Aranyvér-trilógia

(18)

Sajnálom azt, amit egy éve csináltam. Boldog szülinapot, Ade! -S

Ez a levél várt az éjjeliszekrényemen. Nem is igazán mondható levélnek, inkább egy fecnire lekörmölt szavak összességének mondanám. Bár keserűség hasít a szívembe, mégis megmosolyogtat a kis papír. Viszont az ő köszöntése csak másodikként talál hozzám, hiszen Regulus már éjfélkor felköszöntött, a szobájából pedig hajnali három körül settenkedtem vissza a saját, lányokkal közös hálószobánkba, azon belül is az ágyamba.

A szobát egyhangú szuszogás hangja tölti meg, a lányok valószínűleg még mindannyian mélyen alszanak. Gyorsan felveszem a fürdőszobában az egyenruhám, majd elindulok a klubhelyiségbe. Miután ott nem találok senkit, elindulok Regulus szobája felé, ahol a fiút már indulásra készen találom. Kettesben indulunk el a Nagyterembe reggelizni, út közben pedig többen is felköszöntenek, ilyenkor döbbenek rá, hogy mennyire is népszerű vagyok az iskolában. Nagyon koraiak vagyunk, ezért a szinte üres asztalhoz ülünk le, majd halkan beszélgetve nekiállunk reggelizni. Az idő múlásával lassan egyre többen leszünk, de az egész Nagyteremre némaság borul, amikor Wilma minden elvét félretéve berohan a terembe, és a nyakamba ugorva kíván boldog születésnapot. Mögötte megjelenik a többi közeli barátom, és ők is felköszöntenek. Nevetve köszönöm meg, majd miután leülnek ők is, a Nagyterem újra zajos lesz, hiszen a Tekergők egy része is ezt a pillanatot választja, hogy belépjen. A három fiú hangosan nevetve ül le a Griffendél asztalához, az én bokámra pedig egy vékony kötél csavarodik. A villám a földre ejtem, és lehajolva észre is veszem a szürke patkányt, aki egy apró fecnit nyújt felém az első mancsával, majd miután elveszem tőle, kirohan a teremből, és pillanatokon belül Peter lép be a terembe. 

Sóhajtva a zsebembe süllyesztem a kis papírt, és felállva közlöm a többiekkel, hogy majd később találkozunk. A lányok persze egyből felajánlják, hogy elkísérnek bárhová, de visszautasítom, és a legközelebbi mosdóba belépve előkaparom az apró fecnit, majd átfutom a néhány sort, amit kaptam. 

Boldog 17. születésnapot! Reméljük, hogy jól vagy. Maradj a fényben. -James, Remus és Peter

A rövid levelem, a mai napon immár a második, megmosolyogtat. 

A barátaim feltűnésmentesen próbálnak távol tartani a klubhelyiségünktől egész nap, ezért nem nehéz összeraknom a képet, és már tíz órakor biztos lehetek abban, hogy a tizenhetedik születésnapom nem marad ünneplés nélkül. Merlinre, pont vasárnap ne mehetnék a klubhelyiségbe? Ennél átlátszóbbak nem is lehetnének, de hagytam, hogy egész nap a bolondját járassák velem. Így történt, hogy reggeli után Dolores és én kétszer is elmentünk a Bagolyházba, és a könyvtárban is segítettem Lucy-nek, aki holnapután írja a RAVASZ felmérőit. Ebéd után Regulus sétálni vitt, majd uzsonna után leültünk a tópartra pihenni, kettesben. 

Regulus

Az egyetlen szerencsém, hogy minden nap minden percét együtt töltöm Adelaide-dal, így egész nap távol tudtuk tartani minimális erőfeszítéssel a klubhelyiségtől. De nem valószínű, hogy nem jött még rá arra, hogy tartunk neki egy meglepetés-partit, hiszen pont vaárnap ne mehetne a klubhelyiségbe? Ez hülyeség. Semmi nagy dolog nem lesz egyébként, csak a közelebbi ismerőseink és barátaink, valamint az összes háztársunk és néhány évfolyamtársunkkal együtt összezsúfolódunk a Mardekár klubhelyiségében. Na jó, lehet, hogy mégis egy nagy dolog lesz. El sem tudom képzelni, hogy Wilma idegei hogyan bírják a szervezést. Szerencsére holnap nem lesz tanítás, szóval mindenki ki tudja majd pihenni magát. 

