A robbanás szele még jócskán porral szőtte be az amúgy sem túl tiszta levegőt és meglehetősen nehezítette mind a légzési, mind a látási folyamatokat ahogy a kis csapat igyekezett egymást nem elveszítve haladni a romokon túl, amit egy bizonyos démon ereje döntött rájuk. Ha az a csapás telitalálat lett volna, abból hőseink nem biztos, hogy valaha is kilábaltak volna.
Mikor kiértek a porfelhő takarásából, sebességbe kapcsolva rohantak amerre csak láttak a gyér, narancsvörös fényviszonyok között. Dean kimerülten zihálva faggatta Crowleyt a démont körülölelő kellemetlen érzés ellenére.
-Szóval, azt mondod, hogy Lucifer szénné égve életben hagyott benneteket és csak úgy eloldalgott, mintha valami nagyon jó hírt kapott volna? -a démon bólintott, majd azon nyomban rájött, mennyire hülye ötlet is volt ez futás közben, mert csak jobban fárasztotta magát vele és a szédülésén sem javított a dolog.
-Mit mondhatnék? -vetette fel. -Egy percre azt hittem, cafatokra szaggat minket. -vallotta be a válla fölött hátra lesve a támadójukat keresve, de nem találva. Dean agyában pedig kívülről is hallhatóan nyekeregtek és kattogtak a fogaskerekek, mire végül feladva a reménytelen agyalást, hangosan is kimondta a lelkét gyötrő kérdéssort, amely csak a felerősített hangereje miatt tudott áttörni a futás okozta légsurrogáson keresztül.
-De vajon miért nem tette? Hová siethetett annyira, ha anyunál van a gyerek? -és csak, hogy biztosra menjen, Maryre vetette a tekintetét. A nő nem sokkal lemaradva tőle cipelte a gyereket, aki továbbra is a nyakhajlatába fúrva angyal arcát bújt hozzá. Szinte a csapat minden férfi tagja felajánlotta legalább egyszer, hogy tehermentesíti a nőt, azonban Mary nem volt hajlandó kiereszteni a gyermeket féltve őrző karjainak öleléséből.
-Ez az ötmilliós kérdés, Dean -vágta rá az egykori keresztúti démon. Frusztrálta a kérdés nem kicsit, mégsem tudta kitalálni a bukott angyal terveinek mikéntjét. Ráadásnak az üldözőik miatt ideje sem maradt megállni, hogy a körülményekhez képest nyugodt helyzetben átgondolhassa a dolgot.
-Ha viszont csapda a gyerek, akkor jobb lenne, ha... -zihálta a Winchester fiú az angyaltőr nyelére markolva, rá sem pillantva a fegyverre a keze alatt, már csak ellenőrzésképpen is, hogy még mindig a kabátja ujjában van-e az ezüstös öntvény. Mary azonban gyanakvástól elhamarkodottan tromfolta le hasonlóan nehezen kapkodva levegőért. Szakadt róla a víz és ezúttal nem a forróságtól, bár nyilvánvalóan nem fagyoskodtak volna ezen a szakaszon járás közben sem.
-Elő se vedd azt a tőrt, fiam! Jack nem veszélyforrás és nem gyilkolunk gyerekeket! -Dean sóhajtott, hogy a fáradtságtól, vagy a helyzet abszurditása miatt, az a jelenlévők fantáziájára maradt, de a fiú érvelése, már ha hagyta volna a nő, hogy végig mondja, bizonyos pontokon meghazudtolhatatlannak mutatkozott volna.
-Anya, ha meghalunk miatta, vagy ha Lucifer visszaszerzi, akkor... -érvelt a fiú, de anyja nem hagyta befejezni a minden bizonnyal értelmes és nyomós indokot.
-Akkor azt javaslom, találjuk ki, hogyan védhetnénk meg! -erősködött Mary szinte kaffogva. Kócos, hullámzó fürtjei alól kipislogva mérhetetlenül zokon vette, ha bárki a gyermeket fenyegette akármilyen módon, még csak a feltételezgetéseket is élből utasította el, mintha a józanész cserbenhagyta volna az anyai ösztönökkel szemben.
-Igaza van, Dean. Rogers kapitány ugyanezt mondaná, ha itt lenne -érett egyet Thor is, aki, mint egy nagy, naiv mamlasz, gyengéden tekintett az ártatlannak vélt ivadékra. Ázhoz képest meglehetősen érzelmes volt és nagyobb baj, hogy a jóhiszeműsége, már ha csak a tulajdon testvérét vesszük számításba, gyakorta hozott vészt az aranyló tincsekkel veretett fejére, mégsem tűnt úgy, mint aki tanulna belőle, inkább csak karakteres arca hordozott egyre több csalódott barázdát.
-De nincs itt és fogalmunk sincs, pontosan mivel állunk szemben! -vetett ellen Tony, mintha elemi ösztönök diktálnák a kapitány moráljai ellenhangját a fülébe. Nem mintha minden ponton megvetette volna Rogers elképzeléseit, néhol túlzottan pacifista elveit, de nagyon jól tudta, melyek azok a pillanatok, ahol már nem érdemes tárgyalni. Ha pedig visszamehetne az időben, hogy változtathasson a jelenen, akkor már jóval Yinsen halála előtt megölte volna az elrablóikat kegyelmet nem ismerve, amíg Steve esélyes, hogy tárgyalni próbált volna velük, ne adj' Isten még jó útra is próbálta volna terelni őket, legalábbis a milliomos így képzelte. Talán így lett volna helyes, de néha vannak olyan emberek, akik a tetteikért igenis rosszabbat érdemelnének a halálnál mindenféle megbocsájtást elvetve, a szemében rengeteg ilyen ember élt a földön, ezért, ha ölni kellett közülük párat, azt sosem bánta meg igazán, más kérdés, hogy éppen emiatt jó embernek sem tartotta magát. -Steve amúgy is túl naiv az esetek kilencvennégy százalékában -lihegte természetesen ezúttal is hajszál pontos számérzékkel állítva, Wanda azonban felnézett a háborús hősre és ezért könnyen megtalálta az ellenhangot a milliárdos feltalálóval. A kapitány világszemlélete amúgy is gyakran vitte túl közel a szivarfüstöt a lelkeik puskaporos hordóihoz.
-Nyilván nem vártam mást tőled, Startk! -ellenszenve nyomatékául a szemei vöröses derengéssel jelezték, lassanként visszatérő erejét, amely elsőnek talán nem is a démonok ellen fog feszülni, már ha Tony így folytatja az odamondogatást.
-Oh, csillapodj! Ha még mindig a kis összebalhézásunk miatt vagy dühös, kölyök, akkor elárulom, nem én kezdtem! -célzott ezúttal a lapok által polgárháborúnak elkeresztelt incidensre, amely majdnem véglegesen szétzilálta a csapatot. Ezen a ponton pedig mindenki érezni tudta a szétterjedő feszültséget. Olyan volt, mint a moha az akváriumban. Kerek és egybefüggő, amíg a víz alatt a kavicson szét nem terül, mint megannyi kis kar, amely szerte ágazik és mindenkit elér. Polipként tekeredett rájuk az indulat és fojtott, mint a kötél, kíméletlenül.
