A repülő főhadiszállás lassan lebegett a felhők felett. A lopakodó üzemmód aktiválva volt, noha nem a külső behatolóktól kellett volna tartaniuk. A nyugodt sétarepülés egy pillanat alatt vált pokollá. Egy percre minden elsötétült, a turbinák belassultak, megállásra készültek a magasság pedig szakadozva csökkenni kezdett.
-Igazgató úr! Valami gond van az elektronikával...- kiáltott fel a tizedes. Riadtan kereste Furyt, aki dühödten és értetlenül állt a történtek előtt. Az irányító szoba sikolyokkal és aggodalmas pillantásokkal telt meg.
-Nem mondja?! Tartalék áramkörök aktiválása!- adta parancsba, de az embere leblokkolt a rázkódástól. -Mint aki él is, Brux!- rázta meg a vállát. A férfi észhez térve megindult.
-Igenis uram!- de mielőtt elmehetett volna, Dean a semmiből termett mellette és megállította.
-Felesleges... Tegye le a gépet, minél előbb!- utasította talán kissé túl magabiztosan az igazgatót, amit az említett kicsit sem preferált.
-Mit akar ezzel?- vonta fel a szemöldökét. Közben hébe-hóba visszatért a világítás egy-egy szikrája, de nem tartott ki huzamosabb ideig és Dean jól tudta miért.
-Kén nyomokat találtam egyik vezérlő helyiségben!- tárta eléjük forradalmi felfedezését.
-Nyilván valamelyik laboros ruhájáról származhat!- vágott vissza Fury igazgató. Nem volt ínyére, hogy még egy idézőjeles "Stark" kioktassa, de a helyzetet mégsem kerülhette el. Hiába, úgy tűnik meg van áldva az ilyen emberekkel!
-Aha, és ez most turbulencia, ugye?- ironizált a Winchester fiú. -Na idefigyeljen, én már ovis korom óta vadászom, felismerem, ha valahol démon van!- ragadta meg a férfi gallérját. Fury egy mozdulattal tépte le magáról a fiú karjait és szemrehányón félrelökte.
-Hadd emlékeztessem, hogy egyet maguk hoztak a fedélzetre!- háborodott fel Crowley gondolatára, aki valljuk be, nem épp a leghumanistább szövetséges, de a szavát nem szegi meg, mert a jó üzlet alapja a bizalom.
-Crowley nem hülye, nem akar kinyírni minket- kelt a védelmére Dean, noha még haragudott a démonkirályra.
-Erre nem vennék mérget a helyében...
-Pedig tegye, mert Lucifer neki sem barátja!- nem tudni, hogy a határozottság szikráit szóró kékeszöld szemek hatására, vagy csak mert kifogyott az érvekből, de nagy sóhajok közepette Nick mégis adott a fiú szavára.
-Mit javasol? Mit tegyünk?- kérdezte eltökélten. Dean nem hezitált, azonnal elismételte a javaslatát.
-Szálljunk le!
-Nincs part a közelben!- válaszolt a tizedes dühödten. -Lebegjünk a Csendes-óceán kellős közepén?!
-Vagy ez, vagy akár bele is fulladhatunk az óceánba...- vázolta a lehetőségeiket Dean. Fury nem tiltakozott.
-Hallotta, katona! Letenni a gépet! Most!- adta ki az utasítást. Brux felállt a terem közepén fekvő magaslatra és egy mikrofonnal az egész bázis figyelmét felhívta az aktuális eseményekre.
-Hajtóműveket fokozatosan leállítani! Tartalék energiát a fékekre! Világítást a minimumra csökkenteni!- a technikusok igyekeztek a lehető leggyorsabban eleget tenni a parancsnak. Fury Hillt hívatta, aki szinte azonnal mellettük termett.
-Hill ügynök! Keresse fel a legközelebbi partiőrség irányítóját és jelezze a helyzetünket!
-Vettem!- a nő pillanatok alatt szerzett egy erre alkalmas készüléket és nemsokára már az összes feléjük közeledő hajót új útvonalra térítették. Így, hogy nem volt miért aggódni a leszállást illetően Fury újra a fiúhoz fordult magában fintorogva sárba tiprott büszkeségén.
-És most?- tudakolta, mire Dean a folyosórendszer felé lépett.
-Az öcsémmel ezt elintézzük. Hol a víztartály?- Nick meghökkenve várta a kérdés magyarázatát, de a fiú nem szólt többet.
-A fedélzeti?!- vetette fel a férfi remélve, hogy rosszul hallott.
-Nem, a Lilydale-i...- ironizált Dean. Nem szerette, ha a tudatlan átlagemberek az útjukba állnak. Ezért utált helyi zsarukkal együtt dolgozni.
-Folyosó végén, négy ajtónyit balra, ötödik ajtón belül lépcső visz a tartályhoz!- magyarázta el Fury futtában.
-Köszönöm!- mormolta és már lendült, hogy fusson a megadott irányba, de a férfi megállította.
-Várjon! Mit akar ezzel?- az ember azt remélné, hogy a húguk emlékei alapján nem merülhetnének fel ilyen kérdések, de ugyebár a vadászathoz nem árt némi tapasztalat.
-Szentelt vizet... Mi mást?!- aztán el is tűnt arra, amerre az útbaigazítás terelte.
