Az idegsejtjeim kimerültségtől kiáltoztak és életemben nem először örültem a szobámhoz vezető néptelen folyosó csendjének. A fejem zúgott és még mindig az ő hangját hallottam belül. Igen, Kylo-ról beszélek. Én mindig is hittem abban, hogy létezik gyűlölet első látásra és ez a srác az élő példa rá. A kényszer pesztrám nem változtatott az első, spontán lobbant gyűlöletemen a fiú iránt, ugyanannyira undorodva néztem rá. Mindig, amikor megszólalt a szám belsejét kellett harapnom, hogy ne szóljak folyton vissza, mert nem korholhatom egyfolytában még jelent a vezetőségnek. Ami igazán lefárasztott, az a konstans figyelem, amit rá kellett fordítanom, mert kérdésekkel bombázott a rendszerünk, a hajó szerkezete, a rangok fogalmával és mindennel, amin eddig még talán el sem gondolkodtam. De Kylo mindenre kíváncsi volt. Csodálkoztam is, látszólag mogorva és pökhendi alaknak tűnt, aki túl büszke kérdezni. Ám úgy tűnt a helyzete zavarossága megkövetelte tőle, azt hogy legyűrje a büszkeségét a túlélése érdekében. Amikor egy mondat erejéig megemlítette, hogy örömmel csatlakozik az Első Rendhez, nem tettem semmit, csak bólintottam. Hogy meglepődtem-e? Nem, amilyen jelenete volt a folyosón, nem csodálom. Ugyanakkor nem mondhatni, hogy csapásként ért a kijelentése, a srácról lerí, hogy vágyódik a sötéthez, a hatalomhoz és minden velejárójához. Nem tudom miért, de úgy érzem, hogy ebből a srácból vagy egy remek első rendi lesz, vagy valami söpredék, aki kihullik az első hónapban. Valahogy ezt a döntésképtelenséget láttam benne, hogy hiába annyira sötét a szeme és hetvenkedik az Erővel, ha a mégis néha felcsillan és néha remeg a keze, néha haboz és néha megrendül. Én ezeket honnan látom? Van szemem az ilyet meglátni. Néha valóban szeretek csendes megfigyelőként létezni és tudni dolgokat.
Próbáltam megfogalmazni magamban azt is így, miközben körbevezettem, bemutatgattam mindenkinek és egyengettem az útját (inkább a hátát akartam), hogy tulajdonképpen miért utálom ennyire már első látásra. Oké, én hiszek abban, hogy van gyűlölet első látásra és az esetem vele éppen az. De mégis, azt hiszem van okom a gyűlöletre. Kylo ellopta az érdemem. Mindenki csak arra figyel, hogy nahát egy erőérzékeny ember, de az senkinek sem jut el az agyáig, hogy én meg legyőztem azt a bizonyos erőérzékeny embert. Nem, senkinek. Így hát úgy érzem Kylo jogosan a gyűlöletem tárgya per pillanat és kételkedem abban, hogy ez fog-e változni a jövőben.
Kylot végül a szobájába vezettem és örömmel hagytam ott, végre letettem ezt a terhet is, csak kár, hogy még pár napig újra és újra fel kell vennem. Kimerülten koslattam végig a folyosón és miután beírtam a szobám kódját hevesen benyitottam.
- Késtél. – szólalt meg hirtelen Hux hangja
Kylo elterelte a figyelmem róla és megfelejtkeztem arról, hogy esti találkám van a hadnagyommal. A hangja hirtelenségétől összerezzentem, de gyorsan ellazultam. A szemem megtalálta Hux alakját az ágyamon ülve, egy komoly arccal és kereső jeges szemekkel. Szokásosan, csak a fekete ingjében feszített, a kezét a térdére támaszkodva előre dőlt és egyenesen rám nézett. Hogy a szavait még jobban kihangsúlyozza a szemében nyilvánvaló türelmetlenség csillant. Nem tudom mennyit késtem, de Hux váróképességét is megnyúzhattam, ha ennyire vadul letámadott ezzel a kijelentéssel. Viszont csak kijelentéssel támadott le, annyira ezért mégsem húztam az agyát, nem ugrott még nekem.
Becsuktam magam után az ajtót és megcsapott a férfiből áradó feszültség, türelmetlen vágy, mire az ajkamba haraptam. A kezem elengedte a kilincset, de magamban még nem engedtem el a célt, hogy egy kicsit még jobban húzzam-nyúzzam a tűrőképességét, már csak ezért is, mert azt hiszi, hozzá igazodom, azt hiszi, akkor leszek neki izzó parázs, amikor ő akarja. Megállítottam egy hideg mosolyt az ajkamon és helyette felvettem egy ártatlan álarcot.
