Öʀᴏ̈ᴋᴏ̈ʟᴛ sᴏʀs《Jules Bianchi》

8.rész

~Lisa Schumacher~

-Minden rendben volt?-sandít felém egy pillanatra a pilóta, de teljes erőbedobással az útra koncentrál és úgy előzi az előttünk lévő kocsikat, mintha még mindig a pályán lenne és a pontokért harcolna

-Igen, anya már várt rá mikor leszállt a gép és mostmár otthon vannak.-zárom le telefonomat, amin az előbb Mick-el üzeneteztem és a készüléket visszacsúsztatom a kabátom zsebébe. Gyönyörű nap elé nézünk, de így reggel kimondottan hideg van.

-Mi is mindjárt megérkezünk. Hamarosan bent vagyunk a városban és onnan már csak öt perc a házunkig. Ilyen szempontból jó, hogy Nizza szélén lakunk.

-Hogy érted azt, hogy ilyen szempontból?-kérdezem, de közben az apától kapott karkötőmmel babrálok

-Tudod, reggelente nem tartozott kedvenceim közé az iskolába menetelés, teszem hozzá gyalog.

-Ezzel azt hiszem mindent megmagyaráztál.-nevettem fel, mert magamra ismertem a hallottakban. Az általános iskolás éveim nagy részében minden reggel gyalogoltam, hogy eljussak az iskolába. Megesett, hogy apa épp otthon volt és feltétlenül ő akart vinni, de ez mindenesetre ritka volt. Mármint az, hogy otthon legyen. Sok időt kellett a Ferrari székhelyén töltenie és ezért nem jött haza minden versenyhétvége után.

-Kicsit elgondolkodtál.-jegyezte meg a mellettem ülő és kimutatott az ablakon-Ide jártam iskolába.-nézett fel az épületre, mert megálltunk a pirosnál

-Kívülről nagyon szép, bentről is ilyen?

-Igen, nagyon vigyáztak a rendre és tisztaságra, ezért utáltak engem.-vigyorodott el a régi emlékek hatására

-Képzelem is milyen szófogadó gyerek voltál. Sokat hiányoztál a versenyzés miatt?

-Épp eleget ahoz, hogy rekordot döntsek az iskola történetében. Nem is tudom, hogy mondjam.-gondolkodott el és a visszapillantóba nézett-Nehogy már megelőzz te szarzsák, mindjárt le kell térjek. Azt akartam mondani, hogy ahogy haladtam előre a karrieremmel, úgy lett több az elfoglaltságom is. Több esemény, több verseny és az ilyenek gyűjtötték a hiányzásokat. Folyamatosan megdöntöttem a saját rekordjaimat.

-De megérte, nem?

-Ha valamit az álmodért teszel, az mindig megéri. Itt is vagyunk.-a kocsit leállította egy győnyörű ház előtt. Egyszintes, hatalmas ablakokkal, valami tört melegsárga árnyalatra festett külső falakkal, az első tippem a barokksárga volt, de lehet a ház kicsivel világosabb volt.

-Ez a ház györönyű.-ámuldoztam a kapuban, miközben Jules a kulcsaival bajlódott

-Azt mondod?-mosolyodott el és előre engedett az udvarba. Az arckifejezésemről szerintem leolvasta a válaszomat, arra a félig költőire alkotott kérdésre. Az egész kert zöld színt vett fel az egészséges és gondozott pázsittól, bal felöl egy nagyobb rész lebetonozva a medence és a napozóágyak miatt

-Szóval így, medence is van.-bólogattam elismerően-Nem lehetett nehéz itt felnőni.

-Csak úgy megjegyzem zárójelben, hogy én nem használtam valami sokat.

-Én is szerettem volna régebb medencét, de a szomszédoknál belefagyott a víz tavasszal, így elvetettük az ötletet. Svájcban mondhatni mindennapos, hogy befagy egy medence, de én attól még imádom a környéket.

-Hol is laktok pontosan? Mármint, nem kirabolni akarlak...érted.-nevetett fel, amihez én is csatlakoztam

-A település neve Gland. Genftől összesen 31 kilométerre van, azaz nagyjából 25 perc alatt meg lehet tenni a kettő közti utat