CAROLINE [b.2] szünetel

Part 4.

Négy napja nem hallottam Lukeról. Hívogattam, smst írtam, de nem válaszolt rájuk. Aggódom érte és hiányzik. Nem úgy mint Andy, aki azóta a nap óta folyton velem lóg. Nem tudom miért csinálja ezt. Talán húzni akarja ezzel Luke agyát, hisz tudja, ameddig vele vagyok, ő nem hajlandó szóba állni velem. Az a feltevésem, hogy talán még mindig szeret, és vissza akar kapni, számomra szóba se jöhet.

Sweety és Leny a dzsakuzzi körül pihennek, amibe lassan belekászálódom. A két kutya érdeklődve néz engem egy darabig, majd vissza hajtják a fejüket a földre. A fürdőruhám felső részén lévő "dísz" nyomja a melleim közötti részt, és minden próbálkozásom ellenére, ugyanúgy belevág a bőrömbe. Kellemetlen, mégsem szállok ki a bugyogó vízből, hogy átcseréljem egy kényelmesebbre. Akaratom ellenére arra az estére gondolok, amikor anya és Peter közölte velem, hogy Andy elment. Akkor összetörtem, mégis elfogadtam, hogy ő nincs többé. A karkötőt, amit Andy maga után hagyott, három napig hordtam, aztán elzártam egy dobozba. Azóta ott porosodik abban a dobozban, valahol a fehérneműim között. Lenézek a csuklómra, és hiányzik, ahogy ott csillog az ő nevével díszitett karkötő. Bárcsak rajtam lenne.

Képzeletben fejbe vágom magam, amiért ezt kívánom. Igaz, Andy még mindig szívdöglesztő, és amikor csak meglátom, iszonyat gyorsaságba kezd el verni a szívem, de nem adhatom meg neki azt, amit akar. Nem adom magam oda neki... Megint. Lehet hogy csak játszik velem, és tudja, hogy hiába minden ellenkezés, és tagadás, egy idő után újra bele esem ugyan abba a gödörbe, ami az ő karjaiba vezet, és nem Luke-éba. A számat rágom, és a sötét, csillogó eget szemlélem, miközben kényelmesen elhelyezkedem. Élvezem az egyedüllétet, most hogy Andy egész nap a látóterembe se került, de sajnos csak húsz percig maradok egyedül, míg meg nem jelenik bokszerre vetkőzve. A gyér fényben alig tudom kivenni az arcát, pedig kíváncsi vagyok milyen érzelem van a szemében. Semlegesség, közöny? Észre veszem a ruháit a földön, és én nyakig a vízbe merülök. Zavarba jövök, és még a víz alatt is eltakarom magam. Andy ezt észre veszi és egy félmosolyra húzza ajkait. Az évek során felszedtem pár kilót, ami a combomon meg is látszik. Nem kéne szégyellnem a testemet, tényleg nem kéne, főleg Andy előtt. Akaratlanul is szálkás testére réved a tekintetem. A válla nagyobb lett, ahogy az izmai is.

- Caroline - szólal meg, amikor csaknem tíz percen keresztül néztük egymást szótlanul.

- Nem jöhetsz be a házba akkor, amikor csak kedved tartja - nyelek egy nagyot, és még én magam is meglepődöm, milyen gyenge és erőtlen a hangom. Andy jelenléte ezerszer jobban fáj, bármiféle verésnél. - Nem engedhetem - odajön hozzám, és bemászik mellém a vízbe. Izmai ellazulnak, tekintete pedig megszakítás nélkül az enyémbe fúródik. Kék szeme most sötétebbnek tűnik, mint amilyen valójában.

- Akkor ne engedd - feleli könnyedén. Ezernyi kérdés cikázik a fejemben. Találkozott azóta Lukeal? Jól van? Hol van most?

- Azért vagy velem, hogy távol tartsd Lukeot? - csúszik ki a számon. Összeszorul a gyomrom, Andynek pedig megrándul a szája. Ideges leszek attól, hogy nem szól egy szót sem.

- Amióta csak meghallottam Luke szájából a neved, távol akarom tartani tőled - Andy vállat von, mintha nem érdekelné annyira a dolog, de a tekintetéből, és abból ahogy megfeszült, tudom hogy igenis érdekli.

- Rossz ember vagyok, ha örülök annak, hogy elmondtad neki? - kérdezi halkan, mintha a falnak is füle lenne.

- Igen. Tudod, hogy tetszem neki...

- Nem lehet esélye nálad! - jelenti ki. Kék szeme még sötétebben csillog, és mintha dühöt látnék benne.

- Miért ne lenne? - kérdezem. Andy állkapcsa megfeszül. - Szabad pályán vagyok, Andy. Én döntök! Csak is én. És nem te.

- Jó - feleli. Nem mosolyog. Semmi érzelmet nem tudok ki venni a tekintetéből. Csak néz.

- A tegnap este... - töri meg a csendet. - Ne haragudj, Caroline. Nem akartalak sírni látni, mégis sikerült.

- Oké - bólintok, és elfordulok tőle, leeresztve a kezeimet a testemről. Andy maga felé fordít. Olyan közel van hozzám, hogy minden lélegzetvételkor egymáshoz ér a mellkasunk. Látszólag megkönnyebbül, mikor nem menekülök el előle, és az érintésétől a csípőmön. Eligazgat egy tincset a kócos kontyomból, és mélyen a szemembe néz.

- Ne nézz így rám!

- Hogy?

- Csábosan, merőn, mintha megadnám magam neked. Nem történhet meg mégegyszer. Nem fogom hagyni.

- Miért nem?

- Mert nem helyes. Nem akarok tőled semmit - elhúzódom, kiszállok a dzsakuzziból, és egyedül hagyom Andyt. Tudja, hogy ez nem igaz, és én is tudom. Viszont nem akarom, hogy újra az történjen, mint régen.