-De te döntöttél logikátlanul! -csattant fel a lány megállva, amely akciója a többiek mozgásának is gátat vetett. Dean és Thor Tabrissal együtt kissé előre dőlve kapkodtak levegőért igyekezve normalizálni légzésüket. Crowley kiegyenesedve tette ugyanezt, mintha ebben a percben is csak az számítana, hogy úriember látszatát keltse. Hiába, az ő könyvében a trehányság és a hányavetiség valahogy nem szerepeltek, ha pedig mégis, azokat az oldalakat minden bizonnyal tűzre vetette a démonná válása előtt.
-Mégis az én utam lett a járható! -ágált az ötlete mellett a feltaláló. Akkor pedig Dean megértette. A feszültség, a hirtelen vita, mind kimerültek, de ha az egység megbomlik, sebezhetővé válnak minden fenyegetéssel szemben. „Véget kell vetni neki, vagy itt halunk meg mind ahányan!"
-Srácok, -állt a vitázó felek közé hol a lányra, hol Tonyra tekintve kerek, őszinte szemekkel, a tenyereivel tartva távol egymástól a veszekedő feleket. -abba kellene hagynunk ezt, mert így nem fogjuk megtalálni Lenst és a többieket...
-Pont teszek a húgodra, Winchester! -csattant fel a feltaláló. Maradék páncélja fülsértőn csörömpölt, ahogy hanyagul a combjai mellé ejtette tenyereit. Az utazás nyomasztásai most vették erejüket rajta. A fiú, akit nyílt titkon a sajátjának szeretett volna tudni, a lehető legveszedelmesebb duóra lett bízva, akikben ő egy cseppet sem bízott és ez a gondolat ott motoszkált a fejében, mint egy pofátlan féreg, amely mindenhová lyukat fúr és kellemetlenül hengergőzve kúszik a kirágott részeken, amelyeken épphogy átfér. Nyálkás testével mindennek nekidörgölőzve. -Csak Peter legyen épségben! Tarzan kis pszichopata öccse meg a mentálisan beteg kistesód, aki láthatóan odavan érte, nyilván nem a legbiztonságosabb társaság a számára. -mondta olyan undorral és megvetéssel, amelyet még senki iránt nem tanúsított előtte. Ő megmenteni akarta Lenst még az elején, megmenteni azt a szegény, fiatal nőt Furytól, a SHIELD-től, a rémségektől, de hiába, mert a lány meglátása szerint maga kereste a bajt és még egy ilyen gyilkossal, egy szörnyeteggel is képes volt összeállni, mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna. Sosem mondta volna a szemébe, sosem csinált volna ügyet belőle a háta mögött sem, de az aggodalom és a rettegés az emberek történelme során sokkal több rémséget is eredményezett néhány burjánzó, elítélő gondolatnál.
-A lány erősebb, mint amilyennek látszik... -sóhajtotta Thor. Igaz, csupán félig nyugalommal. Ő sem értette igazán, milyen érzések fogták közre a lényét, mikor Lens személye tisztán kivehetően változott meg a pillanat tört része alatt. Nem érezte teljesen fenyegetőnek, de biztonságosnak sem. Minden porcikája támadni akart, ha másért nem, hogy kihívja, hogy meggyőződjön az erejéről. Erre érzett vágyat, ha becsukta a szemét egy pillanatra, de minden változott, mikor kinyitotta és a törékeny, szakadt rongyokba bújtatott testre vetődött a tekintete.
-Ezzel mire célzol? -vonta fel egyik szemöldökét Dean. Gyanakvón figyelte az ázt, rossz előérzet szorongatta a gyomrát, mégsem tudta, mire fel ez a sok negatív érzet, amely hullámként sodródott át rajta tetőtől talpig.
-Volt egy pillanat, nem tudom, hogy nektek feltűnt-e, -nézett végig elsőnek Crowleyn, Tabrison, majd Maryn, mielőtt befejezte volna -de más lett a szeme...
-Lehet, hogy csak úgy esett rá a fény. -Crowley igyekezett elbagatellizálni, noha ő is észlelte a változást. Tudta, hogy a kíváncsiságának több teret ad, ha a Winchester – fivérek nem akadékoskodnak az aggodalmukkal. -Nem hinném, hogy emiatt kellene aggódnunk. Lensnek pedig semmi baja, sőt igen csak virgonc a kicsi lány! -de amint kimondta az utolsó néhány szót azzal a sokat sejtető félmosollyal, meg is bánta, mert Dean nagyon közel járt a pedzegetéseivel és a szemei szikrákat szórtak, olyanokat, amelyekkel felnyársalhatta volna a démont.
-Ha csak egy újjal is hozzáértél, Crowley, én esküszöm...! -mégis abban a pillanatban eluralta Crowleyt is az érzés, hogy tövissé váljon valaki körme alatt. Istentelenül vigyorogva szakította félbe Dean fenyegetődzését.
-Ami azt illeti, olyan kis odaadóan csókolt... Ha nem lennénk barátok, Deaney... -kéjtől fűtött hangja vibrált a levegőben, mikor a vadász előrántva az angyali tőrt elüvöltötte magát a démonra vetve.
-Most kinyírlak! -Crowley készült a védekezésre, mikor Thor könnyedén és félkézzel megállította a Winchester fiút. Elkapta a fegyvert tartó csuklóját és visszarántotta, hogy kellő távban maradhasson a vörös szeműtől. Mindeközben a többiek úgy meredtek a jelenetre, mintha véres bunyó után vágyakoznának. A szemük izgatottsággal telt és agressziótól rezgett a lég köröttük.
-Álljanak le! -parancsolt rájuk az áz olyan hangon, mint száz mennydörgés. -Egy arrogáns vitatkozó klubdélután, ha jól emlékszem, Coulson halálához vezetett -fordult számon kérőn Stark felé, Deant továbbra sem eresztve, hisz a fiú a reménytelen helyzete ellenére tovább próbálkozott a támadással, szinte eszét vesztve. Stark csak szimplán nem értette, miért baj, ha még egy szörnyeteggel összeszűri a levet a lány, elvégre eggyel már volt dolga és hogy Thor pont Coulsont hozza fel... Egy ilyen ziccert a cinizmusának kedvezve nem hagyhatott vonla ki.
-Igen, ami szintén az év tesója cím győztesének köszönhető... -Thor azonban nem jött ki a sodrából az inzultusra. Régen talán, de azóta sokat veszített és a veszteség leckéi olyan mélyen a lelkébe itták magukat, hogy nem engedték kitörni. Minden apróságért legalábbis nem.