A villódzó fények és a rázkódó gép nem kerülte el a kórterem fehéres falait sem.
-Marie...- Loki suttogása visszhangot vert a néma falak közé.
-Észrevettem...- felelte a lány majd lehámozta magáról az infúziós és egyéb tűket, csöveket, mérő eszközöket. A gépek felcsippantak, de az áramkimaradástól nem bőgtek hosszan. -Kelleni fognak a ruháim!- mutatott a székre az ajtótól balra. A Félisten rohanvást termett a cafatos, vérmocskos kupac mellett.
-Ezeken már a jötüni molyok is éhen halnának!- csattant fel, de a lány csilingelő nevetése mosolyra késztette.
-Mázli, hogy varázsló vagy...- a férfi megértette a célzást. Gyakorlatilag csettintett egyet és a ruha eredeti állapotában megint a lányon volt igaz, csak látszatra volt ép és teljesen tiszta, azért az adsgardi képességeinek is megvoltak a határai, de egyelőre ez is megtette. -Köszi! Dean nyilván észrevette már, szóval a víztározó probléma gondolom letudva. Meg kell találnunk Samet!
-Azzal a szőke nővel, Maryvel van- Leni meglepődött ezen a kijelentésen.
-Mary is itt van?- a félisten kelletlenül bólintott. Ahogy az ajtó felé mentek és Leni kilépett rajta, Loki ledermedt és csak egy szó hagyta el a száját, mikor a lány visszanézett rá.
-Tudja... - a lány beleremegett. Egyből megértette az asgardi mondandójának lényegét, de tudta, hogy nem most van itt az ideje szégyellnie magát az apja tettéért.
-Oh... Végül is várható volt...- egy dolog azért nem hagyta nyugodni a kíváncsiságát. -Hogy fogadta?
-Számít az?- vonta fel a szemöldökét a félisten. A szöszi idegesen felkuncogott.
-Igazad van. Menjünk!- percek óta rohantak a folyosón, mikor a lány lábai reszketegen adták meg magukat.
-Nem szabadott volna felkelned!- lépett mellé a félisten. Állásba segítette a midgardit, akinek egy ideig még kapaszkodnia kellett a férfiba, hogy megtalálja pillanatnyilag nem létező egyensúlyát.
-Aranyos, hogy így aggódsz, de most nyomás!- mondta, amint erőt vett magán és akkor futottak is tovább, de az aggodalomra vonatkozó megjegyzést nem hagyhatta szó nélkül az istenség.
-Nem aggaszt a sorsod! Különben is, hová tartunk?!- vonta kérdőre a nőt. Azt ugyan még a kórteremben elárulta neki, hogy kik is tartózkodnak itt a vadászbrigádból, de sejtette, hogy a szöszke Sammel és Maryvel akarna a legutoljára találkozni. "Akkor mégis kit kereshet?"-futott végig az agyán, de nem kellett sokat törnie a fejét a válaszon.
-Crowleyhoz. - vágta rá Leni és valahogy ez az egy név nem vetett fel több kérdést a férfiban. Az emlékeiben élénken élt az a bosszantó akcentus, a nagyzolás és a „becsületes kereskedő" ördögi vigyora, amitől elfogta a rosszullét, noha szegről-végről rokonlelkeknek számítottak. Azt viszont egyikük sem sejthette, mennyire közel járnak a fekete öltönyös pokolkirályhoz. Egy gondosan besötétített szoba mellett haladtak el, amikor ismerős kacaj lassította le lépteiket.
-Áh, szóval felébredt a mi kis Auróránk... Hogy, s mint?- Leni és Loki egy szemvillanás alatt fordultak a hang irányába, ahol a férfi egy széken kényelmesen ücsörögve simogatta a levegőt, legalábbis külső szemmel úgy tűnhetett, de a jelenlevők mindegyike tudta, aki nem, az sejthette, hogy egy pokolfajzatról lehet csak szó.
-Ne most, jó?!- célzott a csipkelődéseikre a lány. -Tudod már, ki lehet az?
-Úgy érted, kik?- felelte a férfi, de megrázta a fejét. Fogalma sem volt a behatolókról, mert eddig a pontig nem is érzékelte a jelenlétüket, pedig a pokol szökevényeit mindig megérzi.
-Hányan lehetnek?- zökkentette ki a gondolataiból a lány. Crowley elmélázva nyújtogatta az ujjait, mintha valóban számolni akarna, de végül csak megközelítőlegesen rávágta:
-Tízen, húszan... Nem miattunk, hanem a lány miatt...- a „lány" szót úgy ejtette ki, mintha valami betegségre célozna. A Winchester lány egyből összerakta, hogy Kellyről van szó és nem fűlött a foga az ilyen megjegyzésekre. A fiatal várandós nő nem tehetett semmiről, de a támadás időpontja és helyszíne nem hagyta nyugodni.
-Akkor mi vagyunk a bónusz... Minden szálka Lucie szemében egy helyen.- jegyezte meg, de mielőtt Crowley visszavághatott volna egy sötét alak kopogó léptei és tapsoló kezei ütötték meg a füleiket. A pokolkirály sejtelmesen pillantott Eleonorra, majd megszólalt:
-Nyugtass meg, hogy nálad a bicska...- a lány megszokásból kereste az övet és a fegyvereket a ruháján, aztán egyből rájött, hogy tekintve a tartózkodási helyüket, nem valószínű, hogy hagytak nála akár egy körömollót is.
