CAROLINE [b.2] szünetel

Part 6.

Nem lep meg, amikor megpillantom Andyt a fekete audijának dőlve, mégis bennakad a lélegzetem, amikor észre vesz. Kihúzom magam, és próbálok semleges arcot ölteni magamra.

- Szia, Caroline - kedvesen mosolyog, és ellöki magát az autótól, hogy megfogja a karom. Elhúzódom érintése elől, ami egyből lehervasztja a mosolyát, ám nem lepődik meg.

- Mehetünk? - kérdezi, közben ajtót nyit nekem.

- Aha - motyogom bizonytalanul. Amint becsapódik mellettem az ajtó, olyan érzés kap el, mintha Andy most rabolna el. Megnyugtatom magam, és veszek egy mély levegőt. Csak egy fuvar.

Csendben telnek a percek, miközben az utakat járjuk, és észre veszem, ahogy Andy szorongatni kezdi a kormányt.

- Baszki... - szalad ki belőle, mikor rátapos a fékre, majdnem neki ütközve egy kocsinak a pirosnál. A szívem hevesen dobog, de nem a majdnem baleset miatt. Azért ideges, mert nem hagytam hogy hozzám érjen?

- Ha az idegesített fel, hogy elhúzodtam...

- Ne most, Caroline!

- Nem tudom mit vársz tőlem! - csattanok fel, le se véve a szememet az utat fürkésző Andyről. A lámpa zöldre vált.

- Azt várod, hogy a karjaidba hulljak, mintha misem történt volna? Elmentél... - a sírás határán állok, de nem engedhetem meg magamnak, hogy akár csak egy könnycseppet is hullajtsak. Andy nem szól semmit, mégcsak rám se néz.

- Megbeszélhetnénk ezt nálad? - kérdezi elfojtva a dühét.

- Igazad van. Hiba volt felhozni - teljesen az ablakhoz préselem magam, mintha ettől messzebb kerülhetnék Andytől. Az út további részét feszült csendben tesszük meg. Amint Andy befordul az utcába, megpillantok egy szőke loboncot a házam közelében.

- Luke... - alig hiszem el, hogy újra látom. Andy halkan káromkodik az orra alatt, miközben megáll a kocsival. Szinte kirobbanok az audiból, hogy Lukehoz futva magamhoz öleljem.

- Ne csinálj többé ilyet! - suttogom, és lábujjhegyre állva a nyakába fúrom az arcom. Nem válaszol, csak olyan szorosan ölel, hogy alig kapok levegőt. Hallom, ahogy becsapódik az audi ajtaja. Elengedem Lukeot, és hátra pillantok Andyre, aki látszólag nem örül a szöszi felbukkanásának.

- Bent találkozunk - oda adom Lukenak a kulcsokat, aki lassan bólint. Egy darabig Andyt figyeli, majd bemegy a házba.

- Köszönöm, hogy elhoztál - felelem, amint visszamentem Andyhez.

- Máskor is. Hacsak nem bukkan fel megint a te kis szőke herceged.

- Andy!

- Elhagyta a fehér lovát? Anélkül mitsem ér - gúnyolódik. Bárcsak ne lenne ilyen gyerekes.

- Nem hinném, hogy Lukenak szüksége lenne rá - felelem könnyedén.

- Meg fogod bánni - mondja hirtelen.

- Nem hagyom, hogy bogarat ültess a fülembe - rázom a fejem. - Én döntök. Kérlek tartsd tiszteletben.

- Én szóltam, Caroline - feleli. - Menj csak vissza Hemmingshez - biccent, majd be ül a kocsiba és elhúzza a csíkot.

_🥀_

- Nem tudtam, hogy az ellenséggel randizol - veti oda Luke a kanapénak dőlve. Nem azért beszél így velem, hogy megbántson, de attól még rosszul esik.

- Nem randiztam Andyvel - felelem. - És... ellenség? Ti...

- Többé nem vagyunk puszipajtások - mindketten egymást figyeljük, és hirtelen elfáradok.

- Kérlek... - sóhajtok. - Hagyjuk most Andyt. Nem akarok róla hallani. Se beszélni - kissé megszédülök, ezért a kanapéra támaszkodom.

- Minden oké? - Luke megragadja a derekamat, hogy megtartson. A mellkasára helyezem a kezem, és felnézek rá.

- Igen. Minden oké - felelem erőtlenül. - Csak fáradt vagyok. Nehéz napom volt - a mellkasa az enyémhez simul, és érzem mentolos lehelletét.

- Menjünk fel a szobába - ajánlja. Bólintok, és elhúzódom tőle. Már nem szédülök, mégis rosszul érzem magam. Andy újra felbolygatja az életemet, és bármennyire is harcolok ezellen, ő győz. Egy gyors zuhany után le engedem a redőnyt, és bebújok az ágyba. Luke mellém fekszik, és nem ellenkezem, amikor átölel. Egymással szemben fekszünk, és csak nézzük egymást.

- Nem haragszom - töröm meg a köztünk lévő csendet. Luke a mellkasához húzza a fejem, és addig ölel, míg el nem szenderedem.