Szüleim Titka (Felix ff.) Befejezett

37

A bál napja

Ma lesz a bál, mivel fel kell díszíteni az iskolát erre a napra nem tartottak tanítást. Izgatott vagyok a mai nap miatt. Leginkább a dal miatt, eddig a szüleinknek mutattuk meg. Nekik tetszett, de tudjuk milyenek a szülők. Felixnek meséltem arról ami Daehyun és köztem történt, nem volt elragadtatva ezt nem titkolta. Persze bízik a fiúban, de valamiért nem örült.

A lányok gratuláltak, a szüleimnek pedig be kellett mutatnom. Nyugodt szívvel üdvözölték a fiút, mikor meglátták hogy nem Felix az. Azt hitték ő lett a barátom.
Az egész délelőtt folyamán gyakoroltunk a lányokkal. Kezdünk belejönni, Lisa igazán elmehetne tánc tanárnak. Délután öt órakor Jennie és én mentünk hozzájuk, kijelentette, hogy csakis ő öltöztethet fel a bálra.
Jelen pillanat az ágyán ülök és rázom a fejem a ruhákra. Szegényt nagyon mérgelem ezzel a nem tetszősdivel, de én jól szórakozok.

- neked semmi se jó !- dobta hozzám az egyik darabot.

- van ez így. - vontam vállat mosolyogva.

- utállak. - forgatta a szemeit. - ezeket nézd meg. - vett elő két darabot. - ezek az utolsók.

- legyen az. - mutattam a zongora mintásra.

- tessék. - adta a kezembe. Kiment a szobából én pedig levettem a ruháimat és a szoknyát vettem fel helyettük.

- Jennie ! Cipzár !- kiáltottam és a hajamat oldalra tettem.

- jövök. - nyitódott az ajtó. Jennie mögém lépett és becipzározta a ruhát. - hajaddal kezdjünk valamit ?

- legyen leengedve. - legyintettem. Adott egypár cipőt amiket felvettem, sminknek egy szempillaspirált és egy rózsaszín szájfényt kent fel.

- kész vagy. - mosolygott. - mi lenne veled nélkülem ?- sóhajtott.

- nyugodt életem. - tettem össze a kezeimet.

- mondom, hogy utállak. - legyintett. Ő is felvett egy rózsaszín ruhát, haját kifésülte, cipőt vett, sminkje ugyan olyan volt, mint az enyém. Készülődés után indultunk Jisoohoz.

Felix pov

Hyunjin és én együtt mentünk a bálra. Oda érve Daehyunt szúrtam ki az aulában. Örülök Yiren boldogságának, de nem tudok őszintén örülni neki. A harag és a szomorúság egyszerre öntötte el a testem minden porcikáját. Kezem ökölbe szorult ahogy néztem a vígan nevetgélő fiút. Olyan érzésem van, mintha féltékeny lennék. Lassan léptem oda a fiúhoz és boldog társasághoz, mellyel éppen cseverészett.

- Daehyun, beszélhetnénk ?- kérdeztem tőle fülébe suttogva.

- persze. - bólintott. Arrébb álltunk egy csendesebb helyre. - miről van szó ?- tette zsebre a kezeit.

- hagyd békén Yirent. - tértem a lényegre.

- ugye te ezt most nem mondtad komolyan ?- nevetett ki. - haver, már csak egy pici kell, hogy a barátnőm legyen. - tette kezét a vállamra és egy kis mértéket mutatott az ujjaival.

- igen, komolyan mondtam. - sepertem le kezét a vállamról.

- tudom, hogy nem a húgod. Szerinted miért nem jött velem ? Megállapodtunk, hogy megengedtem neki, hogy veled jöjjön el ide, de az én barátnőmnek kell lennie. - vágta magát vigyázzba.

- attól, hogy még nem a húgom jogom van félteni őt. Nem te éltél vele egész életében, nem te vigyázzál rá. Nem te voltál mellette amikor sírt. Szóval utoljára mondom, hagyd békén. - hagytam ott. Miközben a tömegen próbáltam átvergődni megpillantottam Jenniet a tömegben. - ha Hyunjint keresed akkor a kajáknál nézd meg. - mentem oda hozzá. - Yiren ?- kerestem a lányt.