Ködbe veszett árnyvadász ✓

|6|

~•°•|♪|•°•~
Álomvilágok
~•°•|♪|•°•~

Jace lidérces álmokkal küszködött az éjszaka folyamán. Egyik rémes látomásból csöppent a másikba, s semelyik sem volt épp megnyugtató. Hol Alec szenvedéseit látta, máskor pedig elvesztett csatákat. Olyan városokat, amiket megszálltak a démonok, s minden lángokban állt.

Jace újabb álomba csöppent. Éjszaka volt, s egy mezőn álldogált. Lágy szellő legyezte a gabonát körülötte. A szőke hajú árnyvafász azonnal a tájat kezdte figyelni, ugyanis a hely nagyon hasonlított arra a területre, ahol Alec beszélt Izzyvel. Remélte, hogy parabatai társa vele is akar majd találkozni egy álom formájában.

Ahogy fel-alá járkált a mezőn, észrevett egy halvány fénnyel derengő alakot. Neki háttal állt, de még így is bárhol felismerte volna.

- Alec? - sietett közelebb az idegenhez, aki amint meghallotta Jace hangját, azonnal megfordult. Ahogy a szőke árnyvadász közelebb ért, észrevette, hogy a társát rengeteg seb fedi, de a többsége már le volt kezelve.

- Jó, hogy látlak - szólalt meg halkan Alec, s közben letelepedett a fűbe. Még álmában sem bírt sokáig állni, annyira fáradt és gyenge volt.

- Rosszul nézel ki - ült le Jace is, pontosan a fekete hajúval szemben. Igaza volt. Alec a szokásosnál is sápadtabbnak tűnt, s az arca is beesett volt, valamint vészesen lefogyott. De legalább élt, s ez némiképp megnyugtatta Jace-t.

- Tudom. Élőben rosszabb - vigyorodott el gyengén Alec. - Mielőtt megkérdeznéd, semmi újat nem tudok.

- Az baj... - sóhajtott fel Jace. - Magnus nagyon ki van készülve. Több órán keresztül csak arról beszélt, hogy ne engedjük meg neked ezt a fajta kommunikációt. Ami persze érthető, hiszen aggódik érted, de egy idő után elég idegesítő volt.

- Na igen, ma este még vele is szeretnék beszélni - felelte Alec, s Jace különös csillogást látott a társa szemében, ami csak akkor jelent meg, ha a fiú a boszorkánmesterről beszélt.

- Izzy mesélte, hogy a múltkor folyamatosan újabb és újabb sebek jelentek meg rajtad.

- Igen - biccentett Alec. - Akkor pár démon próbált meg széttépni, de most más a helyzet. Van itt egy Will nevű fickó. Az egyik lábára sántít. Nem árnyvadász, de szerintem nem is mondén. Egyelőre neki köszönhetem, hogy még életben vagyok.

- Azt szolgálja, aki elvitt téged? - kérdezte Jace, s közben a füvet kezdte el tépkedni.

- Részben. Annyit már ki tudtam szedni belőle, hogy valamit elkövetett James ellen, s emiatt dolgozik jelenleg is neki, de ugyanakkor nekem is segít, tehát szerintem kétfelé húz a szíve. De az is lehet, hogy az egész egy csapda, s igazából csak azért segít, mert James arra kérte. Nem tudom...

- Rendben - bólintott a szőke, s Alec vállára tette a kezét. - Csak ne add fel, oké? Megtalálunk!

- Tudom - mosolyodott el Alec, de a szeme másról árulkodott. Mintha már tudna valamit, amit Jace és a többiek nem. - Most mennem kell. Magnust is meglátogatom, amíg van rá időm. Félek, hogy nehéz napok fognak jönni.

- Tarts ki! - szorította meg Jace a fiú vállát. A táj lassan elhomályosodott előtte, s Alecből is már csak egy fénylő pacát látott, végül pedig teljes sötétséget.

~•°•|♪|•°•~

Magnus nem álmodott. Teljesen ébren volt. Mióta Alec eltűnt, a boszorkánymester szinte semmit sem aludt. Éberen várta, hogy Alec egyszercsak betoppanjon az ajtón, mintha mi sem történt volna. Nem akarta elhinni, hogy az ő becsaphatatlan árnyvadászát valaki elrabolta tőle.

Ezzel feladta Alecnek a leckét, hiszen a a Nephilim azt hitte, hogy csak az álmokban tud megjelenni, azonban Will főzetének volt egy olyan tulajdonsága is, hogy akkor is beszélhetett az általa kiválasztott személlyel, ha az illető történetesen éppen ébren volt, mint Magnus. Így aztán eléggé meglepő volt, mikor Alec minden előzetes jelzés nélkül, csak úgy megjelent Magnus nappalijának a közepén.

- Alec? - pattant fel villámgyorsan a férfi, s percekig csak meredten bámulta fénylő szerelmét. - Tényleg itt vagy?

- Nem... - rázta meg szomorúan a fejét az árnyvadász. - Csak félig vagyok itt. A lelkem valahol azon a helyen van, ahová James bezárt.

- Akkor most is démonok támadnak? - kérdezte azonnal Magnus, s választ sem várva lépett közelebb Alechez, hogy a fiú minden pontját megvizsgálja friss sebek után kutatva.

- Nem - mosolyodott el Alec. - Most nem. Van itt egy férfi, Will. Nem tudom, hogy önszántából segít nekem, vagy James adta parancsba, de a lényeg, hogy ő tart életben, s ő adott nekem egy főzetet, aminek a segítségével most itt lehetek.

- Értem - sóhajtott fel Magnus kicsit megnyugodva. - De... Ugye jól vagy? Tudom, hülye kérdés. Ha rád nézek, előbb jut rólad jelenleg eszembe az egyik Néma testvér, mint az én csodálatos árnyvadászom.

- Ez a James erősen spórol a kajával, így... Maradjunk annyiban, hogy ritkán látok ételt a kriptámban.

- Bárcsak tudnád, hogy hol vagy - fogta meg Alec karját Magnus. - Annyira fáj, hogy nem tudok neked segíteni...

- Hagyd, Magnus - lépett még közelebb Alec a boszorkánymesterhez. - Amúgy sem tehetnél semmit. Ne aggódj... Valahogy csak túlélem.

- Remélem is - nézett rá komolyan Magnus, de továbbra is aggódott. Rossz érzés kerülgette.

- Viszont, ha mégsem így történne, akkor kérlek ne ostorozd magad, jó? Én megpróbálok kitartani, de nem biztos, hogy sikerülni fog.

- Ne beszélj ilyeneket... - simította meg Magnus Alec arcát. - Minden rendben lesz... Élni fogsz!

- Remélem - sóhajtott fel Alec. Az árnyvadász teste lassan halványulni kezdett. - Úgy látszik lejárt az időm... Szeretlek Magnus, ugye tudod?

- Hát persze - suttogta Magnus. - Én is szeretlek téged, Alexander.

~•°•|♪|•°•~
Álomvilágok
~•°•|♪|•°•~