolom, de ő? Ő hogyan fog elé állni ennek a csatának? Ha sikerül újra magához térítenem, akkor készen fog állni arra, hogy apám ostromolja. El tudtam képzelni róla azt is, hogy dacból csak azért is velem marad és a közelében is magához húz, bosszantva apámat. Ez már rá vallana, nem az, hogy meghúzza magát a sötétben. Befejeztem a kötözést és helyre tettem a kötszert, Hux még nem mozdult, csak odaszögezve ült a széken. Én a szekrényhez léptem és nézegettem a ruháimat, meg is tetszett egy sötétkék hosszú ruha. Kissé meglepett, hogy ez is szoknyás, úgy tűnik itt ez a természetes. Átöltöztem abba, semmi szégyenérzet nélkül, hogy a férfi előtt öltözök. Egyszer csak átnéztem rá a vállam fölött. Még mindig a székhez ragadva, Hux tovább merengett magában, habár láttam, hogy fél szemmel engem figyel. Elmosolyodtam és leültem az ágyunk szélére.
- Akarsz még magadban keseregni egy kicsit? Vagy mellém fekszel?
A szemei rám szegeződtek és nehezen tért vissza a valóságba. Amikor legelőször beszélt nekem az apjáról, akkor nem szándékosan, de félbeszakítottam. Akkor rosszul esett neki, hogy eltereltem a figyelmet a fájdalmáról, mert akkor beszélni akart róla. De most nem úgy tűnt, mintha meg akarná osztani a gondolatait. Most jobbnak láttam, hogy megerősítsem a jelenlétemmel. Hux felállt a székről és leült mellém, a fehér mellkasát félig világította meg a lámpa gyér fénye, nem vette vissza az ingét, ellenkeztem volna, ha meg akarta volna tenni. Végignézte a ruhaváltásom és most a sötétkék anyagot nézte meg magának, majd a szeme elérte az enyémet kérdezve: idehívtam, mit szeretnék most tőle? Azt hogy ne keseregjen annyit. Van okunk arra, hogy örüljünk, hiszen biztonságban elértünk ide, nem történt velünk semmi baj. Igaz, kis gikszer, hogy van egy megoldatlan feszültség ebben a házban, de végül is, a mérleg szerintem pozitív oldalra dől.
- Nagyon jól áll ez a ruha? – bosszantottam egy kicsit - Ennyire futotta csak?
Előttem volt még az arca, ahogyan elvörösödik és nem tudja elég finoman kifejezni magát. Hux nem szokott káromkodni, nem szereti a profánságot, szerinte az a tisztekre vall, de tény, hogy az, hogy lényegre törő, szintén tud hasonló hatással járni. Először rosszul fogalmazott, aztán meg túlságosan visszafogta magát, mintha nem is érdekelné, hogy mi van rajtam. Emelgettem a szemöldököm és annyira jól esett látni a pírt az arcán, a férfi nem sokszor jön zavarba. Provokáltam hát most, hogy törjön ki a melankóliájából. Egyszer csak felgyúltak a szemei, tudtam, hogy sikerrel jártam.
- Az nem lett volna jó dolog, ha a szüleid előtt azt mondom, hogy ezzel a ruhával teszteled az önkontrollom.
Felálltam az ágyról és elfújtam a lámpát, egy diadalmas mosollyal. A szoba viszont nem lett holt sötét, több különös égitest is adott annyi fényt, hogy ki tudjuk venni egymás alakját. Ezen a bolygón a holdak lilák, fehér szegéllyel és hóka fénnyel, ezt leszámítva pucér az égbolt, egyetlen csillag sem volt, vagy más bolygó fénye sem hatolt ide be. Hermetikus, teljesen zárt a szülőbolygóm, el van rejtve innen, egyetlen bolygó sincs a közelébe. Furcsa, hogy az Első Rend húsz évvel ezelőtt éppen innen akart gyerekeket rabolni. Mégis, megtette és ezen már nem tudunk változtatni. A figyelmem újra az ágy szélén ülő alakra összpontosult, a profilját megvilágította a fény. Megálltam és kiélveztem valamiért a pillanatot, az Első Rendben sosem volt ilyen pillanatunk, a szobámban nem volt ablak, sem fények. Félig sötétbe takarózott, kissé mereven nézett rám, a szemei különös árnyalatot nyertek.
Fenn akartam tartani a könnyed légkört, elterelni a figyelmét arról, hogy rosszul érzi magát.
- Láttad már a lábaim, Hux. – mondtam, a kezem a csípőmre téve.
