Author's note: Boldog Karácsonyt mindenkinek és ne szídjatok ezért a részért! Szeretlek titeket nagyon :) 4500 szó, mert megérdemlitek :)
Hux úgy tett, ahogyan mondtam, lassacskán elküldte minden héten a papírmunkája felét és én álmatlan éjszakákat töltöttem el a papírokkal. Jobb volt így, legalább nem volt időm olyan sokat gondolkodni. Jobb volt így, legalább nem visszhangzott tovább Hux mondata, hogy ő nem félne a haláltól, ha a szerelem vinné el. Annyira megmaradt bennem ez, az arca, a hangja, facsarta a szívem. Eddig sosem beszélt nekem ilyen dolgokról és fogalmam sem volt, hogy vannak ilyen mértékben gondolatai a halálról és rólam. Még mindig képes meglepni ez a férfi. A tervem azért bevált, ez lenne a lényeg, mert Hux ideje kissé felszabadult és a találkozásaink megszaporodtak, persze az elővigyázat határain belül. De néha csak azért jött át, hogy velem legyen, mert túl fáradt volt még szeretkezni is. Nem bántam különösebben, az számított, hogy a karjaiba furakodhatok és ott aludhatok el. A pánikrohamai már nem voltak olyan sűrűk, bevallása szerint. Én is úgy láttam, hogy könnyebben és nyugodtabban alszik el mellettem. Ennek örültem a legjobban, hogy valamivel tudtam segíteni. A bőre színe is jobb volt, nem annyira sápadt, de a bordáit még mindig ki tudtam tapintani. Nem tudom felhizlalni, ha még a közelében sem lehetek.
Minden éjszaka, amikor a lapok mellett ültem, magam előtt volt, hogy Hux is ugyanezt teszi, csak messzebb tőlem. Ez a gondolat nyugalmat hozott. Ő is kávé mellett, a lapok fölé görnyed és átkozza a rendszert. De mégis, egyfajta büszkeség öntött el, hogy azért volt haszna rávennem az akaratomra, mert mindenki csodálni kezdte Hux tábornokot a 'teljesítménye' miatt, hogy még nem őrült meg a papír, mert 'lám a táltos Hux tábornok úgy vet véget a papírmunkának, mint más a kávéjának'. A vezetőség el volt ragadtatva, persze Kylo-t kivéve, ő Hux-ot szemelte ki legnagyobb ellenségének. Úgy tűnt mindent meg akar tenni, hogy megkeserítse az életét, ott ugrál a vezetőségeik előtt, mint egy kiskutya, de ha egy erőérzékeny ujjal is hozzáér a kapitányomhoz, én leszek a rémálma abban biztos lehet. Már most úgy nézünk egymásra, mint véres rongyra, hát ha még tényleg csinál valamit, akkor aztán nem fog érdekelni, hogy mennyire keresi azt a kulcsot Luke Skywalker térképéhez, úgy fogom szíven lőni, mint annak a rendje. Igen, az térkép, hetek óta csak erről szól minden, és minden valamiért még Kylo köré csavarodik, mintha egy kulcsfontosságú karakter lenne. Szerintem csak ugrál ide-oda, zúzza a hajónk és még több gondot okoz az én Hux-omnak. De nekem nem kellene ennyire véleményem legyen erről, csak kellene teljesítenem a feladataim és elszórakoznom szépen Carter hadnaggyal, aki mindent tud a hangárról és a TIE vadászokról és az egész szünetem kitölti. Coris tiszt meghúzta magát és rájött, hogy leketyegett, csak néhanapján jött közelebb és váltott velem pár szót.
A napok viszont rohamosan teltek és még magam is néha elvesztettem az időérzékem, Hux papírmunkája és a saját munkám miatt a napok egybefolytak, akkor aludtam, amikor tudtam és a programom fel volt dúlva, ám magam csakis azzal tudtam megnyugtatni, amivel Hux is nyugtatja magát: hogy ezt megéri csinálni kettőnk miatt csinálni. Egek, ha belegondolok, hogy hányszor kalandoztak vissza a féltett titkunkra, hányszor keltem fel úgy az éjszaka közepén egy álomból, amiben együtt voltunk. Ha nem arról álmodtam, hogy vadul egymásba olvadunk, akkor néha csak arról álmodtam, hogy egy tenger partján ülök egyedül. Ez az álmom elég sokszor volt már, még fiatalabb koromban is, mindig csak ott ültem a parton és néztem a tenger kékjét, megnyugtató volt. Nem tudtam ezt megmagyarázni, de sokkal jobban örültem egy ilyen álomnak, mint a mostanában megszaporodó rémálmainak, amiben Hux-nak mindig más módon esik baja. Ilyenkor megváltás volt az ébresztőórám.
