Aranyvér-trilógia

(22)

-Szerinted ezt felvegyem? - néz fel rám Lucy, miközben hosszú ujjai között egy vékony nyakláncot tart. Elé lépek, majd megnézem magamnak a nyakát először a nyakékkel, majd anélkül. Hosszú, fedetlen nyaka fedetlenül sokkal csinosabban mutat a konytba kötött fekete hajával és hófehér ruhájával.

-Ne vedd fel - jelentem ki határozottan, majd a többi ékszer közé dobom az aranyláncot. El is fordulnék, azonban a tekintetem megakad egy apró kristályokkal kirakott bokaláncot. A lány hosszú rohája alől nem látszódik ki még a cipőjének orra sem, nem hogy a bokája, azonban egy apró mosollyal az arcomon csatolom fel a kicsi ékszert rá. A júliusi esküvő volt a bátyám kívánsága, azonban Lucy mindenáron le akarta tudni még júniusban, ezért június huszonkilencedikén, azaz ma tartják meg a rendezvényt. Három napja érkeztünk meg a Roxfortból, de ennyi idő alatt is volt lehetőségünk kivenni a részünket a szervezésből. Lucy már a tavaszi szünetben kiválasztotta a ruháját, így ezzel nem kellett bajlódnia most. Ezzel szemben az ülésrendet egy napon keresztül egyeztették a szüleinkkel, mire végre egy elfogadható tervet tudtak készíteni. Én természetesen a főasztalnál kapok majd helyet, balomon az édesapámmal, jobbomon a vőlegényemmel. 

-Nem is fogják látni a bokaláncot a ruhától - szól rám Lucy, de beleegyezően mosolyog. A ruhája egy ujj- és pántnélüli ruhája tökéletesen öleli körbe a felsőtestét. A szoknyája egy egyszerő, A-vonalú anyag, azonban a ruha nem unalmas. Tetején apró kristályok és gyöngyök fedik be a lány mellkasát, hátán pedig egy halványkék fűzőzsinórral van összehúzva a ruha. 

-Ben kap egy kis meglepetést, ha már a nászéjszakátok elúszik - mosolygot rá, miközben egy csipkés harisnyakötőt nyújtok át neki, természetesen vigyorogva. 

-Ki mondta, hogy elúszik a nászéjszakánk? Ha a lakodalom közepén eltűnik a férj és a feleség, a te dolgod, hogy fedezz minket - nevet rám a legjobb barátnőm, miközben felhúzza a combjára a harisnyakötőt. Hangos nevetésünket az édesanyám szakítja félbe, aki a szobába belépve közli, hogy ideje indulnunk. - Találkozunk az oltárnál, kedves tanúm. 

-És koszorúslányod - kacsintok rá a lányra. A kertajtóban állok, majd mikor felhangzik a zene, méltóságteljesen az oltár felé kezdek el sétálni. Fellépve az emelvényre egy csókot noymok a bátyám arcára, majd megállok a mennyasszony oldalán. Nem a lányt nézem meg elsőként, amint lesétál a folyosón, hanem a bátyám arcára pilllantok. Nem több, mint három napja tudtam meg, hogy ő az oka annak, hogy még most is a családunk tagja vagyok. Elárulva éreztem magam, azonban most, ahogy nézem őt és a legjobb barátnőm összeházasodni, minden neheztelésem elszáll. Benedict azt mondja, hogy az eljegyzés után szeretett bele a lányba, aki ebben a pillanatban lép mellém. 

-Te vagy a leggyönyörűbb boszorkány az egész teremben - jelenti ki Regulus, miközben a bécsi keringő jól betanult lépéseit járjuk. A szerelmem nyakkendője halványlila, így annyira összeöltözönk, amennyire csak lehetett. 

-Csak a teremben? - kérdezem egy halvány mosollyal az arcomon. Kuncogva megcsóválja a fejét, majd félbeszakítva a táncunkat, maga után húzva az unokanővérünkhoz vezet bennünket. 

-Trixie! - köszöntöm mosolyogva a fekete hajú boszorkányt, majd biccentek a férjének és sógorának. Rebastan és Rodolphus komor ábrázattal kezet fognak Regulus-szal, majd hozzám hasonlóan, biccentéssel köszönnek nekem. 

-Itt is vannak a kedvenc unokatestvéreim! - vigyorodik el Bellatrix, mi pedig csak egy visszafojtott mosollyal egymásra nézünk. - Hogy megy a Roxfort? Még mindig Dumbledore a főnök, ahogyan hallottam. 

