Sziasztok! Megjöttem a következő, szép hosszú résszel.
Remélem tetszeni fog, és ne felejts el komizni! :)
--------------------------------------------
Az utolsó ruhakupacot vettem ki a szekrényből és gyömöszöltem be a bőröndömbe.
El sem hiszem, hogy ilyen hamar eltelt ez a nyár is. Annyi minden történt itt, aminek egy részét jobb lenne elfelejteni. A másikat pedig csak élvezni, ameddig csak lehet.
- Kicsim, készen vagy? Hamarosan indul a gépünk!
- Igen már bepakoltam. Elmehetek elbúcsúzni a többiektől?
- Hogyne, menj csak! De ne legyél ott sokáig!
- Persze, sietek! – ezzel a lendülettel ki is siettem a szobából. Becsengettem Nashékhez.
Cameron nyitott ajtót. Bementem a nappaliba, és mivel elég sokan üldögéltek ott, gondoltam először tőlük búcsúzom el.
- Szóval srácok... Én hamarosan elmegyek, valószínűleg 2 óra múlva. – kezdtem a monológomba egy gyors köszönés után – Nem akartam úgy lelépni, hogy nem köszönök el...
Mindenkit megölelgettem, és a legtöbbjük megígérte, hogy még találkozunk.
Most pedig jöhet a neheze. Nash. Bekopogtam az ajtón.
- Gyere! – hallottam Nash hangját.
- Szia!
- Szia!
- Öhm... Én csak jöttem elbúcsúzni...
- Szóval elmész? – kérdezte, vagy inkább állította. Nem tudtam eldönteni. Bár egyáltalán nem láttam csalódottnak, vagy szomorúnak.
- Igen...
- Akkor jobb, ha most elmondom. – vágott a szavamba – Tudod, édes, ártatlan, naiv Lara! Én soha nem szerettelek! Csak a dugásra kellettél! – mondta egy gúnyos mosoly kíséretében.
Azt hiszem átmeneti sokkot kaptam. Az az ember, akit én szerettem és azt hittem, hogy ő is, mindvégig csak kihasznált.
- Mi van?
- Nem értetted? Míg te halál szerelmes voltál, nekem csak egy dologra kellettél... – mosolygott gúnyosan - a szexre.
- Hogy te mekkora egy faszfej vagy! – pofoztam fel – Hogy tehetted ezt?
A könnyeimet eddig tudtam tartani. Kirontottam a szobából, nem tudtam ott maradni tovább.
A többiek csak furcsán néztek rám, és kiabáltak utánam. Még elkaptam pár mondatot: Mi a fasz történt?, Csak elmondtam neki az igazat...
***
Nem olyan régen azt mondtam, hogy milyen jó ez a sziget. Hogy annyi fantasztikus dolog történt velem.
De most...
Most csak el szeretnék felejteni mindent. Minden jót, és rosszat. Ha nem jöttünk volna ide, nem találkozok Nash-sel és nem töri darabokra a szívem. Hailey nem találkozik Madisonnal és nem hagy itt. Egyedül.
- Gyere Kicsim, be kell szállnunk! – egy bólintással jeleztem, és felvettem a táskámat.
Hailey szemszöge
Olyan furcsa Lara. Nem csak a mostani viselkedése, hanem már több hete. Nem szól hozzám, ha meglátja, hogy én is a szobában vagyok, inkább visszafordul. Nem értem. Én nem tettem semmi rosszat.
Most is csak ül ott némán, meg se szólal. Nem tudom mi történt vele. Oké, hogy eddig nem szólt hozzám, de most úgy néz ki mintha teljesen magába roskadt volna.
- Gyere Hailey, indulnunk kell! – jött ide Lara anyja. Felálltam, összeszedtem a cuccaimat és elindultam a többiek után.
- Mi történt Lara-val?
- Nem tudom. Nem mondott semmit, pedig kérdeztem. Azóta ilyen, hogy átment, elbúcsúzni a barátaitól. Biztosan csak szomorú, hogy itt kell hagynia őket!
- Biztos... - hümmögtem el.
Megkerestem a helyemet, persze, hogy Lara mellett volt. Mielőtt még leültem volna, megálltam. Felnézett rám, de az arca érzéketlen maradt.
Eddig, ha rámnézett undort vagy valami hasonló érzelmet mutatott ki. Most viszont csak ködösen bámult előre. Mintha senki sem állna itt, de mégis érzékelné az alakokat.
Hogy őszinte legyek furcsa volt, és ijesztő is egyben.
Elővettem a telefonom, hogy átállítsam repülő üzemmódba, de ekkor kaptam egy sms-t. Madison írt. Elmosolyodtam, végre tudok valakivel beszélgetni.
„Mizu csajszi?"
„Semmi különös! Viszont Lara olyan fura. Mármint eddig is az volt, de most... mintha egy élő-halott lenne!"
„Már megint az a csaj? Folyton csak róla dumálunk..."
„Sajnálom, de mégiscsak barátok vagyunk... vagy voltunk! Viszont most fog felszállni a gép, úgyhogy kikapcsolom! Majd még dumálunk"
Meg sem vártam, hogy válaszoljon, gyorsan kikapcsoltam a telefont.
A gép hamarosan felszállt. Utáltam ezt a részt. Mindig attól féltem, hogy lezuhan vagy valami ilyesmi. Legalábbis az a sok rázkódás nem a legkellemesebb dolog.
Újra ránéztem Lara-ra. Csak bámult ki az ablakon. Nem hallgatott zenét, ami nem volt jellemző rá. Mint ahogy Madisonnak is mondtam, olyan volt mint egy élő-halott. Csak ült ott, magába roskadva.