Minden esetre, még három hétig teltek csendesen a napjaink, mindenki végezte a dolgát, de az utóbbi két napban már össze kellett szedjem magam, hogy lépést tudjak tartani, ugyanis az események felpörögtek: Az Ellenálló pilóta, akinél eddig a droid volt megszökött és a Jakku felé tartott, ám ott lelőtték út közben. A hajó lezuhant ugyan, de a pilóta nem került meg, ugyanúgy a droidot sem tudják hová került. Azt viszont tudták, hogy egy ideig egy lánynál volt, őt viszont elfogták. Őt Kylo vette kezelésbe, tegnap este óta, de eddig sikertelenül. Elég kielégítő számomra a tény, hogy egy lány úgy tűnik, kifog rajta.
Ezen kívül teszem a dolgom és segítek Hux-nak, néha még annyira is, hogy egy szobában vagyunk órákig, persze soha sem egyedül, de legalább többet látom. A beosztásom kicsit változott, nem Hux által ugyan, de többet vagyok Kylo és mellette, de az érdekesség, hogy még sosem voltunk mi hárman akárcsak egyszerre is egy helyen. Nem bánom egyáltalán, nem kell, hogy gyanakodjon ránk. Mégis, az a néhány perc, amikor egy teremben vagyok Hux-al tárgyalásokkor, vagy az adminisztratív feladataim során, maga az édes kínzás. Mindig ügyelek arra, hogy ne nézzek rá túl sokáig, ne legyek átlátszó, ne harapjak ajkamba, ne tegyek semmit, ami lebuktatna minket, miközben elküldök magamban mindenkit a pokolra, mert közém és a férfi közé állnak.
De rá kellett egyszer jöjjek, hogy nem lehet örökké a penge élén táncolni, mi pedig már túl régóta tesszük ezt. Mivel már fontos ember, Hux-ot a Legfőbb Vezető hívta magához, nem egy újdonság ez, sokszor megteszi én mégis mindig pánikba esem, hogy valami balul sül el. Most még jobban rettegtem, mert Kylo-t is vele egy időben hívta. Nem bírtam nyugton ülni, éreztem, hogy valami baj lesz ebből. Elhitettem magammal és mindenkivel, hogy arrafelé van dolgom és nem tagadom, csak Hux mellett akartam lenni, mert rossz előérzetem volt. Nagyon rossz és nem tudtam megmagyarázni. Azon a folyosón ténferegtem tehát, várva hogy csak megpillantsam Hux-ot, azt mondtam magamnak ennyi elég lesz ahhoz, hogy megnyugodjak. Akkor viszont hangokat hallottam a folyosó elágazásának végéről. Két férfihang, de aztán tisztázódott minden:
- Figyeljen már a feladatára! – hallottam Hux hangját - A lány eltereli a figyelmét, ezt Snoke vezető is megmondta.
Biztosan Kylo Ren-t korholja, csak vele szokott ennyire gyűlölködő lenni. Kicsit örültem a hangjának, de még nem nyugodtam meg. Tudtam miért mondja ezt neki, hiszen még mindig nem sikerült megtörnie a lányt, akinél a droid volt. Bizonyára a Legfőbb Vezető is elégedetlen vele és ahogy hallom valamiért Hux-al is. Kíváncsian settenkedtem a falhoz és hallgatózni kezdtem, ők lassú léptekkel közeledtek az elágazáshoz.
- Megmondta, hogy csak egy kölyök. – hangzott fel újra Hux megvető hangja, nagyon dühös volt rá, ha ennyire megmondta a magáét, nem csodálom, Kylo nálam is mindig kiveri a biztosítékot.
Megálltak, így én sem mozdultam. Nehezen nyeltem és hallgattam. Megráztam a fejem, valami olyan rosszul fog kisülni ebből, érzem. Egy légyzümmögést sem lehetett hallgatni, Hux kijelentése visszahangzott a folyosón, mint egy átok, én pedig vártam, hogy a másik férfi kitörjön.
- Egy kölyök? – csattant fel Kylo - Mentális kínt tudok okozni... szívesen járnék a fejében is, Hux tábornok, a legsötétebb bugyraiba is behatolhatok.
Elkerekedett a szemem és a kezem ökölbe szorult. Ha megpróbálja... ha fájdalmat okoz neki, akkor én is fájdalmat fogok neki okozni.
