Öʀᴏ̈ᴋᴏ̈ʟᴛ sᴏʀs《Jules Bianchi》

10.rész

Lisa Schumacher

A nap első sugarai ébresztettek és meglepett, hogy a fejem nem egy kényelmes párnára van hajtva, hanem Jules csontos vállára. Reflexből dörzsölni kezdtem szemeimet, majd hunyorogva próbáltam hozzászokni a fényességhez, ami elérte, hogy felkeljek.  A pilóta feje az én fejemen pihent, de ahogy mocorogni kezdtem átfordult a másik oldalra. Úgy néz ki este belealudtunk a kellemes csendbe. Forgolódni kezdtem, hogy a táskám nyomára akadjak, ami valamikor leesett a lábam mellé, így onnan halásztam elő a telefonom. Reggel háromnegyed nyolc.

-Jó reggelt!-morogta úgy, hogy szinte alíg hallottam

-Neked is. Hogy aludtál?-adtam egy elnyújtott puszit halántékára és vártam a rutin választ a rutin kérdésre

-Azt hiszem jól, mert arra sem emlékszek, hogy mikor csukódtak le a szemeim.

Nem siettünk vissza a házhoz. Kéz a kézben sétáltunk a köveken és élveztük a pillanatot. Leginkább csendben élveztük egymás társaságát, de akadt olyan is, hogy semleges és felszínes témákat boncolgattunk. Összességében két órát ülhettünk a kilátónál, mert az éhség győzött és haza kellett indulnunk. 

-Jártál már Monacóban?-sandított felém a volán mögül

-Még soha, de azt mondják szép hely, úgyhogy már várom, hogy láthassam a saját szemeimmel is.

-Megéri elmenni oda. A kedvenc helyem a kikötő. Egyszerűen elképesztő az a sok jacht és a ragyogó táj.

-Sokat jársz oda?

-Nem fogalmaznák, hogy sokat járok oda, pedig kellene. Ott él a legjobb barátom és a családja. Az egyik öccse pedig a keresztfiam, úgyhogy többet kéne arra lézengjek.

-Most lesz időd, hogy időt tölts velük.

-De téged sem akarlak magadra hagyni. Egyébként is, be szeretnélek majd mutatni Lorenzonak.

＊✿❀ - ❀✿＊

-Jöttünk!-kiáltott be a pilóta, de a kezemet még mindig nem engedte el. Ezek szerint itt és most meg lesz a szembesítés. Készülj Lisa, testileg lelkileg, de leginkább lelkileg.

-Azt hittük valami bajotok esett!-Christine hatalmas léptekkel szelte át az előszobát

-Hazudik. Csak ő hitte azt.-csatlakozott Mélanie-Én mondtam neki, hogy biztos beestetek egy hotelszobába és csak reggelre érkeztek vissza.

-De nem ott voltunk.-ingattam a fejem, hogy senki ne gondoljon többet a dolgok mögé, mint ami valójában történt

-Persze, hogy nem ott voltak kislányom. -fordult hátra lánya fele a középkorú nő és rosszallóan megrázta a fejét-Hiszen együtt sincsenek.

-Akkor miért fogják egymás kezét?-dőlt a falnak Tom

-Hogy mi?-Philippe is megérkezett egyből és így már három döbbent fejjel álltunk szemben. Tom teljes nyugodtsággal tette karba kezeit és laposakat pislogott. Biztos nemrég kelt. Még vannak sokan ebben a házban vagy megállunk a négy bámészkodónál?

-Anya, apa, Tom és az örök durcás nővérkém, bemutatom nektek ismét Lisát, ezúttal viszont a baránőmként.-hajolt közelebb és egy cuppanós puszit nyomott a halántékomra

-Végre!-ujjongott Christine és egyszerre átölelt engem és a fiát is-Úgy tudtam gyerekek, úgy tudtam. El sem tudom mondani mennyire boldog vagyok.