-De most nem Lokiról van szó, hanem arról, hogy kijussunk, lehetőleg épségben! -folytatta nyugodt hangnemben remélve, hogy így majd a többiekre is átragad a hangulata. -A civódás semmit sem fog megoldani -tette hozzá, mire Dean teste megdermedt. A fogaskerekei füstöltek már és a szemei ötlettől csillogtak.
-Mi van, ha a gyerek miatt veszekszünk? Ha ez az elterelés és amíg egymást öljük, levadásznak minket? -dobta fel az ötlete labdáját, de Mary robbant a megjegyzése miatt. Vicsorgott, mint egy anyatigris. Szétálló haja pedig megfelelt volna felborzolt bundának.
-Jack nem tehet semmiről, csak fogadd el és ne ácsorogjunk egy ki tudja, hová vezet járat kellős közepén! -és szitkozódva, persze családbarát szidalmakkal élve csupán a gyerek miatt, tovább robogott minél távolabb a fiától, aki oly nagyon vágyott az ölelésében búvó gyermek kiontott vére után, akár egy vámpír.
Csak egy dolog járt az eszében: megóvni a gyereket bármi áron.
***
Lens gondolatai veszettül peregtek. A démon ölő kés karcolatokat vésve a poros földbe járt a kezében, ahogy az idegeit lenyugtatva minden erejét összeszedte, hogy higgadtnak hangozzék a kérése a félisten irányába.
-Loki... -szólította meg élesebben is, mint szerette volna, ezért mély lélegzetet vett, majd egy nyeléssel a maradék indulatot is a tudata hátsó, rejtett szakaszába száműzte. Az áznak felé sem kellett fordulnia, már tudta, mire akar kilyukadni a halandó, de azért némán várta a folytatást. -Ha maradunk, előbb, utóbb ránk találnak és megtámadnak minket -ráharapott az arca belső felére, nehogy elmosolyodjék azon, mennyire nehezére esik a lánynak kimondani, amit akar, mert hát úgy kerülgeti a forró kását, mintha attól tartana, hogy beleesne. Végül újabb öblös légvétel után csak kibökte fel sem pislantva, a kezében tüsténkedő pengét figyelve csupán. -Valahogy meg kell győznünk, hogy tovább menjünk! -halk volt, szinte motyogásba ment át a hangja és Loki egy percre elgondolkodott, hogy kimondassa-e újra a szőkeséggel a szavakat, de amilyen gyorsan ragyogott fel a gonoszkodás szikrája a szemében, olyan gyorsan csitította is el azt.
-És ugyan merre? -vetette fel, mert addig a pontig egyetértett, hogy az egy helyben ácsorgás veszélyes, de vak viszi a világtalant játszani idelent szintén nem jelentett életbiztosítást. A lány is tisztában volt a kockázattal, mégis minden idegszála tiltakozott az egy helyben ücsörgéssel szemben, noha kimerült tagjai hálásak maradtak a kényszer pihenőnek.
-Nem tudom, majd improvizálunk, de te is tudod, hogy mozgásban több esélyünk van túlélni, mintha megállunk -cáfolhatatlan tény volt ez és az áz félig egyet is értett, de lopva Odinra kapta a tekintetét a válla fölött. Az öreg király a legnagyobb lelki nyugalommal ült a székben, amelyben nemrég még elvágott torokkal tette ugyanezt, diadalmasan, mintha a trónján tenné ugyanezt az aranyvárosban. Loki pedig ismerte már az öreg félszemű legtöbb rezdülését és ha másban nem is, az előérzeteiben bízhatott, erre akár mérget is vett volna.
-Nézd, bízom az ösztöneiben, ha benne nem is. Várjunk még! -javasolta, majd arrogánsan vigyorogva, ami miatt Lens szívesebben verte volna be a képét, minthogy visszaszóljon valami epéset, megjegyezte: -Persze, ha nem tetszik az ötlet, ne habozz a tudtára adni! -a halandó megszégyenülten vette tudomásul, hogy az áz uralkodóval szembeni kisebbségi érzete nem maradt rejtve a jégóriás előtt. Pedig annyira mélyre próbálta süllyeszteni ezt az érzetet, amennyire csak lehetett. Végül kaffogás helyett belenyugodva kinyilatkozta:
-Én... Csak tudd, hogy szóltam előre! -de reménye, hogy halk, akadozó hangja ellenére Loki annyiban hagyja a témát és egyúttal nyugtot hagy neki is, szertefoszlottak az áz következő faggatózásával.
-Miért nem mersz szólni neki? Te vagy a vadász, jobban ismered a lényeket, mint ő -mondta fellengzős hangon, mintha a mindentudás repertoárjából már csak ez az egy amúgy teljesen jelentéktelen információ hiányozna. Lens pedig gyűlölte érte, hogy ennyire átlátott rajta és hogy akarva, akaratlanul úgy tudott belé rúgni szavakkal, hogy azok minden ütésnél jobban fájtak. Az arca rút grimaszba torzult miatta egy röpke pillanatra, mielőtt visszasimult volna a normálisba.
-Fogalmam sincs, miről beszélsz! -tiltakozott esetlenül, amivel csak jobban felcsigázta Loki makacsul kíváncsi, tenyérbemászó természetét.
-Oh, szerintem nagyon is tisztában vagy vele -szögezte le ellentmondást nem tűrve, majd olyan közel hajolt a lányhoz ráfogva a késsel játszadozó kezekre, hogy a szőkeségben az ütő is megállt egy pillanatra és mikor felnézett az ázra, smaragd szemek ejtették foglyul az ő kristályos kékjeit. -Félsz tőle? -puhatolódzott tovább a férfi. Mintha nem szóban várná a választ, hanem a lány arcáról próbálná meg leolvasni azt. Kisvártatva meg is kapta a feleletet. -Nem hinném... -a hangja mélyen rezgett, de volt valami piszkosul megnyugtató és egyúttal kihívó is benne. Mintha már pontosan tudta volna mi játszódik le a lány fejében, noha továbbra sem fért hozzá annak gondolataihoz. Lens reszketett, pedig mindent megtett, hogy legalább fizikálisan ne éreztesse a zavarát főleg, mikor a nem kívánt kutatószók elhagyták az áz vékony, világos ajkait. -Mit éreztél, mikor hozzád beszélt?
-Hogy egy senki vagyok... Annál is kevesebb... - Lens hangja alig volt több puszta suttogásnál, amin enyhén kiszáradt torka nem sokat szépített. Loki szemében megértés villant, amit a lány nem láthatott, mert lefelé nézett.
-Nos, tekintve, hogy ezidáig nem kellett csalódnunk a megérzéseidben... -kezdte a tőle megszokott ironizálással, de a halandó, mivel elevenébe talált, nem vette jó néven.
-Tudod, tőled már igazán nincs erre szükségem! -sziszegte egész testében elfordulva a férfitól. Loki is türelmetlenebbül folytatta a szőkeség kirohanása miatt.
