Aranyvér-trilógia

(15)

"Kedves Adelaide! 

Remélem te és Regulus Black nyugalomban kezdtétek az évet. Remélem az idősebbik Black nem viselkedett a tőle elvárható módon, és mindketten jól vagytok. Nem írtál levelet, szóval kénytelen voltam tollat és pergament ragadni, hogy megtudjam legkisebb gyermekem hogylétét. Remélem válaszod bagolyfordulóval küldöd és néhány napon belül olvashatom. 

A legfontosabb dolog, amit mindenképpen tudnod kell, hogy a nővéred várandós az első gyermekével. William és Clementina hatalmas izgalommal és örömmel jelentették be nekünk a napokban. Természetesen mindannyian merlini áldásként tekintünk a Prince babára. A nővéred határtalan boldogságában remélem te is osztozkodsz. 

Csókol: Édesanyád"

A levél ma reggel érkezett a Rubint nevű családi hóbagollyal. A hír nem ért meglepetésként, hiszen Nana és én folyamatosan levelezünk egymással, napi szinten jönnek és mennek a leveleink. Így én persze tudom azt is, hogy bármennyire boldog volt ő és Will is a kapcsolatukban, de a házasság kikészíti mindekettőjüket. Tudom, hogy Nana nem boldog, mert szerette a munkáját, de a Prince-családban a nők nem dolgoznak. Tudom, hogy Will szeretett volna ezen változatni de a szülei nem engedik. Azt is tudom, hogy túl korainak tartják a babát, de már nem tudnak mit tenni. 

"Drága Anyám! 

Elnézést kérek azért, amiért nem írtam újabban levelet. A szünet utáni első hetekben maguk alá temettek a tankönyvek. Néha fizikailag is, mint például amikor magamra borítottam véletlenül egy könyvespolcot a könyvtárban. Szerencsére nem vontak le pontot a háztól, és én sem kaptam büntetést. Ti hogy vagytok apával? A nagyi is jól van, ugye? 

Nana már megírta nekem az örömhírt, szóval a napokban mindenképp írtam volna nektek. Sajnos az én baglyom elpusztult, egy viharos napon belezuhant a Fekete tóba, a hullámok pedig maguk alá temették szegény Emmát. A választ Rubinttal küldöm vissza, ahogyan kérted leveledben. 

Csókol lányod: Adelaide

Kedves Mrs. Selwyn!

Biztosíthatom róla, hogy mindketten remekül vagyunk. 

Tisztelettel, Regulus"

-Kedvesem, elég csekélynek tűnik az egyetlen soros leveled - nevetek, miközben átölelem Regulus mellkasát. 

-Csak lényegretörő - vonja meg a vállait, miközben lehajol hozzám egy csókra. 

-Elkísérsz a bagolyházhoz? - kérdezem, miközben elkezdem felrángatni magamra a téli köpenyem. Miután egyedül nem sikerül, Regulus sóhajtva segít felvenni, majd a fejemre húzza a sapkám. Ő is magára veszi a téli köpönyegét, de sapka és sál nélkül szeretne elindulni. Az ajtóban megállítom, és magam felé fordítom. - Tudom, hogy hidegvérű vagy, de igazán felvehetnél legalább egy sálat a nyakadba - mondom, mire ő sóhajtva visszalép, és a nyaka köré teker egy mardekáros sálat, majd nekem is ad egyet. Hihetetlen, hogy mennyire figyelmes. 

-Szia Rubint - köszönti a baglyot mosolyogva, majd a lábára kötözi a levelünk. Időközben az ő baglya, Pálma is leszállt a másik kezére, így Regulus karjain egy-egy bagollyal áll a bagolyház egyik ablaka mellett. Az arca még a szokásosnál is fehérebb, ahogyan a hóra vetődő napfény fehér fénye megvilágítja őt. 

-Invito fényképezőgép - suhintok a pálcámmal, mire néhány másodpercen belül a kezeim között tartok egy varázsló-gépet. - Mosolyogj! - nevetek, mire Regulus elvigyorodik. A kép tökéletes időben sül el, Rubin és Pálma épp felszállnak, így a képen Regulus hatalmas mosolya átvált meglepődött nevetésbe. Mikor lépteket hallunk a lépcső felől, mindketten rendezzük a vonásainkat, majd útnak eresztjük Rubintot. A bagolyház ajtaján Lumpsluck professzor mosolygós arca jelenik meg. Illedelmesen köszönünk neki, majd el is mennénk ebédelni, mikor a professzor megszólít minket. 

-Selwyn kisasszony, véletlenül megláttam a fényképezőt a kezében, lefotózzam önt és az úrfit? - kérdezi kedvesen, mire összenézünk, és pillanatokon belül elfogadjuk a professzorunk ajánlatát. - Mosolyogjanak! 