-Nincs fegyverem!- fakadt ki, mire Crowley ciccegve összetette a kezeit, mintha a bakfis tehetne önnön fegyvertelenségéről. -És ilyenkor hol van az angyallövő pisztolyod?!- kiáltott rá a Lens, miközben a sötét alak egyre nagyobb sebességgel közelített feléjük. A vadász már azt hitte, hogy só, szentelt víz és Ruby kése nélkül bizony elérte őket a végzet, de aztán valami zölden villant és Loki teste elkékült, a közeledő pedig egy élő jégtáblává változott. Egy pillanat erejéig a démon és az ember lány némán figyelték a megkövesült, fagyott férfi alakját, akinek a szemei nyitva voltak és éj feketén ragyogtak az törhetetlen azúr színű jégköpenybe zárva.
-Te most... -hökkent meg Crowley, de nem igazán találta a szavakat.
-Te lefagyasztottad?!- csattant fel a lány. A félisten ártatlanul pislogott le rá, igazán nem értette a szőke kirohanását, elvégre megmentette az életüket, vagy mi...
-Miért? -pillogott ártatlanul. -Démon volt, nem?!- mutatott a jégen is átlátszó fekete íriszekre. Lens bólintott, de ezt akkor sem hagyhatta annyiban.
-Oké, a továbbiakban igyekezzünk kiűzni, vagy megölni őket anélkül, hogy a megszállottak is meghalnának!- hívta fel a gentlemanek figyelmét, mielőtt tovább loholt volna abba az irányba, ahonnan a jövevény érkezett. Crowley azért idejét látta egy frappáns megjegyzésnek, amit nem volt rest elsütni.
-Ne is hallgass rá, szép fiú, hűtsd csak le őket!- biztatta ravasz mosollyal az ázt. Loki erre csak felvonta a szemöldökét, aztán igyekezett utolérni a szőke ciklont.
Közben, a főcsarnok felé vezető folyosón egy férfi sétált el Mary és Sam között. Látszatra normálisnak tűnt, aztán megállt és hirtelen fordult a két Winchester után elrepítve egy tőrt. Mary felkiáltva félre lökte a fiát.
-Sammy!- Sam villámgyorsan feltápászkodva kapott a kősóval töltött pisztolya után.
-Semmi baj, anya!- nyugtatta meg a nőt. A fiú szája felrepedt a fémes fallal való találkozásakor, ez egy kicsit meglepte. Hallotta Deantől, hogy az anyjuk nagyon erős, de hogy ennyire, arra nem számított. Kibiztosítva a fegyvert, lőni kezdett a férfira, aki vicsorogva, prüszkölve próbált újabb és újabb támadásokat eszközölni ellenük. Mary végül egy kölcsön csent angyaltőrt vágott a támadójuk combjába, aki abban a minutumban megpróbálta elhagyni a megszállás alatt tartott testet, de Sam a szájára tapasztva a kezét kezdte kántálni az ördögűző szöveget. Amint az utolsó szóhoz ért eleresztette a száját és a fekete füst szerű lény vörösen izzó kontúrral takarodott vissza a pokolba. -Ezt elkaptuk!- kiáltotta diadalittasan. Mary is megkönnyebbülten csúsztatta a helyére a tőrt, aztán a sebesült férfi testét a falnak támasztva leültették és a sérülése fölött szorosan bekötötték a lábát a nő ingének leszaggatott ujjával. A rázkódás és a fények villódzása azonban nem maradt abba.
-Még mindig semmi változás... Többen vannak.- jelentette ki a nő. Sam bólintott.
-De vajon hányan lehetnek?- szörnyülködött el, aztán Maryvel együtt tovább indultak a baljóslatú folyosó sötétjébe.
Dean épp az utolsó néhány sort mormolta, amikor a zseblámpája fénye is kiégett. A rózsafüzért beledobta a tartályba, mintegy lezárva az igézetet, aztán nehézkesen lemászott a fém tákolmányról. Kezét Ruby késén, az egyetlen késen, amivel démont lehetett ölni, nyugtatva igyekezett kimenni a főfolyosóra, ahol a pót energiaforrások vörös fénye pislákolt. Látni ugyan nem látott semmit és senkit, de lassan jeges fuvallatot érzett a tarkóján. Hátra sem kellett fordulnia, hogy kitalálja mi van mögötte. A vicsorgás egyértelművé tette számára ezt a kérdést.
-Oh, nem...!- kiáltott fel és eredt futásnak. Néhány kanyar után vele szembe meglátta a húgát és annak társait loholni, akikhez idővel Castiel is csatlakozott, lelógó kabátja vitorlaként lobogott mögötte.
-Lens? -hökkent meg, majd azonnal felkiáltott: -Futás!- jelezve a helyzet súlyosságát, kezével vadul gesztikulált. A lány pillanatnyi értetlenkedés után irányt változtatott és a többieket is erre ösztönözte. Crowley kutyája is vad vicsorgásba kezdett, morgott... Amikor Dean végre beérte őket és a folyosó egyenesen kezdett elfogyni, jobbra fordultak és egy furcsa szobában kötöttek ki, ami Loki számára túlzottan is ismerősnek hatott.
