Aranyvér-trilógia

(2)

Szokásunkhoz híven utolsóként érkezünk meg a rendezvényre, de most sem késünk el, ahogyan eddig sohasem tettük. A hatalmas, kétszárnyú tölgyfaajtón elsőként a nagyanyám lép be, utána pedig a szüleim. Rod és Trixie műmosollyal az arcukon köszöntik őket, majd fordulnak is felénk, a többi vendéggel egyetemben. Mi hárman egyszerre lépünk be, Ben kettőnk között áll, mi pedig a két oldaláról belekarolunk. Még a levegőt is egyszerre vesszük, mint ahogyan az el is van várva tőlünk. Néhány lépés után megállunk, hatalmas műmosolyt villantunk, majd szétszéledünk, amint a vendégek elvesztik az érdeklődésüket irántunk. 

A nővérem a vőlegényéhez lép, aki egy illedelmes csókkal köszönti őt, majd magához húzza. Az esküvőjük karácsonykor lesz, azzal együtt fogjuk megtartani a karácsonyi bált. Hatalmas rendezvény lesz, már kettő éve tervezik nekik. A bátyám Lucille mellé lép, majd folytatja az udvarlást. A barátnőm viszont az eddigiektől eltérően érdeklődve figyeli őt, miután egy mosolyt villantunk egymásra. Lucy idén kezdi a hetedik évét a Roxfortban, az ő esküvőjük jövő kaácsonykor lesz megtartva. Én a szüleim mellett mosolygok, hiszen nekem nincs senki, akihez oda tudnék menni. Pontosabban túl sok van, és nem szabad egy férfi mellett sem huzamosabb ideig mutatkoznom jelen pillanatban. Rod fellép a lépcsőre, Bellatrix, a felesége egy fokkal lejjebb áll, mint ő. Az unokanővérem csak a többi ember miatt vonul vissza a férje árnyékába, hiszen tudom, hogy az házasságukban ő hordja a nadrágot. A férfi belekezd a megnyitójába, mire mindenki elhalkul. 

-Köszöntök mindenkit a mai estélyen. Remélem mindenki jól fogja érezni magát. Kezdődjék a bál! - hű, elég gyorsan lezárta. Legtöbbször egy-egy megnyitó hosszú perceken keresztül szokott tartani, de örülök neki, hogy most ez nem így van. Az utolsó szavai után halk taps rohan végig a termen, majd a zene szólni kezd a falakból. Természetesen nem tudom megúszni, hogy ne legyek az első táncolók között. Amycus Carrow lép mellém, majd önmagához képest kedvesen felkér táncolni. Szerencsémre Amycus nem szeretne beszélgetni, csak megdicsér, hogy nagyon szép vagyok. Megköszönöm, a kommunikációnk pedig itt abba is maradt. A zongorajáték végeztével megköszönöm a táncot, de le nem ülhetek, mivel lekérnek. Sejthettem volna, hogy nem csak a szent huszonnyolcból vannak itt emberek, ahhoz túl sokan vagyunk, de ez csak akkor tudatosul bennem, mikor megpillantom az új táncpartnerem, aki nem más, mint az orosz származású Igor Karkarov. Ő már nem tud úgy táncolni, mint Amycus, de nem olyan tragikus, csak kettőször lép rá a szoknyámra. Ő már beszél hozzám, én pedig nagyon igyekszem minél illedelmesebben és kedvesebben válaszolni, visszakérdezni. Karkarov után pedig egymást váltják a fiatal férfiak, kézről-kézre adnak. Végül a tizenkettedik után nem jön más, ezért Evan Rosier, az unokatestvérem, visszakísér az asztalunkhoz.

-Evan, gyermekem, milyen kedves, hogy visszakísérted Adelaide-ot az asztalhoz - dicséri meg a nagyanyám az udvariasságát. A nagyanyám néhány fiatalt előnyben részesít, ami jelen esetben az imádatát jelenti, Evan pedig van olyan szerencsés, hogy ezek között a férfiak között van. 

-Ugyan, Eris néni, ez csak természetes.

-Nem ülsz le egy kicsit? - kérdezem tőle. Helyet foglal mellettünk, majd nekiáll beszélni a nagyanyámmal. Fél perccel később pedig egy árnyékot pillantok meg magam mellett, ami azt jelenti, hogy valaki mögöttem áll. Műmosollyal megfordulok, de a mosolyom hamarosan át is vált őszintére, mikor megpillantom a fiút. - Regulus!

-Szia. Üdv Mrs. Selwyn - mosolyog a nagyanyámra, aki a szó szoros értelmében imádja őt. Továbbvezeti a tekintetét, Evannek csak biccent egyet, majd visszafordul felém. - Van kedved...

