Poe órákkal később már álmosan pislogott és úgy tűnt kis híján leesik a feje az álmosságtól. Látszott rajta, hogy nem sokáig tud még birkózni az álmossággal. Rájöttem, hogy mikor álmos nem kérdez hülyeségeket és messze nem annyira pimasz, persze ez érthető. Az álmos Poe a jobb Poe. Szólni akartam neki, hogy inkább hagyja az egészet és menjen pihenni, de éppen akkor pattant fel ő is, hogy menjen. Megbütykölte a hajót, hogy menjen magától, aztán a lelkemre kötötte, hogy ne maradjak egyedül a vezérlőnél és figyeljek mindenre, főleg ha pityegnek bizonyos gombok. Minden erőmmel próbáltam megjegyezni melyik gombok, hogyha baj van akkor tudjam felkelteni. Egyedül is boldogulnék, de nem tudtam nem észrevenni, hogy mennyire kihangsúlyozta, hogy hívjam magam mellé Hux-ot. Nem értettem a szándékait, de nem mondhatom, hogy rosszul esett. Sőt. Poe kótyagosan járt és elindult a TIE vadász apró fülkéjébe, ahol egy függőágyon megpihenhet. Mikor elment, sóhajtottam, nem voltam álmos, de éreztem, hogy a stressz kihasználta a testem és eléggé fáradt voltam. Ennek ellenére tudtam mi a dolgom, figyeltem az űrtájat és a gombokat. A vörös hajú férfi kissé kényelmetlenül, lehajtott fejjel bóbiskolt az ülésen. Gyorsan megnéztem, de a sebe nem vérzett át a kötésen. Ez azért jó hír. Nem akartam felébreszteni Hux-ot, hadd pihenjen, neki is megvan a saját baja, szüksége van a pihenésre, habár nekem úgy tűnt az utolsó pár órában, amíg én Poe mellett voltam mintha aludt volna. De nála persze sosem lehet tudni.
A karfára könyököltem és támasztottam a fejem, eléggé hosszú lesz ez, még csak most ment el Poe és én máris unom magam. Egyszer csak mozgásra figyeltem fel és a mellettem lévő szék arrébb húzódott, Hux volt az. Álmos szemekkel pislogott rám, még mindig kicsit sápadt volt, de már határozottan jobban festett, mint azelőtt. Viszont még mindig nem tűnt, hogy olyan állapotban lenne, amiben vezetni tudna. A szememmel utasítottam a helyére, nem neki való ez, inkább ne erőltesse meg magát, de egy pillantást elég volt rá vetni és tudtam, hogy akármit is fogok mondani úgyis a saját feje után fog menni.
- Menj, pihenj, Hux. –néztem rá komolyan.
Csak rázta a fejét és kihúzta a széket és lassan leült, vigyázva a sebére. Elszántan nézett a szemembe és újra lassan lendül vissza önmagába, a makacssága a gyógyulása jele. Mintha elpárolgott volna a szeméből az álom, a kék szemek éberen figyeltek, tetőtől talpig bemértek. Láttam bennük egy kis aggódást is, mintha sérüléseket keresne rajtam. Mi bajom lehetett volna a pilótával? Vagy talán még az Első Rendbeli harcunk utóhatásait keresné? Sóhajtott, nem tudom, hogy megkönnyebbüléstől vagy sem. Felém fordult a széken és a szemei újra az enyémhez találtak vissza:
- Nem hagylak egyedül, hiszen még ő is a lelkedre kötötte, hogy ne maradj egyedül.
Azért jó éberen aludhat, ha még azt is hallotta. Vagy talán nem is aludt, pedig nagyon úgy tűnt. Minden esetre, azért büszkének tűnt, amikor kijelentette, hogy mellettem kell lennie, jobban mondva, ő az akinek mellettem a helye. Igaz, de akkor is fontosabb az egészsége mindennél. Szívem szerint küldtem volna aludni, mert nyilvánvalóan szüksége van rá.
- Aggódom a sebed miatt. –suttogtam, még makacsul is összefontam a karom.