-Tudod, Regulus, most jövök rá, hogy egy éve ilyenkor még nem is beszéltünk - dől hátra az ölelésemben Ade. A tóparton hűvös szellő fut végig, míg én a válaszomon gondolkozom. Igaza van, és tudom, hogy nem szitoknak szánta, én mégis elszégyenlem magam. Nem beszéltem vele négy hónapig, mert szerelmes lett. Eléggé szánalmas voltam. 

-Nos, szerintem be tudtuk pótolni az elvesztegetett időt, hiszen a menyasszonyom vagy, és egy egész élet áll kettőnk előtt - döntöm hátra a fejem a fa törzsének. Mindketten elnémulunk. Én csukott szemmel pihenek, hallgatom a madarakat, és az óriáspolip által keltett csobbanásokat a tavon. Adelaide a mocorgásából ítélve a polip mozgását követi a szemeivel. Ragyog a nap, az udvaron rengeteg diák tartózkodik, az idősebbek tanulnak vagy beszélgetnek, a kisebbek pedig játszanak. Körülöttünk mindenki zajong, de mi ketten jól érezzük magunkat a némaságban, hosszú-hosszú percekig. 

-Reg - szólít meg halkan, mire lassan kinyitom a szemeim, és lazítva a karjaimon engedem neki, hogy felém forduljon. Tenyereim a derekára helyezem, míg ő a sajátjait a nyakam két oldalára vezeti, hüvelykujjaival az arcélemet simogatja, és mélyen a szemeimbe néz. - Ugye... Ugye tudod, hogy kötelezettségek nélkül is hozzád mennék? 

-Persze, hogy tudom - mondom vigyorogva, a mosoly majd' szétszakítja az arcom, ahogy közelebb hajolva hozzá azt mondom: - Te pedig ugye tudod, hogy kötelezettségek nélkül is elvennélek? 

Somolyogva megcsóválja a fejét, majd egy lassú, szinte lusta csókot nyom a számra. A gyomrom bukfencet vet, majd nem is pillangók, hanem egy egész sárkány-csorda kel életre benne. Igen, a fiúk is éreznek ilyet, belőlem pedig Adelaide jelenléte rendszeresen ki is váltja ezeket a dolgokat. Nélküle nem tudnám, hogy milyen érzés szerelmesnek lenni. Ez elég nyálas volt, állapítom meg magamban. 

-Meddig akarjátok még titkolni, hogy megünnepeljük a születésnapom a klubhelyiségben? - fordul vissza az eredeti pozíciójába, hátat újra a mellkasomnak dönti. Elnevetem magam, és szorosabban magamhoz húzva a hajába csókolok. Nem válaszolok neki, mire ő a kézfejembe nyomja a körmeit. Felszisszenek, ő pedig ismét felnevetve elenged, de pillanatokon belül egymásba fűzi az ujjainkat, és csókot nyom mindkét kézfejemre. Elengedi magát, a testtartása ellazul, így midketten érezzük, hogy mennyire is egymásnak vagyunk teremtve, hiszen tökéletesen a másikhoz simul mindenünk. Még közösen megnézzük a naplementét, majd elindulunk vacsorázni, és úgy teszünk, mintha Ade még mindig nem tudná, hogy egy szinttel alattunk mi is történik éppen. A Mardekár asztala szinte üres, de rajtunk kívül senkinek nem tűnik ez fel. 

Sirius

A vacsora közben Ade és én folyamatosan egymásra pillantunk, de amint a másik szemébe nézünk, azonnal elkapjuk a tekintetünk. Az öcsémet látszólag nem igazán zavarja, hogy még mindig tudunk szavak nélkül kommunikálni, de ha az én menyasszonyom lenne a lány, engem sem zavarna. Mikor felállok a székből, elkapom Regulus tekintetét, ő pedig az udvar felé biccent. A többiektől elköszönve az udvar felé veszem az irányt, és a belső udvaron egy padra leülve várok az öcsémre, és életem szerelmére. 

Na haliho!
A végét nem így zártam volna le eredetileg, mert félem a halált, de talán így ti is annyira izgatottak lesztek a következő rész miatt, mint én! Ade 17 éves lett a történetben, szóval boldog születésnapot neki előre is! Pár nappal előbb hoztam ma a részt, mivel a következő valószínűleg csúszni fog egy kicsit az iskolakezdés miatt. Vigyázzatok magatokra,
Találkozunk két hét múlva, Kíra