-Marie, te csak ember vagy -a lány felciccent. Loki mély lélegzet vett a kis intermezzo miatt, majd folytatta. -Talán elég okos, hogy boldogulj a szörnyekkel, de ember vagy, nem olyan, mint mi, mindig jóval kevesebb leszel, ha bele szakadsz akkor is... -akárhogy is hangoztak a szavai, nem bántásnak szánta őket, csak épp, mielőtt lényegre térhetett volna, a lány félig elcsukló hangon közbevágott.
-Hurrá! -csapta össze a tenyereit és örült, hogy háttal van az áznak, mert a könnyek már égették az arcát minden egyes elhangzott szóra szilajabb folydogálással öntözték a bőrét. Az az átkozott gombóc pedig valósággal fojtogatta.
-Nem fejeztem be! -förmedt rá Loki. Lens csendben maradt ezúttal, nem tiszteletből, vagy félelemből, hanem mert nem ereszthette felszínre a hüppögések csuklás szerű rekviemét. Beharapott ajkakkal hallgatta az áz mondandóját. -Minek szorongsz valami miatt, amit a születésed okán nem tudsz megváltoztatni? Hogy is mondaná Stark? „Szard le!" -a mondandója célba talált, a kérdés csak az, hogy mennyire volt helyes az a cél. Minden esetre Lens a kézfeje hátuljával letörölte a könnyeit. Erősen, mintha az arca pirosságát is eltűntethetné ezzel a mozdulattal, de ettől csak még jobban látszottak a sírás nyomai rajta. Legalább a gombócot sikerült visszanyelnie, de a rekedtsége megmaradt, mikor visszafordult Loki felé.
-Ahogy te szoktad, ha nem megy valami? -vágott vissza, mert most inkább kezdett volna veszekedésbe, minthogy a férfi sajnálatból született vigaszait fogadja. Mert ő ezt hitte, ha Loki nem is így szánta.
Az áz észrevehette az attitűdöt, mert végül rövid agyalás után nem állt bele a veszekedésbe, inkább elviccelte a maga fellengzős módján.
-Velem bezzeg évek alatt nem tanultad meg, hogyan kellene beszélned... Ez fáj, tudod? -a kezét a szívére téve eltorzult arccal imitálta az elhangzottakat és látta, ahogy a lány ajkai egy pillanatra mosolyra rándulnak, majd újra vissza a letört arckifejezésre, hogy komoly bírjon maradni.
-Nevetséges vagy... -jegyezte meg, mire Loki szemében az az ismerős, játékos csillanás ütötte fel fejét egy elragadó félmosollyal kéz a kézben.
-Te pedig szánalmas. Melyik a rosszabb? -Lens a jobb tenyerével eltakarva az arcát némán rázta a fejét, majd unottan kinyilatkoztatta:
-Arról vitatkozhatnánk... -ám ekkor mind a ketten felkapták a fejüket a berobbanó ajtóra és már látták a szenesedett alakot, aki egyre közeledik.
-Talán később! -csúszott ki a félisten száján, ahogy állásba szökkentek és mielőtt Peter hozzájuk léphetett volna, Lens kinyújtott tenyérrel parancsolt megálljt neki. A szarkazmussal teli hanghordozás pedig kellemetlen reszelősséggel ért el hőseinkhez.
-Lám, lám, kit sodort erre a szél? Eleanor személyesen... -válaszolta meg a minden bizonnyal költői kérdést, melyet saját maga vázolt fel. Lens összeszűkült szemekkel követte a sántító lépteket, de nem szólt semmit, csak alaposan megfigyelte az érkezőt. -Csak nem a végzetet jöttél beteljesíteni a kis Sammy helyett? Nő még úgysem voltam a kis visszatérésem óta -jegyezte meg félig örvendve Lucifer, mert a jelenlegi húsjelmeze enyhén viharvert állapotban tetszelgett. A lány ajkai a nyilvánvalóan villám ütötte sérülések láttán felfelé görbültek a korai következtetés okán.
-Gondolom nem a szoliban égtél így le. Mi történt? -tudakolta színlelt érdeklődéssel. A legkevésbé sem izgatta, hogyan bántak el a bukott angyallal, az viszont igen, hogy a többiek jól vannak-e.
Mintha megsejtette volna ezt a különös kettősséget a lány aurájában, ahogy egyre csökkentette a köztük lévő távolságot lépésenként szavalta:
-Tényleg az érdekel, hogy velem mi történt, vagy inkább arra vagy kíváncsi, hogy a többiek, köztük a hatalmas Thor túlélte-e? -Loki kezei azon nyomba a tőrei markolatára vándoroltak és az állkapcsa megfeszült, ahogy ingerülten összezárta a fogait. Azok egyébiránt olyan hangerővel koccantak, hogy Eleanor tisztán hallotta a zománcos csörömpölésüket.
-Ne! -fogott rá az áz baljára annak kézfeje fölött. Loki ledermedt, de nem eresztette a fegyverét. Kérdőn meredt a lányra, aki először végigmérte Lucifer arcának minden rezdülését, majd magabiztosságot erőltetve a tekintetére szemezett az ázzal. -Csak blöfföl...
-De sosem lehetsz elég biztos benne, igaz? -a felvetést hosszadalmas ciccegés követte. Ízléstelen, mégis vérfagyasztó gesztus egy vérfagyasztó pokolfajzattól. A lány szemei aggodalommal telve kerekedtek el és a lég bennrekedt félig szóra nyitott szájában. -Pedig már azt hittem, kezdek kifogyni a mókából. -kacagott fel Lucifer jóízűen. -Szépen eljutottatok idáig és atyaég, még a drága jó Odint is sikerült visszaráznotok a „normálisba"... -aki nem ismerte a lényt, az azt is hihette volna, hogy elismerő szavaihoz őszinte arcjáték társul, de ez csupán játék volt, mint ahogy a macska is megfuttatja az egeret, mielőtt elfogyasztaná. -Mégis hogyan? -puhatolódzott, mint akit ténylegesen érdekel a válasz. Meglehet, hogy így is volt, hisz mikor utoljára látta az öreget, az épphogy vegetált, mint azok az emberek, akiket arkangyalok használtak porhüvelyül.
Lens azonban nem mondhatott mást, mint amit sikerült megtudnia. A kezeit összefonta a mellkasa előtt, aztán öblös levegőt vett és bődületes lassúsággal eresztette ki.
-Egyelőre elégedj meg egy passzal! -mondta végül, majd ezúttal ő érezte jogát a kérdés feltevésnek. -Ha meg akarnál ölni minket, már csettintettél volna. Mi állít meg? -Lucifer mosolygott. Olyan élesen, hogy garantáltan megfordultak volna utána az utcán, csakhogy nem a sármja, hanem az égett arcbőrön áttetsző fogsora miatt. Mintha amúgy nem lett volna elég bizarr a kiállása már enélkül is.