Hux csak azért is ellenkezett és közelebb húzta hozzám a széket. A mozdulatai mind lassúak és megfontoltak voltak, nem volt még az elemében. A sebét néztem, de a vér még nem ütött át a kötésen, de kétlem, hogy mágikus gyógyulásnak indult volna. Néztünk egymásra, hogy vajon melyikünk enged majd hamarabb, ez egy ilyen makacsságpárbaj volt újra.
- Nem kell, rendbe jövök. – győzködött Hux - Aludtam is valamennyit, csak most keltem fel, nem tud valami csendesen járni.
Poe tényleg nem tud valami csendesen közlekedni, ezt aláírom, biztosan ezért Megráztam a fejem, makacs, erről nem tehet egyikünk sem, de én aggódom az állapota miatt. Hux egyik karján a válláig nem volt ing, mert onnan szakítottam le, hogy hamarabb a sebhez férkőzzek. Csekkoltam ugyan most is a sebét, de közben kicsit elkalandoztam. Kissé szégyelltem magam, mert megnéztem rendesen a szabadjára tett izmait a karján, amik annyira hívogatott a bőre, régen érintettem meg. Bűntudatosan kaptam el a tekintetem onnan, a székem az övéhez közel húztam és Hux elmélyülten nézett rám. A sebére koncentráltam, közel hajoltam hozzá, a térdünk összeütközött és éreztem, hogy kienged egy mély sóhajt. Nem engedtem a hívogatásnak, hogy az izmaira figyeljek.
- Mit csinálsz? –suttogta a férfi
Kerestem a fásli végét, hogy finoman ki tudjam kötözni a sebet, de Hux megfogta a kezem, csak az egyik kezével persze, de az ujjait az enyéim közé fonta és én megálltam hirtelen. Felemeltem a fejem és találkozott a szemünk, a kék szemek a lelkembe hatoltak és én úgy éreztem újra fellángolnak bennem az érzések, hogy mennyire nem bírnám nélküle, túlságosan szeretem ezt a vörös hajú férfit. Ketten voltunk, végre csak ketten, a térdünk és a kezünk egymáshoz érve, a háttérben halkan a vezérlő monoton zajai hallatszottak. Akármennyire is éltem a pillanatban, nem én léptem először lépést. Elengedte a kezem és felemelte az ép kezét az arcomhoz és gyengéden végighúzta a nagyujját rajta. Élveztem az érintését, egy sóhaj szabadult ki belőlem és én is viszonozni kezdtem az ő érintéseit. Ki akartam nyújtani a pillanatot, a kezem csiga tempóval csúszott a sebétől le, a bicepszén át, egy ujjam húztam végig a bőrén és lassan, hogy mindketten érezzünk. A bőre érzése ismerős volt és szinte fogadott, a márvány izmok megmozdultak az érintésem alatt. Hux-ot kirázta a hideg, éreztem, hogy megborzongott, a teste válaszolt maradéktalanul. Felnéztem az arcára és láttam, hogy valóban élvezi a pillanatunk, félig nyitva voltak a szemei. Az ajkát kezdte harapdálni és én vágyakoztam az ajkai után, de nem vettem rá magam, hogy megmozduljak. Hux viszont érezni akart, a keze elhagyta az arcom és egyre lejjebb menetelt. Át a nyakamon, le vállamon és a hátamon, míg végül tábort vert a derekamon.
- Csak gyere ide, Lena. – suttogott újra és a keze lecsúszott a derekamhoz és magához húzott.
Nem csókolt meg, de érezni akart. Felálltam a székről és engedtem a húzásnak, az ölében találtam magam, ez akár kezdete is a játékunknak. A bőröm felhevült az érintésétől és Hux erős pillantással nézett rám és szétnyílt ajkakkal vette a levegőt. De tudtam, hogy most nem tehetjük meg, csak rontana az állapotán. Az ajkamba haraptam és összeszedtem magam, lehajoltam hozzá, de csak a homlokát csókoltam meg. Hux akkor viszont kapott az alkalmon és még közelebb húzott magához. A fejem a jobb vállára helyeztem és a testemmel az övére feküdtem, ketten elnyúltunk szinte a székben. Eszemben sem volt ellenkezni, habár pillanatokon belül újra aggódás öntött el, mert eszembe jutott a férfi állapota.
- Nem nyomom a sebed?