Középen egy gömb szerű szerkezet volt, amihez két oldalt vezetett fém híd és két oldalt nyitott ajtókkal ékeskedett. Ez volt a Hulknak épített fogdának, amibe annakidején Lokit is zárták, pontos mása, vagy inkább az újáépített, megerősített verziója.
-Gyerünk! Ha túl jutunk az ajtón...- kezdett bele Leni, amikor az egyik dög elkapta hátulról és legalább két métert lökött rajta. A szőkeség társai már a hengeres szerkezet ajtajában voltak, mikor Dean aggódva felordított.
-Lens!
-Nem csak a démonok, de ezek se jöttek egyedül...- ismerte be, aztán egy terv kúszott a sárgás tincsekkel beszőtt fejébe. -Srácok, az ajtó, ha be tudjuk zárni, talán van esélyünk, legalább egérutat nyerni!- mutatott a vezérlőpanelre tőlük balra. Amíg a szerkezetbe mászott a többiekhez, Crowley ott is termett az irányítópult mellett és a kalitka hátsó ajtaja be is zárult mögöttük. Már csak egy kijárat volt és látszatra a kutyák mind a kijárattal és velük szemben sorakoztak fel a kalitkán belül.
-Csibész! Kapd el őket, alig vannak négyen-öten!- utasította Crowley a vele együtt érkező kutyust, aki az egyetlen nyitott kijáraton keresztül, átugorva a harcra készen ácsorgókat, bevetette magát az üvegkalitkába.
-Hadd találjam ki: Megint a tiéd a nagyobb? -tudakolta egy csibészes mosollyal Dean. A kutya viszont a vicsorgást hamar leváltotta nyüszítésre.
-Így nem húzza sokáig!- jegyezte meg a vérnyomokból levonva a következtetést a lány.
-Akkor meg tűnés innen minél előbb!- kiáltotta Dean és már majdnem mind kiléptek az üvegkalickából, amikor egy pokolfajzat visszarántotta az idősebb vadászt a lábainál fogva.
-Cass, add a tőrt!- kiáltott rá Lens, mire az angyal engedelmesen a kezébe dobta fegyverét. A szőke egy pillanat alatt döfte bele a bátyját támadó ebbe az ezüstös hengert, így aztán bátyja épphogy, de ki tudott szökni onnan. Lenit viszont ezzel sikerült körbevenniük.
-Leni! -kapott utána, de már nem érte el.
-Nyugalom, időt nyerek nektek! Ha megtaláljátok a démonokat, vagy legalább az érmét, ami ide vonzotta az ebeket, akkor semmisítsétek meg, vagy dobjátok az óceánba!- kiáltotta és egyre beljebb szorult a fokozottan szűkülő pokolfajzatok alkotta körön belül.
-Tűt keresnénk egy kibaszott nagy szalmakazalban!- vágott vissza ingerülten Dean. Csak most kapta vissza a húgát, kizárt, hogy így elveszítse! Már majdnem bevetette magát újra a kalitkába, amikor Eleanor kérlelőn Crowleyra nézett.
-Juttasd ki őket innen, lehetőleg élve!- a démon bólintott és lenyomta az ajtózáró gombot. Az üveg lap lassan közelített a szegély felé sziszegve, mint valami génmódosított kígyó. Dean kapálózva próbált a közelébe férkőzni, de a démon és az angyal nem eresztették, azonban Loki az utolsó pillanatban surrant át a szerkezeten, aztán az ajtó véglegesen bezárult mögötte.
-Csak nem hihetted komolyan, hogy itt hagylak?- vonta fel a szemöldökét a halandó értetlenkedő pillantásait megválaszolva.
-Mint a régi szép időkben...- felelte zihálva. A fejét jobbra-balra forgatva várta a láthatatlan támadást. Már nem volt hová hátrálnia, amikor az asgardi ráparancsolt.
-A tőrt!- Leni gondolkodás nélkül dobta oda neki, így a közöttük álló kutya a jégóriás áldozatául esett. A torkából fekete vér fröcsögött felfedve az alakját. A férfi találata pontos volt, látszott rajta, hogy nem most készül vadász tapasztalatokat begyűjteni, de a bakfist sem kellett félteni. Egymásközt passzolgatva egyetlen fegyverüket, mint valami bizarr focilabdát, irtották a pokolkutyákat.
-Eddig ez mennyi volt?- kérdezte a midgardi légszomjjal küszködve, sérült karját szorongatva.
-Négy!- felelte a félisten kihúzva a fegyvert a negyedik áldozatból. Ha hihettek Crowley szavában, akkor ténylegesen csak öttel volt dolguk.
-Príma, na még egyet!- következtette ki a lány és óvatosságból körbe-körbe tekintett valamilyen mocorgás után kutatva. A vezérlő felőli oldalon meg is találta, amit keresett. A levegő hullámzott, mintha a füst játéka lenne az egész, csak tűz nélkül. -Meg is van!- mutatott felé és mivel ő volt közelebb a félisten átruházta rá a pengét. Lens megindult a kutya felé és a lehető leggyorsabban vágta át a torkát, aztán megbotlott valamiben, ami tapintásra Crowley pokolkutyája lehetett. A szöszi a padlóra került, mert elbotlott a holttestben, ráadásul a tőr is messze gurult tőle, de legalább most már mind az öttel végeztek. A halk zihálást és megkönnyebbülő sóhajokat a fekete hajú kiáltása szakította félbe.