Hux erre nevetett, megrázta a fejét és én éreztem, hogy sikerrel jártam, megfeledkezett magáról. Azon gondolkodtam, hogy beosztottként is ennyire könnyen elvontam a figyelmét? Vajon ábrándozott rólam munkaközben? Mert én néhányszor azon kaptam magam, hogy őt nézve bambulok el. Talán majd kiszedem belőle ezt is, mert ez olyan dolog, amit nem kötne az orrom alá büszkeségből.
-De nem így, és attól még mindig csábítanak. – jelentette ki komoly hangsúllyal
Kicsit illettem magam, elismerem, de élveztem, hogy nőies vagyok a szemében és a saját szememben. Nem adtam sokat sosem arra, hogyan nézek ki, erre jó példa az is, hogy Hux egyszer megrótt azért, mert nem megfelelő (vagyis szénakazal) volt a hajam munkába indulva. Nos, az azért volt, mert siettem, akkor történt az egész, amikor Hux betört a szobámba, hogy felébresszen. Megpördültem és néztem, ahogyan meglibben. Nevetségesen felszínes voltam abban a pillanatban, elfoglalva a külsőmmel, de nem érdekelt. A derekamra tettem a kezem és főnökösen néztem a férfire.
- Nem hittem, hogy valaha ezt mondom, szóval akkor, szereted a ruhám?
Hux sóhajtott egyet és a szemei újra tetőtől talpig bemértek, türelmetlenül, nem értve miért nem jövök már hozzá, miért beszéltetem és bosszantom, ahelyett, hogy megcsókolnám.
- Jobban szeretném, ha nem lenne rajtad. – jelentette ki, komolykodva, de a hangjának sajátos lejtése volt - De végül is igen, szeretem, jól kiemel mindent.
Az ajkamba haraptam és kissé meglepődtem ezen, de mindeközben számítottam is ilyesmire. Először is, egyedül voltunk, így már rá vallott az, hogy burkoltam megmondja, hogy szeretne ágyban látni. A lényegre törő Hux. Habár nem csak egyoldalúan ebből áll a kapcsolatunk, Hux előtt nyilvánvalóvá váltak a céljaim abban a pillanatban, amikor előtte átöltöztem és eloltottam a lámpát. Csak azt nem értette mire várok. Csak egy kicsit ki akarom használni a zavarát, ennyi az egész. Másodjára pedig, Hux sosem dicsérte meg azt, ami van rajtam. Nem tartotta fontosnak és én sem vártam el tőle, elvégre, mindennap ugyanolyan ruhát viseltem. Az egész monoton volt, amit anyám ajándéka megszakított, jó volt a változás, noha különös ez az egész. De határozottan el tudom viselni.
- Most már nem akarsz szépen fogalmazni. – nevettem rá és közelebb léptem - Szerintem rejtegesd még a piszkos fantáziáid, az apám még nem mondott igent erre az egészre.
Hux megvonta a vállát, dacosan. Ez a hozzáállás már tetszett. Ha én egy folytonos küzdelem voltam, akkor ne számítson rá, hogy apám másmilyen legyen, ő egy hosszú, rideg háború. Valahol mégis csak van értelme ennek. A háború lánya a küzdelem. Szép. Elmosolyodtam és megálltam az ágy előtt, előtte, felemelte a fejét és felnézett rám, a kék szemek szikráztak a holdak fénye, és a szenvedély, amivel rám nézett, tette. Felvonta a szemöldökét és az ajkába harapott.
- Megtartom magamnak. Csak apád azt nem tudja, hogy a lánya el akar csábítani engem.
Erre nevettem, keresztbe tettem a karom. Szóval magában a férfi így rendezte le a dolgokat? Hogy én el akarom csavarni újra a fejét, de most már hatásosabban. Valóban, Hux nem tudhatott arról, honnan származik a ruhám, csak azt látta, hogy beállítottam ezzel és ő nem tudott mit kezdeni azzal, hogy többet mutatok, mint eddig. Akkor láttam csak az éhséget a szemében, ahogyan rám nézett.
-Elcsábítani? – nevettem, majd az ajkamba haraptam - Hux, te nagyon könnyen elcsábulsz, nem kell nagy erőfeszítés.
