Ködbe veszett árnyvadász ✓

|17|

~•°•|♪|•°•~
Megtalált
~•°•|♪|•°•~

Jace már egyáltalán nem tudta, hogy mi folyik körülötte. Minden zavaros és hangos volt. Aznap a fájdalomra ébredt. Mióta Alec látványosan felépült – tehát nagyjából már egy hete –, semmilyen jelet kapott a rúnán keresztül. A testvérét nem kínozta semmi, még rossz álmok sem. Mármint, Jace ebben reménykedett.

Jace azonban reggel egy éles fájdalomra kelt fel, ami a mellkasából sugárzott ki az egész testére, a parabatai rúna pedig furcsán üres volt. Újra elöntötte az aggodalom, s azonnal felpattant, hogy Alec keresésére induljon.

Alec?

Az elméje csendes maradt, nem érkezett válasz. Jace nem várt tovább, azonnal leszaladt a központi terembe. Alec már ott állt az egyik képernyő előtt, s úgy tűnt, hogy olyan mint máskor. Hideg és megközelíthetetlen. Jace azonban ismerte őt, s látta a feszült tartását, meg a halvány remegését. Valami kínozta Alecet.

Egyszer találkozott a tekintetük, s Jace úgy látta, mintha Alec szeme a régi lett volna. Az a pillantás, ami már gyerekként is megzavarta. Ugyanúgy nézett rá, mint akkor. Bátortalan és reményvesztett tekintettel. Aztán Alec elfordult tőle. Újra az elhidegülés.

– Alec? Beszélhetnénk? – lépett közelebb hozzá óvatosan.

– Ugyan miről? – Alec hangja remegett, de csak az hallotta meg, aki igazán ismerte a fiút. Mint Jace.

– Tudod te azt.

– Igazán? – emelte fel lassan a fejét Alec.

– Igen. Mi volt az a furcsa üzenet, amit a fejembe küldtél? – kérdezte Jace csak annyira hangosan, hogy Alec meghallja. Nem akarta, hogy más is tudomást szerezzen a beszélgetésükről.

– Semmit nem küldtem neked – vonta meg a vállát a fiú. – Tévedsz, Jace.

– Természetesen, Alec – mosolyodott el gúnyosan Jace. – Csak úgy beképzeltem a hangod a fejemben, igaz? Miért teszed ezt velem?!

– Nem teszek semmit – rázta meg a fejét a fekete hajú, s még sápadtabb lett.

– De – bólintott Jace. – De nem csak velem. Magnust és Izzyt is megbántod.

Alec egy pillanatra sem fordította felé a fejét. Egyfolytában a képernyőt bámulta, mintha más nem is lett volna fontos. Valami felvételt figyelt újra és újra, de Jace a fejét tette volna rá, hogy a testvére egyáltalán nem koncentrált.

– Kérlek, Alec – fogta meg a karját Jace. A fekete hajú Nephilim ijedten kapta felé a fejét. Jace ugyanazt a fájdalmat érezte a mellkasában, mint reggel.

– Jace... – Alec talán ott és akkor mindent elmondott volna neki, ha nem szaladt volna le hozzájuk Magnus, egy papírral a kezében. Jace látta, hogy a társa halványan elmosolyodott a boszorkánymester láttán. Mintha megnyugodott volna. Aztán a fájdalom erősebb lett, s már csak annyit érzékelt, hogy Alec karja eltűnt a keze alól.

Mindkét árnyvadász a földön feküdt öntudatlanul. De az egyikük haldoklott. Újra.

~•°•|♪|•°•~