2016. Szeptember 02.
Lassan kezdek megőrülni. Niall látogatása óta senki nem volt bent nálam. Anyáéknak haza kellett utaznia Luke bepasizott a fiúja az ország másik felén lakik, így ezen a hétvégén őt látogatja meg, a srácok mind elfoglaltak a saját dolgukkal. Jézusom, még Elijha-nak is örülnék, de ő már nem jár kezelésre. Szerencsés volt és még az elején kezelést kapott, aminek nagyon örülök, de bevallom hiányzik. Reggel 6 óra van én pedig már két órája fent vagyok. Hiába forgolódom egyik oldalamról a másikra, hiába számolok vissza száztól semmi nem hat. Hallgatom az infúziót, ahogy csepeg a folyosóról beszűrődő halk beszélgetést. Úgy döntök elég volt a fekvésből, átcserélem a pizsamám lábaimra kapom a cipőm lecserélem a sapkám megragadom az infúziós állványt, majd magam előtt tolva elhagyom a szobám. A folyosón találkozom néhány kedves ápolóval, akiknek mosolyogva kívánok "jó reggelt". Lesétálok az előtérbe, ahol már néhány vendég tartózkodik. Kedvesen rájuk mosolygok, majd folytatom utam a kis büfébe, hogy vegyek magamnak valami reggelit. Tegnap előtt a bácsikám végzett rajtam egy teljes kivizsgálást, és ennél jobb híreket nem is kaphattam volna.
Azt mondta, hogy bár megszenvedtem érte, de a rákos selytek kezdenek "eltűnni", és szerencsére nincsenek áttétek se. Azt mondta, hogy már jobban festek. Kezdem vissza szedni a leadott kilókat, s a karikák is kezdenek eltűnni a szemem alól. Miután vettem egy sonkás szendvicset vissza indultam a hatalmas lifthez, ami felvisz a szobámhoz. A lifthez érve egy magas rövid hajú fiú állt háttal nekem. Nem nagyon fordítottam neki nagyobb figyelmet, csak Harry járt az eszemben, és az hogy ha felmegyek a szobámba írok neki egy sms-t. A lift csilingelve jelezte, hogy a szinten van. Megragadtam az állványt, majd a srácot követve beszálltam a felvonóba.
- Bébi!- Harry hangja mintha csak mögülem jött volna. Lassan megfordulok, és egy pillanatra azt hiszem képzelődöm, mert a rövid hajú fiú, az nem más mint Harry.
- Harry?- Végig mérem a magas izmos testét, s megállapítom szerencsére más nem változott rajta.
- Nem tetszik?- Mutat aggódva az új hajára.
- Hát... de nagyon jó, csak még szokatlan!- Dadogom.
- Akkor jó, viszont, te ma is gyönyörű vagy mint mindig!- Mosolyog rám, s közelebb lép hozzám. Épp mikor készült volna megcsókolni, ami után már két hete epekedtem a lift ajtó kinyílt, s a másik oldalán egy halom orvos és rezidens volt. Harry össze kulcsolta ujjainkat, majd kihúzott a liftből egyenesen be a szobámba. Az ajtó alig csukódott be, mikor ő szorosan neki préselt, s vadul ajkaimnak esett. Nem kímélve engem hevesen csókolni kezdett.
- Annyira hiányoztál!- Morogja számba, miközben kezeit fenekemre vezette, s bele markolt. Ölébe vont, ő a fenekemet tartotta, míg én szorosan öleltem a derekát a lábammal. Hirtelen megindult az ágy felé, ám az infúziós állvány nem jött utánnam, így az kiszakadt a kezemből.
- Harry, ez nagyon fáj!- Sikítottam miközben a vérző karomra pillantottam.
- Jézusom, én annyira sajnálom!- Letett az ágyra, majd idegesen a hajába markolt.
- Csak szólj Margarett-nek!- Próbáltam viszonylag nyugodt hangon beszélni, nem szerettem volna, ha sokkot kapna.
- Rendben!- Bólintott, majd gyorsan kirohant a folyosóra. Hallottam, ahogy kétségbe esetten kiáltja Margarett nevét.