-Mit gondolsz, kicsi Winchester? -mézédes hangon szólt a lányhoz, ahogy jobb esetben megkísérteni szokás az embert. Lens egész testével beleborzongott és erősen koncentrált, hogy a látvány, a szag és a hanghatás egyvelegére ne fessen torz grimaszt arcára az undor. Az orra azért belefintorgott, persze csak módjával, alig észrevehetően tette azt. Alaposan átgondolta a lehetőségeket, mint egy matematikus, majd vázolta a tényeket.
-Az első, hogy nem vagy képes rá, amiért az égési sebek éléből ítélve Thor rád pirított. -Loki harsányan felnevetett a szójátékra, de Lens véresen komoly maradt. Megvárta a csendet, s csak aztán folytatta. -A másik, hogy kellünk neked, ami Beliál szájtépése miatt a logikusabb opciónak tűnik, leszámítva, hogy Peter és én akkor sem kellünk az egyenletbe -fejezte be végül, és a bukott angyal elismerőn biccentgetett a téziseket hallva, majd maga is hozzá fűzni valót talált a feltevésekhez.
-Gondoltam, némi ráadás belefér. -és az az undocsmány mosoly ott is volt kísérőnek, mint citrom a tequilához. Lens tetszését pedig nem nyerte el egy cseppet sem. Ez természetesen nem szabott gátat a bukott mondandójának. -Ha nálam vagy, a bátyjaid a kezemben, ha a kölyök is életben marad, -biccentett Peter irányába. -akkor a Föld hatalmas hősei is behódolnak az életéért -Lens először hátrafordult, de csak a felsőtestével az ifjú bosszúállóhoz, majd jobbra felrántva az ajkait morfondírozó nyöszörgést hallatva lassú tempóban ringott vissza, a pokoli nagyúrra szembe.
-Sokra nem fogsz menni velünk -nyilatkoztatta ki, amire természetesen értetlen tekintetet kapott feleletül. -Dean jelenleg maga ölne meg, ha tehetné Benny miatt, a bosszúállók pedig tudják, hogy a világ sorsa fontosabb, mint két halandó ember -vágta rá belül őszintén reménykedve az igazában, ha a halál túlzottan nem is vonzotta. Azonban Loki cinikusan felhorkant.
-Erre azért ne vegyél mérget, Marie!
-Kussolj! És különben is, kinek az oldalán állsz?!- vágta oldalba a könyökével a lány, amitől az áz szokásához híven meg sem rezzent, a kezeit minden esetre ellazította a tőrmarkolatok körül. Ez a nyugalom egészen a lány pimasz megjegyzésének középhangos kiejtéséig tartott. -Szóval, csak állni fogsz ott és őrködni felettünk, vagy támadsz is, mielőtt mi ölünk meg? -Lucifer úgy nevetett, mintha évezredek óta a legkreatívabb poénbonbont nyomták volna le a torkán. Lens felhúzta az orrát, akárha kikérné magának ezt a fajta viselkedést, a tekintete pedig elsötétült.
-Mintha képes lennél rá! -közölte vihorászva a sátáni lény. Lens arca teljesen árnyékba borult, ahogy előre biccentette a fejét és szőke tincseinek függönye hullott elé. Mégis dühében szóhoz jutni képtelenül hallgatta a bukott angyal mondandóját, miközben meg-megremegett, de cseppet sem a félelemtől. -Az a helyzet, hogy arkangyalt nem ölhetsz meg semmivel -ekkor azonban a lány kerekedett ajkakkal felkapta a tekintetét, amelyben remény lubickolt az iménti harag helyébe lépve.
-Csak egy másik arkangyal fegyverével! -lelkendezett, ám hamar lelombozta a bukott válasza, még ha eleinte hitetlenkedve fogadta is azt.
-Te azzal sem lennél képes rá -és ott volt, a méreg pírt fejtett a fehér arcbőrre és összeszorított fogak koccanása vert visszhangot a kietlen helyiségben.
-Alábecsülsz, ahogy Beliál is tette... -szűrte meg, hogy az állkapcsa belesajdult a szorításba. Lucifer felsóhajtott, mintha egy oktalan idiótát készülne tanítani, de azért a tőle megszokott türelmes felsőbbrendűséggel állt elő a farbával.
-Ez nem rólad szól, hanem arról, hogy ember vagy, -emelte meg finomkodva a lány állát, majd, hogy a szemébe nézhessen, félre söpörte a szőke tincseket az arcából, csakhogy Lokit zavarta annyira ez az interakció, hogy gondolkodás nélkül fogott rá az összeégett egykori angyal csuklójára és erőszakosan eltaszította azt a lánytól. Lucifer a szemeit a két betolakodó arckifejezésén jojóztatta, végül, mint aki megtalálta, amit keresett, elmosolyodott -a penge pedig csak egy arkangyal kezében működik -fejezte be végül és tanulva az iménti esetből, ezúttal mellőzte a kontaktust, mikor cseppet sem fölényeskedve hozzátette: -Érted már, hogy miért nem leszel te képes engem elpusztítani?- Lens tekintete üres lett, távolba révedő és csupán egy keseredett válaszra futotta tőle. Olyanra, amit talán nem lett volna szabad hangosan is kimondania, de mielőtt átgondolhatta volna, kicsúszott az ajkai börtönéből.
-Tudod, egy kicsit szerettem volna elhinni, hogy Amara miatt minden megváltozik és még te is képes leszel elengedni a sérelmeidet, de te is csak emberi vagy és ezért sosem fogsz továbblépni -a megállapítás kétséget kizáróan helyes mivolta bólogatásra intette a nyilvánvalóan sértett Lucifert és beharapott alsó ajakkal hümmögött néhányat, aztán, mint a gondolat, szertefoszlott Lens és Loki előtt.
„Hová tűnt?!" -motoszkált a kiejtetlen kérdés mindkettejük elméjében, mire szinte egyazon időben rádöbbenve perdültek vagy száznyolcvan fokot ki-ki a saját fegyverének nyelére markolva, de már hiába tették, nem mozdulhattak. Az angyal világossá tette, hogy az kedvezőtlen végkimenetellel járna az ifjú Peter számára, akit a pillanat tört része alatt sikerült túszává ejtenie.
-Meggondoltam magam -ismertette a tényállást karcos torokköszörülés után izzó szemekkel a tanácstalan lányt bámulva. -Két percet kapsz beleegyezni, hogy megkapjam a tested, ha nem, kínok közt fog meghalni, amihez képest a te zseniális hetvenhét éved szúnyogcsípésnek fog tűnni! -Lens összerezzent a szavai hallatán és a pók fiú keservesen próbált szabadulni hasztalanul, pedig még annak idején Bucky acélkarját is megállíthatta egy szemvillanás alatt. El sem tudta képzelni, mekkora szakadék húzódhat Lucifer és az ő ereje között, ami kikezdte az ösztöneit legalább annyira, mint az idegeit, noha nem volt épp ijedősnek nevezhető. Karent akarta szólítani, az MI pedig hangosan is közölte, hogy parancsra vár, de az egyezményük alapján, ha a fiú nem önti komplett szavakba kérését, nem avatkozhat közbe. Peter pedig szólította, azaz, hogy akarta, mindenével, már majdnem ki is mondta a nevét, de Lucifer tett valamit, ami miatt képtelenné vált rá, noha a beszédkészsége nem sérült.