Hux rázta a fejét, én pedig kénytelen voltam hinni neki. Úgyis azt mondta volna, hogy ha nyomtam volna is, mert nem akarja, hogy felálljak. A kezemmel átöleltem a mellkasát és amilyen közel csak tudtam, annyira bújtam hozzá. Elkezdte piszkálni a hajam, ahogyan én is szoktam neki. Apró, alig érezhető mozdulatokkal. Most én kezdtem el borzongni, kimondhatatlanul jólesett, nem is értem Hux a kapcsolatunk elején miért nem szerette, amikor én csinálom neki ugyanezt. Csend ült közöttünk, a vezérlő pityegett.
- Azt sem tudom hova megyünk. –szólalt meg hirtelen Hux.
Elkerekedett a szemem és akkor összpontosult bennem, hogy ő tényleg nem tudta eddig, hogy merre is tartunk. Poe-nak mondtam, de lehet ő akkor nem figyelt. Kissé ideges lettem, hogy mit fog azért szólni ahhoz, hogy nem beszéltem meg vele az úti célunk, csak cselekedtem.
- A szülő bolygómra. –mondtam bátortalanul - Van jobb ötleted, hol bújhatnánk el úgy, hogy túléljük?
Vártam, hogy húzza a száját és felháborodjon a felelőtlenségem miatt. Nem először kapnám meg, hogy meggondolatlan vagyok. Félve néztem az arcára, ami továbbra is nyugodt maradt, már-már közömbös volt, a szemei nem szórtak villámokat. Csendben ültünk egy darabig, míg Hux úgy megköszörülte a torkát.
- Nekem sincs jobb ötletem. –mondta végül - Bízom a te döntésedben.
Csak felnéztem rá, az arcára, ami nyugodt volt. ÉN nem vagyok nyugodt a döntésemmel kapcsolatban, de ő az. Ez valamit elszakított bennem, az arcom az ingébe fúrtam.
- Köszönöm. –suttogtam és valamiért úgy éreztem sírhatnékom van. – Köszönöm, hogy bízol, hogy akkor megmutattad az aktám, hogy akkor is bíztál a döntésemben.
Hux válaszul megcsókolta a homlokom, az ajkai gyengéden érintették a bőröm és a meleg lehelete cirógatott. Elfordítottam a fejem és az ajkai után kaptam, megcsókoltam, mire ő szorosabban magához húzott. Lassan csókolóztunk, Hux ajkai óvatosan súrolták az enyém és én behunytam a szemem, a csókba sóhajtottam. Egy ponton viszont ünneprontója kellett legyek ennek, féltem, hogy elszabadulunk és az nem lenne túl jó most, Hux állapota miatt. Így szomorúan félbeszakítottam a csókunk és a fejem a vállára fektettem. A férfi sóhajtott, kissé csalódottan, de ő is tudta miért tettem, nem szólt semmit. A keze újra a hajam piszkálta és annyira ellazultam a karjaiban, hogy menten azt hittem lecsukódnak a szemem. Hux-al nem szóltunk aztán semmit sem, néztük a sötét égboltot, az egész az unalomba nyúlt. Sűrűn kezdtem pislogni, az álom bekebelezett én pedig nem tudtam megakadályozni, szégyentelenül a karjaiban szundítottam el.
x
Egy hangos köhögésre ébredtem meg, elkezdtem mocorogni, az arcom még jobban Hux ingébe fúrtam, az álom hívogatott vissza. Hallottam, hogy a férfi felmordul mellettem, ez tartott vissza attól, hogy ne aludjak vissza. Egyre éberebb kezdtem lenni.
- Felőletek aztán becsapódhatunk egy meteroidba is, nem gond. –hallottam egy hangot.
Kellett egy kis idő, míg annyira magamhoz térjek és felismerjem, Poe az. Próbáltam kinyitni a szemem, de nehezen ment így inkább visszacsuktam. Éreztem, hogy Hux karjai megmozdulnak körülöttem, én pedig azon kezdtem gondolkodni mégis hol vagyunk, talán az ágyban? Mert én most csak azt tudom, hogy Hux-hoz vagyok tapadva. Elkezdtem ugyan felidézni dolgokat, Poe hangja pedig egyre jobban húzott kifelé az álomból. Hux is csak most ébredezett, ásított és morgott és lassan mozgolódott.
