Egész nap kerültem őt. Nem, nem vesztünk össze vagy valami. Nem, nem is haragszom rá. Csak nem tudtam hogyan nézzek rá. Hux nem akar nekem rosszat, látom a szándékot és az óvást a világoskék szemeiben – azt kell mondanom, miután szinte kölcsönösen vigyázunk egymásra, úgy a kettesben töltött idő közben, mint amikor a másik hírnevéről van szó. Ezt illene most már kifejtenem. Kezdem azt hinni, hogy beengedtük a másikat egymás életébe és még csak észre sem vettük. Tudom, hogy Hux azért választ nekem olyan feladatokat, amik feltételezik azt, hogy mellette legyek, mert nem csak megszokta hónapok alatt a közelségem, de egyszer bevallotta, - nem titok, hogy gyengéd pillanata volt az ágyban -, hogy én vagyok mindig az első személy, akire gondol, úgy minden reggel, amikor nem mellette ébredek, hanem mikor munka közben embert keres maga mellé a feladatokhoz. Nem kételkedtem a szavaiban, nem volt oka hazudni. Nem tudtam letagadni a melegséget a mellkasomban, főleg mert akkor a karjaiban tartott és a fülembe suttogta a szavakat, mint egy veszélyes titkot, amit senki más nem hallhat meg. Annyira magamhoz szorítottam a férfit, hogy már én kezdtem kételkedni magamban és a saját érzéseimben. Remegtem az érzés súlya alatt, ami kimondatlanul, de kimondott. Túltettem magam azon, hogy kölcsönös a vonzalmunk, azon is túl vagyok, hogy a kapcsolat érdekében képesek vagyunk felnyílni, de maga az érzés a vörösen izzó szerelem nem volt még jelen soha ennyire. Rájöttem, hogy sokkal erősebben érzek iránta, mint gondoltam és ez már majdnem megrémített. Ezt a rémületet néha Hux arcán is látom, mikor játsszuk a szerepünk mindenki előtt. Ő is ódzkodik a lebukástól. Nem akarok belegondolni, de akármikor történhet valami és mi pedig ott állunk, hogy képtelenek lennénk elengedni egymást. Én teljesen biztos vagyok benne. Nem csak a saját érzéseimben, hanem Brendoléban is. Van egy másik árnyéknyi érzés is, amikor azért húz magához, mert érezni akar, nem fűtött mással a mozdulat, de érzem a félénk kisfiút benne, akinek csupán egy darab hiányzik, hogy teljes legyen. Én vagyok neki az első minden téren és azt csak remélni tudom, hogy ezt senki sem látja rajtam kívül. Hux az enyém, én rontottam meg, én szoktattam hozzá az érzésekhez, az érintéshez. Ám a kapcsolatunk kölcsönösen addiktív, ami meg már nem csak az én művem
A többiek Coris Tiszt szerint csak két dolgot látnak: az első, a katonák azt, hogy én megszelídítettem a makacs Hux kapitányt, amit részben jól hisznek. Coris akar néha többet látni a szakmai egyetértésünk mögött, de el szoktam hallgattatni egy égő pillantással. Ő egy földhöz ragadt lény, még ha meg is tudná, hogy nem vagyok néha egyedül éjszaka, sosem tudná felfogni azt, amit mi érzünk. Ennek ellenére, nem tagadom, magam mellett akarom tartani a tisztet, hogy ne járjon a szája, ne találjon ki meséket. Amikor ezt hetekkel ezelőtt kijelentettem Hux-nak, hevesen ellenezte a dolgot. Ha rajta múlt volna nem engedni semmilyen más férfival beszélnem. De ő nem igazán fogta fel miért fontos nekem, hogy Coris hű barátom legyen, mert egyből beindult a féltékenysége. Igen, Hux gyakran féltékeny, de csak ritkán ismeri be ennyire nyíltan. Hux tiltása ellenére, továbbra is ebédszünetben Coris tiszt mellett ültem, nevettem a viccein és alapszinten flörtöltem vele. A célt el is értem, újra szövetségesemnek éreztem, aki nem jártatná el a száját már csak azért sem, mert én is tudom az ő szennyesét teregetni. Ez viszont nem maradt kölcsönhatás nélkül, mert ez Hux-ot arra késztette, hogy megpróbálja meggyőzni saját magát – engem nem szükséges győzködni-, hogy mellette a helyem. Egek, hányszor tisztáztuk már, hogy nincs oka féltékenységre, hogy én csak őt látom.