- Nincs joga hozzá. – sziszegte Hux.
Csend, egy szusszanást hallottam. A falhoz nyomtam a hátam, mert a lábaim remegni kezdtek, éreztem a pillanat hevét, azt, hogy milyen erős a fenyegetés mindkét fél részéről.
- Maga sem tökéletes tábornok, talán nézzük is meg mennyire... - morogta Kylo.
Ennyi kellett nekem, tudtam mit fog tenni, használni az erejét, hogy mások fejében turkáljon. At pedig nem hagyhattam semmiképpen sem. A lábaimba erő szökött és ellöktem magam a faltól, megindulva le a folyosón, feléjük. A szemem elkerekedett, amikor láttam Kylo kinyújtott kezét és Hux falfehér, kínlódó arcát, amint próbál ellenállni az Erőnek. Nem vettek észre, de én mindent észrevettem, azt, hogy a vörös hajú férfi remeg a fájdalomtól, hogy a másikon meg nem volt maszk, csak egy győzedelmes vigyor az arcán. A vérem egyszerre fagyott meg az ijedtségtől és forrt a dühtől, nem féltem Kylo-tól, a puszta kezemmel fojtanám meg, attól féltem máris meglátott valamit.
- Utoljára figyelmeztetem, ha nem hagyja abba, akkor jelentek a Legfőbb vezetőnek... préseltem ki a szavakat Hux.
A másik férfi már nem tudott erre válaszolni, mert hirtelen, közéjük léptem és egy pillanatra félbeszakítottam őket. A hátam Hux mellkasának nyomódott, ahogyan védeni próbáltam, úgy éreztem sikertelenül. Hux keze az enyémhez ért, nem tudtam, hogy akarva vagy sem, de a jeges bőre az enyémhez ért és remegett. Ösztönösen a kezéhez kaptam és megszorítottam, tudtam, hogy ennyit nem láthatott meg még Kylo sem. Helyet nyertem közöttük, de nem tűnt hogy abba maradt volna a kínzás, Hux még mindig gyorsan vette a levegőt, a lehelete elérte a nyakam, megborzongtam, de a kinyújtott kéz mozdulatlan maradt.
- A tábornok azt mondta elég! – szóltam rá erőteljesen, a hangom majdnem elcsuklott.
Kylo kissé ellépett, de nem engedte le a kezét. Én előkaptam a lézerpisztolyom és nem féltem cselekedni, a mellkasának tartottam és vadul a sötét szemekbe néztem. A férfi leengedte a kezét és egy végre ellépett tőlünk. Az orrát húzva végignézett rajtunk mély undorral, a szívem nagyon dobogott. Hux mélyen beszívta a levegőt és a keze elengedte az enyém. A mozdulat mintha szemet szúrt volna. Aztán máris magamon éreztem a fekete szempárt is.
- Igen, éppen eleget láttam. – mondta gúnyosan - Hm. Hiszen az orrom előtt volt minden.
Félelem öntött el és végtelen gyűlölet. Éppen ettől tartottam. A szívem kalapálta a bordáim és úgy éreztem menten nekinyomom a falnak vagy meghúzom a ravaszt, csak csináljak valamit, mert ez a robbanó düh felemészt. Visítani tudtam volna, puszta kézzel megölni, de tudtam, hogy akkor engem is nyomban elővennének, pedig annyira meg akartam tenni.
- Kotródj! – kiáltottam rá annyira vadul, hogy a hangom tényleg elcsuklott és a lézerpisztolyt a szívéhez nyomtam, képes lettem volna helyben meghúzni.
Annyira meg akartam húzni, de akkor viszont éreztem, hogy Hux ellép mellőlem és a kezét a vállamra teszi, majd lassan elhúz Kylo közeléből, mert megérezte a dühöm erejét. A másik férfi szeme kajánul rám nevetett, nekem még nem volt erőm megfordulni, hogy lássam a kapitányom szemét. A sötét szemek dühtől és elégedetlenségtől szikráztak, ugyanúgy ártani akart nekem, ahogyan én neki. Kihúzta magát és a felsőbbrendűség érzésével rám nézett.
- Esedezni fogsz előttem, mielőtt még egyszer lehunyna a nap. – duruzsolta és nem Hux-ra, hanem rám nézett.
Én fogok esedezni előtte... kegyelemért? Hogy ne áruljon el minket? Nem, azt soha.