-Marissa!- a lány ekkor eszmélt rá, hogy van még egy démoni lény. A lábain érezte az állat karmait és kétségbeesett sikolyaitól visszhangzott a kalitka. Fejbe rúgta a dögöt, amennyire tudta, de az nem tágított, így pedig a lány csak mélyített a felhasított bőrrétegeken. Aztán a sebesült egy hirtelen ötlettől vezérelve a félisten felé fordult.
-Fagyaszd le!- utasította, mire egy „el ment az a maradék eszed is?!" pillantást kapott a férfitól.
-Nem megy, túl közel vagy! -vetett ellen.
-Akkor csak félig!- parancsolt rá a lány és a zöld fény felvillant, a kutya hátsó lábai pedig hihetetlen iramban kezdtek el jegesedni. A hideg, gyémánt kemény anyag egyre feljebb és feljebb hódított teret a láthatatlan testen a lány lélegzetvételeit is fehérre dermesztve. Aztán úgy az eb felén kicsit túl megállt a fagyás. Akkor a félisten felvéve az ezüstözött tőrt, magabiztos léptekkel haladt a fél dermedt, de még küzdő pokolfajzat felé, aztán valahol a jeges burok fölött belé mártotta a fénylő pengét és felfelé kezdte húzni felhasítva húst, izmokat, inakat, talán csontot is, mire az eb nyüszögve kimúlt.
-Na, most vagyunk kész... -sóhajtott fel a lány. Az, amit az istenség szemében látott az imént, megrémítette. Azt a tiszta gyilkos ösztönt, amivel felszabdalta a támadójukat nehéz lenne papírra vetni, még magának Lensnek is, pedig nem most először láthatta. Talán a rémülettel vegyes hála érzete kiülhetett az arcára, mert Loki bőre megint normális színűvé kezdett válni. A férfi nyugodt, de kíváncsi hangon szólt hozzá.
-És hogy tervezel kijutni innen? Ha emlékeim nem csalnak, akkor ez a fenevadnak lett építve.- a halandó, mint valami rajongó, felvont szemöldökkel kémlelt körbe a helyiségben.
-Nem mondod?!- döbbent le, hiszen eddig csak úgy elszórt információkat hallhatott a Hulk ketrecéről egyebek mellett Loki elmondása és Charlie meghackelt oldalai alapján. Csakhogy ez most nem a fangirl igények kielégítésére szolgáló szituáció volt, így hát nem filózva ezen tovább, újabb őrült ötlete támadt. Sejtelmes mosollyal fordult a félisten felé. -Tudod használni az erődet, nem? -a fekete hajú érezte, hogy valami kellemetlen végkimenetele lesz ennek a beszédnek, gyanakvón biccentett, a lány meg folytatta. -Az üveg is csak folyadék és egy bizonyos fagyáspont után könnyen törik...
-Tudod, ha egyedül lennék, ez nem volna kérdéses...- magyarázkodott a férfi. Jól ismerte a fajtája erejének hatásait. Nem hiába borítja jégköpeny az egész Jöttünheimet, hiszen, ha egy jégóriás megérint valamit, legye az élő, vagy élettelen azon nyomban fagyásnak indul. Persze ha ki akartak jutni egy olyan üvegkalitkából, ami puszta erővel törhetetlen, akkor aligha maradt más választásuk.
-Most sem lehet kérdéses! Kibírom, csak csináld!- adta parancsba, de a férfi hezitált. Aztán látva a helyzetük reménytelenségét és a lány hajthatatlanságát lemondóan sóhajtott.
-Állj középre és próbálj kevesebbet lélegezni, a gyorsan csökkenő légnyomás még megárt a tüdődnek!- húzta lekezelő mosolyra az ajkait.
-Nagyon vicces vagy...- fortyant fel a Winchester, de azért teljesítette a másik kérését és a hullákon át botorkálva hamar a kör közepére érkezett. Egy hozzá közel elterült döghöz húzódott, amely noha hűlésnek indult, a vére még forrón alvadozott a teste alsóbb részeiben. Olyan szorosan bújt hozzá, amennyire csak lehetett ignorálva az orrfacsaró bűzt, ami az élettelen testből áradt, csakhogy most sem az idő, sem a hely nem hagyott teret az ember válogatósságának.
Loki felvéve eredeti alakját a két sötétkék tenyerét az üvegre helyezte, amin a jégvirágok rohanvást terjedtek körbe. Ő maga mindeközben arra gondolt, hogy vajon Fury mit fog szólni, hogy már másodjára teszi tönkre a kis játékszerét. Csintalan vigyor terült el a képén, ahogy az üveg csak recsegve-ropogva fagyott egyre hidegebbre. Leni szabályosan rázkódott a közelgő kihűléstől. A kutya langymeleggé vált teste nem hozott enyhülést, ráadásul egyre nehezebben kapott levegőt, mintha valami egyenesen a tüdejét akarná összepréselni. A szemei kezdtek elsötétülni, a tudata egy idő után már nem volt képes feldolgozni a külvilág képeit, aztán már csak a hangot hallotta, ahogy az üveg megadja magát és szilánkosra törik a jég alatt. Léptek közeledtek felé, ezért lassan kinyitotta a szemeit és a félisten smaragdjai pislogtak vissza rá. Elfogadva a felé nyújtott kezet könnyedén talpra állt és meglepetten látta, hogy mindenhol jégszilánkok hevernek, másrészről megnyugodott, hogy sikerrel jártak.