- Tudom, hogy az enyém vagy, de egyszer biztosan az őrületbe fogsz kergetni. – suttogta a heves csókok alatt és én megmarkoltam az ingét, magamhoz húztam minden habozás nélkül
Nem tudna elengedni, ahogyan én sem őt. Hiába van minden tény előtte: hogy őt választom minden gondolkodás nélkül, a zöld szörny mégis ott tombol benne, hogy mi van, ha nem felel meg nekem. Annyira erősen kapaszkodik belém, hogy az már megrémíti, beleremeg, de továbbra is magához szorít. Elfoglalom az ajkait, hogy ne beszéljen több butaságot és ne gondolkodjon, a kezem lefut a mellkasán.
A másik dolog, hogy visszatérjek az elkalandozástól, amit láthatnak a hajón lévők az a vezetőséget teszi nagyító alá. Ők az egészet inkább Hux szemszögéből vehetik: sikerül rendre bírnia egy zabolázhatatlan tisztet. Van hírem a vezetőségben, oké? Ez a hajó kicsi (?) és mindenki ismeri mindenkit, aki számít. Az az eset után, mikor Hux helyett szólaltam fel, nem is csoda, hogy magamra vontam a figyelmet. A lényeg, hogy Hux kapitány és Lena Linney tiszt a hajó szemében összeférhetetlen tűz és víz, ami hatalmi játékot játszik és nem több. Mert a szemükben van egy rangsor, ki van feljebb ki lejjebb. Én el vagyok ismerve az alattam lévők által, Hux pedig a felette lévők által. Ez nem is lehetne másképpen, a katonák gyűlölik a kapitányt és megszokták az én határaim. A vezetőség szemében porszem vagyok, ami mit sem számít, hiába van az ambícióm. Hux ellenben betartja a szabályaik és hajlandó a játékait játszani. Addig jó, míg úgy gondolják, nincs abban különös, hogy Hux ennyire megszállottan maga mellett tart.
Látszik, hogy a gondolataim össze-vissza repkednek, el is tévedtem az eredeti alaphelyzetről: én kissé mellőzöm Hux-ot, aki erre még nem reagált semmit. Teljesítem a parancsait, de nem tudok annyira őszintén a szemébe nézni, főleg, mert arra készülök, hogy ellopom a saját aktám a heves tiltása ellenére. Nem kellene érdekelnie, nem az ő hírneve múlik rajta, ha lebukok, mégis úgy érzem Hux tud a tervemről és már csak azért is úgy alakítja a napirendem, hogy ne legyen alkalmam. Még csak szembe sem tudok nézni vele, félek hatással lesz rám az óvó kék szempár. Beállt viszont egy távolságtartás közénk, amit nem tudok megmagyarázni. Csupán pár napja van ez így. Hux nem jött egy éjszaka sem, de ez már volt ezelőtt is így. Nem nyújtózunk egymás után, mikor kettesben vagyunk, sem érzelmi, sem fizikai úton. Olyan mintha egy üvegfal lenne közöttünk. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem hiányzik az érintése, de nem érzem magam tisztának. Ugyan, egy Első Rendbeli ilyeneken vacillál? Nem a lopás gondolata tesz dilemmába, hanem az, hogy elárulom Hux-ot, hogy ez az állapot konstans lesz közöttünk. Azt pedig nem bírnám.
Éppen szárítgattam a hajam a törölközővel, amikor kijöttem a fürdőből és megpillantottam Hux-ot az ágyamon üldögélni. Ahogyan a jelenet már párszor visszacsengett, a férfi hiányos uniformisban feszített, egy sötét inggel és elmélázó tekintettel. A keze a teste két oldalán volt és lazán arra támaszkodott, a teste ellazultnak tűnt, noha az arca gondterhelt és mintha nem is ezen a világon járna. Emlékszem, mikor először jött a szobámba, akkor sokkal feszengőbb volt, a kezeit az ölében tartotta és végtelenül bizonytalan volt belül.
Felemelte a fejét és végignézett rajtam, nem tudtam nem elkerülni a sóvárgást a szemében. Néha azt gondolom, szeret ilyen pillanatokban rám törni, amikor törölközőben toppanok ki. Sosem kérdeztem meg ezt tőle, nehogy azt higgye nem szeretem ha lényegre törő. Mégis, egész héten távolságtartó volt és most nem tudom, hogyan viselkedjek vele. Egyelőre még azt sem tudom mi hozta ide. A pillantása még nem ért a szememhez, én pedig máris éreztem az arcomban a melegséget, ami annyira hiányzott. Pokolian hiányzott, de nem tudok betelni ennyivel, hogy a szeme beissza az alakom és én az övét. Akármennyire is kerültem, most, hogy itt van előttem, az ágyhoz akarok sétálni és ledönteni a matracra, nem akarok neki magyarázkodni az egész hét miatt, csak az ajkát érezni. Hux kék szemei az enyémbe meredtek és az érzéseim tükrét láttam benne, annak ellenére, hogy volt egy sejtelmes csavar a tekintetében.