-Táncolni? Persze, egy pillanat, csak a nagyi gyorsan elmulasztja a lábfájdalmam - vágok közbe teljesen illetlenül a szavába. A lábaim sajognak, semmi kedvem már táncolni, de kötelező.

-Igazából én arra gondoltam, hogy sétálhatnánk egyet a kertben - mosolyog rám kedvesen. A mosolyom még jobban kiszélesedik, és megkönnyebbülten bólintok. A nagyi egy pálcaintéssel eltünteti a fájdalmam, mire én felpattanok, és követem a fiút. Amint kiérünk a szabad ég alá, kiráz a hideg, mivel annyira nincsen jó idő, Regulus pedig egy szó nélkül felém nyújtja az öltönykabátját. Halkan megköszönöm, ezután pedig némaságban messzebb sétálunk az ajtótól. - Elárulhatok valamit neked?

-Persze.

-Belenéztem a fejedbe, csak onnan tudtam, hogy nem akarsz táncolni - vakarja meg kínosan a tarkóját. Ezzel pedig tönkreteszi az inggallérjának tökéletes alakját, ráadásul a haját is összeborzolja. 

-Regulus - nevetem el magam hitetlenkedve, majd egy megrovó pillantással el is engedem a dolgot. Kedvesen rámosolygok, hiszen hiába próbálok, nem tudok haragudni rá. - Igazából nem baj, hálás vagyok, hogy nem kell táncolnom. Most viszont fordulj ide, megigazítom az inged - mondom, mire felém fordul, nekem pedig még magassarkúban is lábujjhegyre kell állnom, hogy felérjem. Megigazítom a gallérját, majd felnézek az arcára. Igen, ekkor döbbenek rá, hogy néhány centiméter van közöttünk, szinte bármelyik pillanatban meg tudna csókolni. Őszintén megmondva, nem is tudom, hogy hogyan reagálnék. Vajon ellökném? Vagy éppen visszacsókolnék?

-Egy módon deríthetjük ki - suttogja. Szóval megint a fejemben van. Remek. - Tényleg remek, mert még jobban összezavarsz - lép hátrébb, ezzel megszakítva azt a különös érzést, amely kezdte elönteni az agyam. Adelaide, Regulus csak a legjobb barátod!  Ismételgetem magamban.

-Összezavarlak? Tudod a gondolatok ezért gondolatok, mert lehetnek zavarosak. Ezért beszélünk, tudod, hogy leegyszerűsítsük a gondolatainkat. És ha megkérhetlek, akkor többet ne mássz bele a fejembe - mondom duzzogva, mire egy halvány mosolyt mutat felém, majd újra elindul az ösvényen. 

-Ne haragudj, hogy belenéztem a fejedbe. De történetesen tudom, hogy férjet kell választanod - jelenti ki néhány perc elteltével. Eddig a mondatig csendben és nyugalomban sétáltunk a hatalmas fűzfák közötti kikövezett ösvényen, néha elhaladtunk egy-egy szökőkút mellett, de a víz csobogásán kívül minden néma volt. Rodolphus Lestrange talán még a békáknak is megtiltotta, hogy ma este brekegjenek, kinézem belőle.

-A fejemből? - kérdezek vissza, egy kis éllel a hangomban.

-Dehogy, anyám már másfél hónapja ezt magyarázza - jelenti ki egyszerűen. Szóval a híres Black-házban rólam van szó. Akkor valószínűleg ezért csuklottam folyamatosan. Na mindegy. - De mielőtt összeesküvés-elméleteket gyártanál a fejedben, elmondanám, hogy nem emiatt teszem azt, amit teszek. Amikor tavaly sírva rontottál be a klubhelyiségbe a születésnapodon, este tizenegykor, tudtam, hogy valami nagyon rossz történt, mert kiskorunkban sem sírtál soha. Ezért aztán felmentem hozzád, te pedig kiöntötted a szíved. 

-Az öledben ülve, a nyakadba bújva szidtam a bátyád. Nem öntöttem ki a szívem. 

-Ugyanaz a kettő - legyint, majd folytatja. - Szóval én akkor döntöttem el, hogy legalább megpróbálom. Hozzám jössz feleségül? - fordít maga felé.

Well, hello!
Ismét nem sok változás, viszont a szemfülesek észrevehetik, hogy Adelaide és Bellatrix unokatestvérek. Viszont Bellatrix és Regulus is unokatestvérek. Ezennel megnyugtatok mindenkit, hogy ők ketten vér szerint NEM rokonok(, vagy csak nagyon távolról). 
Merlin legyen veletek, Kíra