A kalitka egyik oldalánál temérdek fekete latyakos vér alkotott tócsát bizonyítva, hogy a „Csibész" névre hallgató delikvens sem fog egyhamar életjelet adni. Ebből is látszik, hogy a pokolfajzatok sem mind egyformák.
A lány és a félisten rövid szünetet tartva folytatták útjukat a folyosók felé, amerre a többieket sejtették. Többször is elbotlottak, ahogy a hatalmas repülő szerkezet bizonytalan érintkezésbe kezdett az alattuk tajtékzó víztömeggel. Így bukdácsolva érték el a főfolyosó végét, ahol Sam, Dean, Crowley, Mary és Cass valamiféle terv kiötlésén fáradoztak. A démonkirály hirtelen felemelve tekintetét jó ízűen nevetve felkiáltott.
-Jé, életben vannak!
-Oh, szóval négy-öt?!- várt magyarázatot a lesérült karját szorongatva Lens, sebesült lábán sántikálva, vádlón pillantva a vöröslő szemekbe.
-Mit mondhatnék? A matek nem az erősségem...- felelte a férfi, de valahogy mégsem a rá jellemző ironikussággal tette azt. A szőke megrendült. Ugyan csak a sötétben tapogatózhatott, de egyetlen logikus válasz gyötörte elméjét, amit aztán képtelen volt magába fojtani.
-Lerejtette magát előled...- az ajkai lassan, de tévedhetetlenül formálták a szavakat. A démon arcára akaratlanul is kiült a helyeslés, ami újabb kérdéseket vetett fel. -Ilyenre hogy képesek?- Crowley, mint egy kiöregedett komikus lemondó sóhajt küldött felé és mintha csak fájdalmat okozna neki a mozdulat vont vállat.
-Ez az új generáció, ők már nem irányíthatóak a nagyfőnök nélkül...- mondta, de a depressziós ábrázat sosem illett hozzá igazán. Megtörve ezt a szánni való ábrázatot Dean egyből belekötött.
-Sokat ér manapság a pokol királyának lenni...- ezzel aztán hatást ért el, mert a démonkirály tajtékozni kezdett a dühtől.
-Ne pimaszkodj, mert nagyon könnyen visszarángathatlak!- fröcsögte, mire az idősebb Winchester maga elé emelve védekezőn a kezeit bocsánat kérően makogott valami ilyesmit:
-Eszemben sincs, csak egy észrevétel volt.
-Srácok, mi lenne, ha ezt most elnapolnánk és foglalkoznánk a többi gonddal?- vágott közbe Sam, mielőtt elfajultak volna a dolgok, de ezzel csak azt sikerült elérnie, hogy egy helyett ketten hallgattassák el.
-Kussolj Sammy! -mondták egyszerre.
-Legalább valamiben egyetértünk...- vigyorodott el felbátorodva Dean. Crowley ezt ráhagyva a szőke és Loki felé fordult.
-Feltűnt, hogy nincs veletek a kutyusom...- jegyezte meg fennhangon, de úgy, mintha épp, hogy csak hangosan elmélkedne.
-Hősiesen harcolt, amíg a másik hat el nem harapta a torkát, a legtöbb vér tőle van... Részvét.- mondta a lány és bár nem érzett szimpátiát a dögök felé, de sejtette, hogy Crowley számára ugyan olyan lehetett, mint Samnek a kutyák, vagy mint Deannek a pornó, szóval nem kellett megerőltetnie magát, hogy őszintének hassanak a szavai. Csakhogy mielőtt a démon értékelhette volna a gesztusát egy újabb bosszantó tapsolás érkezett tőlük alig néhány méterre, valamelyik mellékútból. Aztán nemsokára egy öltönyös, szőke fickó jelent meg a szemük előtt. A szájában cigaretta füstölt és rövid haja habár szalmakazalként szanaszét állt a fején, mégsem rontott a tiszteletet parancsoló megjelenésén.
-Nocsak, nocsak, nocsak... Egy ribanc miatt jöttem és az ölembe pottyannak a Winchesterek és a retek a szélvédőjükről. Ez a szerencse napom?- ironizált fennkölten. Crowley arcán tisztán látszott, hogy mély ponton érintette a „retek" jelző, a hangja mégis hidegvérről tanúskodott, mikor megszólalt.
-Beliál! Helló kedvesem, minek köszönhetem a megtiszteltetést?
-Hagyjuk a mézes-mázos szavakat, kutyus.- intette le, miközben egyre közelebb ért hozzájuk. - Sajnos nem állhatjátok útját a küldetésemnek. Az a nő fontos, hiszen urunk gyermekét hordozza.
-Én vagyok az urad! -parancsolt rá a démonkirály, de a Beliálnak nevezett egyén megvető pillantásokkal kísérve felnevetett.