-Peter tudta, mire vállalkozik! -próbálkozott a lány, de az aggodalma átütött színlelt határozottságán és vigyázó szemeit Lucifer ujjain legeltette, rettegve a csettintéstől, melynek hangja már most ott robajlott a tudatában Cass cafatokra robbanó testének látványával egybekötve ezt a rémes pavlovi reflexet.
-Most is blöfföl? -szúrta oda Loki a szokásos szemtelen, fölényeskedő stílusában, noha ő maga nem az aggodalmát, azért mégis csak a feszültségét igyekezett leplezni ezen megnyilvánulással. Odin mindeközben pedig úgy tekintett az egész jelenetre, mintha egy könyv lapjairól ragadták volna ki és ő csupán a szemlélője lenne eme elképzelésnek, mint egy olvasó, akinek nincs beleszólása a könyv cselekményének előrehaladásába.
-Hallgass, gondolkodnom kell! -érkezett halk, de erélyes utasítás a lánytól, ami ideiglenesen megtette hatását és amit valahogy Lucifer is meghallott. Kerekre nyílt szemekkel és beteg mosollyal figyelte a halandót.
-Fogy az időd tetemesen.
-Másfél percem van még! -csattan fel félig csukott szemmel a szőkeség. A légzését lassította, és ezzel együtt, mintha lassult volna az idő is, úgy kerül át abba a kietlen, hátborzongató temetőbe megint.
-JAAACK! -rikoltotta teljes tüdejéből elszántan, rohangálva fel-alá, mint a fejetlen csirke, mire Jack megjelent előtte és megálljt parancsolt a mozdulatinak.
-Nincs túl sok időnk! Megint küzdeni fogsz ellene? -puhatolózott körbe járva a lányt, mint ragadozó a prédáját. Lens a sietségtől meg sem érezte a korábbi fojtó hatását ezen gesztusnak, majd nyelve egyet, világossá tette az elhatározását.
-Ezúttal nem, szükségem van rá! -Jack vállon ragadta.
-Akkor engedd át, emlékezz már végre rám! -emelte fel a hangját a végére, mire Lens előtt végre bevillant egy emlék.
-Barna... -habogta. -Barna szemed van! -a magabiztosság szétáradt a testében, mintha forró láva csordogálna az ereiben a szívétől kiindulva, pulzálva áradt minden tagjába és mikor Lucifer önfeledt visszaszámlálása a végéhez közeledett, felnyitotta halott zöld szemeit és aki szembenézett az angyallal, már nem egy gyenge halandó volt többé. Loki pedig beleborzongott, hogy még ránéznie sem kell a lányra, így is érzi a különbséget a mellette álló eddigi kisugárzása és e között a baljós új között. Szándékosan nem is tekintett felé, nem akarta látni.
-Tíz, kilenc...
-Ez az utolsó esélyed, hogy elereszd a gyereket! -figyelmeztette a lány, mire Lucifer eleinte észre sem véve a változást, erőteljes kacagást hallatott. Peter riadtan próbált szabadulni ismét, de csak úgy, mint ezelőtt, kudarcot vallott.
-Nahát... -hallgatott el Lucifer, mikor az örömmámortól magához térve végre a lány szemébe nézett. A döbbenetet, ami még az égett vonásain át is jól kivehetővé vált, nem könnyű körülírni, arra azonban elég volt, hogy Petert, mint egy rongybabát eleressze és attól kezdve ne is vegyen tudomást a jelenlétéről. -Mondd csak, te mégis ki vagy odabent?- vetette fel kíváncsiságtól ragyogó szemekkel, mire a félisten enyhén szarkasztikusan megjegyezte:
-Én is ezt próbálom kideríteni.
-Már elmondtam, nem? -fakadt ki a lány, de aztán még abban a szent percben visszaerőltette a hidegvérét.
-Hiszem, ha látom -nyugtázta a herceg, Lens azonban meg sem hallotta a szavait, a fejében tervek kacskaringóztak minden felé, miközben Loki Odint pásztázta gyanakvón. -Mond csak, atyám, nem szeretnél csatlakozni? -az „atyám" szót gondosan a legnagyobb megvetéssel ejtette ki bizonyosságot téve arról, hogy választékos szóhasználattal is a pokolba lehet küldeni akárkit, nem kell ahhoz káromkodás és egyéb cifra kifejezések. Csakhogy az öreg hasonló stílusban felelt bizonygatva a kettejük között lévő eltitkolhatatlan hasonlóságot, ha a személyiségüket tekintjük a vérségi kapocs helyett.
-Őrömmel tenném, de gondolom, rábízhatom a fiatalságra, ha már eleve a te jóindulatodból végeztem itt.
-Jaj, ne kezd túldramatizálni, az egyetlen személy, aki felelős a sorsodért, az te magad vagy! Önző mód belebolondultál a gyászba, miközben a birodalmad szenvedett, de te a nagy király, most bosszút állsz azon, aki igyekezett a kisebbik rosszal menteni a menthetőt!
-Jó, hogy nem tünteted ki magad hősként, oh, hatalmas Loki, te bátor, önfeláldozó, hogy is mondanák a midgárdiak? Szent? -Lens egy ideig hallotta a civódásukat, de hamar figyelmen kívül hagyta, hogy sarokba szoríthassa Lucifert. Érezte azt az erőt átáramolni az erein, amit nemrég a Loki ellen és amit még a Beliál ellen folytatott harc alatt érzett. Egészen felbátorodott tőle, de azért esze ágában sem volt alábecsülni az ellenfelét.
Lucifernek is messze több erőt kellett belefektetnie a védekezésbe, mint ahogyan arra előreláthatóan felkészült volna rá. Nem akart csettinteni, ahhoz túl értékes volt a halandó teste számára és a reményei, hogy csapdába csalja, melynek végkimeneteleként a halandó önként beinvitálja, még nem hagyták el teljesen.
-Mire kellenek a kövek? -követelőzött a lány az egykori gallérnál fogva falhoz szorított angyaltól. -Mit terveztek Thanossal? -némi ízetlen vigyorgást és egy fél szúrós megjegyzést kapott válaszul.
