Öʀᴏ̈ᴋᴏ̈ʟᴛ sᴏʀs《Jules Bianchi》

16.rész

Lisa Schumacher
-Oké, azt hiszem ez volt az utolsó.-raktam le a súlyos dobozt az előszobába és csípőre tett kézzel sóhajtottam egyet örömömben

-És a többi cuccoddal mi lesz?-csukja be az ajtót Helena

-Azok maradnak otthon, csak a fontos dolgokat hoztam el, ami nélkülözhetetlen a mindennapokban.

-Azért furcsa lesz, hogy nem láthatom mindennap a hülye fejed.-jegyezte meg és az ajtó fele fordult, ahol akkor lépett be Lorenzo

-Ne is vegyétek le a kabátokat, indulunk a vásárra. Jules vár a kocsiban, úgyhogy beszéljétek meg az államtitkokat és gyertek.

-Még mindig fura, hogy együtt  vagytok.-néztem ki az ablakon a távolodó monacóira

-Minek húzni az időt? Szeretjük egymást és pont, nem kerültük az egyértelműt  mint ti. Én csak annak örülök, hogy megtaláltad az igazit Lisa, mert a sok keserűség  után megérdemled.-ölelt magához és eszembe jutottak a régi szép és kevésbé szép emlékek. Ez lesz az első  karácsonyunk apa nélkül. Mennyivel másabb lesz, hogy idén nem együtt díszítjük fel a fát, nem ülünk le együtt a kandallóban pattogó tűz elé beszélgetni és béna karácsonyi dalokat énekelni. Jajj mennyire hamisan énekelte apa a Last Christmast, de most mégis bármit megadnék, csak idén is itt lehessen mellettünk. Helyette ő most egy korházi ágyon fekszik. Anyát nehezen sikerült rávennem, hogy itt Nizzában karácsonyozzanak az öcsémmel. Mick azonnal ujjongani kezdett, a pedig  anya is belátta, hogy jobb lesz itt, mint otthon kettesben Mick-el. Így a Schumacher és a Bianchi család együtt fog karácsonyozni nálunk, itthon. Az itthon szócskán nagy hangsúly van, mivel a mai nappal befejeztük a költözést és hivatalosan is együtt lakunk Jules-el. Sokat érdeklődött , hogy hol, melyik országban szeretnék élni és még arra is képes lett volna, hogy a szülővároskámba költözzön, de számomra Gland ezzel a költözéssel már csak a régi otthont jelenti, mivel elhatároztam, hogy a közös jövőnkhöz  Nizzánál jobbat nem kapnánk sehol. Találtunk egy aranyos kertesházat a belvárostól és a Bianchi családtól nem messze, ami mindkettőnk  szívéhez nőtt , így már nem is kutakodtunk tovább. Egyszintes, egyszerű de nagyszerű  kis négyszobás ház, ami kettőnknek  a pont elég helyett lehet, hogy kicsit sok is, de a jövőbe  néztünk és oda kell a nagy ház. Mikor kicsi voltam fejben megrajzoltam, hogy lesz egy udvar, egy szép lombos fával, aminek az árnyékába majd kiülünk és szerelmesen nézve egymást leéljük az életünket. Most így felnőtt  fejjel rájöttem, hogy az élet nem ennyiből  áll, de az udvar és a fa stimmel az elképzelés és valóság között. Kijelenthetem Jules nevében is, hogy ez álmunk otthona, amiben a gyerekeink felnőnek , mi pedig megöregszünk kettesben. Ez lesz az a biztonságot nyújtó kis birodalom, ahova szívesen térünk haza. Helena bekönnyezett a hír hallatán, de végig támogatott és az utolsó apróságig segített a pakolásban. Ők  is tervezik az összeköltözést Lorenzoval Monte-Carlo egyik csendesebb szegletén, ahol már a házat is kinézték.

-Anyámék nyolcra jönnek, jó lesz úgy hercegnőm?

-Tökéletes lesz hercegem, anyáékat is akkorra hívtam. Elképesztő, hogy itt vannak már három napja, de a szüleid annyira lefoglalták őket, hogy rólunk meg is feledkeztek.-piszkáltam a nyakamban lógó fényképezőgépet és közelebb húzódtam a pilótához, aki a derekamat karolta át menet közben

-Nézzük a jó oldalát, ez csakis azt jelentheti, hogy jól kijönnek.

-Igaz.-láttam be és lőttem néhány képet  az előttünk haladó szerelmespárról.

-Milyen színkombinációra gondoltatok a díszítés terén?-fordult hátra Lorenzo és hol rám, hol barátnőjére  nézett. A férfi társaság ugyanis úgy gondolta, hogy csak hátráltatnának bennünket a díszítésben, így ünnepélyesen átpasszoltak minden szervezéssel kapcsolatos részt kettőnknek . Helenával egymásra néztünk, majd egyszerre válaszoltunk.