CAROLINE [b.2] szünetel

Part 13.

- Az nem lehet, hogy nem veszed észre - mondja Andy rekedtesen csengő hangon. Csak pár centire van tőlem.

- Mit?

- A szerelmemet - suttogja és közelebb lépve a kezébe veszi az arcom. A szája az enyémhez közelít, és én csak döbbenten állok, várva mikor talál célt.

- Annyira kívánlak - suttogja. Márcsak pár centi és...

Izzadtan és kalapáló szívvel riadok fel az álomból. Ez nem történt meg - nyugtatgatom magam. Mégis olyan valósághű volt.

Reggel egyedül ébredek, viszont tíz óra felé már Liával reggelizek. Luke az utolsó évét tapossa az egyetemen, míg én a kávémmal ülök a kezemben, és várom, hogy az óra delet üssön, és mehessek dolgozni. Miért nem tanultam én is tovább, mint Luke? Talán könnyebb lett volna. Könnyebben szerezhettem volna barátokat, megalapozhattam volna az életem, és ami a legfontosabb, nem tűnt volna fel Andy. Bár ahogy ismerem, oda is bejelentkezett volna tanárnak, és egy csepp nyugtot sem hagyott volna, mint eddig. Lényegében nem sok minden változott volna. Hirtelen ötlet volt elköltözni otthonról, csak mentem a fejem után. Andy elment, és én is így tettem, menekültem, erre ugyanazon a helyen lyukadtunk ki mindketten. Hülye sors.

- Min tűnődsz? - zökkent ki Lia.

- Csak azon, mi lett volna, ha munka helyett inkább tovább tanulok.

- Nem mennél haza minden nap fej és láb fájással - kuncog.

- Igaz - elmosolyodom.

- Tudod, az én nővéremnek jó élete van. Soha nem idegeskedik, semmi gondja sincs. Hisz van egy dögös, gazdag pasija, aki nap mint nap vöröslő fejjel tér haza - nevet. - Brie csak élvezi az életet, míg Josh agyérgörcsöt kap.

- Bárcsak én is gondtalanul élnék. A világ összes gondja mindig csak minket érintenek.

- Nem vagyunk egyedül. Hacsak nem egy másik bolygóról csöppentünk ide, akkor biztosak lehetünk benne, hogy egyetlen olyan ember sincs a környezetünkben, akinek ne lettek volna már a mieinkhez hasonló gondjai az életében.

- Mint például az exek - felelem. Lia kíváncsian fürkész, és addig nyaggat, hogy mondjak el neki mindent, míg megnem teszem. Tátott száj a reakció, de aztán Lia visszatér a gondolataiból.

- Nekem is volt hasonló.. Tudom, min mész keresztül.

- Ugyan honnan tudnád?! Nem tudhatod, mert nem vagy szerelmes, és a törtrészét sem élted át annak, amit én...

- Hagyd ezt a marhaságot, Caroline. Azért, mert elmentél a világ másik felére, még ne hidd, hogy akárkinél többet tapasztaltál! Szerelmes vagy? Érzékeny vagy? Megesik az ilyen. Néha nehezebb napok jönnek, de olyankor sincs értelme az élet kegyetlensége felett keseregni.

- Ott van nekem Luke...

- Szívem! - Lia a vállamra teszi a kezét. - Tedd a szívedre a kezedet, és gondolj bele, kinek a szerelme érintett meg jobban?! Hidd el, tudod a választ. Te már a lényének egy része vagy, Caroline. Beszelj vele! Lépd át a határaidat, hisz azért vannak!

♡Andy

Itt az ideje vissza szereznem Carolinet. Nem ülhetek karba tett kézzel, várva a csodára hogy történjen valami. Elhatározom magam hogy ez lesz a leges legutolsó próbálkozásom. És hogyha nem sikerül.... Elhagyom Sidneyt. Nem! Nem hagyom el Sidneyt. A menekülés nem old meg semmit, életem végéig csak Carolinera gondolnék.