- Nem emlékeztem arra, hogy időpontot beszéltünk volna. – védekeztem megvont vállakkal
Elléptem az ajtótól és lehúztam a bakancsom. Nem fordultam meg, hogy elég időt adjak a férfinek, hogy bemérjen hátulról. Elismerem, nagyon is szeretek rájátszani a férfi-létére és arra, hogy ezekre okvetlen reagálnia kell. Hux szusszant egyet és biztos voltam, hogy fél szemével elnéz és makacskodik, a másikkal legelteti a szemét. Félretettem a bakancsokat az útból és kimérten a gardróbhoz vettem az irányt.
- Nem is beszéltünk, de már éjfél elmúlt, két órája lejárt a munkaidőd. – jelentette ki
Persze, hogy ismeri a programom és felettesi módon az orrom alá dörgöli. Rendben Hux. Ha ő arra akar játszani, hogy hadnagy, akkor én arra fogok játszani, hogy férfi. Levettem a kabátom és felakasztottam a vállfára. Nem is akartam válaszolni neki, csak vizuális elterelő anyagot szolgáltatni, de végül meggondoltam magam. A nadrágom szárához nyúltam és lassan lehúztam, még mindig háttal állva Hux-nak a gardrób előtt.
- Kylo sokat izeg-mozog és kérdez rengeteget, minden érdekli...- kezdtem bele
Még egy dühös szusszanás. Lerántottam magamról a ruhadarabot, hogy keresztbe tette kézzel megforduljak és elkapjam Hux tekintetét, ami olyan volt, mint amire számítottam: izzott a féltékenységtől. Cseppet bűntudatom lett, de nem túl nagy. Nincs is miért bűntudatom legyen, sosem csaltam meg és nem is tervezem, nem adtam Kylo-nak olyan jeleket, amiért lelkiismeret furdalásom legyen. Komolyan néztem Hux-ra, aki viszont nem éppen az arcom nézte, hanem a lábaim, amit már nem fedett semmi. Nem fáztam, a szobám mindennek nevezhető, csak hűvösnek nem, nem is attól lettem libabőrös, hanem mert Hux szemei mindent néztek csak a szemem nem.
- ...Minden a hajónkról és a rendszerről. – fejeztem be a mondatom és reméltem eljut azért az agyához, annak ellenére is, hogy nem néz a szemembe. - Értve vagyunk?
Még jó pár pillanatig a figyelme középpontja a combom környéke maradt és én forgattam a szemem. Oldalra döntöttem a fejem és vártam, hogy végre rám figyeljen és ne arra amit lát, mert nem hiába jártatom a szám. Hux szeme végre megtalálta az enyém és idegesen nyelt egyet. Egy picit fészkelődött az ágyon, mert kényelmetlennek találta a helyzetünk. Tartottam a szemkontaktust és eléggé szigorúan vártam, hogy jelezze, felfogta, hogy még mindig nem akarom lecserélni senkire sem. Hux mereven nézett és még pislogni is alig akart. Keresztbe tettem a karom, kapitányosan álltam előtte és tudtam, hogy ez, a harc, nálunk egy természetes állapot.
- Természetesen. – morogta leverten Hux
Felhúztam a szemöldököm és elmosolyodtam, nem reméltem, hogy ennyire könnyen feladja. Hux nem könnyen adja fel, de úgy tűnik most eléggé meg van gyötörve és kiéhezve a késésem miatt. Nem baj, annál könnyebben lehet az orra után vezetni, talán máskor is késhetek, csak nem ajánlatok az idegeivel játszani. Játszanék én mással is, de az más tál tészta. Legalább ezen nem kell most veszekednünk.
- Jó fiú. – mondtam gúnyosan
Elégedetten elfordultam és tudtam, hogy Hux-nak most mire nyílik alkalma figyelni. Hiába voltunk már annyiszor együtt, még mindig képes vörösséget előidézni az arcomba és melegség önt el már a gondolattól is, hogy egymásba fonódva lehetünk, ketten a fűtött szobába, ahová nem ér el az akták bűze és a felelősség súlya. Tudtam mi lesz ma az esti program, ezért mióta bejöttem szabadulok meg lassan a ruhadaraboktól, hogy legalább ezt az időt spóroljam meg a drága hadnagyomnak. Újra a gardrób felé fordultam és közben megráztam a fejem, nem is kellett lássam Hux-ot, hogy tudjam milyen arcot vághat.