Egyenesen a szemébe néztem és sziklaszilárdan mondtam: nem. Kylo szeme elkerekedett és gyorsan megfordult és elindult le a folyosón. A szívem hevesen dobogott és az adrenalin szintem minden távolodó lépésével egyre lejjebb ment. De annyi erőm volt, hogy megforduljak és végre lássam a vörös hajú férfit. Hux kék szemei megtörten néztek rám, halálsápadt volt és rémült. És akkor tudtam, hogy megtörtént valójában is. Kylo belelátott a múltunkba és tud mindent.
Úgy éreztem szédelgek és elhagyja az ereim a vér, én pillanatokkal ezelőtt is tudtam ezt, de Hux-tól hallani más, megrendítő. Az ajka szétnyíltak, hogy mondjon valamit, de aztán mégis becsukta, a szemei már nem rám néztek, hanem rajtam túl. Hozzá akartam lépni, ő elfordult, már tudtam miért, mert én is meghallottam a lépéseket. Megfordultam és láttam, hogy Coris tiszt közeledik felénk csodálkozó szemekkel és fürge léptekkel. Ha nem figyelmeztetnek, még ő is meglátott volna minket. Hux elment mellettem és Coris tiszttel szembe menve indult el a folyosón. Néztem az elhaladó alakját, amíg ide nem ért a tiszt. A tábornok viszont rövidesen megfordult és rám nézett, csak egy szót tátogott: este. Ez egy ígéret volt, hogy még megéljük az estét.
Coris tiszt hozzám lépett és lelkesen köszöntött. Én még csak rá sem néztem, csak magam elé. Hallani sem akartam a hangját, csakis a Hux-ét. Ő viszont erre nem igazán jött rá.
- Megmentetted a tábornok életét. –ujjongott ő - Biztosan visszavesz.
Ránéztem és újra rájöttem, hogy kiesem a szerepemből. Kihúztam magam és felvettem a maszkom, el akartam rejteni a kalimpáló szívem. A tiszt tudatlan szemei lelkesen néztek rám, de én csak hidegséget éreztem és kudarcot, nem mentettem meg Hux életét, nem tudtam, ha Kylo mégis megtudta, amit akart. Ezt mégsem darálhattam le neki, így előálltam valami mással.
- Nem Hux-ot védtem, hanem Kylo ellen akartam cselekedni. – hazudtam vérszegényen és magam is ott hagytam a tisztet minden szó nélkül.
x
Rájöttem, hogy az este lassabban jön el, mint gondoltam. Kylo már mindent tud. Cselekedni akartam valamit, de Hux megtiltotta, biztosan azért akart velem találkozni, hogy valami mentőötletet találjunk ki. De el kellett ütni az időt. A papírok mellett nem volt türelmem ülni, így azt tettem, amit Hux is tett szívesen: jártam a fedélzetet és belekötöttem abba, akibe tudtam. Ez végül is nem volt annyira haszontalan, mert mégis találtam magamnak szórakozást estig. Éreztem, hogy valami lapul a sötétben és settenkedik utánam. Nem sikerült meglátnom ki az, de ki tudtam használni azt, hogy én jobban ismerem a bázist és a háta mögé kerültem. Egy behatoló volt, láttam az öltözékén, piros fehérrel, meg barnával, ez bizony egy ellenálló. A barna fej ide-oda mozgott, engem keresett, de hé, itt én vagyok a játékmester.
Az ajkamba haraptam és hirtelen megjött a kedvem, mégsem lesz annyira unalmas estig. Előkaptam a lézerpisztolyom és a hátába nyomtam. Ő megfagyott és egy pillanatig még levegőt sem vett. Helyes, még valaki, aki nem fog alábecsülni legközelebb.
- Nagyon elegem van abból, hogy a férfiak tesznek nekem keresztbe. – szólaltam meg komolyan.
Ezzel persze Kylo-ra gondoltam, de életem során elég sokszor ütköztem férfiakba, akik megpróbáltak keresztbe tenni nekem, szóval nem hazudtam. Igenis, elegem volt mindenből és nem egy jöttment ellenálló fog itt engem kijátszani.
- Értesítse Ren parancsnokot, hogy a Lány megszökött. – mondtam az adóvevőbe, mire már hallottam is a választ: Vettem, hadnagy.
A férfi megmoccant, de egy szót sem szólt, csak mélyeket lélegzett, de amúgy a keze csak akkor remegett meg, mikor az adóvevőbe beszéltem. Mélyet sóhajtott és lejjebb engedte a fejét, bizonyára rájött, hogy elkaptam és lebuktattam.
