CAROLINE [b.2] szünetel

Part 5.

Becsapom magam után az ajtót, és egy megkönnyebbült sóhaj után felcaplatok a szobámba, ahol teljes sötétség fogad. A mai nyüzsgés és ugrálás után a kávézóban, márcsak egy meleg fürdőre és alvásra vágyom. Kitapogatom a villanykapcsolót, és amint világosság árad szét a szobában, megpillantom Andyt a fotelemben ülni. A szívemhez kapom a kezem.

- Mi van köztetek Lukeal? - szegezi nekem egyenesen a kérdést. Andy feszült és mogorva képet vág. Ki kéne akadnom, amiért megint szó nélkül felbukkant, de csak borzongást és meglepettséget érzek.

- Megijesztettél - felelem.

- Caroline! - figyelmeztető a hangja. Megborzongok.

- Mire gondolsz? - Andy az ágyamra néz, és én követem tekintetét. Annyira lefoglalt Andy jelenléte, hogy észre se vettem az ágyamon heverő rózsacsokrot, és a benne díszelgő papírlapot. Közelebb megyek, hogy eltudjam olvasni az üzenetet. Sajnálom, Caroline! Rámeredek a rózsára.

- Hogy...

- Itt voltam, amikor csengetett. Ez Hemmingstől már hivatalos vallomásnak számít? - Andy gunyoros hangjától elfintorodom.

- Ha annyira utálod, ahogy próbálkozik, miért nem dobtad ki a csokrot?

- Szabadpályás vagy, nem? Nem szólhatok bele kivel randizhatsz és kivel nem.

- És nem is jöhetnél be a házamba csak úgy, mégis megteszed!

- Ismersz - von vállat.

- Igen. Ezért nem is bízom benned. Végül is... - a hajamba túrok. - Tessék csak, járkálj úgy a házamban, mintha a tiéd lenne, és nyugodtan szólj bele az életembe, úgy ahogy régen tetted. Nem lesz újdonság! - csattanok fel. Dühösen méregetni kezdem Andyt. Összepréseli a száját, és ebből tudom, hatott a kitörésem.

- Rajtad van a karkötő - a csuklómat bámulja és felcsillan a szeme. A hirtelen zavarodottságtól, ahogy témát vált, megfájdul a fejem.

- Mi? - a szemöldökömet ráncolom, és én is a csuklómra nézek.

- Igen, öhm... - zavaromban inkább elkezdem babrálni a karkötőt, minthogy Andy szemébe nézzek.

- Nem hittem volna, hogy azóta hordod - feleli. Andyre emelem a tekintetem, és észre veszem, hogy márcsak pár lépésnyire van tőlem.

- Ami azt illetti... - be se kell felyeznem a mondatot, ahhoz, hogy Andy rá jöjjön, mit is akartam mondani. Andy bólint és újra a csuklómra néz.

- Nem hittem volna, hogy valaha megnézhetem, hogy áll rajtad. Gyönyörű - teszi hozzá egy kis idő múlva és a szemembe néz.

- Igen - csak ennyit tudok kinyögni.

- Holnap érted mehetek? - kérdezi hirtelen.

- Andy, nem hiszem...

- Kérlek, Caroline. Csak egy fuvar.

- Utána nem fogsz többé betörni a házamba? - húzom fel a szemöldökömet.

- Nem. Ígérem.

- Legyen - Andy elmosolyodik, majd mellém érve egy puszit nyom az arcomra.

- Jó éjt, Lina - feleli, majd magamra hagy a gondolataimmal és az érzéseimmel.