CAROLINE [b.2] szünetel

Prológus

Caroline szemszöge

Boldogság. Egy szó, egy érzés. Sose voltam ennyire boldog, mint most. Belevágtam egy új életbe, vettem egy nagy házat, és lett két palotapincsim. Holnaptól már a sarki kávézóban dolgozom, és még mindig nem tudom elhinni, hogy van egy dzsakuzzi a hátsó kertben. Boldogan megpördülök a dobozok között és rávetem magam a barack színű kanapémra. Azt hiszem eljött az a pillanat, mikor már nem a hat éve történt dolgokon kattogok. Csak a jelennek élek, és hagyom hogy a boldogság szétáradjon bennem. Izgatott vagyok, vigyorgok és nevetek. Egyszerűen itt minden olyan tökéletes. Úgy döntök a beköltözés alkalmából iszom egy kis pezsgőt, ám amikor a konyhába indulnék, megszólal a csengő. Lassú léptekkel megyek ajtót nyitni, közben copfba fogom hullámos szőke hajamat. Mikor kinyitom az ajtót, egy szőke, kék szemű sráccal találom szembe magam. Kissé meglepődöm, amit ő egy aranyos nevetéssel díjaz.

- Talán zavarok? - kérdezi aranyosan mosolyogva. Fehér ing van rajta, ami félig ki van gombolva. Barna bőre van, de látszik hogy nem viszi túlzásba a napozást, csak épp annyira, hogy egy kicsit barnuljon le. Lábait fekete csőnaci takarja, és bakancs van rajta. Ilyen melegben furának találom a bakancs viselését, de végülis nem az én bajom.

- Hát nem vártam vendégeket - biccentek a nappaliban sorakozó dobozokra. Ő csak bólint.

- Értem - mosolyog továbbra is. - Luke Hemmings vagyok - kezet nyújt, amit el is fogadok.

- Caroline Brooks - mutatkozom be.

- A másik oldalon lakom, gondoltam üdvözlöm az új szomszédot és felajánlom segítségként személyemet - e mondatot úgy mondja el, mint egy jól nevelt kis herceg, amin nevetnem kell.

- Figyelj, Luke. Közölni szeretném veled, hogy ha bármivel is bepróbálkozol nálam, az úgysem fog sikerülni. Nem vágyom most semmilyen kapcsolatra - szögeztem le. Luke elég jól fogadja a kis monológomat, mivel mosolyogva hallgatta végig.

- És a baráti kapcsolat? - vigyorog.

- Az még belefér - kacsintok, amin mindketten jót mulatunk. Behívom Luke-ot és teával kínálom, amit szívesen elfogad.

- Jó hogy végre ismerek valakit. Nem nagyon tudok eligazodni itt egyedül - húzom a szám, és egy nagyot kortyolok a teámból.

- Segítek amiben tudok - ajánlkozik fel mosolyogva. Olyan édes a mosolya, és annyira kedves.

- Köszönöm, Luke.

- Szívesen, Caroline - utánoz, amin kuncognom kell. Luke segít kipakolni néhány dobozt. Amikor megtalálja a fehérneműimmel teli dobozt, gyorsan kikapom a kezéből, és zavartan mosolyogva odébb rakom.

- Köszönöm a segítséget. Egyedül sose végeztem volna - hálálkodom és lerogyok a kanapéra. Még mindig van pár doboz, ami a földön hever, de az rá ér holnap is.

- Máskor is, Caroline - mosolyog. Luke mesél a haverjairól, akikkel délután kettőkor találkozik. Mikor közlöm vele, hogy már negyed három van, felugrik hogy távozhasson, de előtte számot cserélünk.

A nap többi részében igazítgatom a bútorokat, ki takarítok, és lefürdök. Mikor az órára pillantok, meglepve veszem észre, hogy már este hat van. Megszárítom a hajam, majd bebújok az ágyba. Mosolyogva nyugtázom, hogy elég jó napom volt, egy nap alatt sikerült mindent a helyére rendeznem, és még egy barátot is szereztem, aki segítőkész, és kedves. Megigazítom a párnát a fejem alatt, majd lekapcsolom a villanyt, hogy lassan álomba szenderedjek.