Miután egy hosszú órát elcsevegtünk Trixie és a fiúk társaságában, Regulus én én tovább is állunk, hogy még több befolyásos boszorkánnyal és varázslóval is szót tudjunk váltani. Mr. Burke, a Borgin és Burke mélyen tisztelt tulaja lép mellénk, így kénytelenek vagyunk megállni a kopaszodó férfi mellett. Mint mindenki más a teremben, ő is a legjobb ruháját vette ma magára. A hosszú, fekete dísztalár makulátlan anyaga szinte a földet súrolja, ahogyan a közpkorú úr pezsgőspohárral a kezében beszélget velünk. A következő felénk járó pincér tálcájáról én is leemelek két poharat, majd a néhány perccel ezelőtt kiürülteket teszem a helyükre. 

-Az úrfi és a kisasszony mikor is kelnek egybe? - kérdezi Mr. Burke. 

-Jövő augusztusban, uram. Idén kezdjük majd el a hetedik évünket az iskolában, így majd annak befejezése után kelünk csak egybe - felelek a kérdésre. A férfi még láthatósan kérdezni szeretne tőlem valamit, mikor a mennyasszony lép mellém. 

-Elkérhetem Adeladie-ot egy pillanatra? - kérdezi, a két varázsló pedig halvány mosollyal elenged. Lucy a mosdó felé vezet, és néhány percen belül megtudom, hogy segítség nélkül nem tud leülni a cécére, így egy hisztérikus nevetés után segítek neki. 

-Bejöhetek? - hallom meg a bátyám hangját az ajtó túloldaláról. Beengedem, ő pedig egy szoros ölelés után odalép a feleségéhez, és egy szenvedélyes csókban részesíti őt. 

-Fúj, ne előttem - mondom fintorogva. 

-Emlékszel, hogy megkértelek valamire, mikor készülődtünk? - kérdezi Lucy, én pedig gyorsan végiggomdolom miről volt szó. Ó, a fedősztori, ha eltűnnek. Összeráncolt szemöldökkel bólintok, ő pedig gyorsan megölel, majd egy szempillantás alatt az ajtón kívül találom magam. Nevetve indulok vissza az emberek közé, és mivel nem figyelek oda, megbotlok. Egy pár erős kéz tart meg, én pedig felnézve az édesapámmal találom szemben magam. 

-Adelaide, jobban is odafigyelhetnél! - mondja szigorúan, majd belém karolva Mr. Zambini felé kezd el vezetni. A férfi egy meghajlással és kézcsókkal üdvözöl, majd egy jól megszokott téma kerül elő köztünk: a vér. A velem szemben álló varázsló is aranyvérű, azonban családja nem került be a Szent Huszonnyolc Család listájába. Szerencsére senki nem keresi a friss házasokat, így nem kell hazudnom senkinek sem a bátyám és a barátnőm hollétéről. 

Mikor Lucy eldobta a csokrot, Regulus magához húzott, és úgy megcsókolt, mint még soha. Erről a fotósok egyike képet is készített, nem tudom, hogy ennek örülnöm kellene-e vagy nem, hiszen ez mégis csak egy bensőséges pillanat volt... A csokrot a legidősebb Snyde-lány kapta el, aki bár görbe orrával és széles állkapcsával nem minden férfi álma, a családja azoknak a varázslóknak és boszorkányoknak a leszármazottja, akik feltalálták a varázslóórát, így a vagyon sokaknak vonzó lehet.

-Szeretlek - motyogom Regulus mellkasába, miközben a kezeimmel szorosan ölelem a fiú vékony derekát. Lassan elhajol, majd ő is elköszön: 

-Szeretlek - mondja mosolyogva, majd egy csókot nyom az ajkaimra, és édesanyja karját megragadva társas hoppanálással hazatér a Grimmauld tér tizenkettes házszáma alá. 

Sziasztok drágáim!
Mintha ezer éve lett volna, hogy utoljára frissíttem ezt a történetet, pedig nem telt el olyan hosszú idő. Remélem mindenki jól van, nagyon vigyázzatok magatokra és a családaitokra! Ezt a rövid kis töltelék részt egy óra alatt megírtam, a hosszú (nagyon hosszú) szünetem után (ami az előre megírt részek miatt remélem nem tűnt fel) kifejezetten furcsa volt ilyen gyorsan befejezni a részt. Remélem tetszett, két hét múlva találkozunk. 
Merlin legyen veletek, Kíra