Ködbe veszett árnyvadász ✓

|7|

~•°•|♪|•°•~
Haldokló angyal
~•°•|♪|•°•~

Alec jól sejtette, tényleg szörnyű napok jöttek. Egy darabig nem történt semmi, ami egyszerre nyugtatta meg, s kergette az őrületbe az árnyvadászt. Se James, se Will nem ment be hozzá, de még nyomorult démonok sem támadták meg. Egy idő után már csak nyugtalan volt. Félt, hogy ez valami nagyon rossznak az előjele.

Mivel a kriptába nem vezették be a fűtést, - minek, hiszen ott úgyis csak a halottak voltak - Alec folyamatosan fázott. Csak egy szakadt pokróc volt az egyik sarokban, ami valószínűleg még egy korábbi rab takarója volt, de Alec nem érte el, s amúgy sem tudta volna megfogni, hiszen a kezei még le voltak láncolva.

Dideregve bújt be abba a sarokba, ami már szinte a menedéke lett. A hideg nem tett jót neki, csak még jobban legyengítette, s ez volt az, ami a legjobban zavarta. Félt, hogy majd harcolnia kell, de addigra már nem lesz hozzá elég ereje. Nem akarta feladni, de a szorongás, a magány és a reménytelenség érzete lassan megadásra késztette.

Már éppen elaludt volna, mikor kivágódott a kripta ajtaja, s James rontott be rajta a hűvös helyiségbe. De nem volt egyedül. Berángatta Willt is, akin látszott, hogy nem nagyon egyezett bele ebbe az egészbe, s már több faggatáson és kínzáson átesett azelőtt, hogy odaértek volna. Alec nagy nehezen feltápászkodott.

- Mit akar? - kérdezte a remegése ellenére is határozott hangon. Elhatározta, hogy mindenképpen megpróbál erős maradni.

- Megtudtam ezt-azt a szövetségesedtől - dobta le Willt a földre. A férfi nem mozdult onnan, csak halkan nyöszörgött. - Példának okáért, hogy beszéltél a kis barátaiddal. Reméltem, hogy nem leszel ennyire bolond... Nem most akartalak megölni...

Alec lenézett a még mindig mozdulatlan Willre. - Tehát nem csapda volt... Azt hittem te mondtad neki, hogy segítsen nekem.

- Ugyanmár! - csattant fel James. - Miért akartam volna neked jót? Magától cselekedett így, de ne félj, már megkapta a magáét. Habár... Talán mégsem... - vigyorodott el ördögien. Intett két másik ott dolgozó szolgának, akik készségesen kiláncolták Willt is, Alecet pedig elengedték.  James pedig elővett egy hosszú pálcát valahonnan.

- Tehát segített neked... Akkor most itt az ideje, hogy visszafizesd neki az árát... - adta Alec kezébe a pálcát, s közben csak vigyorogott, mint egy eszelős.

- Nem fogom megkínozni helyetted - hátrált el Alec, azaz csak tette volna, de mögötte időközben nagyjából egy tucat démon sorakozott fel.

- Tedd... Tedd meg - nyöszörögte Will halkan, mivel ő is magához tért. - Legalább te juss ki innen...

Alec szenvedett. Nem akarta démon eledelként végezni, hiszen azt mondta Jace-nek és Magnusnak, hogy ki fog tartani. De Willt sem akarta bántani. A férfi segített neki, s Alec nem tudta megütni. Cselekednie kellett.

- Nekem már mindegy, árnyvadász - nézett Alec szemébe Will. - Sehogy sem tudnál segíteni. Tedd meg!

Alec tompán hallotta James nevetését. A férfi élvezte Alec kínlódását. A fekete hajú végül döntött. Fél szívvel csapott le Willre. Hallotta a kiáltást, s tudta, hogy ez még sokáig fogja az álmaiban kísérteni. Már ha nem hal meg ő is. Egészen addig csapott le újra és újra a pálcával, míg végül remegve összeesett. A két szolga leszedte Willt a láncokról, s visszakötötték Alecet, majd a démonokkal együtt távoztak.

James gúnyosan mosolyogva térdelt le a két szenvedőhöz. - Remélem megtanultad a leckét, ifjú árnyvadász... - suttogta, majd ő is elment onnan.

Alec nagy nehezen fel tudott ülni. Látta, hogy Will nagyon rossz állapotban volt. Miatta...

- Sajnálom, Will... - suttogta Alec.

- Ne sajnáld, nem tehettél mást - felelte a másik halkan nyöszörögve. - Ez volt a sorsom. Így legalább nem kell tovább szenvednem.

- Ne mondj ilyet! Ki fogsz jutni te is, velem együtt! - mordult fel Alec.

- Hagyd... Én már azelőtt beteg voltam, hogy te megkínoztál... Tudod. Nagyon régen, mikor még nem voltam sánta, James és én jó barátok voltunk. Olyanok voltunk mint nálatok ez a parabatai dolog. Semmi nem állhatott közénk, kivéve egy lányt... James barátnője volt, de velem ismerkedett össze előbb. Én csak barátként tekintettem rá, nem volt köztünk semmi...

- Mi történt? - kérdezte Alec, mikor Will már jó pár perc elteltével sem szólalt meg.

- Vérfarkas vagyok - sóhajtott fel a férfi. - Ezt James is tudta, mégis kitartott mellettem egészen addig a bizonyos napig. Átváltozva nem mindig tudtam figyelni a tetteimre. Nem emlékszem, hogy pontosan mi történt. Csak annyi maradt meg, hogy James barátnője holtan fekszik előttem, én magam pedig véresen állok mellette. James persze dühös volt rám. Nem ellenkeztem, azt is hagytam volna, ha meg akart volna ölni. Azonban nem tett semmi ilyet, csak a lábamat törte el, így lettem sánta. Utána pedig neki kellett dolgoznom. Vezekeltem a bűnöm miatt.

- Ez szörnyű... - szólalt meg pár perc csend után Alec. - Én... Nem tudom, hogy mit mondjak. De így már emlékszem, hogy miért utál James.

- Igen. A démonok támadása miatt. Mert nem tudtál neki segíteni...

- Én akartam - javította ki Alec. - De addigra a démonok elvonszolták, s mindenki azt hitte, hogy meghalt. Nem hittünk abban, hogy olyan súlyos sebeket, mint amiket ő kapott, túl lehet élni.

Will nem válaszolt. Egyre lentebb csúszott, végül már a földön feküdt. Alec eleinte próbálta ébren tartani, de a fiú is látta, hogy Will számára nem volt remény. Tényleg ez volt a sorsa.

~•°•|♪|•°•~
Haldokló angyal
~•°•|♪|•°•~