- Meglepettnek tűnsz, nem vagyok ostoba, mint a rohamosztagosok, tudom, hogy olcsó elterelés vagy. – mondtam gúnyosan.
A férfi halkan nevetett. Elkerekedett a szemem, nem számítottam ilyen reakcióra az ő szorult helyzetében. Ennek ellenére, nem hagytam, hogy kizökkentsem. A pisztolyt markánsan a hátának állítottam és meg sem mozdultam. Nem fogom elfutni, a Lány már valószínűleg messze jár már, de őt már nem engedem szabadulni.
- Nem is azért lepődtem meg, csak még nem láttam nőt az Első Rendben. – szólalt meg mély hangon.
Most először hallottam a hangját, a jeges humor tarkította, furcsa volt. Az ajkam sarka felkanyarodott és valamiért nem volt idegen ez a hangsúly, inkább olyan volt, mint egy kihívás. A kihívásokat pedig szeretem. Amúgy amit mondott az nem is hülyeség, tényleg nem sokan vagyunk a női gárda az Első Rendnél, aki itt nem tud megmaradni, azt elviszik és felhasználják másra, mint harcra. Szóval, nem csodálom, hogy az ellenálló meglepődött rajtam. Nem tűnik annyira butának mégis, mint amennyire elsőre ítéltem, ha már sikerült megszöktetnie ennyire észrevétlenül a Lányt. Kihúztam magam és végignéztem a férfin. Nálam egy kicsivel magasabb volt, talán még Hux-nál is, de határozottan nem haladta meg Kylo magasságát. Ezt fontos volt letudnom magamban, én is magas vagyok és szeretem felmérni az ellenfeleim. Sötét barna göndöres haja volt, ami a homlokához tapadt, a bőre pedig fehér. Azokban az Ellenálló göncökben feszített, a fehér és narancssárga színekben, amik szúrták a szemem és nos, viccelődni mer velem, egy nővel az Első Rendben. Erős halálvágya lehet.
- Most sem látsz engem. – válaszoltam hasonló hangsúllyal.
Egy újabb nevetést préselt ki magából, a mellkasa megemelkedett a pisztoly alatt. Mi szórakozok én itt ezzel az Ellenállóval? Nem akartam ilyen helyzetbe kerülni, még azt hiszik barátkozom az ellenséggel, ami nem így lenne persze.
- Igaz. – bólintott végül - Mi a neved?
Az a lazaság, amivel kérdezte, felbosszantott, félnie kellene tőlem, minden tiszt ezt teszi, a rohamosztagokról ne is beszéljünk. A pisztoly végén durván a hátába nyomtam, mire felpattant, de meg sem szólalt, összezártam az állkapcsom mérgemben:
- Nem ismerkedni jöttem. – morogtam neki - Most menetelj előre, vagy meghúzom a ravaszt, tudod, hogy megteszem, Ellenálló vagy.
A férfi tette, amit mondtam, de éreztem, hogy nem hagyja abban. Felemelte a kezét védekezően, miután ráugattam, hogy tegye azt, mindeközben éreztem, hogy nem fogja ezt megjegyzés nélkül megállni.
- És ha nem lennék? – kérdezte kanyargó mosollyal.
A jókedve és az, hogy megadta magát csak olaj volt a tűzre. A vérem forrt a dühtől, a pimaszsága ismeretlen volt, csak Coris tiszt mert még ennyire szájalni, meg Hux, de csak az utóbbi úszta meg általában az ilyen eseteket. Hadnagy vagyok az ég szerelmére, mit hagyom játszani ez ellenállás tagját? Előre löktem, hogy gyorsabban meneteljen, majdnem megbotlott a saját lábában.
- Lelőlek, ez az utolsó figyelmeztetés. – duruzsoltam fenyegetően - Én lőttem már rá az Első Rend nagy kutyáira is, úgyhogy nincs kifogásod.
Egy másodperc csend volt, egy pár lépés és már megint megszólalt:
- Akkor lehet te vagy az Ellenálló.
Egy fanyar mosoly ült ki az arcomra.