Valakinek félbe kellett szakítani az izzó csendet közöttünk, valakinek kell, legyen esze, mielőtt egymásnak ugrunk. És az én voltam. Kitekertem a hajam a törölközőből és eldobtam a sarokba. A még mindig nedves sötét hajtincsek a vállamra hullottak. A tekintetünk újra találkozott és azt láttam, hogy Hux az ajkába harap.
- Mit keresel itt? – kérdezte szigorúbban, mint szerettem volna
Hux felállt az ágyról és lassú lépésekkel megközelített, észrevettem, hogy a kezét hátul tartja. Szorosabbra húztam magamon a törölközőt és keresztbe tettem a karom. Ő pár lépéssel előttem állt meg, a szeme egész végig nem hagyta el az enyém. Nem tudtam kifürkészni az arcát, olyan volt, mintha titkolna valamit és ez nem tetszett. Egy pillanatig újra csak néztük egymást, várakozón, majd Hux megmoccant és felém nyújtotta a kezét. Eltéptem a pillantásom az arcáról és a kezére pillantottam, amiben két szürke mappa volt. Nem találtam szavakat, a hangom elment, csak szétnyitottam az ajkaim, de meg sem bírtam szólalni.
- Megtettem, mielőtt te tetted volna. – jelentette ki a reakcióm fürkészve
Nem terveztem előre mikor fogom elvenni, hasztalan lett volna előre gondolkodni, ha Hux úgyis áthúzza a számításaim. De abban igazam volt, hogy sejtette mire készülök és megelőzött. Nem számítottam ilyesmire a részéről, hogy segíteni fog rajtam, azok után, hogy mennyire le akart beszélni. Most mégis itt áll előttem a kapitányom és ez igenis valós, ahogyan a két szürke mappa is. Ez az első igazán önzetlen tette, amit láttam és ez elindított bennem valamit. Megszegte a szabályokat miattam, ez a gondolat majdnem mosolyt csalt az arcomra. A vasmarokkal ragaszkodó, földhöz ragadt Hux kapitány ilyet tett. Úgy tűnik jobban elrontottam, mint gondoltam.
Óvatosan elvettem a mappákat és még mindig nem akartam hinni a szememnek. Eltéptem a pillantásom a mappákról és a férfire néztem, az arca visszakozó és zavart volt. Mégis, láttam egy csillanásnyi örömet is benne, ami az én örömöm visszhangozta. Kinyitottam a szám, hogy végre megköszönjem, de a kapitány félbe szakított:
- Ne köszönd meg, nem biztos, hogy ez az érzés hosszú életű lesz, ha már végigolvastad. – kommentálta Hux és felemelte a kezét védekezésképpen
Nem tudtam figyelni a baljós lejtésű mondatra és Hux bűntudatára, túlságosan megörültem. Ha nem engedte, hogy szóban megköszönjem, akkor legalább hagyjon más módot. Mielőtt még reagálhatott volna elé léptem, a mellkasunk egymásnak súrlódott és az ajkamba haraptam. Hux szeme elkerekedett, de már nem utasította vissza a módot, amit választottam a köszönetre. Az egyik kezem az arcához érintettem és a fejét lassan az enyémhez húztam. Éreztem, hogy a testén végigmegy egy remegés, mintha csak ezt várta volna. Bizonyára. Félig lehunyta a szemét, de akkor gondoltam egyet és elkanyarodtam az ajkához vezető úton, és inkább egy csókot leheltem a bal arcára.
Mikor látta, hogy nem veszem kezelésbe az ajkait, zavarodottan kinyitotta a szemét. Elégedetten vigyorogtam és kacsintottam. Hux arca elvörösödött és a tekintete az enyémbe fonódott. Hihetetlen, hogy nem elégszünk meg egyszerű gesztussal, túl sok volt az a távolság ma héten. Mégis, én képes vagyok várni, a kíváncsiságom túlságosan erős. Hátraléptem és az ágyhoz siettem, hogy letegyem a mappákat. Aztán a gardróbhoz léptem és ruhát válogattam magamnak. Éreztem magamon Hux tekintetét, de nem adtam neki időt cselekvésre is. Ledobtam a törölközőt és gyorsan magamra kaptam valamit. Csak azért merek ilyen műveleteket véghezvinni, mert nincs mit titkolnom, amit eddig még a kapitány nem látott. Azért igyekeztem gyors lenni, hogy ne adjak túl sok időt képzelődni, mert nem játszhatom a türelmével csak úgy. Egy sötétkék hálóinget vettem fel, ami alig ért a térdemig és felül ujjatlan volt.
Eligazítottam a hajam és megfordultam. Elkaptam Hux pillantását, ami sötét volt és izzó parázs. De ugyanakkor azt is láttam, hogy útban az ajtóhoz van. Nem is akartam elrejteni, hogy mennyire bánt ez a dolog. Az ágyhoz sétáltam és leültem rá, Hux elfordította a fejét és az ajtót nézte.