-Nem, te csak egy házi kedvenc vagy, annak is szánni való!- Crowley feje szabályosan füstölt a megjegyzés hallatán. Gyűlölte még a gondolatát is annak, ahogy Lucifer elbánt vele. Nem kicsit sérült a büszkesége, így hát ne is lepődjünk meg rajta, hogy magából kikelve kész volt neki rontani a férfinak.
-Én vagyok a pokol királya!- Beliál nagyot taszított rajta, hogy Crowley félig térdre ereszkedve a padlóra kerüljön és csak azután szólalt meg, hogy alaposan végigmérte a démon mögötti személyeket.
-És ez a tisztséged a Winchesterek csicskása előtt, vagy után szerepel a memoárodban?- azt nem tudni, hogy Crowley hogyan szedte újra össze magát, de megint a rá jellemző kacérkodással akarta feloldani a helyzetet.
-Tudod, ez már majdnem olyan, mintha flörtölnél. Ma már foglalt vagyok, szívem!- mondta, mintha valóban egy kelendő szajha lenne csupán. Beliál arca undortól torzult lett. A kezeit azonnal levette az üzletemberről és az öltönyéből előhalászott angyali dárdával Crowley nyakát vette célba. Dean keze Ruby késére fonódott, de túl messze álltak tőlük ahhoz, hogy időben közbeavatkozhasson.
-A főnök örülni fog, ha megtudja, hogy az utolsó szem csipát is kipucoltam a szeméből...- magyarázta, miközben elemelte a tőrt, hogy az kellő lendületet vehessen. Ez látszólag nem riasztotta meg a kereszt utak királyát.
-Oh, te kis heves, gyere és csapd ki!- utasította kacsintva, amikor hirtelen futóléptekre lettek figyelmesek.
-Uram, megvan a nő!- érkezett a basszus Beliál mögül, de az árnyékban nem igazán látszódott a hang tulajdonosa. Mindenesetre kapóra jött, mert így a férfi csak visszasüllyesztette a pengét a zakó belső zsebébe és lesajnálón még egyszer végig nézett a társaságon gyanúsan sokat időzve a félistennél, aztán a tekintete visszatért Crowley megkönnyebbült arcára.
-Nos, akármennyire is élvezem a társaságod, blöki, sajnos az ügy nem tűr halasztást. Winchesterék! Angyalom! Izé...? -aztán, mintha csak teleportált volna, el is tűnt. Az eltűnését legalább öt fekete füst követte és a világítás helyreállt.
-Simán hagytad, hogy leizézzen?!- kapta fel a vizet Leni Lokira pillantva. A félisten azóta némán, majdhogynem lefagyva bámult maga elé, mióta Beliál megjelent előttük. És nem a semmiért. Utoljára ez az érzés, a tapintható reménytelenség, a minden sejtjét menekülésre ösztönző félelem a pokolban kerítette hatalmába és már akkor is gyűlölte minden pillanatát.
-Az ereje... Akár milliárdéves is lehet.- suttogta, mintha nem is lenne tisztában azzal, hogy hangosan is kimondta ezeket a szavakat. Crowley vállba veregetve kommentálta a megjegyzését.
-Persze, édesem, hiszen az ősiek egyike, a második nagy kutya köreinkben.
-Belial, de ez nem Lucifer egyik elnevezése?!- próbálkozott Sam sátánista strébereket megszégyenítő ismeretanyagának felvillantásával. Persze egy démonnal szemben ilyen téren alul maradt.
-S. A. M. Az eredeti kéziratban ő a második, aki Isten ellen szegült, bár nem értem mit talált vonzónak Lucieban... Viszont, végül mégis elárulta ő fényességét, aki a pokol legmélyebb bugyrába taszította fizetségül.- a tátott szájak láttán egy „nem hiszem el, hogy nem tudjátok!" pillantás után folytatta a történetet. -Dante még rémlik? Isteni színjáték, meg a Pokol? Na igen, ez róla szólt, nem Lucieról. Meglep, hogy szabadon eresztette a madárkáját...
-Szabadon eresztette? Vagyis nem vesztegette az időt és talált új testet.- szörnyülködött Sam. Crowley színpadiasan helyeselt.
-És a nyertes: Boci, aki egy nagy adag meghökkenés tulajdonosa. Azért nem vagy féltékeny, ugye?- bökte oldalba, amivel értetlenkedést csalt ki a fiúból. -Most mi van? Úgy váltogatja a testeket, mint mások a gumit, de ezen ne akadj fenn, azt sem szokás újra használni. - megfogadva a nagyszájú keresztúti tanácsát, ezen inkább nem fennakadva Fury keresésére indultak.
-Nick! Mit találtak Kellyről?- követelt választ Dean, amint beérték a férfit, de a szemkötős még fel sem eszmélt, amikor Banner a lehető leggyorsabban összeszedte amit megtudott.
-Az adatbázis szerint rokonai élnek Michigan környékén. A térfigyelő kamerák arra látták.
-Cass, még mindig nem tudod hívni?- nézett reménykedve az angyalra, aki már vette is elő az eldobható készülékét és tárcsázta a nő számát, de a telefonból kiszóló géphang szerint az előfizető nem volt kapcsolható.