Hux erre már nem válaszolt, csak fújt egyet, amiért lebecsültem, és inkább cselekedett. Az egyik kezével megragadta a derekam és lehúzott magához az ágyra. A combján landoltam, de ő nem tett semmit, csak nézett, a szemei újra körülfutottak. Nem tudtam mire várt, talán csak ő is húzni akarta az időt, mint ahogyan én tettem az előbb. Csábítás kell neked? Megkaphatod. Úgy gondoltam először megkegyelmezem neki és nem dobom bele a mély vízbe, óvatosan érintettem meg, az egyik kezem a sérült bicepszén volt, köröket rajzoltam, a másik kezem a hajába túrt. Hux keze felfutott a derekamon, kimondhatatlanul élvezte azt, hogy a keze mozgásától felhúzódik az anyag. Megráztam a fejem és eszembe jutott, amit mondott. Megcsókoltam az arcát, majd a nyakán egy pontot, meg az ádámcsutkáját, jött a szegycsontja végül pedig a szíve környéke. Hux sóhajtott, amikor a szívétől kezdve visszafelé vettem a sorrendet. Megálltam az arcánál és közeledtem az ajkához, ő is előre döntötte a fejét. Visszahúztam a kellő pillanatban és Hux mordult egyet. A szorítása erősebb lett a derekamon. Ledöntöttem a fejem. Most megcsókoltam a vállát az arca helyett és folytattam ugyanazt a körutat, ő már sejtette mi következik, ő közeledett az én ajkaimhoz ezért. Még alig érintettem meg, máris türelmetlen volt és felizzott, a lehelete elérte az ajkaim.
- Ha megcsókolsz, akkor találd is majd ki, hogyan fogsz le is állítani, mert ha nem véreznék, te már alattam nyögdécselnél. – suttogta felbőszülve.
Az utolsó szót elharapta, mert véletlenül csúszott ki a száján, mélyen elvörösödött és az ajkába harapott. Nem voltam hozzászokva az ilyesféle mocskosabb beszédre tőle. Hux nem igazán szokott így beszélni. Ez feltette a pontot az i-re. Türelmetlen volt és nem akart gondolkodni. Felvontam a szemöldököm és még egyszer megrágtam, amit mondott. Úgy beszélt, mintha megszabhatná nekem, mit csináljak. Félrehúztam, de az ölében maradtam, a kezei nem engedtek volna.
- El vagy telve magadtól. – jelentettem ki dacosan.
A kezem elhagyta a vállát és lefelé kúszott a meztelen mellkasán. Hux erre sóhajtott egyet, tudtam, hogy titokban arra volt kíváncsi, meddig megy a kezem, de csalódottságára, gyorsan felfelé irányítottam újra. Erre újra hőbörgött magában és felvont szemöldökkel nézett a szemembe. A szemei sötétek voltak, de harc heve csillogott benne. Dacoltunk és harcoltunk egymással és olyan jó volt, tudtam, hogy Hux is legalább annyira él ennek az érzésnek, mint én. Kihúzta magát, felemelte az állát és rám nézett, büszke kapitányként, mint régen.
- Te is, ha azt hiszed, annyira könnyen elcsábulok. – jelentette ki.
Úgy beszél, mintha nem láttam volna soha még őt úgy bejönni a szobámba, annyira hevesen és türelmetlenül, hogy éppen csak szabadult meg a ruháitól, máris a takaró alá kerültünk. Szóval tudom, hogy Hux mennyire könnyen csábul el, tapasztaltam a határait, amikor magam akartam elcsábítani. Amikor még ennek a viszonynak az elején voltunk, felállítottunk egymásnak pár szabályt, hogy valamennyire kordában tudjuk tartani egymást. Nem tudtuk, de ez nem számít, megpróbáltuk. Hux akkor azt mondta, hogy nincs nagyobb csábítás számára, mint az, amikor az ajkam harapdálom. Őt ennyivel el lehetett indítani, most már elég jogos, ha azt mondom, hogy könnyen elcsábult. Becsmérelte most viszont a vonzerőm, éppen most, amikor az ölében ülők és érzem, hogy hevül a bőre az érintésem alatt.
- Igen? Akkor magyarázd meg, hogy a Csillagpusztítón miért sikerül nekem először elcsavarni a fejed és nem fordítva? - kérdeztem ártatlanul, oldalra döntve a fejem.
Hux habozott válaszolni, igazam volt, azért. Ő csókolt meg először és nem én őt. Mindig úgy tartom számon azt a pillanatot, mint a legkínosabb pillanatunk. De azért fontos volt, hogy egyáltalán megtörtént. Szinte győzelmi pillanat is lehetne, mert Hux tört meg és csókolt meg. Akárhányszor ezt felhoztam neki, láttam, hogy sosem tett jót az egójának, hogy ő kezdeményezte a kapcsolatunk. Hux most is forgatta a szemét és húzta a száját és nem tetszett neki a téma.
