Aranyvér-trilógia

(13)

-Kedvesem, köszönöm, hogy életem legnagyobb döntésében mellettem állsz és fogod a kezem. Amikor ezentúl kinyitom a szemem, csak Téged látlak. Kézfogásunk nem csak ennek a rövid percnek, hanem egy egész, együtt töltött életnek szól. Viseld az összetartozás gyűrűjét ujjadon, amely másoknak üzenet, nekünk bizonyosság. Szeretlek - mondja William, mire nekem újra folyni kezdenek a könnyeim. Nem tehetek róla, gyönyörű a nővérem esküvője. 

-Szerelmem, köszönöm, hogy életem legnagyobb döntésében mellettem állsz és fogod a kezem. Amikor rád nézek, nem csak Téged látlak, hanem a közös jövőnket is, és csókunk nem csak ennek a rövid másodpercnek, hanem egy egész, együtt töltött életnek szól. Viseld az összetartozás gyűrűjét ujjadon. Egymásnak teremtett világunkban, szeretetben élünk ezentúl. Szeretlek - Clementina szinte szaval a gyönyörű fehér ruhájában, én pedig nem győzöm törölgetni a szemeim. Jóságos Merlin, a nővérem megházasodott! 

-Ezennel kijelentem, hogy előttem William Prince és Clementina Prince áll, megcsókolhatod a menyasszonyt - a csók tökéletes, ahogyan ma este minden más is az. Egy apró zsebkendővel törölgetem a szemeim, de közben hatalmas mosollyal az arcomon figyelem életem egyik legmeghatározóbb pillanatát. Regulus összekulcsolja a kezeink, én pedig mosolyogva és sírva dőlök a vállára. Az iskolában mindenki arról beszél, hogy mennyire szeretjük egymást, szóval a mai napi eljegyzésünk nem lesz egy hihetelennek és hirtelennek tűnő dolog. A templomot lassan elhagyjuk, majd felszállunk a lovashintókra, amelyek elvisznek bennünket a Prince-kúria kapujáig. Ez egy amolyan hagyomány, a köreinkben egyenesen szégyen, ha valaki nem hintón szállítja a vendégeit. Én Benedict, Lucy és a szülei, Olivia és Ronald, valamint Regulus és Regulus szülei, Walburga és Orion társaságában töltöm az utat, némán, ahogyan az most el is van várva tőlünk. Egyébként hangosan nevetnénk mi négyen, de az esemény komolysága miatt ritkán szólalhatunk meg, természetesen a lakodalom kezdetéig. Onnantól kötelezően beszélgetni kell egy kevesen mindenkivel, a jó kapcsolatok fenntartásának érdekében, mindent a látszat kedvéért. 

-Adelaide, még el sem tudtam mondai, hogy milyen gyönyörű vagy - lép oda hozzám a nővérem este tíz óra környékén. Hatalmas, fehér ruhája van, az anyag tele van varrva gyöngyökkel és csipkével.

-Köszönöm, de a közeledbe se érek. Gyönyörű vagy, szinte ragyogsz - ölelem magamhoz, nagyon vigyázva a ruhájára. Az ölelés közben a fülembe súgja, hogy keressem meg az ifjabbik Black-fiút, és mondjam meg neki, hogy készüljön a lánykérésemre. Minden még nem házas, valamint nem eljegyzett lány és nő egy helyre tömörödik, velem együtt. Igazából csak a legfelső körökben szokás korán házasodni, mások húsz-huszonöt éves korban házasodnak. Mindannyian odaállunk, na nem mintha olyan sokan lennénk, maximum húszan állhatunk a két páfrány között. A maradék emberek, a házas és eljegyzett boszorkányok és varázslók pedig hangosan elkezenek visszaszámolni öttől. 

-Öt! Négy! Három! Kettő! Egy! - Nana, a nővérem, minden számnál meglendíti a kezeit, de mikor el kellene engednie a csokrot, mindenki döbbenetére megfordul, és elkezd felénk sétálni. A legjobb színészi tudásommal döbbenetet és értetlenséget játszok, főleg akkor, amikor elém lép, a kezembe adja a csokrot és megfordít. A földön Regulus térdel, kezei között egy ékszeresdoboz van, benne az eljegyzési gyűrűnkkel. 

-Hozzám jönnél feleségül, Adelaide? - kérdezi hangosan és érthetően, hogy mindenki tökéletesen értse a rövid mondatot, ami megváltoztatta az életem négy hónappal ezelőtt. 

-Igen! - ugrok a nyakába, majd csókolom meg hevesen. Egyszer-kétszer-háromszor megpörget a levegőben, mejd nevetve letesz a földre, miközben mindenki hangosan tapsol körülöttünk. 

Regulus

Mikor William elmondja a saját esküjét, Adelaide könnyei elkezdenek folyni a szemeiből. Megszorítom a hozzám közelebb eső, bal kezét, mire csak elmosolyodik, és a tekintetét a nővérére föggeszti. Clementina egy hatalmas, habos-babos csipkés ruhában van, én pedig megjegyzem magamban, hogy nem engedhetem, hogy a mi esküvőnkön Ade ilyen ruhában legyen. Neki szerintem nem állna jól, de erről úgysem mi fogok dönteni, hanem a szüleink. 