- Parancsnok és tábornok, mindegy, mindkettő úgy alszik, mint a bunda. –folytatta gúnyos felháborodással Poe.
Hux megmozdult alattam és jobban felült a széken, ez már arra késztett, hogy felemeljem a fejem és félig nyitott szemmel pislogjak. Dörzsölni kezdtem a szemem, mélyen aludtam és most olyan vagyok mint aki éveket aludt át. Nem is csodálkozom, Hux-al csak így lehet aludni. Kinyitottam a szemem és láttam, hogy Poe leül a másik karos székbe és ellenőrzi a vezérlőt. Hát, eléggé elbuktunk Hux-al az éjszaka (éjszaka volt egyáltalán?), mindketten szépen elaludtunk. Ez eléggé vicces is lehetne. Azt hiszem jogos a pilóta felháborodása, megbízott minket valamivel. Hát, meg is halhattunk volna, de hé, nem haltunk meg, ez jó. Poe számon kérően nézett rám, de én csak pislogtam rá és elkezdtem piszkálni a hajam, ami madárfészek lett a vörös hajú férfinek köszönhetően. Poe nem tette még túl magát, még mindig folytatta:
- Tudom, hogy azt mondtam, hogy hívd melléd Hux-ot, de nem úgy gondoltam, hogy hívd magad mellé, hogy ne aludj egyedül.
Elvörösödtem és csak csúnyán néztem rá, de nem mondtam semmit, ebből nem tudom kimenteni magam, tényleg Hux-ostól elaludtunk a vezérlőnél. Azért mégis melegség öntötte el a belsőm, olyan jó volt összebújni vele. Felelőtlenség volt, de azért jó dolog. Pokolian jó. Lemásztam Hux-ról, aki erre rosszkedvűen nézett a pilótára. Borzos volt és álmos tekintetű és az ő arca is vörös volt. Poe még azt is megélte velünk, hogy összebújva lásson minket egy széken. Kaptunk is később olyan megjegyzéseket, hogy minket összeragasztottak meg hasonlók. Poe már éber volt és beszélt. Én még nem voltam annyira éber, hogy érdekeljen.
A következő jó pár órán keresztül mindhárman ébren voltunk, mivel mindenkinek sikerült aludnia, még azoknak is, akiknek nem kellett. (Még mindig nincs bűntudatom) Én még egész nap kissé kótyagos voltam, nem tudtam teljesen kitörni az álomból valamiért. Kicsit bosszantott, de lehet azért nem ment, mert mintha Hux-hoz ragadtam volna, a fejem folyton a vállának döntöttem, hozzá kuporogtam és ő tűrte, magához ölelt, ez csak rásegített az álmosságomra.
A TIE vadász túlélő csomagját kihasználva együtt ettünk egy kicsit. A csomagot két ember ellátására tervezték vészhelyzet esetén és tényleg alig egy hétnyi sűrített ennivaló volt. De jobb volt, mint a semmi. Mivel Poe utánunk is utazni fog, neki kijár egy rész, amit félre is tett. A többit persze meg kell osztanunk két napig. Egy semmiből termett asztalhoz ültünk, kissé szűkösen, oda kellett húzni a vezérlőtől is a székeket. Egykedvűen ettünk, nagyrészt csak Poe beszélt. Hux makacskodott, hogy nekem kell ennem és nem neki. Butaság volt persze, de arra kényszerített, hogy drasztikus dolgokra folyamodjak: mikor makacsul megrázta a fejét és én mellé ültem az ülésen és csak azért is beleimádkoztam az ételt. Tovább makacskodott persze, de elvörösödött és hagyta, hogy miközben eszem a szájába csempésszem az ételt. Hux-al néha csak cselekkel megy. Poe röhögött rajtunk és megjegyezte, hogy akármennyire is tagadjuk a nászutat, olyanok vagyunk, mint egy házaspár. Erre megint kissé zavarba jöttem, de láttam, hogy a férfi is, habár az asztal alatt megfogta a kezem, de ezt nem tudtam mire venni. Nem tudnám most felhozni neki a házasságot, bármennyire is szeretném, nincs is fedél a fejünk fölött, ha kitettük a lábunk a TIE vadászból, ez most nem prioritás.