A férfi köhintett és hallottam reccsenni az ágyat. Nem figyeltem fel rá, csak elkezdtem lentről menve kigombolni a sötét ingem gombjait, amik bosszantóan kicsik. Szerencsétlenül, mindig megszenvedek vele, mikor akciózunk Hux-al, ez mindig türelmetlenné teszi mindkettőnket.
- Jó fiú? – kérdezett vissza rekedten
A hangjában valami csengett, de én nem vettem komolyan. Meg sem fordultam, hogy lássam a szokásosan vággyal fűtött kék szemeit. A magam gondjára koncentráltam, megvontam a vállam és kikínlódtam a második gombot is.
- Hm-hm. – hümmögtem szórakozottan
Nem értettem miért csinál ebből ilyen nagy ügyet, máskor is szoktam ilyesmódon piszkálni és nem szokta felvenni. Most már nagyobbat reccsent az ágy és halk lépések hangját hallottam. Mielőtt megkérdezhettem volna, hogy mit csinál, már a hátam mögött éreztem a jelenlétét.
- Megmutatom én, milyen jó fiú tudok lenni. – suttogta Hux
A mellkasát a hátamnak nyomta és a száját a fülem mellett éreztem, a hangja duruzsolás volt és egy hullám ment végig rajtam tőle. Hux tisztában van azzal, hogy amire készül az a gyengém. Borsózott a hátam tőle, amikor Hux szellemérintésekkel szórta a bőröm, az ujjai felszaladtak a karomon és az ujjbegyei cirógattak, bosszantóan gyengéden. Aztán az egyik keze gondolt egyet és a derekamtól fogva húzott magához, nekem pedig eszem ágában sem volt ellenkezni. Megfagytam és az arcomba még több hő ömlött, ahogyan a testét olyan vészesen közel húzta az enyémhez, éreztem a test hőjét és szinte sugározta magából a vágyat, ami azóta érlelődött benne, hogy a szobámba lépett és engem nem talált. Az ujjait lassan és precízen a karomhoz simította és figyelte a reakcióm, ami nem maradt el. Az ajkaim szétnyíltak, az érintései és minden, amit tesz annyira megbabonáz. Hux keze megállt és hagyta az érintések sorozatát, helyette a keze csatlakozott a másikhoz a derekamon. Ez a megszakítás felbosszantott, a hátam a testének dörzsöltem és megingattam a csípőm.
- Akkor ne csak a szád járjon. – morogtam provokatívan
Hux sóhajtott és az egyik keze elhagyta a derekam és nekiesett a gombjaimnak. A kezem ugyanott termett, hogy segítsek, de ő ellökte a kezem és önfejűen kezdett bele a kínlódásba. Tudtam, hogy egy ideig ellesz a fránya gombokkal, ezért kiengedtem egy frusztrált sóhajt. Ám ekkor Hux előre hajtotta a fejét és a nyakamba csókolt. Az ajkai tüzes pehely érintéseknek tűntek, egy finom csókban, ami csak arra volt jó, hogy még többet akarjak. Az ajkamba haraptam és belegondoltam, hogy mi mást tudna tenni az ajkával, hogy a lábaimból kiszálljon az erő és erőtlenül a vágy kavalkádjába kerüljek. Hux pedig ezt nagyon jól értette, ezért piszok módjára kiélvezte a pillanatot, hogy a levegő a mellkasomba ragad és nem akarok más, minthogy újra hozzám érjen. Egy mosoly ült az ajkán, amit gyorsan elnyelt a tűz a szemében. Felemelte, majd egy újabb, kevésbé finomkodó csókban az ajakait a nyakamhoz érintette. Ezt ismételgette, míg érezte, hogy gyorsabban veszem a levegőt, aztán durvább kezelésnek vetette alá a nyakam. Az ajka és a fogai elérték a hatást, én pedig próbáltam nem az orra alá dörgölni mennyire hatással vannak rám a műveletei. Az ajkamba haraptam és már csak büszkeségből nem adtam hangot, ezzel bosszantva, késztetve a vörös hajú hadnagyom, hogy többet adjon. Behunytam a szemem és nem tudtam másra koncentrálni, mint a forró érintéseire, marcangolásaira a nyakamon. Miközben a nyakammal járt el, a másik keze lassacskán dolgozott a gombokon. Hux megállt egy pillanatra és a művére pillantott, a bőröm égett, de nem jobban, mint mindketten a fékezhetetlen lángoktól. A lehelete simogatta a fülem, amint feljebb emelte a fejét.