-Dean, az elnök szeretője, valószínűleg nem hülye, rég nincs meg a mobilja, azt távolról is vissza lehetne kapcsolni pár trükkel...- magyarázta Sam. Dean idegesen kikapta a hasztalan készüléket Cass kezéből és izomból a padlónak vágta. A készülék ripityára tört, amitől az angyal sértett arcot öltött magára.
-Cseszd meg! Mi a francot csináljunk?- üvöltötte magából kikelve a vadász. Sam Crowleyra nézett és kusza gondolatai kezdtek tervvé formálódni.
-Crowley, menj Michiganbe és hozd őt ide!- mondta, de a démon felháborodva utasította vissza.
-Azt hiszed nem várnak rám? Szívem, te nem ismered Belialt és hidd el nekem, nem is akarod.
-Most nincs időd gyávának lenni, vagy akkor küldj oda!- szólalt fel a lány is, amitől mindahányan összenéztek.
-Na, ez mindjárt korrektebb opció!- jegyezte meg a démon.
-Vele megyek!- vágta rá a félisten habozás nélkül, de még a démonok erejének is meg van a maguk határa.
-Bocs, szép fiú, de a kocsi esetedben egyszemélyes!- mondta, hiszen embereket teleportálni, esetleg vámpírokat, nem számított, de már az anyja korú és hatalmú boszikból is jó, ha egyszerre kettőt el bírt teleportálni, nem hogy egy pár ezer éves asgardit... Aztán megérintette a lányt, akinek hűlt helye maradt csak a fedélzeten.
Dean minden aggodalmát visszanyelve a további lépéseiket próbálta kitalálni, de mivel semmit sem tudtak jóformán az ellenfelükről, ezért helyesnek látta Crowleyt kikérdezni.
-Ki vele! Mondj el mindent, amit a tagról tudsz!
-Már mondtam! -vetett ellen a démon.
-Konkrétumot nem. Ő is olyan, mint a lovagok voltak? Hogyan lehet megölni?- a záporozó kérdések miatt a férfi kénytelen volt választ adni, nem akarta Dean nyavalygását hallgatni, de ugyanakkor fontos volt az a kapcsolat számára, ami kettejük közt feszült. Néha talán még barátságnak is csúfolhatta volna, de ki hallott már olyanról, hogy egy démonnak barátokra lenne szüksége?!
-Ha Lucifer tudta volna hogyan, már nem élne. Azért is zárta be, mert nem tudta hogyan végezzen vele. Ez az izé se nem angyal, se nem démon, mégis erősebb mindkettőnél.- ezt hallva Dean ironikusan felkacagott.
-Most Underworldöt játszunk angyalokkal vámpírok és vérfarkasok helyett?- fakadt ki, de Crowley arca komoly volt, tehát a helyzet nem holmi Hollywood-i fantasy. A hallgatást viszont Casstiel törte meg a rá jellemző filmművészeti műveltség hiányával.
-Nem igazán értem ezt az utalást, Dean...- az ártatlan arcát látva még mintha maga Fury igazgató is visszafojtott volna egy mosolyt, aztán Dean nekilátott a magyarázatnak.
-Metatron nem mutatta? Kár, pedig öcsém Kate Beckinsale didkói, meg az a latex...- mondta ábrándozva a rá jellemző nőcsábász módon.
-Mint a bébiszitter, vagy mint Daenerys Targaryen?- vetette fel a kérdést a két női karaktert megjelölve viszonyítási alapként, akik valami miatt nyomot hagytak a tudatában.
-Mint utóbbi!- felelte Dean.
-Most komolyan ez a legfontosabb?!- kapta fel a vizet Sam és a tekintete ide-oda cikázott Mary és a többiek között.
-Miért? Ismerd be, Boci, hogy Emilia Clarke egy igazi kis vadmacska!- szállt be Crowley is a fantázia mozgató beszélgetésbe. Nagyjából ekkortájt értek oda hozzájuk Thorék, és a szőke asgardi nem érezte kellemetlennek, hogy csak úgy beszálljon a beszélgetésbe.
-Nem ismerem az udvarhölgyeiteket, de szinte biztos vagyok afelől, hogy az én Jane- em mindnyájukon túltesz!- Stark a homlokát dörzsölgette.
-Megint kezdi...
-Stark!- intette le Steve, de Tony megnyugtatta, hogy ezúttal nem kezd szócsatába a félistennel.
-Nyugi, nyugi, most akarva se példálózhatnék Pepperrel...- a nő említése tapinthatóan lelombozta a hangulatot, a Tonyból áradó negativitás hamar elhallgattatott mindenkit és a kényelmetlen helyzetet egyetlen telefoncsörgés szakította csak meg.
-Lens az!- kiáltott fel Dean. -Szia, megtaláltad?- hosszú hallgatás következett, ezalatt a fiú rosszat sejtve kihangosította a készüléket, mire egy mély, férfi hang csendült fel a vonal túlsó végéről.
-Mennyit ér meg neked a húgod élete?- kérdezte a vonal túloldaláról olyan basszussal, amely mindenkiben megfagyasztotta a vért. Dean riadtan meredt a mobilra.
-Belial?!- kérdezte és egy hosszúra nyúlt nevetést kapott válaszként.
-Bingó! Találjátok meg a főnök szajháját, vagy nem látjátok viszont!- aztán már csak a pittyegés hallatszott visszhangot verve mindannyiuk elméjében.