-Csak a munka, semmi szórakozás, nemde? Vadász! -azzal pedig Lucifer ökölbe szorított csontossá égett kezével akkorát ütött a lány szegycsontjára, hogy az a szemközti falig meg sem állt volna, ha Peter gyors reflexeinek köszönhetően egy puhább, hálóréteg féket nem vetett volna a repülésének. Lens ajkaiból dőlt a vér, ahogy felegyenesedett. Még a korábbi veszekedésből származó hegei is sajogtak, de ez az új csapás a légzését is nehezítette. Hörögve bírt csak levegőt venni és hamar felgyűlt a vörös nedű a szájában, mintha borral akarna gargalizálni. Köpött egyet és a kézfejébe törölte az ajkát, majd ismét nekilendült a pokol urának, anélkül, hogy akár tudomást vett volna a fiatal bosszúálló aggodalmas tekintetéről, vagy Loki gyanakvó pillantásairól. Odin meg... Ő csak szimplán hidegen hagyta. Ebben az állapotban abszolúte nem érezte a felsőbbrendűségét. Belül felettébb örült ennek, de nem hagyta elragadtatni magát az elégedettség által. Újra támadt, kizárva mindent, köztük a fájdalmat is. Néha fehér pontok tarkították a látóterét, de éles tekintete lyukakat döfött rajtuk.
Ököl ökölnek feszült és már mind a ketten ragadtak a vértől és a Lucifer porhüvelyéről lehámlott cafatoktól.
-Mit akartok elérni?- zihálta a lány, noha most ő szorult a falhoz, miközben a másik szinte letükrözte az ő előbbi mozdulatát. -Mire kellenek a kövek? -erősködött és Lucifer megmosolyogta a jelenetet, hogy a sarokba szorított halandó még mindig nyeregben érzi magát, mintha ő volna erőfölényben. Lens pedig, mintha csak bizonyítást keresne a bukott ki nem mondott gondolataira, megkapaszkodott annak sérülten is vasként nekifeszülő alkarjaiban és lendületesen felrántva a lábait, páros lábbal talpalta gyomron a pokol urát.
Ő pedig most is, ahogy ezelőtt, meglepetten vette tudomásul a lány erejét, vagy azét, aki éppen a lányban volt, hiszen nem tudta hová tenni ezt a hirtelen metamorfózist. Abban biztos volt, hogy a test bitorló sem angyal, sem démon nem lehetett, mert az ő látását Crowleyéval ellentétben nem gátolhatta meg semmi.
-Neked aztán bőven vannak titkaid, nem igaz? -incselkedett kettőt köhintve, mielőtt újfent kiegyenesedett volna. A teste hajlandóságot mutatott minimális regenerációra, de még mindig jelentéktelenül lassúnak bizonyult a folyamat. -A drága Dean tudja? -kacagott tovább ezzel is terelve a figyelmet nehezedő légzéséről. Mind ketten zihálni bírtak csak, de egyedül a lányon látszott ez a tény.
-Utoljára kérdezem! Mire...?!
-... kellenek a kövek?- fejezte be lekezelőn a férfi. -Ki tudja? Talán egy csicsás ékszert szeretnék készíteni belőlük. A kedves és odaadó Kelly sírjára talán. -Lucifer szemei vörösen izzottak és láthatóan jól mulatott a szerencsétlen nő sanyarú sorsán. Lens ettől eszét vesztve támadt és ütötte rúgta, sőt harapta, ahol csak érte a bukottat. Időt nem hagyott neki védekezésre, amíg egy szorgosan gyűjtögetett erőhullámmal Lucifer le nem tudta végre rázni magáról a viperaként rátekeredő lányt. - Eltemettétek? Elégettétek? -puhatolózott most már felkelve a földről, ahová hanyatt esésben került az imént. Lens féltérden állt, a bokájára érkezett, amely nem örült túlzottan a közel teljes test súlyának, amivel ránehezedett.
-A jelek... -zihálta remegve és a szemei már majdnem vissza sötétedtek eredeti kékségükbe, aztán amint a csuklójára tévedt a tekintete, érezte, ahogy a kétségei miatt elhagyja az az erő, ami ezidáig küzdelemre hívta. A fájdalom a csontjaiban égett. Csak azért nem üvöltött fel, mert volt már sokkal rosszabb helyzetben is ennél. -A teste feléledt... Mit tettetek vele?- követelőzött, de a megtört hangja miatt, amely ugrott vagy egy oktávot, akaratlanul is bizonyította a gyengeségét ellenfelének. - Mit jelent az írás? -mutatta fel bizonytalanul a csuklóját, amin élénk pirosan még látszottak a belekarcolt jelek. Lucifer hitetlenkedve bámult rá. Közelebb araszolt, erősen sántított, mégsem látszott gyengének, vagy halandónak. Ahogy kézben tartva a lány sérült csuklóját szemügyre vette a számára érinthetetlen írást, még rajta is úrrá lett a döbbenet. Az ajkai elnyíltak és a szeme kikerekedett.
-Téged megjelölt egy halott... -tátogta, mint aki maga sem hiszi el, amit lát. Azonban hamar túltette magát a döbbeneten és egyre hangosodó kacagásban tört ki. -Ez sokkal érdekesebb, mint vártam! -Lens elrántotta tőle a kezét és a másik kezébe véve takarta el a sebhelyet a mellkasához vonva tagjait.
-Mit jelent, hogy megjelölt? Mit tett velem?! -követelt magyarázatot, de átható bámulást nyert helyette. A bukott angyal valósággal felfalta a szemével. Szinte ízlelgette, mintha így többet tudhatna róla és noha nem magasodott a halandó fölé, az teljességgel az ellenkezőjét érezte. Ahogy Lucifer lassanként közelebb hajolt hozzá, a lány pedig hátrált, míg már nem volt hová lépnie, Lens nyelt egyet és a férfi szóra nyitotta a száját.
-Más vagy, mint lenned kellene... -jegyezte meg rekedtesen. -Öregebbnek tűnsz és erősnek, amilyennek egy embernek nem kellene lennie -Lens hitetlenül csóválta a fejét, de a mellkasában az a kellemetlen szorító érzés az egykori angyal minden szavát igazolni látszott. -Csodálom, hogy nem találkoztál még ilyesmivel, de csak, hogy megértsd, amit mondani fogok... -kezdett rá negédesen és akkor megfagyott a levegő. Peter és Loki döbbenten próbáltak a lány felé mozdulni, noha tudták, hogy hasztalan. Egyikük, mert jártas volt a szőkeség emlékeiben, míg a másiknak az ösztönei kiválóan lefestették a helyzetet.
Lens tehetetlenül zárta össze a szemhéjait eltorzult arccal, ahogy a csettintés vízhangja a fülében égett reszketést futtatva keresztül a testén a talpától egészen a feje búbjáig.