A fiúk megszavazták, hogy menjek én aludni. Nem értettem vele egyet, természetesen, mi ez a nemi összefogás? Én persze Hux-ot akartam küldeni, hiszen ő a sérült és tényleg szüksége lenne az alvásra. Elkezdtem veszekedni velük, de főleg Poe-val, míg Hux fel nem szólalt: Ne akard, hogy felkapjalak és bevigyelek a szobába, Lena.
Az ajkamba haraptam. Ha így vinne be a fülkébe, akkor én nem fogom vissza kiengedni és a nyaka köré fonom a karom egy heves csók közepette. Ez szinte bosszú, amiért én meg nem hagytam békén az evésnél. Az volt a dologban a rossz, hogy én tudtam, hogy Hux képes lenne megcsinálni, mármint még sérüléssel is karba venni, van olyan önfejű. Ha nem akarom, hogy meggondolatlanságot csináljon, akkor inkább engedek utána, úgysem fogok sokat aludni, csak annyit, hogy ráfogjam, aludtam. Meg aztán, bevallom, kissé vonakodva hagyom magukra a férfiakat, habár nem hiszem, hogy a kapitányom butaságot tenne, de mégis. Hux csak azért is a fülkéig kísért és komolyan ellenőrizte, hogy ágyban vagyok-e, (igen, sajnos nélküle) és még a takarót is rám terítette, gondosan. Annyira meg akartam győzködni, hogy maradjon velem, újra vele akartam elaludni, de már így is Poe kivan ránk, nem hiányzik ez most nekünk. Hux vonakodva hagyott ott és én azért sokáig nem tudtam aludni. Egész nap álmos voltam, de mégis nehezen ment az elalvás, elvesztettem az időérzékem és végül álomba zuhantam.
Egyszer csak enyhe rázást éreztem a vállamon, mire szinte kipattantam az ágyból. Felemeltem a fejem, de az álomtól kicsit még szédült voltam. Hux segített visszanyerni az egyensúlyom és felülni, a fejem a vállának döntöttem. Megint mélyen aludhattam, mert nehéz volt a fejem. Dörzsöltem a szemem és sűrűn pislogtam.
- Sokat aludtam, miért nem keltettetek fel? –motyogtam kissé morcosan.
Biztos átaludtam a fél napot, mérges voltam magamra. De azért nem kicsit Hux-ra is, amiért hagyott ennyit aludni, most a pilóta felháborodásával éltem. Elég hamar kiszállt a szememből az álom és vádón a férfire néztem, aki megvonta az egyik vállát és békítően nézett rám.
- Mindjárt itt vagyunk. – kerülte ki a választ Hux.
Most már valóban felugrottam az ágyról és a fejemhez kaptam a meglepettségtől.
- Végre. –suttogtam magamnak.
A szívem kalapált és majdnem kiugrott a helyéről. Vártam, persze, hogy vártam, hogy megérkezzünk, de ugyanakkor szörnyen ideges is lettem, nem tagadom, a szüleim miatt. Számomra ők egy meghatározhatatlan dolgok, arctalanok és személytelenek, de tudom valahonnan, hogy támaszt tudnak nyújtani nekem. Már csak az a kérdés, hogy fognak is-e, talán nem fognak szeretni, talán nem fog kelleni nekik egy elveszett lány, akit az Első Rend megcsonkított.
A vezérlőhöz sétáltam és figyeltem a pilótát, amint rákoncentrál a leszállásra. A szülőbolygóm gyönyörű volt, semmihez sem tudtam hasonlítani. Zöld volt, ami kékkel keveredett tengerekkel és folyókkal és bennem megfogalmazódott, hogy még soha sem jártam természetben, a látványa viszont megérintett. Poe mesélni kezdett, hogy ez egy elég kicsi bolygó és csak egy nagy városa van, oda letesz minket. Én el voltam azért bűvölve, nekem nagy volt a bolygó és semmihez sem fogható, nem sokat adtam a véleményére. Néhány perc múlva már földet értünk a város közelében és Poe leállította a motort. Mielőtt ezt megtette volna még észbe kaptam és tettem néhány óvintézkedést, az elsősegély ládából kidobáltam a felesleges dolgokat és ételt csempésztem bele a pilóta tudta nélkül. Gondoskodnom kellett a túlélésünkről, ez a város nagy, ki tudja, mikor találunk rá a szüleinkre és mivel pénzünk nincs, valamivel segítenem kell magunkon. De ennyivel nem elégedtem meg, Hux kezébe nyomtam egy lézer pisztolyt és magamnak is szereztem egyet, eddig nem volt szükségünk a TIE vadász felszerelésének ezen részére. Nehezen nyeltem, ennyi, ennyivel tudok csak segíteni magunkon. Szerényen elhelyeztem a kis ládát és kedélyesen fordultam a pilótához, mintha mi sem történt volna. Kezet nyújtottam neki, amit habozás nélkül elfogadott.