- Kis vicces, meglássuk mire mész a bájoddal Kylo Rennél.
x
Elérkezett az este és én tűkön ülve sétáltam fel s alá a szobámban miután tíz óra elmúlt. Hux tízkor végez jobb esetben. Reméltem, hogy visszajön, hogy Kylo még nem intézkedett. Hiszen megígérte, azt mondta este, próbáltam nyugtatni magam, de mégis ideggörcs voltam. Borzalmasan aggódtam Hux-ért, nem is magam miatt, hanem miatta. Leültem az ágy szélére és nehezen nyeltem, most már éreztem én is miért annyira jönnek könnyen Hux-nak a pánikrohamai: más miatt aggódni lélekbemarkolóbb, a tehetetlenség pedig késszúrás. Most pedig tehetetlennek érzem magam, már nem tudom, mit tehetnék, hogy ne öljenek meg minket a szabályok megszegése miatt. Nem tudom, mit lépjek, csakis Hux-tól várok választ. Soha ennyire rosszul még nem voltam, gyomorgörcsöm volt és nyugtalanság tépett szét.
Aztán csak egy halk kopogtatást hallottam. Megdobbant a szívem és máris az ajtó előtt termettem. Hux majdnem beesett az ajtón, egymásnak zuhantunk és szoros ölelésben, az ajtó becsapódott. Pillanatokig csak egymás karjaiban voltunk és hallgattunk, nekem szúrós gombóc volt a szívem helyén, minden dobbanás fájt.
- Tudja. – suttogta elfuló hangon a férfi.
A szavak a torkomon akadtak, nem akartam megszólalni, az arcom a nyaka tövébe fúrtam és próbáltam fékezni a kitörő kétségbeesésem. A karja felfutottak a hátamon és magához szorított erősebben. Az hiszem, ebben a testhelyzetben akarok maradni örökre, nem hagyom, hogy kitépjék őt tőlem. Az ajkam a nyaka egy pontjára nyomtam és éreztem a lüktető pulzusát, ő is annyira ideges volt, mint én.
- Tudja, Lena. – mondta hangosabban, kétségbeesetten - Halottak vagyunk.
Az utolsó mondat volt a kegyetlen igazság, amit annyiszor próbáltam magamnak helyre tenni, de mégis most úgy érzem, elhatalmasodik rajtam a pánik, hogy ez a hely, ahol felnőttünk, most kegyetlenül le fog minket mészárolni, mert megszegtük az egyik főbb szabályt: szerelmesek lettünk, egy kapcsolatot fogtattunk, ami tilos felettes és beosztott között. Az Első Rend nem engedhet meg ilyet, nem, mi nem szerethetünk, csak uralkodhatunk. Vicces, én is uralkodni akartam egész végig, mégis olyan hamar elvesztettem az uralmat az érzelmei felett. A kezem a nyakába karolt és a hajába túrtam, érezni akartam mindenét, újra és örökké. Behunytam a szemem, Hux megmozdult és a fejét a nyakamra hajtotta, a lehelete cirógatott és csak még keserűbbé tette a gondolatot, hogy végünk. A szemem sarka könnyben úszott, nem akartam sírni, de még efelett sem tudtam uralkodni. Fél szemmel a vörös hajú kapitányomra néztem, a sápadt arcára, az élő szemeire és belekapaszkodtam még jobban. Eszembe jutott az, amit nem is olyan régen mondott nekem az ágyban: hogy nem félne, ha a szerelem ölné meg, hát ezért remeg, mint én? Nem a szerelem fogja megölni, hanem egy kinevezett katona, hiába, a szerelemért hal meg, de kegyetlen módon... Ez a rendszer kivégezné még azt is, aki ide született, a felmenői is az elveit szolgálták és ő is, de ez nekik nem számít, megszegett egy szabályt és ez már csak fekete és fehér. Nem akartam belegondolni, hogy meg fog halni, az én kapitányom, talán az egyetlen ember, aki iránt őszintén kötődöm és egy darabom már, olyan mintha kitépnének belőlem egy darabot, ami éltetne.
Megráztam a fejem, és ahogyan ezekre gondoltam feléledt bennem valami, egy részem még nem akarta átadni magát a reménytelenségnek. Hux megcsókolta a nyakam és én újraéledtem lassan, magamhoz tértem a sokkból. Nincs vesztegetni való időm, még nem vették el tőlem, még itt van, hát használjam ezt ki, míg lehet.
- Mennyit tud? – kérdeztem rekedten.
Hux megmoccant és felemelte a fejét a nyakamból, a szeme lassacskán megtalálta az enyém és a szeme megtört jégdarab volt, ami ugyanúgy olvadni kezdett, mint az én jegem. Még nem sírt, de a szemei vörösek és fáradtak voltak, ő úgy egészben fáradt volt. Nyelt egyet és az ajkába harapott.
- Azt biztosan, hogy lefeküdtünk, azt csak remélni tudom, hogy semmit sem látott a dolgainkból.