- Mindenki szerelmes volt beléd. Biztosan ez rám is kihatott. - magyarázkodott zavarban.
Mindenki szerelmes volt belém. Egy nagy fenét volt. Csak a testem akarták és nem többet. Ők nem jöttek volna vissza másnap, azok után hogy én feltételeket szabok ráadásul. Ők tudom, hogy meggyaláztak volna és eszük ágában sem lett volna velem érzelmi szinten is kötődni. De a vörös hajú kapitányom nem ilyen volt. A jeges külseje alatt megtörve találtam. Tudtam, hogy ő másmilyen. Akkor éreztem, mikor először először szeretkeztünk. Hux úgy érintett meg, hogy tudtam, ez a belsőjéig hatol. Többet jelentett mindkettőnknek az az éjszaka, mint azt elsőre gondoltuk. De csak akkor biztosan tudtam, hogy köztünk komolyabb dolgok lesznek, amikor Hux úgy döntött velem marad reggelig és ha kell még beszélget is velem. Ez erőfeszítés volt tőle. Felhúztam a szemöldököm és csodálkoztam a szavain, eddig kételkedtem abban, hogy Hux-ot befolyásolta volna a többiek hozzáállása, de most már nem volt más választásom, mint hinni neki. Felemeltem a kezem és az arcát cirógattam, gyengéden. Becsukta a szemét, az ajkai újra szétnyíltak és egy sóhajt engedett ki. A homlokom az övének döntöttem, jobban felé csúsztam az ölében, mert ő is magához húzott, hogy érezzen.
- Nem Hux, csak te voltál belém, más senki, a többiek csak akartak, de nem tudtak volna megérteni, ahogyan te. - suttogtam alig hallhatóan.
Akármennyire is tagadtam büszkeségből, de magányos voltam Hux előtt. Tényleg magányos. Hatalomra vágytam, hogy ellensúlyozzam azt, hogy mennyire üres vagyok. Kellett valami, amit elérjek és kergethessek, mert senkinek még csak esélyt sem adtam, hogy belépjen az életembe. Senki sem értett meg és talán ez volt az, amiért mi annyira egymásnak estünk. Mert olyan voltam, mint ő és ez furcsa volt mindkettőnknek. Erre nem válaszolt, talán azért mert nem értett egyet, de lehet azért, mert elveszett a pillanatban. Visszahúztam az arcom, de a kezem tovább szórta gyengéd érintésekkel és éreztem, hogy a teste ellazul és fogadja a bőröm az övén. Emlékeszem, Hux mennyire nem bírta elviselni az érintésem. Néha rájátszottam azért az utálatára és direkt megérintettem. Most visszagondolva, gonosz dolog volt tőlem ez, de nem tudtam a múltjáról és arról, hogy az apja verte. Mindig csodálkoztam, Hux hogyhogy nem hozta fel, rótta fel ezt soha nekem? Megérdemeltem volna.
Néztem az arcát, a félig megvilágított profilját, az arcvonásait, az ajkát. Megállapítottam magamban azt, amit már sokadjára. Hux vonzó, nem értettem soha miért gondolta magáról az ellenkezőjét és azt, hogy nem elég nekem. Ő is elcsábított engem, noha teljesen tudatán kívül tette ezt. Az ajkamba haraptam. Ezt azért nem mondom el neki, így is el van telve magától. Elhúztam a kezem az arcáról és újra szerényen végigfuttattam a kevésbé szerény izmain.
- Akkor elismered, hogy azért elcsábítottalak? - suttogtam a fülébe.
Hux kinyitotta a szemét és az ajkát harapdálta. Sóhajtott egyet és a keze felment a hátamon, majd vissza le, az érintése törődő volt és gyengéd. Aztán a szemembe nézett, a kék szemei belém fúrodtak, analizált és fejtegetett. Mindig azt mondta, hogy nem tud engem "felfogni". Egy pillanatra elfordult, majd komolyan nézett újra vissza a szemeimbe.
- Szándékos volt? - kérdezte óvatosan.