- Hát, akkor itt válnak el útjaink, Poe Dameron. –jelentettem ki.
Eddig szólt az egyesség, nem tovább és ezt úgy tűnt ő is tiszteletben tartotta. Elengedte a kezem és már fordult is, hogy Hux-al is kezet fogjon. A férfin nem volt rajta a kesztyűje, tudtam, hogy már csak ezért nem fűlik a foga kezet fogni. Kissé durcásan, de elfogadta végül a kinyújtott kezet.
- Örültem a szökésnek, Lena. –csilingelte Poe - És Hux... miért ilyen erős a szorításod?
Hux nem válaszolt, csak szorított még egyet aztán érdektelenül ellökte a kezet. Poe kissé a kezét fájlalta, nem tette szóvá, de elhúzta és a háta mögött dörzsölte meg. Rám nézett és egy mosoly lett az ajkán:
- Sok szerencsét, akármit is csináltok itt.
És ez volt az utolsó szava. Hux-al leszálltunk a gépről és kissé távolabbról néztük, ahogyan felszáll. Egyfajta szomorúság fogott el, nem erős, de kicsit azért kedvetlenül néztem utána. Nem fognak hiányozni a buta viccei, de nem is tartottam ellenségemnek, nem gyűlöltem.
- Remélem, nem kapja el az Első rend mielőtt biztonságba ér. –mondtam és levettem a szemem az égről.
Hux felhúzott szemöldökkel nézett rám, rázta a fejét, nem értette miért mondok ilyesmit.
- Miért érdekel mi lesz vele? –förmedt rám.
Nem tudom mit képzelt a szavaim mellé, de láttam, hogy nyugtalan lett. A kezem a kezébe helyeztem és az ujjaink összefontam, erre ellazult és nem nézett rám kétkedőn. Nem volt oka kételkedni az érzéseimben, de ez Hux, már megszoktam, hogy szeret biztosra menni mindenben.
- Mert ha beszél valakinek, hogy itt vagyunk, csapdába estünk. –magyaráztam.
Hux szeme elkerekedett és komolyan bólintott. Elkezdtünk körülnézni, hogy hová tovább. A legjobb volt, ha a város felé vesszük az irányt, mert arrébb csak erdők, azon túl homokos parton tenger várt. A legtöbb esélyünk mégis csak a városban van, talán ott tud valaki segíteni. Hux-al lassan haladtunk, nehogy megerőltesse a sebét, és szorosan egymás mellett álltunk mindig. Mindketten éreztük, hogy ez a hely valami más, mi a rendhez és fegyelemhez szoktunk, ehhez képest a város kaotikus és összezavaró. Amikor a város piacterén álltunk rájöttem valamire: én eddig nem ismertem az embereket, rájöttem, hogy tartok az emberektől. Nem volt persze igazi félelem, de nem mentem annyira nagy lendülettel senkihez oda, mint a katonáimhoz, éreztem én is, hogy ez a hely merőben más és ettől kirázott a hideg. Nem hiába vettem magunkkal pisztolyt. A nyüzsgő téren kezdtem el kérdezősködni.
- Nem ismer egy Linney nevezetűt? – kérdeztem már sokadjára.
A járókelő rám sem nézett, annyira sem méltatott.
- Nem. –jött a rideg válasz.
