Aranyvér-trilógia

(8)

Regulus a folyosó túloldalának támaszkodva vár. A haja koránt sem úgy áll, mint ahogyan napközben, de én szeretem, amikor nem úgy nézünk ki, mint a szüleink, amikor neki csálén áll a göndör haja vagy amikor meglazítja a nyakkendőjét tanulás közben. Némán összenézünk, majd elindulok a lépcső felé, ő pedig hangtalanul követ. A folyosón csak a lépteink hallatszanak, de azok is halkan, próbálunk minél csendesebben járni. A második emeletnél ér be engem a fiú, onnantól fogva együtt sétálunk, némán, szavak nélkül, egymás mellett. Előre néz, nincs a fejemben, tiszteletben tartja a kérésem, amit óra után mondtam el neki. Már a negyedik folyosón vagyunk, pedig lassan sétálunk, de mintha a kastély is azt szeretné, hogy minél előbb túl legyünk ezen a beszélgetésen, minden lépcső nekünk kedvez, a hatodik emeletig pedig emberekbe és szellemekbe se botlunk. A hatodik emeleten három folyosón kell végigmennünk, de a második folyosó közepén Regulus észreveszi, hogy a kanyar mögött fény van, ami meglehetősen gyorsan közeledik felénk. Megragadja a kezem, és a mellettünk lévő páncélok mögé húz. Még levegőt is alig merek venni, mikor a folyosón négy láb kopogása hallatszik. Négy láb, az kettő ember, túlságosan sokáig tartott kiszámolni ahhoz képest, hogy három évig jártam számmisztikára, de még ahhoz képest is sok, hogy tizenhat éves vagyok. 

-Professzor, kérem, erre biztosan szükség van? - kérdezi a hang, mire Regulus a számra tapasztja a jobb tenyerét, a bal karjával pedig magához húz, hogy még mozdulni se tudjak. Előttünk, szinte egy karnyújtásnyira, megtorpan McGalagony professzor, majd visszafordulva magyarázni kezd az idősebbik Black-fiúnak, akiről azt hittem, hogy egyszer majd a férjem lesz. 

-Sirius, tizenegy óra is elmúlott. Nem tartózkodhat már a folyosókon, hiszen elmúlt tíz óra. Ha elmondja, hogy miért rohangált a hetedik emeleten, akkor elengedem büntetés nélkül - csóválja a fejét az Átváltoztatástan-tanárnő. Ő az egyedüli diák, akit a tanárnő a keresztnevén szólít, mert még másodéves korában neki sírt a fiú az otthoni helyzetéről. Gyűlöli a családját, szóval a professzor nem szólítja a családnevén. A Süvegnek igaza volt, a tanárnő tényleg egy kedves néni.

-Sajnálom, de nem árulhatom el. Hülyeség volt, bocsánatot kérek - ekkor pedig ismét elindulnak, szerencsére nem álldogálnak tovább a folyosón. Amint eltűnnek a sarkon, mi kimászunk a páncél mögül, folytatjuk az utunk tovább, de még mindig nem szólunk egy szót sem. A hetedik emeletre érve szinte azonnal a falikárpit elé sietek, kár lenne itt lebukni, mikor már ilyen közel van a cél. Elrohanok a folyosón, majd visszafordulok, visszarohanok, majd egy újabb fordulattal megismétlem ezt. Megvan a három, az ajtó pedig elkezd kibontakozni a falból. Arra gondolok, hogy egy nyugodt hely kell, ahol kényelmesen tudunk beszélgetni, és senki nem zavar minket. Belépünk az ajtón, a helyiség a hálószobám pontos mása, közepén a hatalmas ággyal, a fekete függönyökkel, az ősrégi szőnyeggel és minden egyéb aprósággal. 

-Ez a te szobád, ha nem tévedek - néz körbe Regulus, majd leül az ágyam szélére, miközben én belenézek a szekrényembe, és a titkos reteszt kinyitva ellenőrzöm, hogy benne van-e egy apró dobozt, amiben a leveleink vannak. Ott van, és miután becsukom a szekrény ajtaját, válaszolok.

-Nem tévedsz. Ez a hely nem más - mutatok körbe -, mint a Szükség Szobája. Nagyon kevesen tudnak róla. Potter fedezte fel három és fél éve, de Lupin jött rá, hogy mégis mi ez a hely - eközben felmászok az ágyamra, és a közepén törökülésbe helyezkedem. 