- Charlotte, hogy érzed magad?- Rohan be az idős nő kezében néhány kötszerrel. Őszintén nagyon fáj egy tízes skálán kilences volt a fájdalom, és a vérzés még mindig nem múlt el. Ám ekkor Harry-re pillantottam, aki a könnyeivel küszködve állt az ágyam végében, s a kezeit tördelte.
- Jól vagyok!- Hazudtam. Nem akartam, hogy ez miatt rosszul érezze magát, mert az nekem is fáj.
- Rendben, drágám akkor most bekötöm ezt a kezed, a másikba pedig berakok egy új branűrt. - Nem mondtam semmit csak bólintottam. Harry, még mindig az ágy végben állva figyelte a történéseket. Bal kezem felé nyújtottam, jeleze hogy foglaljon helyet mellettem. Bizonytalanul, de helyet foglalt mellettem.
- Bébi, én tényleg annyira de annyira sajnálom!- Motyogta a fülembe, miközben arcát nyakamba fúrta.
- Harry, túl élem!- Fogtam meg kezét, s erősen megszorítottam azt, mikor Margarett a karomba szúrja a tűt.
- Rendben, akkor most magatokra hagylak titeket!- Mosolyog kedvesem rám a nő, majd össze szedi a dolgait, s távozik is a szobából. Harry-re pillantok, aki lehajtott fejjel ül mellettem, és halkan motyog.
- Harry!- Kezem arcára vezetve kényszerítettem, hogy figyeljen rám. A szívem majd' megszakadt, mikor könnyáztatta arcára pillantottam. Szemei vörösek voltak ajkai pedig felvoltak dagadva.
- Sajnálom, hogy fájdalmat okoztam!- Gyengéden átölelte a derekam, én pedig rövid hajába túrtam.
- Már nem is fáj!- Nyugtattam meg. Közelebb hajoltam hozzá, majd ajkaira szorítottam enyéim.
- Hiámyoztál!- Suttogta miközben ölébe másztam.
- Te is nekem nagyon!- Dörgöltem hozzá ölem ágyékához.
- Hogy vagy?- Nyögi miközben lassan körözni kezdtem csípőmmel.
- Jól, azt mondta a bácsikám, hogy nincsenek áttétek, és hogy már csak pár kezelés van hátra!- Motyogtam miközben nyakát puszilgattam.
- Az remek! Mit szólnál hozzá, ha a szülinapodon elmennénk ünnepelni?- Ledönt az ágyra, majd lábam közé férkőzött. Teljesen ki is ment a fejemből, hogy három nap múlva itt van a szülinapom. Jól esne már elmenni és lazítani eggyet, és az hogy Harry-vel lehetek még jobbá teszi.
- Tetszik a rövid hajad, de mért vágattad le?- Pillantottam fel rá.
- Hát a film miatt és, mert már túl hosszú volt, és eladományoztam, hogy parókát csináljanak belőle.- Ránt vállat, s közben mellém fekszik az ágyban. Fejem kemény mellére hajtom, míg jobb lábam átvetem csípőjén.
- Te vagy a legjobb szívű és lelkű ember, akit valaha is ismerhetek!- Suttogtam. Karjával még szorosabban vont magához, miközben egy puszit nyomott a fejemre. Annyira jó érzés a karjai közt feküdni, hogy azt szinte szavakkal el sem mondható. Mellette előnek érzem magam, a mosolyt le sem lehet törölni az arcomról. Tudom, hogy számomra ő az igazi, akihez egyszer feleségül fogok menni, akinek annyi gyereket fogok szülni amennyit csak akar, és majd eggyütt fogunk megöregedni a házunk verandáján. Ezt a képet látom magam előtt akárhányszor csak behunyom a szemem, s mással el sem tudom képzelni az életem. Örökké áldani fogom azt a napot, mikor találkoztunk abban a kávézóban, és örökké hálás leszek akkori barátnőmnek, amiért rámerőszakolta, hogy menjek oda hozzá és kérjek tőle egy aláírást és egy közös fényképet.