Minden egyes Nem-el egyre összébb zsugorodtam. Rá kellett jönnöm, hogy itt nem érek emberként semmit sem, csak egy nő vagyok, semmi több ennél. Nem számít a rangom, ezért senki sem fog tisztelni. Elismerem, ez a felfedezés nagyon megrázott. De nem hagytam magam, csak azért is sokakhoz odamentem és próbáltam valamit kideríteni. Hux végig a sarkamban volt és védelmezett, de nem szólt senkihez.
- Nem ismer egy...- kezdtem bele, de gyorsan félbe lettem szakítva.
Az illető megfordult, egy középkorú férfi vigyorgott rám kajánul és én nyomban tettem még két lépés távolságot. Érdekes, a hajón soha senkitől nem hátráltam meg, ott nem is mertek ilyen undorítóan közeledni hozzám.
- Szép, elég sokat adnék érte. –mondta rám nézve.
Válaszra nyitottam a szám és kerestem a pisztolyom, de vörös hajú férfi hamarabb mellettem termett, védelmezően, a lézerpisztoly a kezében máris az emberre irányult.
- Én meg ezt adom érte, elég? Kotródj innen, míg szépen mondom. – vágta rá Hux.
Ez nem a gyerekesen féltékenykedő Hux volt, hanem az a Hux, aki a fegyveresek közé vetette magát és sebet szerzett. Van különbség a féltékenykedés és a védelmezés között. Megfogtam a karját és visszahúztam, nehogy tényleg leálljon verekedni. A pisztolyt látva a férfi meghátrált és eltűnt a tömegben, én pedig kicsit megkönnyebbültem. Kiálltam volna ellene, ha kellett volna erről kétségem sincs, de mégis megnyugtatott, hogy Hux itt volt velem. Felé fordultam, aki keményen nézett előre, mintha most más irányból számítana ellenségre. A mellkasához bújtam, mire ellazult és az egyik karjával átölelt. Arrébb megláttam egy forrást a piac szélén, a vize tiszta volt, biztosan közszolgálatra van kihelyezve a kút. Odamentünk és a kikövezett szélére ültünk. Nem volt semmink sem, amiből ihattunk volna, ezért kiürítettem az egyik fájdalomcsillapító tablettás dobozt az első segély dobozba és az üres dobozt megmerítettem. Hux bevette vízzel a fájdalomcsillapítóját, azután én is ittam és megpihentünk a forrás partján.
- Ez reménytelen. –sóhajtottam - Hogy van a sebed? Nem kellett volna sebesülten neki vágjunk ennek.
A fejem Hux vállára hajtottam és közben a víz csobogása megnyugtatott, de nem tudta elűzni a rosszkedvem. Nem volt értelme tagadni, el voltunk veszve.
- Én jól vagyok, Lena.. –felelte csendesen - Nem tehettünk mást, ne okold magad.
Még ültünk egy ideig a víz mellett, az ember kevesebb volt ott, nem zavartak minket, habár néha csúnyán néztek ránk. Nem érdekelt mit mondanak rólunk, már így is rosszul éreztem magam. Nem is tudtam mitől igazán, azért mert nem találom a szüleim vagy mert hiába tettem kockára az életünk. Mindegy, a kettő úgyis egybefügg. Hallgattam, Hux pedig tudta, hogy vigasztalhatatlan vagyok, ezért nem is próbált szavakkal vigasztalni, csak megfogta a kezem és az övében tartotta. Úgy ültünk ketten.
Egyszer csak látom, hogy egy fiatal férfi közeledik felénk. Hux hamarabb, éberen felugrott, mint én. Végignéztem rajta és próbáltam kitalálni a szándékait. Húsznál idősebb volt, de még kisfiús arca volt és föld színű szeme, kissé sovány volt és úgy tűnt a szél is elfújja, semmi komoly veszély ránk.
- Szia, öhm, nem idevalósiak vagytok. –mondta vonakodva, miután alaposan végignézett rajtunk.
Az arcomon bizonyára egy gonosz mosoly ült, most az egész világot az ellenségemnek tartottam.
- Nem is tudom miből jöhettél rá. – szólaltam meg gúnyosan.
Hux viszont ennél még ellenségesebben nézett végig rajta és már üldözte is volna el.
