Aranyvér-trilógia

(1)

-Adelaide! - kiáltja édesanyám a kúriánk hatalmas előszobájából. - Igyekezz, nem akarok ismét elkésni!

Éppen egy közös vacsorára indulunk, ebben a hónapban már harmadszor. Rodolphus Lestrange, Trixie férje, igazán kitett magáért, ugyanis családunk mind a hat tagjának külön küldött meghívót, a leveleket pecséteken természetesen az ikonikus hollóval. 

Az ablakunkon elsőként berepülő madár hatalmas volt, ha jól láttam, egy uhu, a levél címzésén pedig az Ignotus Selwyn név állt. Apámnak magas rangja van a Mágiaügyi Minisztériumban, a Sötét Nagyúr hű követője, aki tőle szerzi meg információinak felét. Apám egy magas férfi, világos hajjal és világos szemekkel, akinek orrán általában egy vékony keretes, elegáns szemüveg ül, természetesen arany bevonatú kerettel. Az öltözéke most is kifogástalan, fekete dísztalára alatt öltönynadrág és világoskék ing fedi testét. Lábán egy egyedi és roppant drága, sárkánybőr cipő, amelyet a házimanóink készítettek heteken keresztül, folyamatosan megégetve magukat, hiszen a sárkánybőrt csak forrón lehet megművelni. 

A következő két bagoly párban érkezett, jelentősen kisebbek voltak az előzőnél, de még így is nagyobbak voltak annál, mint amilyennel én rendelkezem a Roxfortban. A világosabbik madár édesanyám elé szállt le. Cecilia Selwyn állt a papíron kacifántos betűkkel. Ez édesanyámé volt, azé a nőé, aki éppen az ajtónál vár, miközben én még csak most bújok bele a cipőmbe. Anyámnak egy Rosierhez méltóan sötét haja van, szinte fényesen zöld szemei és olyan markáns állkapcsa, amelyet néhány férfi is megirigyelne. Szemöldökének íve most is tökéletes, haja hatalmas csigákban omlik vállaira. Apámhoz hasonlóan, ő is világoskékbe bújt ma, ruhájának alja a földet súrolja. 

A madár párja a nagyanyámhoz érkezett, aki nemesi és gyengéd mozdulatokkal vette kezébe a levelet. Eris Selwyn részére. Az ő arcáról semmit nem lehet sohasem leolvasni, akkor azonban mégis megengedett egy meleg mosolyt. Nagyon kedveli az ikreket. A nagyanyám alacsony, telt nő, a mai napon is ugyanazt az ezeréves fekete ruháját vette magára, hosszú köpennyel. Ősz haját kontyba fogta a tarkójánál, nyakába gyémántokkal díszített nyakláncot akasztott. Tőle kaptam szinte minden ékszerem, hiszen kifogástalan az ízlése.

A két madárt pedig három, teljesen egyforma bagoly követte, mindegyik hófehér volt, az egyetlen különbséget a lábukra erősített levelek mutatták. A madarak köröztek egyet a csillárunk körül, majd születési sorrendben leszálltak elénk. 

Clementina nyúlhatott először a leveléért, hiszen ő a legidősebb. A nővérem a család üdvöskéje, de már nem sokáig, hiszen hamarosan férjhez megy, ezáltal elköltözik az apai háztól. Nana már három éve végzett a Roxfortban, idén novemberben tölti be a huszonkettedik életévét. A testvéremre a legjellemzőbb szó az, hogy okos. Rettenetesen okos, már ilyen fiatalon a Wizengamot tagja, csodálkoztunk is, mikor a Hollóhát helyett a Mardekárba került. Most is gyönyörű, púderszínű ruhában van, szőke haját, a nagyanyánkhoz hasonlóan, egy kontyba fogta. A kontyba én segítettem gyöngyöket tűzni, amelyek a legapróbb mozdulatára is ragyognak, hiszen természetesen gyémántból készültek.

Benedict kapta kézhez másodszor a levelét, a családunk örököse egy arrogáns mosollyal figyelte a hófehér baglyot. Ő idén végzett az iskolában, munkahelyének pedig nem mást, mint a Gringotts bankot szemelte ki, ahová a családunk befolyásossága és pénze miatt azonnal fel is vették. A bátyám az egyetlen, aki édesanyánk haját örökölte, sötét haját mindig a tarkóján fogja össze. Markáns állkapcsával hódítja a nőket és lányokat, de én már nagyon régóta tudom, hogy az egyik legjobb barátnőm, a Macmillen-lány kell neki, akit teljesen hidegen hagy. Pedig ő csak szeretné megkönnyíteni a lány dolgát, hiszen a szüleink már régen megegyeztek az ő szüleivel, hogy a lány feleségül fog menni a testvéremhez. A hasztalan próbálkozások közben a bátyám beleszeretett. Nem az első ilyen történet, amiről hallottam. 

