CAROLINE [b.2] szünetel

Part 9.

Három nap telt el a kiakadásom óta, ami úgylátszik elérte a kellő hatást, hiszen egyik fiú se zaklat. Nem hívnak, és nem üzennek, aminek pedig a legjobban örülök, az az, hogy csend és nyugalom van a házban. Viszont Andy szavai azóta is kísértenek, és még mindig felzaklat a tudat, hogy azt hiszi lefeküdtem Lukekal. Nem kéne ezen rágódnom, és nem kéne hogy érdekeljen, az hogy Andy mit gondol. Lezártam vele a dolgokat, még akkor is, ha akaratomon kívül mindig sikerül zavarba hoznia. Nem akarok semmit se érezni iránta, mégis bele estem abba a hibába, hogy törődök vele, és érdekel mi van vele. Legszívesebben megkérdezném, hogy van, hogy hova jutott az évek során, hogy mi van a srácokkal és az anyukájával. Viszont magamba kell temetnem ezeket a kérdéseket. Az ölemben heverő könyvre bambulok, és fáj ez a gyilkos csend. Úgy döntök bejárom a házat és az udvart. Hőség van, de élvezek kint lenni a napon. A dzsakuzzi leterítve, a kutyák az árnyékban heverésznek, a virágoknak pedig elkél egy kis locsolás. Miután végzek, újra körbenézek. Nehéz elhinni, hogy ide jutottam. De mostmár ez az életem. Benne Andyvel, akitől szabadulni akartam, és Lukekal, aki aranyos és kedves srác. Ha jobban bele gondolok, nem is olyan rossz vele. Talán egy kicsit hagynom kéne magam, és engedni hogy közeledjen. Kedves és segítőkész. Nem úgy, mint Andy. Legszívesebben fejbe vágnám magam, amiért megint rá terelődik a gondolatom.

A délután hátralévő részét kint töltöm az udvaron, este pedig be ülök a dzsakuzziba. Miközben a bugyogó vizet kémlelem, rá veszem magam, hogy áthívjam Lukeot. Nem tagadom, hiányzik a társasága.

Szia, Luke. Át tudnál jönni?

Indulok.

Hozz fürdőgatyát!

Beharapom a számat, és leteszem a telefont. Pár perc múlva meghallom Luke sietős lépteit, majd a teraszajtó hangját.

- Szia - felelem halkan. Luke behúzza maga mögött az ajtót, közben tekintete végig járja a testemet. Zavarba jövök, és elnézek róla, de mikor visszapillantok rá, észre veszem, ahogy nyel egy nagyot. Nem tudom eldönteni, hogy azért, ahogyan kinézek, vagy azért, mert fél beszállni mellém. Luke leveti a ruháit az úszógatyájáról és beszáll mellém. Felé fordulok, ahogy ő is felém. Nem olyan, mint amikor Andy volt itt mellettem. Viszont kellemes.

- Hiányoztál - vallom be.

- Te is nekem, Caroline - kissé elmosolyodom.

- Andynek nem írtam. Csak neked.

- Ezt örömmel hallom - elmosolyodik és átölel. - Talán rendeznünk kellene egy partit az ideköltözésed alkalmából - tűnődik.

- Erre nem is gondoltam - rázom a fejem. - Luke, te zseni vagy!

- Ugyan, csak gondoltam, jobban menne így az ismerkedés - von vállat.

- Remek ötlet! - Luke ötletétől majd kicsattanok örömömben. Annyira elvoltam foglalva Andyvel, a házbéli tevékenységekkel, hogy erre nem is gondoltam. Jó lenne pár ismerőst szerezni, és erre egy parti a legmegfelelőbb hely erre. A telefonom rezegni kezd. Elveszem a készüléket, hogy elolvassam az üzenetet.

Ne haragudj amiért vádaskodtam. Nem fordul elő többé. - A.

- Mi az? - Luke meglesi az üzenetet.

- Kissé sem meglepő, hogy pont akkor ír, amikor itt vagyok.

- Eddig nem keresett - a telómra bámulok.

- Akkor írd meg neki, hogy jól tud időzíteni - azzal Luke kiszáll a dzsakuzziból.

- Luke! - nem figyel. - Luke! - szólítom hangosabban, és én is kikászálódom. Ekkor hátra fordul, és rám figyel. Haragos a tekintete.

- Az elejétől kezdve távol akart engem tartani tőled ugye? Mert még mindig magának akar!

- Nem érdekel mit akar Andy. Lezártam, ennyi volt. Bizonyítani is tudom.

- Mégis hogyan? - veszek egy mély levegőt.

- Gyere közelebb - suttogom. Luke alig két centire megáll előttem. Az orrom majdnem súrolja a nyakát, így felnézek rá. Csillogó, vággyal teli szemekkel néz rám, mintha tudná mit akarok. Hirtelen magához húz, én pedig lábujjhegyre állok. Az orrunk összeér, és a szívem hevesen kezd verni, mikor megérzem édes illatát.

- Biztos, hogy ezt akarod? - végig simít az arcomon. Bólintok.

- Csókolj meg, Luke!