Szüleim Titka (Felix ff.) Befejezett

35

Délutánig ültem az ajtóban. A szemeim már fájnak a sírástól. Elment. Csak ez az egyetlen szócska ismétlődik le az elmémben. Csak miatta sírok már órák óta. Szívem szerint utána mennék, de ahhoz mit szólnának anyáék ? Lassan álltam fel az ajtó elől és sétáltam be.

- nem jössz enni ?- mosolygott anya a konyhából.

- pár órája dobtátok ki a fiatokat és nektek még van étvágyatok ?!- szökött fel magasra a szemöldököm.

- nem a vérszerinti. - mondta apa fel se nézve a tányérból.

- attól még a fiatok !- mondtam erőteljesebben. Beérve a szobám ajtaján hangosan csaptam be a falapot. Hogy van szívük enni azután, hogy kidobták a fiukat ? A szemem is nagyon fáj, de a szívem az jobban. Ez most testvéri ragaszkodás vagy valami más ? Nem tudom eldönteni.

Éppen valamilyen macskás videót néztem mikor hirtelen magától megállt és a telefonom zúgni kezdett, ebből tudtam, hogy valaki hív. Jisoo volt az.

- szia. - köszönt izgatottan.

- szia. - hangosítottam ki.

- olvastad az iskola honlapján, hogy a bálon fel lehet lépni ? - kérdezte izgatottan.

- nem szoktam nézni a honlapot. - ráztam a fejem.

- mindegy. Arra gondoltam, hogy fel léphetnének mi is.

- álljunk színpadra ?

- igen. Van egy dalunk, azt előadhatnánk.

- és mi lenne ha...írnánk egy újat ?- gondolkoztam el.

- miről szólna ?

- nem tudom...barátság, szerelem ?

- beszéljük meg a lányokkal. Ma ráérsz ?

- szerintem igen.

- rendben, akkor lebeszélek a lányokkal egy találkozót. Kettő óra jó lesz időpontnak ?

- persze.

- rendben, akkor majd találkozunk. Szia. - tette le. Állítottam be 13:30-ra ébresztőt és lepihenten egy kicsit.

Az ébresztő hangja jelezte, hogy ideje lenne kikelni az ágyból. Ez a 30 perc nem volt elég. Elővettem a szokásos színű nadrágomat, egy ideig nézelődtem milyen felsőt vegyek fel, de csalódottan csuktam be a szekrényem ajtaját. Át sompolyogtam Felix szobájába és kitártam a szekrénye ajtaját. Tyű mennyi választék van itt.
Itt hagyta a kedvenc citromsárga pulcsiját.
Megfogtam a citromsárga darabot és visszamentem a szobámba. Miután felvettem a ruhákat belenéztem a tükörbe és elszörnyedve tapasztaltam meg milyen az, ha az ember szeme a sírástól dagad fel. Borzasztó.  Ilyenkor bánom, hogy nem sminkelem magam. A tükör előtt állva gondolkoztam hogyan kéne eltűntetni a piros szememet mikor megláttam a napszemüvegemet. Gyorsan kifésültem a hajamat, aztán feltettem a napszemüveget és indultam el.

- elmentem, nem tudom mikor jövök. Majd írok vagy hívlak ha sokáig maradok. - néztem be a konyhába, ahol csak apa volt bent.

- hova mész ?- figyelt fel rám ráncolt homlokkal.

- az iskolai bálon fel lehet lépni és azt beszéljük meg a lányokkal, hogy csináljunk-e egy új dalt, vagy maradjon a régi. - álltam meg az ajtóban.

- értem, tudod max este tizenegyig maradhatsz.

- tudom. - mentem ki a házból. Ácsikacsak ! Hova is kéne mennem ? Ezt nem beszéltük meg. Na mindegy, megyek a törzshelyünkre. Oda érve a kávézóba leültem az egyik asztalhoz és kértem egy limonádét. Utálom a limonádét, de most elhatároztam hogy megszeretem.