Én, Adelaide pedig utolsóként kaptam kézhez a levelem. Igen, a szüleim ABC szerint neveztek el minket, csak éppen visszafelé. A levélben az állt, hogy szeretettel várnak engem is, mint a családom többi tagját. Most fogok először találkozni a Black családdal azóta, hogy Regulus karjaiban sírtam ki magam a bátyja tettei miatt. Sirius Black szerencsére már nem a család tagja, szép is lenne, ha még vele is táncolnom kellene a mai estén. Hiszen tudom, hogy Regulus fel fog kérni, egy rakat másik fiúval együtt. A Selwyn-vagyon nagysága kecsegtető a fiataloknak és családjaiknak, nálunk már csak a Carrow- és a Black-család gazdagabb, jómagam pedig az utolsó lehetőség vagyok ennek megkaparintására. 

-Gyönyörű vagy Lala, de csipkedd magad - lép be a szobámba Nana, akivel amióta az eszemet tudom, ezeken a bugyuta beceneveken szólítjuk egymást magunk között. 

-Csipkedném magam, ha be tudnám kapcsolni a cipőm. Egyszerűen nem akar belemenni a fém a lyukba, kérlek segíts - nézek könyörgőn a nővéremre. Ő csak fejcsóválva mellém lép, majd egy gyakorlott mozdulattal bekapcsolja azt a nyolc centis fekete borzalmat, amit éppen kiválasztottam magamnak. 

-Ha nem lennék eljegyezve, akkor is csak veled táncolna mindenki. Csodálatosan festesz - simít végig az arcomon gyengéden Nana, én pedig belesimulok a tenyerébe. Egyébként én is szépnek érzem magam ma. A cipő miatt kicsit magasabb vagyok, a ruha pedig mintha rám lenne tervezve, ami persze igaz is, hiszen tényleg nekem készítették. Emlékszem, hét órán keresztül kellett egy helyben állnom ebben a cipőben, hogy minden tökéletes legyen. A ruha sötétkék anyaga pánt nélkül, szív alakú dekoltázzsal simul a felsőtestemre. De ha pontos szeretnék lenni, akkor van pántja, csak lecsúsztatva a felkaromra. A ruha a combom közepénél veszít kicsit a szűkségéből, de igazán csak a térdemnél kezd el szélesedni. Ezt a fazont sellőnek hívják azt hiszem. Az egész ruha ragyog, hiszen ezüstporral van díszítve. A hajamat édesanyám bűvölte el nekem, így most szögegyenesen hullanak a hajszálaim a hátamra. Az egyedüli ékszer, amelyet éppen magamra aggattam, az nem más, mint egy pár zafír fülbevaló, amelyet ma reggel kaptam a nagyanyámtól. Magabiztosan sétálok le a lépcsőn, az előszobában pedig édesanyám levegő után kap, majd meleg mosoly formálódik az ajkaira. 

-Adelaide, varázslatosan festesz!

-Mivel boszorkány vagyok - nevetem el magam kínosan, hogy oldjam egy kicsit a feszült hangulatot. A karácsonyi bálon kívül ez az utolsó alkalom, hogy találkozom mindenkivel, aki a férjem lehet. Ezt az apróságot pedig apám sem felejti el megemlíteni.

-Már több család is érdeklődött irántad. Meghagyom a döntés jogát neked, hiszen megadtam a testvéreidnek is - közli, mire illedelmesen bólintok, majd a kezemet nyújtom, hogy valaki vigyen el engem is, hiszen én még nem vagyok tizenhét éves, nem hoppanálhatok egyedül, mellékes, hogy nem is tudok. Egymásba karolunk, majd apám juttat el minket a Lestrange-kúriához. Kezdődjék a bál.

Sziasztok Drágáim!

Nos, itt még nem sok minden változott, de egy kicsit átírtam ezt a kis fejezetet. Remélem tetszett és nektek is feltűnnek az apró változások. Például, hogy Ade szőke lett! Úgy érzem ez a szín jobban illik hozzá, mint a sütétbarna. Na de nem is húzom tovább az időt, várlak titeket a következő fejezetnél!

Merlin legyen veletek, Kíra