- Akkor, lássunk hozzá. – néztem rá kérlelően - Nem maradsz, Hux?
Hux megtorpant és láttam, hogy mély sóhajt vesz, majd a szemembe néz.
- Nem gondoltam, hogy szívesen látsz. – mondta csendesen
Az arca, vörös és keserű bűntudatot ébresztett bennem. Egész héten visszautasítottam és ennek ő is érzi a hatását. Félreértette a cselekedeteim, csak remélni tudom, hogy nem gondolt olyan dolgokra, hogy Coris tisztnek köze van ehhez. Úgy tűnt meg van sértve és nem tudja kezelni a zöld szörnyét. Megenyhülten néztem a kapitányomra és legszívesebben magamhoz öleltem volna.
- Miért tennék ilyet? – kérdeztem lágyan
Hux egy pillanatig csak nézett rám, a pillantása szomorú volt. Próbáltam nyugtatóan hatni rá.
- Ami ott van, az magánügy. Meg...
Még mindig azt hiszi, hogy ki akarom zárni az életemből, hogy korlátozom. Nem, már megbeszéltük, hogy ha beengedjük a másikat az ágyba, akkor ez a legkevesebb. Szinte biztos voltam benne, hogy a ' meg ' után féltékeny szavak jönnének, amiket nem mert kimondani, a tekintetéből látom. Sóhajtottam és az ágyon mellettem lévő helyre mutattam.
- Ülj le...
Hux keze megremegett és láttam, hogy mélyen fontolóra veszi az ajándékot, majd a szemembe néz. Én bólintottam biztatóan és határozottan. Ilyen sem volt még, hogy én bírjam maradásra. Nyelt egyet és felém indult meg. Leült mellém, a vállunk súrlódott egymáshoz és megbabonázó volt, hogy újra egymáshoz ilyen közel vagyunk. Hux-ra néztem, akinek izzó kék szemei az arcom fürkészték, majd a pillantása egy röpke ideig az ajkamra csúszott, aztán bűntudatottól csöpögő vággyal nézett vissza a szemembe. A távolságtartásunk rajta is nyomot hagyott, mint egy eleven, enyhítésre váró seb. Mondanivalóra nyitotta a száját, de habozott megszólalni, nem értettem miért.
- Lena...
Elhallgattattam egy csókkal, most már az ajkán. Hux szorgalmasan viszonozta a csókom, ami pillanatok alatt forróbb lett, mint eleinte terveztem, de nem bántam. Az egyik kezem a hajába túrt és a másik, ami gyorsan elengedte a mappát és a férfi mellkasán tekergett. A kapitány keze a derekam mérte körbe és mélyített a csókon. Hiányzott ez, nem csak maga a csók, hanem az is, hogy ilyen közel legyen hozzá. Fészkelődni kezdtem, hogy csökkentsem közöttünk a teret, amikor Hux váratlanul megszakította a csókot.
- Lena, inkább nem. – szólalt meg rekedten - Nem hiszem, hogy meg tudnék állni.
Kinyitottam a szemem és láttam a vörös arcú, felborzolt hajú kapitányom, akinek őszintén kiül minden az arcára csók után, akkor nem tud nekem hazudni. Láttam, hogy valóban azzal küszködik, hogy visszatartsa magát és racionálisan gondolkodjon. Valamiért minden egy szinten megérintett, amit csinált ma este. Hux nem szokott gyakran önzetlen lenni, nem ennyire. Annyira akar, a teste mindent elárul, de ezt most félreteszi valamiért.
- Meg kell néznünk ma este, mert holnapra vissza kell vigyem. – motyogta a mappára mutatva
Egy vágyakozó pillantást vetettem a telt ajkaira és szidtam magam ezért. Többek vagyunk ennél, tudunk parancsolni az ilyen érzéseknek és éppen ennek köszönhető, hogy még nem fedtek fel minket, mert valamelyikünk mindig ott van, hogy visszarántsa a másikat. Parancsolni kezdtem a forró érzéseimnek és lehámoztam a kezem a kapitányról, de nem tudtam megállni, hogy ne harapjak az ajkamba, Hux pedig azt nem tudta megállni, hogy ne nézze. Igen, mi mindketten ugyanolyan rosszak vagyunk. Aztán nyertem közöttünk egy kis távolságot és a mappa felé nyúltam. Bólintottam és tudtam, hogy igaza van, még mennyire. Egy dolognak viszont roppant örültem, hogy többes számban beszélt, hogy marad velem.
Author's note réééég nem frissítettem, de két napja nem akar velem együttműködni a wattpad telefonon, ezért küszködve másoltam át ennek a résznek a tartalmát a lementett dokumentumról