Ködbe veszett árnyvadász ✓

|1|

~•°•|♪|•°•~
Utolsó mosoly
~•°•|♪|•°•~

Magnus önfeledten mosolygott, ahogy a távozó árnyvadász után nézett. Valami sürgős ügy miatt rángatták el tőle olyan gyorsan, de igazából már megszokta, hogy a meghitt pillanatokat általában megzavarja egy-egy démon. Ettől függetlenül persze minden percben hiányzott neki Alec.

Igazság szerint féltette a fiút. Mindennap úgy kelt fel, hogy talán az lesz az utolsó, talán soha többé nem láthatja a fekete hajú árnyvadászt. Már évtizedek óta nem érzett olyan erős vonzalmat, mint ami a fiatal nephilimhez kötötte, de nem akarta ilyen hamar elveszíteni.

Nem tehetett mást, mint reménykedett, hogy épségben megússza a napot, s hazatér hozzá. Magnus szerette volna, ha Alec vele lakik, mert akkor viszonylag többet látta volna, mint így, hogy ingázik közte és az intézet között.

Alec nem akart elmenni. Nem akart újra egy démont kergetni a városban. Magnus mellett szeretett volna maradni, érezni a közelségét, nézni ahogy varázsol, csak elmerengve hallgatni a hangját... De az ányvadászt hívta a kötelesség. Már megint.

Egy rossz érzés loholt a nyomában. Lidérces álmokkal küzdött már éjszaka is, de nem gondolt bele semmi rosszat. Elég sokszor szokott rémálmokat látni esténként, így már igazából megszokta. De ez rosszabb volt a többinél. Sokkal ijesztőbb. Valami más volt abban a napban.

Magnus nem bírta ki, s Alec után sietett, hogy legalább egy ölelést, de akár egy csókot is adjon neki. Az árnyvadász meglepetten fordult meg, mikor Magnus utána kiáltott, de megállt, s bevárta. A boszorkánymester először jó szorosan magához ölelte, majd pár perces tanakodás után meg is csókolta volna, ha Alec nem előzi be. Mindkettejüket megnyugtatta, bár a hangulata olyan volt, mintha búcsúzkodtak volna.

- Vigyázz magadra, Alexander... Rendben? - mondta Magnus, s kicsit ellépett az árnyvadásztól.

- Úgy lesz, Mags - mosolyodott el Alec. Olyan igazi, szívből jövő mosoly volt, amit Magnus ritkán látott. Azokért szinte meg kellett küzdeni. De a boszorkánymester valami ijesztőt vett észre Alec szemeiben. Nem sugárzott magabiztosságot, mint általában. Félelem csillogott benne.

Mondani akart még valamit, valami bíztatót, de Alec elindult, s eltűnt a tömegben. Most már Magnus is félt. Kezdett aggódni, hogy többet nem látja a kedvesét.

~•°•|♪|•°•~

Alec aznap valamilyen okból kifolyólag egyedül harcolt. Se Jace, se Izzy, se Clary nem volt mellette, hogy segítsenek, ha esetleg, baj történne. Mindhárman valahol máshol harcoltak. Alec persze nem hibáztatta őket, mivel túl sok démont találtak, így szét kellett szóródniuk. Alec egyébként is remekül küzdött, nem szorult segítségre.

Miután kilőtte az utolsó démont is, indult volna, hogy megkeresse a többieket, mikor egy árnyat vélt elsuhanni a fal előtt. Nem látta tisztán, mivel túl gyors volt. Többféle hangot is hallott. Az egyik olyan volt, mintha egy apró állat szaladt volna el a közelében, a másik meg hörgésre, morgásra hasonlított.

Hirtelen fájdalom hasított a parabatai rúnájába, amitől nyöszörögve a földre esett. De valami nem stimmelt. Nem Jace fájdalmát érezte, csak magának a rúnának a fájdalmát. Értetlenül nézett körbe, azaz csak tette volna, mert hirtelen elsötétült előtte minden és mindenki.

~•°•|♪|•°•~

Jace vidáman és káromkodva harcolt. Mellette Clary küzdött egy démonnal, s Izzy ostorának a csapkodását is hallotta valahonnan, bár beazonosítani a hang forrásának az irányát nem tudta volna, de abban a pillanatban ez nem is zavarta annyira. Tudta, hogy Izzy tud magára vigyázni, és a démonnak nagyobb oka van félni, mint a lánynak.

Miután ledöfte a saját ellenségét, besegített Clarynek is. A vörös hajú egyre jobban harcolt, de azért volt még mit tanulnia. Ahogy a démon porrá vált, Izzy is befutott. Jace a pólója végébe törölte a szeráfpengét, majd körbe nézett a sötét sikátorban.

- Mindet legyőztük - szólalt meg Izzy. - Alec jól van?

- Azt hiszem harcol - jelentette Jace, miközben a parabatai rúnáján keresztül érkező jeleket vizsgálta. Aztán hirtelen fájdalom hasított belé, s el is esett volna, ha Izzy és Clary nem tartja meg.

- Mit érzel? Alec bajban van? - ragadta meg a vállát Izzy, de közben aggódott is mind érte, mind a testvéréért.

- Nem tudom... Most nem érzek semmit... - pillantott fel a lányra ijedten Jace, s azonnal a rúnájára nézett, ami viszont ott volt továbbra is a szokott helyén, csak épp üresen, mintha inaktív lenne. Mi fene történik?

~•°•|♪|•°•~
Utolsó mosoly
~•°•|♪|•°•~