A képre sem nézve megköszönjük a segítséget, majd lesétálunk a lépcsőn. Az üvegházak mellett sétálva azonban megállok, és alaposan megnézem a kis fotót. A sáljaink csak a nyakunkban lógnak, meglazítottuk őket, mivel a toronyban meleg volt. A köpenyeink a karjainkra fektetve lógnak mellettünk, így pedig jól látszódnak a zöld-ezüst nyakkendőink. A mozgókép kezdetekor mindketten komoran nézünk a lencsébe, majd elmosolyodunk és a végén egymásra nézünk, így látszódik, hogy Regulus vagy egy fejjel magasabb, hiszen én felfelé fordítom a fejem, ő pedig lehajtja a sajátját. Mosolyogva és beszélgetve lépünk be a nagyterembe, majd a szokásos helyünkre leülve várjuk a többieket. 

-El nem hiszitek, hogy mi történt! - huppan le utolsóként Wilma az asztalhoz, és olyan gyorsan mondja a legújabb fejleményeket, hogy Molly Weasley, az az aranyvérű családból származó vörös nő, aki hozzáment a véráruló Weasley-hez ismét terhes, sőt, hamarosan szülni is fog. Mindannyian csak elhúztuk a szánkat, és magunkban megállapítottuk, hogy ott, ahol két embernek sincs elég, nem kell még három éhes száj. 

-Carrow! Kérlek, lefotóznál minket? - kérdezi Wilma a mellettünk ülő testvérpár közelebb ülő tagját, Alectot. A lány komoran bólint, majd miután mind a heten belemászunk a képbe, egy fényes kattanás után a gép már ki is dobja a barnás, fekete-fehér képet. Lemásolom még hatszor, és mindenki kezébe nyomok egyet. Ilyen az, ha előkerül a fotó-masina. Egy-egy napon akár ötven képet is szoktunk készíteni, máskor hónapokig a ládáinkban porosodik. Este még gondosan beragasztom azt a tizenkettő képet a fotóalbumba, amelyeket erre méltónak ítélek, míg a többi huszonhármat csak a ládámba hajítom. 

Február tizennegyedikén, Valentin-napon, az egész iskola a feje tetejére áll. Minden sarkon vagy csókolózó párok állnak, vagy síró lányok ülnek a sarokban. A kastély minden szeglete bűzlik a töménytelen mennyiségű rózsacsokroktól, a rengeteg csokoládétól, a parfümöktől, és egy illattól, amitől a nap minden pillanatában az ifjabbik Black-fiút keresem magam mellett. 

-Adelaide - ragadja meg a kezem Lucy, mielőtt beérnék a Nagyterembe. Kérdőn felpillantok rá, mire úgy kezd el viselkedni, mint egy kisgyerek, miután eltört egy vázát. A kezeit összekulcsolja a háta mögött és elkezd a sarkán hintázni. Kíváncsivá tesz, szóval közelebb hajolok hozzá. Úgy tűnik, hogy csak erre várt, mert szinte azonnal kinyögi a kérdését. - A bátyád itt van a kastélyban? 

-Miért? - kérdezem, majd mikor a szemembe néz, azonnal megértek mindent. - Érezted az illatát, igaz? 

-Az egész kastély ontja magából, nehéz lenne nem érezni - forgatja meg a szemeit, mire én elnevetem magam. Hangosan, szívből nevetek, mintha a világ legjobb viccét olvastam volna. 

-Lucy, ez nem a bátyám, hanem Amortentia. Azért érzed őt, mert vonzódsz hozzá. Én pedig azért nem, mert én nem vonzódom hozzá. Merlinre, Lucy, nem tudod tovább tagadni - nevetek kárörvendően a lány arcába, mire ő teljesen lesápad. A fehér arcbőre egy eddig ismeretlen színbe öltözik, amikor is teljesen elvörösödik, majd kínosan elmosolyodik. - Én a helyedben írék neki. Nem tőlem tudod, de szeretné lefújni az esküvőtöket, hogy utazzatok egy évek előtte, ahogyan szeretted volna egész életedben. 

Így történt, hogy Lucille Macmillen, a bátyám menyasszonya a következő Roxmorts-i hétvégére a faluba rendelte a bátyám, hogy megbeszéljék a dolgaik. Boldogabb csak akkor lehetnék, ha Nana is boldog lenne. 

Sziasztok babáim! Boldog Húsvétot előre is!
Remélem tetszett ez a kis cukiság ma, semmi extra nem történt igazából. Viszont! Én a helyetekben megjegyezném a fotóalbumot, nagy szerepe lesz a trilógia egy másik részében, de persze azt nem mondom meg, hogy mekkora! Na jó, annyit elmodnok, hogy a trilógia második részében lesz, de semmi többet! 
És elmondom, hogy miért nem volt a hétvégén rész. A szünet alatt egy kicsit felgyorsítjuk a történéseket, ugyanis HÁROM részt is kaptok, ezzel együtt. Remélem tetszeni fog a kis áradatom, ezer csók.
Merlin legyen veletek, Kíra