- Bökd már ki, mit akarsz vagy húzz el innen. –morogta ő
Mióta erre a bolygóra értünk egy újabb arcát mutatta meg, egy passzív támadó volt, védelmező és ami meglepett, hogy szóban is, nem csak ahogyan a hajón védett a tekintetével, a tetteivel. Nem, Hux itt mindenkinek megmutatta a foga fehérjét és én csak álltam és néztem, hogy ilyet is tud. Nem tagadom, belőlem is a legrosszabb jön ki, amikor fenyegetve érzem magam. A srác eléggé megijedt Hux-tól, a szemei elkerekedtek és hebegett összevissza, mire én elvesztettem a türelmem, komolyan ránéztem:
- Ismersz valami Linney nevezetűt?
Csodálkozva nézett rám, értetlenül pislogott, majd összeszedte magát és megköszörülte a torkát.
- Igen, egy ilyen nevű házaspár lakik a folyó mentén, a családfő az apámnak dolgozik. –magyarázta hadarva.
Hux-al összenéztünk és egy kicsit hitetlenkedtem, de aztán engedtem egy kicsit magamnak, hogy megörüljek. A vörös hajú férfi is csak felhúzta a szemöldökét, mást nem tett. Keresztbe tettem a karom és nem mutattam ki az örömöm eléggé szigorúan néztem még mindig a jött-ment férfire:
- Ennyi?
Ő megint ideges lett valamiért és hadarni kezdett:
- Nem. Tudok még sokat róluk, de akár el is kísérhetlek téged... akarom mondani titeket.
Őszintének tűnt, nem tudom, miből gondolom ezt, de ráhagytam magamban, hogy ne kössek már bele mindenbe és örüljek a szerencsémnek. Hux azért kellően szkeptikus maradt, ami jó, mert ha én átesem a ló másik oldalára ő józan marad.
- Nem kell, boldogulunk. –vágtam rá szigorúan.
A srác viszont csillogó szemekkel jött közelebb, hiába küldtem el a szememmel.
- Biztos ne...
Hux már majdnem felpattant mellőlem. Dühösen felmordult és a kezében már megcsillant a pisztoly, mire az idegen is rájött, hogy ez nem vicc. Az álla majdnem leesett és újra idegesen hebegett, hogy ő nem tudta, hogy együtt vagyunk és semmi sem akart tőlem. Persze, azért nézett úgy.
- Azt mondta elég belőled. –jelentette ki Hux.
Nem kellett több, a srácnak nyoma sem volt, mentette a bőrét, van is oka rá, Hux ki tudná csinálni, ha akarná. Én megráztam a fejem és felpattantam lendülettel, új erő költözött belém, mert már volt egy konkrét célom.
- Akkor induljunk a folyóhoz. –jelentettem ki céltudatosan - Segítek felállni.
Hux bólintott és hagyta, hogy átöleljem és felsegítsem. Kissé rám támaszkodott, de én megtartottam a súlyát. A testünk egymáshoz nyomódott és ő magához húzott, a karja a derekam fonta körbe és a mellkasunk összeért, én is felfigyeltem arra, amire ő, hogy milyen jó végre közel lenni egymáshoz. Hux szeme megtalálta az enyém, de aztán a pillantása az ajkaimra esett.
- Most úgy megcsókolnálak, de nem alkalmas a hely. – suttogta, a lehelete valóban elért engem.
Mit tud az ember tenni, ha Hux ilyeneket mond, suttog és az ajkam nézi? Nem vettem rá magam, hogy viszont meg is tegyem, itt vagyunk emberek között, Hux-nak igaza van, tényleg nem alkalmas a hely.
- Majd megcsókolsz, Hux, csak legyünk már sínen, aggódom miattad. –suttogtam vissza.
Elléptem tőle és a szemmel már kerestem az utat a folyóhoz. Hux viszont megfogta a kezem és nem úgy tűnt nem hajlandó már elengedni.
- Jól vagyok. –erősködött Hux.
Forgattam a szemem, nehéz hinni neki, mikor falfehér az arca. Csak ennyire makacskodik.
- Sápadt vagy, Hux. Remélem azok a szüleim, akkor majd meg tudsz pihenni ott.
Author's note: Amikor a könyvem már 66.666 szó :)) De már ennél is több amúgy, csak ezt akartam le screenshot-olni :D Most egy ideig ne számítsatok részre, ennyi volt a jó világ.