A Hadnagy és én // Star Wars [1]

Hetedik

Napokig húztam Hux agyát és nagyon élveztem. Látszott rajta, hogy hatásos, amit csinálok. A tárgyalások tökéletes teret biztosítottak nekem. Ahogyan haladtunk előre, a kapitány egyre kevesebbet figyelt arra, amit a vezetőség beszélt és egyre többet rám. Ilyenkor a legjobb bosszantani, nem tehet úgy sem semmit, csak epekedni utánam. Tisztában vagyok az erővel, amit rá gyakorolok.

Hux tekintete rajtam csatangolt, én pedig megnedvesítettem az ajkam. A hatás nem maradt el. Láttam Hux reakcióját, az ajkába harap és tüzesen rám néz. Közel egy hónapja nem engedtem, hogy megcsókoljon, ami elég sok, ahhoz képest, hogy eddig minden héten rám tapasztotta az ajkait. Felnéztem és elkaptam a pillantást, amit küldött nekem. Igen, hatással vagyok a kapitányra.

De csak később jöttem rá, hogy a kapitány is legalább annyira hatással van rám. Ő is tud olyan dolgokat, amik engem őrjítenek meg, csak azt nem akartam, hogy rájöjjön erre. Imádom, amikor ráncolja a szemöldökét, amikor töpreng valamin vagy többször is pislog, mikor zavarba jön. Ezeket a dolgokat nem biztos, hogy észrevettem volna, hogyha nem bámulom én is annyira elszántan, ahogy ő engem. Ami még több olyan egyszerű dolgok, hogy a kapitány rá sem jön, hogy ezekre egyáltalán felfigyelek.

Az elszántságról beszélve, Hux még nem akart nekem megtörni, de én nem adom fel. Ahogyan Coris tiszt mondta, egyikünk makacsabb a másiknál.

x

Péntek volt és én tűkön ültem, már készültem a hatásos távozásomra és Hux vággyal fűtött tekintetére. Gyűlöl, persze, de nem tehet mást. Felálltam, hogy távozzak, de a kapitány nem mondott semmit, még azt sem, hogy véget ért a műszakom. Elrendeztem a lapokat és a szemem sarkából láttam, hogy Hux feláll, a vörös haj a látóterembe kúszott. Éreztem, hogy most sokkal határozottabb, mint másik napokon.

Nem bírta tovább, drasztikusabb módszerekkel kell maradásra bírnia engem, mint a tekintete. Megragadta a jobb karom és magához húzott. Próbáltam kontrázni és kirántani a karom, de a kapitány erős volt és nem vette a lapot. Úgy húzott magához, mintha tényleg komolyan gondolna minden mozdulatot és érintést. A tekintetünk csak egy pillanatra találkozott, féltem tovább a szemébe nézni, mert talán még lehajtja a fejét és megcsókol. Hux tekintete a folyékony, mellbe hatoló vágy, amibe egy lélegzetvételnyi ideig beleremegtem. Hazudnék, ha azt mondanám, én nem hiányoltam a csatározásaink a sarokban. Elhatároztam, hogy nem adom meg magam, ennyitől nem fogok hátast vágni, köszönöm. Elfordítottam a fejem, hogy ne legyen hozzáférése az ajkaimhoz és a kezemmel próbáltam elnyomni a mellkasától. Hux ahelyett, hogy feladta volna – egek, Hux-ról beszélünk, ugye? Ő sosem adja fel – mást tett. Lehajolt és a szám helyett a nyakamba csókolt. Behunytam a szemem és ökölbe szorult a kezem mellkasán, nehogy hangot adjak arról, hogy mennyire hiányoztak a kapitány ajkai akárhol. Belém szorult a levegő és sikerült magamba gyűrnöm egy halk sóhajt. Igen, ennyire tudja használni az ajkait.

Ráncoltam a szemöldököm és egy szigorú pillantást küldtem Hux-nak, aki észre sem vette. Megkíséreltem újra kirántani a kezem, de nem ment, természetesen. A kapitány sziklaszilárdan állt és próbált megolvasztani.

- Nem vagyok a bábja, amit rángathat, mert most éppen olyan kedve van. - mondtam fogcsikorgatva - Eresszen el, most. Különben tudom az utat a vezetőséghez.

Hux megfagyott és libabőrös lettem a kiengedett leheletétől. Egek, nekem tényleg muszáj ezt csinálnom? A vörös hajú férfi kiegyenesedett és fenyegetően nézett rám. Haver, itt én vagyok az, aki fenyeget. Alábecsül, pedig nem is tudja, mire vagyok képes. Egyszer megkegyelmeztem neki, amikor a nevében beszéltem, akkor még nem tudtam, hogy abból ez lesz, hogy egymás bábjai leszünk. Most viszont én magam mozgatom és neki nincs akkora hatalma fölöttem. Nem is gondolja, hogy én vagyok a bábmester. Számító dög vagyok, de volt kitől tanulnom.