Ködbe veszett árnyvadász ✓

|23|

~•°•|♪|•°•~
Törvény nélkül
~•°•|♪|•°•~

Alec magányosan állt az ablaknál a szobájában. (Ha nincs, akkor most lesz nála ablak... ^-^) Már sokkal jobban érezte magát, pedig még csak két nap telt el azóta, hogy James eltűnt. Most tudta, hogy ténylegesen gyógyult, s nem valami démoni energia töltötte fel, mint legutóbb. Ténylegesen élt, s ez többet jelentett neki jelenleg mindennél. Igaz, még mindig nagyon sovány volt, s hosszabb sétákat nem tudott megtenni, de igyekezett. Ha lassan is, de hamarosan majd talán újra mehet démonokra vadászni.

Most viszont egyedül volt. Eddig valakit mindig talált maga mellett, mikor felébredt, ma reggel azonban nem. Később megtudta, hogy csak azért, mert kaptak egy gyors hívást, s olyankor bizony menni kell. Alec egyáltalán nem hibáztatta őket. Persze, kicsit egyedül érezte magát, de tudta, hogy vissza fognak térni hozzá. Mindig vissza fognak. Ha a Nap eltűnik, s a Föld megszűnik forogni, akkor is. Nincs számukra lehetetlen.

Ugyan már James nem volt a lelkében, a hangját még időnként hallotta. Nem, már nem élt. Alec pontosan tudta, hogy a volt Nephilim meghalt. Érezte, mikor az utolsó démoni tüske is távozott belőle. Már nem volt felette befolyása, mégis mindig attól félt, hogy egyszer visszatér, s befejezi a művét. Éjszakánként azt álmodta, hogy az egész csak egy túl szép kitaláció volt, s igazából még mindig a cellában van. A szürke és omladozó falak között.

De már megjelenik neki a fény, a remény. A barátai megnyugtatják akkor is, ha az éjszaka közepén ébreszti fel őket a kiáltásával. Nem haragszanak rá, csak ott vannak neki. Megölelik, és beszélgetnek vele. Együtt várják, hogy a Hajnal rózsaszín ujjai feltűnjenek a Nap sugarai között. Alec Lightwood végre újra érezte a családi szeretetet. A lelkébe visszatért a rég nem látott remény.

Mikor meghallotta a lépteket, azonnal megfordult, mert azt hitte, hogy a többiek már vissza is tértek. Tény, hogy nagyon hiányoztak neki. Főleg Magnus. A küszöbön viszont nem az állt, akire várt. Alec gyorsan rejtette el az arcáról az érzelmeit, de a keze így is megremegett egy pillanatra.

- Robert - emelte fel lassan a fejét Alec. - Mit akarsz itt?

- Nem látogathatom meg a beteg fiamat? - kérdezte gúnyos hangon a férfi. Ez az egész egy dologra emlékeztette Alecet. Egy szörnyű emlékre. Egy démoni vadászra.

- Mit akarsz itt? - kérdezte újra a fiú. - Ha megint le akarsz mindenről beszélni, ne is próbáld. Még mindig nem tudsz meggyőzni.

- Amit teszel nem egyezik a törvénnyel! - sziszegte Robert.

- Sehol nem olvastam azt, hogy egy árnyvadász nem lehet szerelmes - vonta meg a vállát Alec. - Te is voltál, nem?

- Ez nem egyszerű szerelem - felelte a férfi. - Legalább ne egy boszorkánymestert választottál volna!

- Anya már elfogadta. Te miért nem tudod?

- Mert ő sem törődik a törvénnyel! Nektek már nem is jelent semmit a Klávé!

- A Klávé?! - lépett előre Alec idegesen. - Mit tett értem a Klávé, mikor egy cellában kínoztak? Mit tett a Klávé azért, hogy James ne legyen ilyen? Semmit! Pedig, ha akkor cselekednek, most nem történt volna ez! Azért akart megölni, mert azt hitte, hogy meg sem próbáltam segíteni neki!