Úgy látom őt magam előtt, mint egy prizmát, amelybe belefut a napfény, aztán színeire bontva szétszóródik. Minden, ami előtte történt velem, azért volt, hogy vele találkozzak, s minden, ami együtt történt velünk, az egész további életemet meghatározza. Belehalnék ha elveszíteném.

Felkelek Chesterfield kanapémról, és megmasszírozom elgémberedett nyakamat. Beletúrok a hajamba, megigazítom a pólóm, és a gyűrűimet az ujjaimon. Megszámolni se tudom már hanyadjára próbálkozom újra. Fel kéne talán adnom, hiszen úgy is csak visszautasítana. Megint. Tudom hogy szeret. Szíve szerint vissza jönne hozzám, megbocsátaná minden eddigi tettemet, de az agya azt súgja neki, ne törődjön velem, és zárjon ki, megakadályozva ezzel, hogy újra össze törjem a szívét. Amit annyira szeretek.

Miközben vezetek, el fog az idegesség, és izzadni kezd a tenyerem. Tudom mi vár rám, mégis reménykedem. Szerelmet fogok vallani neki. 

Mikor oda érek, Lia nyit nekem ajtót, aki kissé meglepettnek látszik.

- Bazdki - szalad ki a száján, amihez oda is kap.

♡Caroline

- Zavarok? - Andy hangja villámcsapásként csap belém, és egyből remegni kezd a gyomrom. Emlegetett szamár nem igaz? Ideges leszek, és zavarba is esem, amikor rá jövök, hogy a háló köntösömben vagyok. Lia be engedi Andyt, aki egyből engem kezd fürkészni. Kicsit meglepett a látványomtól.

- Gyönyörű vagy, Caroline - hangja rekedtesen cseng.

- Te is jól nézel ki - bólintok és megköszörülöm a torkom. Össze kell szednem magam.

- Én azthiszem most lelépek- mondja lia, közben veszi is a jackijét.

- Köszönök mindent - felelem.

- Dönts okosan, csajszi - majd kisétál az ajtón.

- Elég meglepett volt, amikor ajtót nyitott - szól Andy.

- Igen, öhm... - huzogatni kezdem a köntösöm alját. - Rólad beszélgettünk. Andy ismét meglepettnek tűnik, mégis egy kis ravasz mosoly jelenik meg a szája szélén.

- Értem - feleli egyszerűen, elrejtve a mosolyát.

- Lia szerint adnom kellene neked még egy esélyt - olyan hirtelen szakad fel belőlem a mondat, hogy még magam is meglepődöm.

- Hm, okos lány - bólogat. Felnevetek, mégis elönt a szomorúság.

- Annyira sajnálom! - tesz felém egy lépést. Egyetlen szót akar tőlem hallani... Várok. És amikor végül megadja a lehetőséget, boldogan mondom ki:

- Megbocsátok - Andy meglepődik és a hajába túr.

- Nem erre számítottam - feleli.

- Hogyan lehetnénk jobban? - kérdezem.

- Először is hagyd el Lukeot - olyan komoran ejti ki Luke nevét a száján, hogy pislogni kezdek.

- Csak nemrég jöttünk össze, én nem...

- Szereted?

- Tudod hogy igen.

- De nem jobban mint engem - a hangja megkeményedett és komoly. Igaza van. Lassan oda sétál hozzám.

- Hiába is próbálkoztam, sosem sikerült kivernem téged a fejemből. Minden percben hiányoztál, minden percben vágytam rád. Nem hittem az igaz szerelemben míg nem találkoztam veled, Caroline. És abban sem hittem, hogy a szerelem ilyen sokáig tarthat.  Nálam - von vállat mosolyogva, amin én is elmosolyodom.

- Megváltoztattalak - mosolygok.

- De még mennyire - megsimítja az arcom.

- Mit csinálsz? - suttogom.

- Úgy döntöttem, hogy önző leszek. - közli, nekem pedig hatalmasat dobban a szívem. Forró tenyerével megsimogatja az arcom, aztán közel húzva magához megcsókol.

Az első rész #1!!! lett. Köszönöm nektek!