„Ennyi lenne? Így érne véget?!" -szörnyülködött magában fortyogva és könnyek égették a szemét. Aztán semmi... A csettintés megtörtént, de ő maga nem érezte, hogy kevésbé élő lenne. A csend nyugtalanul telepedett a jelenlévőkre, egyet kivéve, magát a végső zaj forrását, Lucifert. Lens pedig eleinte fel sem fogta, mi ér az orrához egy ízléstelen „boop" hangocskát kiadva, amelytől egyszeriben felpattantak a szemhéjai. Lucifer ujja pedig az ő orra hegyét bökdöste, ahogy a kisgyerekekekét szokás.
-Mi a franc?! -Lens undorral elcsapta az angyal kezét mintha a rosszullét kerülgetné tőle. Lucifer arcán a vigyor azt mutatta, mintha élete legnagyobb tudományos felvetése nyert volna igazolást az imént történtekkel. Loki homlokán egy csepp veríték gördült végig, ahogy bénultan figyelte a lány továbbra is egészben emelkedő és süllyedő mellkasát. Peter ösztönei pedig, ha nem is nyugodtak meg teljesen, csitultak egy keveset, bár az angyal tarkót borzoló beszéde miatt semmi jót nem sejtettek.
-A bansheek a holtakkal kommunikálnak, mert egyazon helyhez vannak kötve az idők végezetéig. A holttestek segítségével bárhol a világon fel tudnak bukkanni, de csak néhány percre, vagy rövidebb időre -kezdett bele, csakhogy a lány közbevágott.
-Ártó szellemek és nincs ismert mód az elpusztításukra... -Lucifer felcsattanva vágta rá:
-Védő szellemek! -Lens csodálkozva pillogott fel rá. Mintha valahol olvasott volna hasonlót, de hogy hol? Azt nem tudta volna még Ketch közbenjárása után sem elárulni. - Helyek kapuőrei és igen, ártanak mindenkinek, aki illetéktelenül próbál behatolni a védett térbe- fejezte be a gondolatot a bukott. Mintha arra várna, hogy a szőke ezek után maga ismerje be, mi is történt a karjával, vagy hogy hogyan élte túl a csettintést.
-Sosem láttam bansheet... -felelte ártatlanul, de Lucifert nem győzte meg.
-A sikoltásuk briliáns fegyver jó időben, jó helyen -ecsetelte színpadiasan affektálva. -Előre jelezhetik a halál közeledtét és igazgyöngyöt könnyeznek az üres szemgödrükből. És te, Winchester... -kacagta a fejét fogva egy pillanatra. -Te az oltalma alatt állsz egynek, ami azt jelenti, hogy esküt tettél neki és teljesítetted az alku rád eső felét -majd újfent falhoz szorította a lányt és a füléhez hajolva forró lehelete itatta szavaival duruzsolt neki kiérdemelve a mindenkori kísértő címét. -Mondd el és én is elmondom, amit tudni akarsz! Megölni nem foglak tudni angyalként, emberként pedig nem akarlak, mert vannak elveim -próbálkozott. A Lány elhajolt előle nyüszögve, de a biztos fogás a vállain alig eresztett teret bármi nemű mozgáshoz. -Mondd el és minden kérdésedre választ adok! -parancsolta a férfi, de a lány erőt vett magán és zöldellő tekintettel taszította el magától a férfit minden erejét beleadva.
-Nem! Hazudsz! -kiáltotta. Majd ismét támadásba lendülve fűzte hozzá: -Soha életemben nem találkoztam bansheevel, a halálomban sem! Kelly teste Beliál átka miatt éledt fel és csak túl erősen szorított rá a karomra! -erősködött, ám hazugságnak tekintve az elhatározását, Lucifer egy erősebb pofonnal védte ki a rohamot, amelytől a szőkeség szédelegve oldalgott két lépést.
-A varasodás mikéntje jobban hasonlít égett sebre, mint zúzódásra! -vágott vissza az angyal, mire a lány megtalálta az egyensúlyát és ismét nekiiramodott öklével kimozdítva a bukott állkapcsát, aki fájdalmasan felnyüszített.
-Nem! Ez hazugság, csak össze akarsz zavarni! -nem mintha a halandó gyanúja alaptalan volna, csakhogy ezúttal a bukott sem tudta, hogy a lány őszinte-e vele, vagy csak megjátssza magát.
-Hát ennyire ostobának nézel? -vágta gyomron a lányt, aki véres nyáltócsát hagyva a földön görnyedten igyekezett levegőhöz jutni. A fekete pontok ott táncoltak a szemei előtt. -A könnyek, meg a remegő hangod... -markolt Lucifer a szőke tincsek közé, hogy kényszerítse a lányt a feje megemelésére. -Majdnem elhittem, hogy nem tudod, de engem nem tudsz átverni! -sziszegte, akár egy vipera. Aztán látta a lány arcán azt a kimerült, értetlen fáradtságot és már csak a jobb szeme maradt meg holt zöldnek.
-Semmit sem tudok többé... -suttogta, erősebb hangot még képtelen volt kiadni az ütés miatt. -Mi történik velem? -kérlelőn nézett fel a férfira, mintha tőle vagy egyáltalán akárki sátán fattyától is, de megoldásra várna.
-Oh, gyermekem... -enyhült meg Lucifer arca, már amennyire az a sérüléseivel és a rögtönzötten visszapattintott állkapcsával lehetséges volt. -Te tényleg nem tudod... -a lány lassan lesütötte a fejét, ahogy a vasmarok eltűnt a hajából. -Segíthetek neked, de ahhoz, hogy hozzáférjek a tudatodhoz, az emlékeidhez, be kell engedned- magyarázta a férfi, mintha tényleg segíteni akarná. Mintha más lehetőségről a lány nem is álmodhatna. Ám az néma maradt. -Már nem tudom elhagyni a poklot, mert ez a test odafent szétesne -ismerte be a vadász gyermeki jóindulatára hagyatkozva, de semmi válasz. Lucifer lehajolt hozzá és közrefogta a felkarjainál, erősen és biztosan tartotta a megtörtnek tűnő halandót, de ügyelt rá, hogy a kelleténél nagyobb fájdalmat ne okozzon neki.- Segíts és segítek rajtad! -kérlelte, mire a lány, mintha csak álomból ébredt volna, a kését átszúrta az angyal torkán.
-NEM! Eressz el! -rikoltotta kitépve a fegyvert a húsból és igyekezett visszatérni a társaihoz, de Lucifer utánanyúlt és a kibomlott hajon könnyedén találva fogást magához rántotta a lányt. Ismerős hang robogott a helyiségbe, ahogy a csapat másik fele megérkezett.
-Lens!
-Dean! -kiáltotta a szőke, mire bátyja egy jól irányzott lövéssel három ujját is levitte a bukottnak, aki ezen hörögve felüvöltött és azonnal eleresztette a szőkét. Lens kapkodva rohant a többiekhez kizökkentve Lokiékat a történtek okozta transzból. -El kell tűnnünk innen! Nyomás! -és azzal -még az öreg király sem vitatkozva velük- nekiiramodtak bárminemű kijáratot keresni, hogy megúszhassák ép bőrrel ezt a kalandot...