-Szóval a bátyám mutatta neked - fordul felém Regulus, majd lerúgja a cipőjét, és ő is felül az ágyra. A hátát a falnak támasztja, de a teste és a fal közé begyűr egy párnát, hogy ne nyomja annyira a hideg fal. A lábait kinyújtja, majd a szemeimbe néz, a válaszomra vár. Én is elmászok a falig, a félhomályban pedig az ujjaink megtalálják egymást, mindketten a másik kezével játszunk, hogy kicsit tereljük a gondolataink. 

-Igen, Sirius mutatta.

-Olyankor mi volt itt? - néz rám kíváncsian.

-Az ő hálószobája - nézek félre, a szoba plafonjából pedig nekiáll nőni egy kis játék, pont olyan, mint amilyen Sirius szobájában lóg le az ágykeretről. Egy apró hippogriff, amelyik a szárnyaival csapkod, de nem mozdul semerre, csak fel-le ugrál az apró rugón, amin lóg. 

-Szereted? - néz rám, a szemeiben szinte már csak kíváncsiság van, de én még látom benne a fájdalmat. Miért néz rám így? 

-Szerettem, de az már a múlt. Az sem számítana, ha a Pokolban égne el - emelem fel makacsan a fejem, majd kihúzom magam, viszont a tekintete megtör, és a könnyimmel együtt a karjai között találunk menedéket. Szorosan öleljük egymást, majd miután kicsit megnyugszom, ismét a falnak döntöm a hátam, és én teszem fel a következő kérdését: - Miért én? Annyi más aranyvérű lány van a korunkban, akik nem a bátyád exei, miért éppen engem választottál? 

-A bátyám exe, vagy sem, te vagy a legjobb barátom. Őket nem ismerem, téged viszont igen. Tudom, hogy amikor túl sokáig tanulsz, két cukrot teszel a teádba, nem egyet. Tudom, hogy amikor boldog vagy, akkor zárkózol a legjobban magadba, hátha meg tudod óvni a boldogságod. Ezermillió ilyen apróságot tudok rólad, ahogyan te is rólam. Ezekért kértelek meg téged. 

-Tudom, hogy életed első szerelme Minnie egér volt, de miután Walburga megverte Sirius-t, hogy mugli újságot hozott haza, elűzted ezt a gondolatot, nehogy megfertőzzőn, ahogy anyád mondaná - egymásra mosolygunk, majd mindketten elmerengünk a szavainkon. Percekig ülünk egymás mellett szótlanul, így van időm megfigyelni, hogy az ő lába sokkal hosszabb, mint az enyém, amin nem is lepődök meg igazán, hiszen majdnem másfél fejjel magasabb nálam. A csendet ő töri meg. 

-Szeretsz engem? 

-Persze, hiszen barátok vagyunk. Te? Te szeretsz engem? 

-Persze, hiszen barátok vagyunk - nem tetszik, ahogyan hangsúlyozza a mondatot. Nem hangzik őszintének. Lejjebb csúszok, ezáltal már fekszem az ágyon, a ruhám könnyedén csúszik el a selyemhuzaton. Miután elhelyezkedek, én kérdezek tőle.

-Nem többek?

-De, vőlegény és menyasszony, de ezt senki más nem tudja - csúszik le ő is, így egymás mellett fekszünk. Csak nézzük egymást, mintha még soha nem láttuk volna a másikat. Olyan tekintettel méregetjük egymást, amitől normális helyzetben vagy fülig pirulnék, vagy nevetnék. A szempilláim elnehezednek, és félálomban egy csodásnak tűnő ötletem támad, ezért megszólítom a fekete hajú fiút. 

-Regulus? - a szemeim már félig csukva vannak, de még éppen látom, ahogyan kinyitja a szemeit, de már ő is félálomban van.

-Igen?

-Nem akarunk betakarózni? - kérdezem, mire bólint, és miután mindketten levetjük a talárjaink, bebújunk a takaró alá.

Eeyoo!
Remélem tetszett, nem valami hű de jó, meg semmi extra. Egy kis együttalvás a párocskánknak nem árt meg, nemde? A Minnie egeres rész olyan cuki lett, átvette az eddigi kedvenc részem helyét a ranglistán. Ma nem néztem át  igazán, csak átírtam. Igazából kicsit dizzy vagyok, ma pálinkáztunk kicsit xd, igazi magyar módra. Na de most inkább el is köszönök, 

Ezer csók, és várlak titeket legközelebb is, Kíra