- Holnapra ajánlott egy hosszú nyakú póló. – duruzsolta büszkén
Csak ne ajánlgasson nekem semmit sem csók helyett. A kezem a hajába túrtam és sürgetően. Hux kipattintotta az utolsó gombot is és lassan lehúzta rólam az inget. Akart adni a finomságokra, noha ő is annyira lihegett és izgatott volt, mint én. Az ing a földre zuhant és én élvezettel elrúgtam az útból. Hux habozás nélkül megcsókolta a vállam és a lehelete a bőröm ingerelte. A keze felkúszott a derekamtól és felsőbb tájékokat kezdett felfedezni. Nem tudtam meddig bírom még a hang-makacsságommal.
- Kevesebb beszéd, jó fiú. – kommentáltam, mintha annyira ura lettem volna a helyzetnek
Hux hümmögött és abban a pillanatban cselekedett is. A kezével a derekamon könnyű dolga volt. Megperdített és a hátam a máris a gardróbnak nyomódott, én pedig megkaparinthattam végre Hux ajkait, amit eléggé csábítottak már egy ideje. Az ajka forróak voltak, kissé megduzzadtak az eddigi műveletei miatt, de ugyannyira jó szolgálatot tettek a csókunkban is. Hux türelmetlen énje előjött, a mellkasát az enyémnek nyomta, a lábai az enyéim közé gabalyodtak és a kezei félelem nélkül tettek felfedezőutat. Én sem tétlenkedtem, meg akartam minél hamarabb szabadítani az ingjétől, de nem meglepetésemre gombok csapdájába ütköztem. Hux morgott és szidta az első rendi ruhákat, mire nekem nevethetnékem lett. Félig kigombolt inggel és hevesen lélegezve felkapott és a többit az ágyban való gombolási tehetségemre bízta, mert hogy ő nem volt képes levenni a kezét a combomról és kigombolni magától az egyszer már biztos. Nem bántam, mert a jutalmam Hux márványtömb felsőteste volt, ami szaporán mozgott és nem hagyott sok időt a bámulásra, máris másra terelte a figyelmem.
A testem lángokban állt és el kellett ismernem magamban, hogy Hux valamit nagyon jól csinál, ha máris zselévé tudott változtatni, néhány jól irányzott érintésével. Már nem titkoltam a hangjaim, Hux úgyis tudta, hogy mivel jár, amit tesz. Ezt nagyon is jól tudja. Hm, jó fiú. A borzos vörös tincsek alatt sötét kék szemek tévedtek az enyémhez. Az arcát körülfogtam a kezemmel és megcsókoltam, kilendítve mindenből és engedve, hogy elsöpörjön.
x
- Hux, akarok valamit tudni.
A fejem a mellkasára helyeztem és habár nem nyitotta ki a szemét, tudtam jól, hogy nem alszik. Felemeltem a kezem és piszkálni kezdtem a haját. Hux húzta a száját, majd az ajkába harapott, ami továbbra vörös és érzékeny volt, ezzel megint csábítva arra, hogy megcsókoljam. De nem adtam meg neki a sikerélményt. Tovább piszkáltam, mire sóhajtva kinyitotta a szemét.
- Én nem beszélhetek azt mondtad. – mondta morcogva
A kezem szuggesztíven végigsétáltattam a felsőtestén, egy mosoly játszott az ajkamon. A kezem ugyan megállt a takarónál, elég pimaszul mosolyogtam rá.
- De igen, amit tettél nem éppen egy jó fiúhoz illik, szóval ne add az ártatlan. – feleltem és már majdnem keresztbe tettem a karom
Hux morgott egyet. Általában van kedve beszélgetni, de most elkaptam azt a pontját, amikor nem. Talán csak bosszú amiért játszottam vele. Tudom, hogy néha visszasülhetnek a fegyvereim. Megvonta a vállát és egykedvűen a szemembe nézett.
- Mit akarsz tudni?
A vállára hajtottam a fejem és hallgattam egy pillanatig a csendet, értékeltem a teste melegét, a biztonságot adó karjait, a fényét, a sötétségét, mindenét, míg kibukott belőlem a kérdés maga:
- Meddig leszünk így?
Hux habozott válaszolni. Elnézett, majd mélyet sóhajtott. Reméltem azért ez a dolog benne is megfogalmazódott legalább egyszer. A keze felfutott a csupasz karomon és félresimította a hajam, a mozdulat gyengéd volt. Csak gyengéd, szeretetteljes, nem bosszantóan finom. Beittam a bőre érzését az enyémen, mintha tudtam volna, hogy ez korlátozva lesz.
- Ameddig a helyzetünk engedi. Én magamtól nem lennék képes megszüntetni ezt, eldobni téged magamtól... - suttogta Hux, őszinte kék szemekkel a félhomályban – Mert hozzám tartozol, csakis hozzám.
Authors note: élvezzétek a jólétet, míg lehet ,)