Az első házastársi csókot mindenki mosolyogva nézi végig, én pedig végre összefűzöm az ujjaimat a menyasszonyoméval, aki sírva dől a vállamra. Halkan nevetve átkarolom, és apró csókot nyomok a feje tetejére. Most, hogy vége a szertartásnak, és van időm végiggondolni a dolgokat, kénytelen vagyok rájönni, hogy minden másodperccel közelebb vagyunk a csokor eldobásáig. Hihetetlen, hogy már ennyi ideje vagyunk együtt Adelaide-dal. Mármint persze csak színészkedésből. Kit álltatok, már harmadéves korunk óta oda és vissza vagyok a lányért. 

A hintóról leszállva azonnal Adelaide mellé lépek, aki mosolyogva karol belém. Az asztalhoz ülve szinte azonnal ki is szolgálnak minket. Adelaide édesapja, Ignotus, köszöntőt mond, majd mindannyian poharunkat emeljük az újdonsült párra. Vacsorára én rizst és sült kacsát eszek, Adelaide szintén. Az elmúlt két hónapban, Halloween óta, a kapcsolatunk átalakult, és majdnem teljesen valóságos. Ha nem kényszerítenének mindkettőnket házasságra, valószínűleg akkor is elvenném, ő pedig valószínűleg akkor is hozzám jönne. De ez egy más téma. 

Este tíz óra körül éppen Lucius-szal és Narcissával beszélgetek, amikor Adelaide hatalmas mosollyal odaugrál mellém, és gondolom megjátszott izgalommal meséli hármunknak, hogy hamarosan következik a csokor eldobása. Mosolyogva bólogatok, és amíg ő izgatottan traccsol az unokanővérünkkel, és annak férjével, a gondolataiban olvasva hallgatom, hogy reméli hallom, és tudom, hogy legszívesebben sikítva elrohanna. Ő soha nem szerette a nagy tömeget. 

-Ne aggódj Drágám, én is izgulok - suttogom, mikor elmegy. Lucius és Narcissa is kérdőn néznek rám, mire megvillantom nekik a zsebemben lévő selyemdobozt. Mindketten megveregetik a vállam, én pedig a nagyjából húsz fős társaság mögé állok, és ott várom a számolást. 

-Öt! Négy! Három! Kettő! Egy! - a szerelmem nővére minden egyes számnál meglendíti a kezeit, de mikor el kellene engednie a csokrot az egyre, mindenki döbbenetére megfordul, és elkezd Adelaide felé sétálni. Én a lány mögé lépek, és leereszkedem féltérdre. A tömeg egy emberként kap levegő után, Adelaide pedig döbbenetet színlelve megfordul. A fekete selyemmel bevont doboz már felnyitva pihen a kezeim között, benne pedig ott csillog az eljegyzési gyűrűnk. Feleslegesnek tartottuk, hogy vegyünk mégegyet, ezt pedig amúgy sem látták sokan a lány kezén, ezért nem is csináltunk ebből olyan nagy problémát. 

-Hozzám jönnél feleségül, Adelaide? - a hangom erőteljes és hangos, és hálát adok Merlinnek, hogy nem remeg meg. Az a négy hónap várakozás most semminek tűnik ehhez a néhány pillanathoz viszonyítva. Mondd már a választ, Ade! 

-Igen! - Adelaide a nyakamba ugrik, nekem pedig össze kell szednem magam, nehogy elessünk. Megcsókol, én pedig néhányszor megpörgetem a levegőben, mire mindketten nevetni kezdünk. Nevetve elengedem, és szorosan magamhoz ölelve állunk a tapsvihar közepén. 

Az este további részében el sem engedjük a másik kezét, és mosolyogva köszöngetjük a sok gratulációt, miközben gondolatban egymással beszélgetünk. 

Nos, helloka! 
Remélem tetszett ez a kis eljegyzéses rész! Még ezer éve (az első publikálásnál) kérdeztem a Regulus-szemszög kapcsán, és sokkal könnyebb volt, mint gondoltam. Na ne vegyétek ígéretnek meg semmi, de szerintem lesz még dupla szemszöges fejezet. (vagy akár teljes részek Reg oldaláról, ki tudja... ó, persze, én).
Na de a mai napon egy nagyon boldog részt kaptatok, én pedig kicsit kihasználom a platformot, hogy egy fontos dologról emlékezzek meg. A nagymamámról, aki holnap lesz, hogy kereken egy éve elhunyt, éppen ezért neki küldöm a részt. Ha már az én esküvőmön nem jelenhet meg, legalább ehhez az esküvőhöz hozzájárult. Hiányzol mama minden nap, de tudom, hogy egy szép napon majd találkozni fogunk.
Ha idáig eljutottatok, köszönöm a figyelmet, és találkozunk két hét múlva, Kíra