Nem igazán. Megráztam a fejem, mire Hux hitetlenkedve nézett rám. Igen, nos voltak pillanatok, amikor nagyon is rájátszottam arra, hogy férfi, de ezek szerint Hux többet is fel tudna hozni ezekhez, ha ennyire ledöbbenten néz rám. Lehajtotta a fejét, ám ahelyett, hogy az ajkaimon csókolt volna, a nyakamba csókolt és gyengéd, de sűrű érintésekkel szórta a bőröm. Sóhajtottam és a kezem felfutott a hátán, érezve a hátizmait is és a gerincét. Egy pillanatra megfagytam, még mindig mintha kiemelkedtek volna a bordái, annyira sovány. Félteni akartam, és rászólni, de Hux akkor megharapott és rá kellett szóljak, hogy emberelje magát, mert nem akarok holnap magyarázkodni.
- Nehéz ezt elhinni, amikor egyszer levetted a felsőd a szemem előtt egy edzésed után. - morogta Hux.
Ja, hogy az. Az bosszantás volt, nem több. Ő fölényeskedhetett velem a hatalmával, nekem nem maradt más, mint másképpen fölényeskedni. Az, amikor Coris tiszt nyaggatására tényleg kicsit az őrületére játszottam. Abban a pillanatban, amikor megtettem, nem tűnt nagy dolognak. Most viszont visszagondolva, meggondolatlanság volt csak úgy előtte ilyet művelni, a folyosón. Nem tudtam róla, hogy Hux már akkor akart, én csak bosszantani akartam egyszerűen. Még mindig érzem, mint abban a pillanatban a büszkeséget, hogy szó nélkül hagytam Hux kapitányt. Ami akkor nagy dolog volt, mert még nem ismertük el a kölcsönös vonzalmunk. Mégis, nem éreztem magam bűnösnek azért mert akkor csalogattam magamhoz őt. Ő szólított meg először és kötött belém, hagyhatott volna elmenni, de inkább kereste a bajt. Persze én sem vagyok ártatlan. Sőt.
- Annyira hatott rád? - faggattam tovább ártatlanul
Jól esett, hogy hatással voltam rá, de azért kicsit mindig ott van az a rossz árnyék is, hogy Hux először a testemért szeretett belém. Ám ezt a gondolatot mindig elhesegetem, mert nem akarom hinni, hogy felszínesen szeret most is.
- Annyira. - suttogta rekedten
Kerülte a tekintetem, úgyhogy tudtam, hogy igazat mond. Bizonyára nem hiszi el, de én nem akartam az elején viszonyba keveredni vele. Nem gondoltam volna, hogy Hux és én ide jutunk. De mikor láttam, hogy túlságosan is tetszik, ami kialakult közöttünk, nem tudtam aztán elhagyni. Túl jó volt Hux-al megbújva a sarokban csókolózni. Azért volt nagyon jó, mert nem kellett volna, minden érintés, minden csók tiltott volt, de még nagyobb tiltás volt a mellé tartozó érzések. Kíváncsi voltam Hux hogyan élte ezt meg, szerettem volna látni ezt az egészet egy kicsit az ő szeméből is. Mit nem adnék néha azért, hogy tudjam mi jár a fejében. Mert még mindig nem ismerem annyira, mint kellene. Nevetséges, de kevés időnk volt beszélgetni, hiába akartam. Minden, ami intim volt, akkor kellett megbeszélni, mert kint nem volt biztonságos. Amúgy sem beszélt volna az apjáról másnak rajtam kívül. Ez Hux legbelsőbb titka.
Megcsókoltam most a homlokát, majd az állától a fejét úgy fordítottam, hogy most már rám figyeljen. A jeges szemek pásztáztak és néztek, egyre csak néztek. Szótlan volt, de én most azt akartam, hogy beszéljen és tudassa velem, mi jár a fejében.
- Mesélj csak mi is volt? - kötekedtem vele, hogy még jobban zavarba hozzam. - Hogyan is csavartam el a fejed?
Hux szája sarka felkanyarodott. Megrázta a fejét és sóhajtott, nem tudtam rávenni ma este, hogy beszéljen. Annyira nem is bántam, csak ne keseregjen magában. Lehajtotta a fejét és az ajka az enyémet kereste, éhesen és izzóan. A keze magához húzott még jobban, a mellkasunk egymásnak ütközött és körülöleltem a mellkasát, így éreztem a szíve dobogását.
- Megcsókollak válasz helyett. - suttogta sietve és már cselekedett is.
Author's note: Itt muszáj elvágnom a részt, mert már így túl hosszú lett :) majd hamarabb fog érkezni a következő rész.
Btw, láttátok az új SW 8 képeket?
Huxnak jól le van nyalva a haja :)) pfff na nem baj.