A Hadnagy és én // Star Wars [1]

Huszonnyolcadik

Poe már otthonosan ült a vezérlőnél és elemében volt. Gombokat nyomogatott és szinte dúdolva zongorázta rajta végig az ujjait. Hux gyanus szemekkel méregette és nem kételkedtél benne, hogy hasonló vigilanciával lenne képes figyelni napokig. Összenéztem a még mindig kissé riadt szüleimmel. Szinte mintha megváltoztak volna a szerepek, én és Hux lennénk a felnőttek és ők a gyerekek. Én meg mindig amiatt aggódtam, hogy csapta és őket is felelőtlenül belesodortuk. Az Első Rend minket keres a bűneink miatt, nekünk kell meglakolni azokért. Ők ártatlanok. A gondolat is, hogy valaki kezet mer emelni az anyámra erős indulatokat ébresztett bennem. Egy enyhe émelygést éreztem a gyomromban a szédülős eset maradékaként.

Mindannyian csak álltunk és néztünk a pilótára. A csend egy idő után elviselhetetlenné vált és bennem egyre csak gyűlt a feszültség. Már most hiányzott a tenger, amit otthagytam. Valahogy minden olyan gyors volt mostanában. Egy hónapja voltunk még a sötétben, szöktünk el az Első Rendtől,és most már második alkalommal keresünk menedéket. De van nem a vesztünkbe rohanunk?

- Az egy dolog, hogy minket bolondnak nézel, de a saját embereid is? - csattant fel Hux - Azt akarod beadni, hogy nem fogják felismerni az arcunk vagy a nevünk? Szóval a katonáid olyan ellenség ellen harcolnak, amiket nem is ismernek?

Poe egy pillanatra megfagyott. Hux eddig hallgatott, de most úgy tűnt megdöntötte a tervét, hogy átverjen. Ám a pilóta nem tűnt, hogy rajtaütötték volna, szeme sem rebbent. A testbeszéde azt akarta elhitetni velünk, hogy őszinte. Szigorúan figyeltem, minden rezzenését, hogy rajtakapjam. Sok hazudozóval álltam már szemben, a legtöbb rangban felettem állt. Ők voltak a mestereim, megtanítottak hazudni másoknak, de főleg saját magamnak.

Talán az első hazugság, amire emlékszem egy tiszttől volt. Éppen akkor hurcoltak fel engem megannyi más gyerekkel a bázisukra. Naiv voltam és forrófejű, hát persze, hogy kérdezősködtem. Sok gyerekről mondták azt, hogy csak más részlegre helyezték át, miközben megölték őket.

- Nem szokásunk kiadni az arcokat.- felelte nyugodtan - A gonosznak nincs szüksége saját arcra. A gonosz bárki lehet. 

Nem akartam ennyire a nosztalgiámban élni, de egyetértettem a kijelentéssel. Az Első Rendben sok a változatos arc, de végül is mind velejéig rohadtak vagyunk, nem?Én és Hux sem hasonlítunk, mégis a céljaink alig különböznek. Poe jó hazudozó ezt el kell ismernem. Megtévesztő, elérte, hogy a józan eszem és a megérzéseim párbajt vívjanak. Minden okunk meglenne rá, hogy kételkedjünk a szavaiban, hiszen többet nyerne azzal, ha feladna minket. Mégis, egy belső hang, valami zsigeri azt mondja bennem, hogy meg kell bíznunk benne most az egyszer. Kicsit patt helyzet, hogy itt vagyunk a hajóján és mi csak most kezdünk előre tervezni. Elismerem meggondolatlanság volt, de opportunisták voltunk. Poe pedig választ vár, úgy éreztem időt kell nyernünk magunknak, hogy meg tudjam vitatni Hux-al hogyan játszhatnánk ki a kártyáinkat.

- Én benne vagyok, stratégiának megfelel egyelőre. Te felépítesz nekünk egy fedősztorit. - hagytam rá, mire mindenki elkerekedett szemekkel bámult rám - De a szüleim értelmetlen álcázni, képtelenek lennének még az Első Rend archivumaiból sem kikeresni a létüket. 

A szüleimre néztem, az apám az ajkát harapva hallgatott. Bűntudatom lett, hogy mibe sodortam őket. De nem ellenkezett, fejet hajtott a döntésem fölött. Irigyelltem azt a vak bizalmat, amit belém fektettek... Vagy talán ez beletörődéssel átitatott csend?

Poe bólintott és kinyújtotta a kezét, hogy megpecsételje az egyességet. Hux megevett a tekintetével, én pedig magamban imádkoztam, hogy most az egyszer megbízzon a döntésemben. Egy nagyot nyelt, majd kezet fogott a pilótával. Égett körülöttük a levegő, vágni lehetett a feszültséget, ahogyan farkas szemet néztek.