A dolgaink, a titkaink sokkal fontosabbak annál, minthogy néhányszor lefeküdtünk egymással, mert az már egy vadállatokhoz hasonló viselkedés, Kylo bizonyára nem jött akkor rá, hogy az érzéseink nagyon is rájátszottak a cselekedeteinkben. Ha arra is rájön, hogy szeretjük egymást is nem csak egymás ágyát melegítettük, akkor az még egy lapáttal rátenne. Persze, a rendszer szemében nem sokat számít, hogy vágyból vagy szerelemből tettük, akkor is megtettük, ezt a kapcsolatot valaminek fűtenie kellett. Hux szomorúan nézett rám, a keze az arcom cirógatta, én pedig a tenyerébe nyomtam azt, majd behunytam a szemem. Már nem láttam, csak éreztem, a férfias kezeit amint felkúsznak a nyakamon, fel a hajamba, a fülem mögé majd az arcomon, néha szellemérintésekkel szórva az ajkam. Egek, nem tudok nemet mondani az érzésnek, vagy neki. Hux keserűen sóhajtott, az keze tovább játszott.
- Nem számítottam arra, hogy le fogunk bukni. – mondta bűnbánóan - Nem tudtam megakadályozni.
Nem az ő hibája volt, eszembe sem jutott őt vádolni. Előbb vádolnám magam, hogy nem voltam elég gyors, hiszen tudom, hogy Hux próbált védekezni, de mindenre ő sem képes egy erőérzékeny ember ellen.
- Én sem, nem tudtunk.
Hux bólintott fél szívvel, de tovább folytatta a bizsergető mozdulatait, közben azon gondolkodtam, hogy mennyire gyűlölöm Kylo-t, mennyire megfojtanám puszta kézzel is ha kell.
- Hogyan tudtál eljönni? – kérdeztem hirtelen.
Abbahagyta a mozdulatokat és rám nézett elgondolkodva.
- Beteget jelentettem.
Most én bólintottam, biztosan elfogadták oknak, hogy összeütközött az Első Rend utált üdvöskéjével. Várjunk csak, most ő mit csinál, ha Hux meg itt van nálam, biztonságban?
- És Kylo? – tettem fel a kérdést homlokráncolva.
Hux sóhajtott és lassan kibontakozott az ölelésből. A karjai kínzó tempóval surlódtak az enyém mellett, a bőrömmel, mert hálóingben voltam. Vágyakozó szemekkel néztem rá, nem is a válasz érdekelt, csak a hangját akartam hallani, újra, míg lehet.
- Még nem volt alkalma jelenteni senkinek sem, szerencsére. – mondta lassacskán - Elszabadult az Ellenálló lányt, akinél volt a droid, most azzal van elfoglalva, meg aztán, egy Ellenálló pilóta is a hálóba került. Azt is te jelentetted, hisz tudod.
Elégedetlen voltam a válasszal, habár nem volt tényleg meglepetés. Hux tétován körülnézett a szobában, amit annyiszor látott, változatlanul, majd visszanézett rám, a szeme végigfutott a fedetlen kezeimen és minden egyében, amit nem takart a hálóing. A szempárban tűz gyúlt, amit nem tudott kioltani. Csak egy lépésnyi hely volt közöttünk, a keze újra megtalálta az enyém.
- Már csak idő kérdése, hogy kiderüljön. – motyogta halkan - A vezetőségben hisztiroham lesz, lefokoznak és megaláznak minket és aztán...
Nem bírta kimondani azt, amit én már számtalanszor kimondtam magamban.
- Megölnek, tudom. – fejeztem be - Van már elég vér a kezükön, tudom, hogy megölhetnek minket.
Csillogó szemekkel nézett rám, most először tűnt úgy, hogy ő is sír. Nem akartam így látni, habár nem ez az első alkalom, amikor könnyes szemekkel látom, egyszer már sírt előttem, mikor kiöntötte a lelkét az apjával kapcsolatban. Az ajkamba haraptam és el akartam fordulni, mert a szívembe markolt a látvány és folyton, folyton eszembe jut, amit mondott és az, hogy nem a szerelem fogja megölni igazán. Miért teszi velünk éppen ezt a sors? Hux megérdemelte a sok kín után, hogy boldog legyen vagy hogy legyen, éljen, most meghalnék ebben a percben ha vissza tudnám fordítani az időt még akkorra, amikor Hux kapitány volt... De újra, erre sincs hatalmam.
- Nem tudom, mit csináljak Lena. – suttogta kétségbeesetten.
