A Hadnagy és én // Star Wars [1]

Tizenharmadik

Author's note: Lassan zúdítom rátok a drámát, jó? Kis spoiler: a következő részben feltűnik Kylo Ren. Szavak száma megint 4000, mert régóta nem frissítettem és már nehogy elvonási tüneteitek legyenek ,)

Egy vigyor volt az arcomon, úgy sétáltam a hosszú folyosókon, mellettem Coris Tiszt beszélt. Beszélt, de fogalmam sem volt, hogy miről, az agyam teljesen máshol járt, hogyan figyelhettem volna Coris értelmetlen blablájára az osztagáról, mikor az imént értesültem arról, előléptettek tisztről kapitányra. Így már gondolom érthető miért hagy hidegen más kommentárja. Erre vártam már lassan két éve, hogy végre feljebb kerüljek, hogy kissé helyre kerüljön az értékrendszerem és nem tagadom, vártam azt is, hogy Hux orra alá dörgölhessen: most már egy szinten vagyunk. Rendben, talán ezt vártam a legjobban. Lassan odajutok, hogy Hux átveszi az első helyet minden listámon. Kapitány vagyok, végre, úgy mehetek bárhová, mint akinek számít a véleménye, aki előtt a rohamosztagosok is megbújnak. Kusza gondolat, de ha jobban belegondolok, talán le akartam nyűgözni Hux-ot, talán egy kicsit. (Nagyon). Habár már messze nem olyan lekezelő velem, még mindig van bennem egy olyan, hogy megmutassam neki kivel dolga, nem csak a szobámban, hanem munkában is vagyok annyira jó, mint ő. A kapitányom és én még mindig versenyezünk szinte mindenben és nem tudom, ha ez valaha is abba fog maradni. Talán nem is baj, hiszen ez még valami, ami összeköt. Nem zavar, hogy riválisom, talán azért, mert mindkettőnk alaptulajdonsága a versengésre való hajlam.

Oldalra néztem, Coris még mindig beszél. Elküldhetném, de még mennyire, egy szava nem lehet a rangom miatt, de miért tenném? Coris jól fog valamikor jönni, nem tudom még őszintén, hogy mikor, de még nem akarom elüldözni. Hallgattam, de már rég elvesztettem a fonalat a történetét illetően. A gondolataim visszatértek az előléptetésem pillanatára, amit Wolf Parancsnok közölt velem. Kirázott a hideg az örömtől, rég örültem valaminek ennyire. Hux-al kis örömöket okozunk egymásnak, de azok valahogyan eltörpülnek emellett, a kapitány még sokáig fog a szobámba jönni, de engem csak most először léptettek előre.

Lena Linney Kapitány, tetszik a hangzása, nagyon tetszik. Alig várom, hogy Hux kapitánynak hívjon és mellette ülhessek, mint egyenrangú fél a tárgyaláson. Most már egy világosabb mosoly ült ki az ajkaimra, nem figyeltem a tisztre, nem érdekelt, ha azt hitte neki szántam.

Mintegy varázsütésre, a folyosón hirtelen Hux jelent meg. Egy pillanatra mintha megtorpant volna, de csak lassított a robogásából és méltóságteljesen közeledett felénk. Én már tudtam mi jár a fejében, láttam a változást az arcán meg a szemében. A zöld szörny már ott csücsült a vállán megállíthatatlanul féltékenység járta át. Ismerem már ennyire, hogy tudja ezeket a dolgokat. Tudom, hogy a szeme már méri közöttünk a távolságot, lélekben megöli Coris tisztet és legszívesebben már nyúlna utánam, hogy kirántson a tiszt köréből. De mindeközben tudja, hogy ezt nem teheti, mert nem vagyunk egyedül, nem viselkedhetünk másképpen, mint felettesek. Néha azért, nem tagadom, viccesnek tartom Hux féltékenységi zavarait, de közben nem tudok nevetni rajta, mert tudom, hogy ez valójában nem vicces a vörös hajú férfi tényleg komolyan gondolja azt, hogy hozzátartozom és őszintén fáj neki, ha nem ezt mutatom. Pedig én is így gondolom, egyetértek vele, de nem izolálhatom el magam mindenkitől. Mert igen, Hux haragja most már mindenkire kiterjedt, aki hozzám szól és férfi nemű, nem tarthatom magam mindenkitől távol, valamikor ezt is meg kellene értse. Minden esetre, Hux szeme azt üzente Coris-nak: tünés innen, mielőtt szétszedlek. Nekem pedig: veled meg beszédem van, újra. Felőlem, ha ezerszer akarja tisztázni ezt, akkor ezerszer mondom el ugyanazt: hogy csak őt látom.