Ködbe veszett árnyvadász ✓

|15|

~•°•|♪|•°•~
Elfogadás
~•°•|♪|•°•~

Jace egyelőre még nyugodtan álldogált a két Néma testvér között. Aztán azonnal dühös lett, mikor bevezették Jamest. A férfin nem látszott, hogy megviselte volna a bezártság. Ugyanolyan öntelten vigyorgott, mint a kriptában. Ellenben Alec lassan haldoklott a szeme előtt, s Jace nagyon akarta, hogy ez történjen a régi árnyvadásszal is.

Sokat gondolkodott azóta, s egy idő után rájött, hogy miért is volt annyira ismerős neki ez a név. Egy küldetésen voltak éjszaka. Egy elég nagy fészket kellett elpusztítaniuk, s James új volt a csapatban. Véletlenül osztották ki melléjük, valójában egy teljesen másik csoporttal kellett volna mennie, de végül sem Jace, sem Alec nem ellenkezett, Izzy pedig akkor pont nem ment velük.

Jace kicsit jobban eltávolodott tőlük, mint kellett volna, s talán épp ez lett a baj. Alig tett meg pár métert a sötétben, mikor egy kiáltás törte meg a csendet, s a szőke Nephilim ereiben azonnal megfagyott a vér. Tudta, hogy valami nagy baj történt, s azonnal visszasietett a társaihoz, de akkor már késő volt. Alec a földön feküdt, Jamesből pedig nem maradt semmi más, csak egy igen terebélyes vérnyom a padlón.

Jace azonnal a testvére mellé lépett, s pár perc erőlködéssel ugyan, de sikeresen magához térítette. Alec eleinte nem beszélt hozzá. Jace arra gondolt, hogy a látvány miatt, de meg kellett tudnia, hogy mi történt addig, amíg ő távol volt, így jó darabig faggatta a másik árnyvadászt. Ennek végül meg is lett a gyümölcse, ugyanis nagyjából egy óra elteltével, Alec beszélni kezdett. Csendesen és remegő hangon, de a fiú elmondta, hogy egy hatalmas démon támadt rájuk, s James jóval előrébb járt, így őt szemelte ki magának. Alec akart neki segíteni, de semmit sem tehetett volna, ráadásul még valami le is ütötte.

Utólag persze senki sem hibáztatta a fiatal Lightwood-fiút, Alec mégis szégyellte magát, s soha többé nem engedte meg senkinek, hogy hozzájuk csatlakozzon, a húgán kívül. Nem akart még egy embert elveszíteni. Keresték egy darabig Jamest, de végül feladták, s hősi halottnak nyilvánították.

A szőkét James gúnyos nevetése hozta vissza a valóságba. A férfi már előtte állt. Az arcát teljesen eldeformálták a vágások és karmolások, illetve volt rajta pár égésnyom is, ami miatt csak még rondább lett az összhatás.

– Egy újabb árnyvadász a régi csapatból – vigyorgott James, s a szeme gonoszan csillant.

– Egy percig sem hiányoztál – felelte érzelemmentes hangon Jace, mélyen James szemeibe nézve. Nem mutatott ki semmilyen félelmet, pedig valójában rettegett. Aggódott Alec miatt.

– Igazán? Ti sem – vonta meg a vállát James. – Habár... Alexander jó játék volt. Kár, hogy beleavatkoztatok. Pedig olyan jó dolgokat tettem volna még vele.

– Azt sejtem – sziszegte Jace még dühösebben. Legszívesebben ott helyben lemészárolta volna a férfit, de szüksége volt a válaszokra, ha azt akarta, hogy Alec életben maradjon.

– Minek köszönhetem a látogatásodat, Nephilim?

– Ezt úgy mondod, mintha te nem az lennél – mordult fel Jace.

– Nézz rám, s akkor mondd azt, hogy árnyvadász vagyok – mutatott magára James. Igaza volt. Egyáltalán nem úgy nézet ki, mint egy tökéletes démon vadász. Az arcából már semmi sem maradt, a tartása időnként eltűnt, az ereje viszont sokkal több volt, mint korábban. Úgy tűnt, hogy a nem evilági vér és méreg nem csak rossz tulajdonságokat kölcsönzött neki, hanem emberfeletti erőt is. Jace ezt igazán igazságtalannak tartotta.