A kezem megszorította az övét, belekapaszkodtunk egymásba, mint két fa a viharban. Láttam a megtörtségét és azt, hogy ő is annyira bizonytalan és őrli fel magát a kétségek miatt. Nem elég ha csak én teszem ezt?
- Akkor ne csinálj semmit. – jelentettem ki határozottan.
Hux szeme elkerekedett, csak értetlenül nézett rám, ha nem tudja mit tegyen, akkor ez a legegyszerűbb, nem tenni semmit. Ne intézkedjen most, csak azt akarom, hogy mellettem legyen míg lehet. A kék szemek nem értették a kezem útját, amikor elhagyták az övét és felfutottak a karján.
- Semmit?
Bólintottam makacsul. Áthágtam a köztünk lévő távolságot és a testünk újra egymásnak nyomódott és ő nem csak egy szellem volt előttem, hanem egy hús-vér ember, akinek annyira hevesen dobog a szíve mellettem. Hux csak nézett rám és a makacsságomra, ettől sosem fog tudni megszabadulni. Végignéztem rajta, a teljes egyenruhájában volt, de a láng a szemében kiolthatatlan volt. Ki kell használnunk a dolgokat, amíg lehet. Érezni akartam, utoljára.
- Igen. –sóhajtottam kisvártatva - Gondolj bele, ez az utolsó esténk...
Behunyta a szemét és éreztem a remegést a testén. Nem kellett tovább mondjam, ő is értette mire gondolok. Gyorsan leszaggatta magáról a mellényét és már az ingje után nyúlt, amikor megállítottam a remegő kezét. Lábujjhegyre emelkedtem és megcsókoltam az arcát. Most lassú lesz minden, hogy örökké tartson, suttogtam a fülébe, mire ő bólintott. Leereszkedtem, de pillanatokon belül már éreztem egy finom csókot az ajkaimon. Hux lassan csókolt meg, valóban kifeszítve a pillanatot és a keze átölelte a derekam. A csókunk azonban nem maradhatott sokáig gyengéd, Hux felhevülve az ajkamba harapott és én a hajába túrtam. Hátrálni kezdtünk, az ágy felé. Hagyta, hogy türelmesen kigomboljam az ingét, közben lehajtotta a fejét és a nyakamat csókolta, hol gyengéd érintésekkel szórva, hol felszisszentem a fogaitól. Ledobtunk az ágy mellé a ruhái nagy részét, majd éhes szemekkel fordult felém. A hátamra feküdtem és a felkönyököltem, az ajkamba haraptam és vártam, hogy kövessen végre, de Hux csak gyors levegővételekkel ült az ágy szélén és majd belerokkant az önkontrollba. Lehajtotta a fejét és durván az ajkába harapott. Én égtem a vágytól és nem értettem, most miért haboz.
- Én, nagyon akarom ezt...- nyögte ki vörös arccal - De nem készültem, mert nem gondoltam...
Értettem mire gondol, én sem vettem most be tablettát, de ez most a legkevésbé sem érdekelt, ez az utolsó alkalmunk. Mondjuk megértem, hogy neki eszébe jutott, mindig vigyáztunk, hogy ne legyen baj a hálószoba titkainkból. De most már nem nagyon van értelme vigyázzunk, de Hux mégis most is elővigyázatos lenne. Túlságosan akar vigyázni, csak azt akarom, hogy most ne legyen önmaga és szeressen úgy, ahogyan nem kellene. Ő remegve nézett rám, én pedig felültem és lassan felhúztam a combomon a hálóinget, a szemeit most már nehéz volt az enyémmel egyvonalban tartania.
- Hux, ez az utolsó esténk...- a hangom erőtlen volt - Szeress legalább most.
Felpattant az ágy széléről és a keze az egyik kezem nyomta az ágyhoz, erősen fogózott belém. Megcsókolt sietve, bizonygatva, a bőre forró volt az enyém mellett. A lábaim közé furakodott és a másik keze a combomon futott. Úgy éreztem nehezebb venni a levegőt. Hux megszakította a csókot és a hevesen lélegezve, a homlokunk egymásnak támasztotta.
- Nem csak most akarlak szeretni, ha tehetném, mindig azt tenném. – suttogta rekedten, a szemei könnyben úsztak, a torkom elszorult - Mindig szerettelek, Lena, éppen ezért rettegtem mindig hozzád érni, mert túlságosan éreztem irántad. Csak irántad. Te vagy az egyetlen ember, akit akarok, de mégsem akarok, és nem tudok megváltoztatni, aki hatással van rám ennyire, aki teljesen a részem.
És most ki fogják tépni ezt a részt?
x