Love me(Befejezett)

10. Rész

A hétvége nagyon, de nagyon jól telt el. Nem hittem volna, hogy a Monsta X tagok és Wonho is szívesen fürdene velünk.
Szinte ezalatt a kis idő alatt nagyjából olyan hamar közel kerültünk hozzájuk, ahogy mindig is szerettem volna.
Itt Dél-Koreában ők lettek a második családom, az első pedig a Bts. Mert ők tényleg rengeteget segítettek nekem.
Igazából rengeteg mindent elmondhattam nekik, minden bajomat, kételyemet, félelmeimet. Úgy viselkedtek, mintha a bátyáim lettek volna, de Zoéval is.
Közülük is akadtak, akik már házasok lettek, mint Shownu, Kihyun, Wonho és még Jooheon is.
Elvileg Minhyuk és Hyungwon nem igazán foglalkoztak ezzel, ha alapból akarnak is családot. Changkyun pedig azt hiszem az egyetlent keresi. Ebben olyan, mint egy farkas. Valószínűleg  ha megtalálná azt a valakit, akkor sosem engedné el. Vagyis nem tudna mást szeretni.
Kihyunnak, Wonhonak és Shownunak kisbabája is van, Kihyunnak cuki kisfia, Shownunak kislánya, mint Wonhonak.
Zoé pedig hamarosan visszatér Magyarországra. Kicsit elszomorodtam, mert hiányozni fog.
Jól esett, hogy valaki barátnő mellettem állt.
Persze az igaz, hogy IU igazán aranyos, kedves meg minden, de mit mondhatnék?
A taxi őt kirakta a hotelnél, mármint Zoét, engem pedig a lakásnál.
Hamar bejutottam a házba, ahol valamiért hatalmas rendetlenség fogadott.
Mindenütt chipses zacskók, törött poharak, egy üres boros üveg. Valami fura szag is terjengett, ami miatt kinyitottam az ablakokat.
-Jungkook! Itthon vagy? - kérdeztem, mert nem nagyon láttam.
-Jagiya! Itt vagy?! - ölelt szorosan magához. - Azt hittem, hogy itt hagytál. Ne hagyj egyedül megint... - hallottam meg ahogyan szipogott.
-Sssss...-ültettem le a kanapéra. De ebből az lett, hogy én ültem ő pedig ölembe hajtotta a fejét. - Nyugalom... Nincs semmi baj.
-Miért nem mondtál semmit?
-Te tényleg megittál egy üveg bort egyedül?
-Jagiyaaaa...-nyafogott.-Ne hagyj el... - bújt hozzám.
-Én megírtam, hogy Zoéval egy barátnős hétvégét tartottunk. - simogattam a haját.
-Ígérem, hogy jobb leszek... Óvatosan fogok veled bánni!
-Rendben van, de most pihenj le egy kicsit én addig feltakarítom a kupit, amit hagytál. Rendben?
-Ühüm... De veled akarok lenni... Aludj velem...kérlek... Úgy hiányzol mellőlem...
-Ha így szeretnéd...
-Csak is így, örökre!
-Bűzlesz az alkoholtól. De nem merem engedni, hogy fürödj...
-Miért?
-Mert eddig csak rosszra gondoltál utána.-segítettem fel és a szobájában az ágyra tettem.
-Igazad van... Bújj ide mellém!-fogta meg óvatosan kezemet és kicsit közelebb húzott. Ekkor befeküdtem mellé és hozzá bújtam.
Bevallom hiányzott ez a kellemes érzés, hogy vele aludhassak, hogy érezhessem egy kicsit.
Ő egészen hamar el is aludt és magához ölelt, ahogyan csak tudott.
Adtam egy puszit az arcára, utána pedig aludni készültem. Viszont csak lassan tudtam álomba szenderülni.
Reggel, mikor felébredtem szinte szorosabban ölelt, tényleg úgy, mintha nem akarta volna, hogy elmenjek.
Ő is ébredezni kezdett nem valami gyorsan.
-Tényleg itt vagy mellettem! - mosolygott, mint egy kisgyerek és folyamatosan ölelgetett.
-Igen.-mosolyogtam rá. - Kellett egy kicsi nyugalom, de most már itt vagyok.
-Borzalmas volt nélküled és nem is vetted fel a telefont...
-Nem nagyon nyúltam a telefonomhoz, mert kihasználtam az időt, hogy a barátnőmmel legyek.
-De akkor is... Hiányoztál...
-Te is nekem. Főleg, hogy ilyen édes legyél!-pusziltam meg.
-Sajnálom... Tényleg túlzásokba estem... Pedig még csak semmit sem tettél. Azt hiszem, hogy nem elégedtem meg kevéssel.
-Nekem szinte az is sok volt. De muszáj egy kis időt adnod nekem.
-Tudom. Adok, de... Nem tudom meddig bírom ki.
-Addig amíg muszáj.
-Milyen volt a hétvége?
-Nagyon jó volt. Képzeld, találkoztunk a Monsta X-szel! - mosolyogtam és valószínűleg látszott rajtam, hogy milyen boldognak éreztem magam miattuk.
-Tényleg? Mit csináltatok?
-Hát először megcsúsztam a vizes padlón és Changkyunba akartam volna hirtelen kapaszkodni, de helyette mindketten a vízbe estünk.
-Nem lett bajotok?
-Ő beverte a kezét, de nem volt túl súlyos. Nekem pedig a lábam vérzett picit, de ez sem súlyos.
-Hála az égnek... Nem tudom mi lett volna velem, ha bajod esett volna!
-Nem lett és ez a lényeg, nem?
-Igaz. És volt olyan akinek kockásabb a hasa, mint nekem? - nézett rám komolyan, de muszáj volt nevetnem.
-Wonhonak biztosan. De ő mindig is olyan volt. Azt hiszem csak hasonló volt a többieké, mint a tied.
-Ez nem jó... Többet kell edzenem...
-Itt vagyok veled, nem?
-De attól még kell, de most több a motivációm!
-Le akarod győzni Wonhot?
-Egy próbát megér. - kacsintott.
-A belső fontosabb, nem?
-De akkor is!
-Miért vagy olyan féltékeny?
-Azért, mert te is mondtad, hogy az érzéseid nem tiszták teljesen.
-Tudom... Igazad van, de te is tudnál találni nálam ezerszer jobbat.
-Nem akarok, mert veled szeretnék lenni.
-A saját érzéseidben biztos vagy?
-Nem mindig.-nézett rám komolyan. - De hamarosan három hónapig együtt kell lennünk.
-Igen...
-De amíg valamit érzünk addig használjuk ki! Legalább nem vagyunk magányosak.
-Rendben. Csak, kérlek, ne legyél féltékeny a semmire!
-Igazad van... Jó, úgy lesz.
-Miért ittál meg annyi bort?
-Mert nem tudtam máshogy levezetni a magányomat és a hiányodat...
-Munka után fel kellene takarítani a szemetet. - sóhajtottam.
-Nem tudom mikor érek haza.
-Olyan rossz, hogy utálunk takarítani mindketten.
-Hát eléggé, de megoldjuk. Max Jin Hyungot elhívjuk...
-Leordítaná a fejünket, ha meglátná ezt.-nevettem, ahogy elképzeltem Jin mérges fejét.
-Az biztos. - nevetett ő is.
Ezután kikeltünk az ágyból és készülődtünk erre a napra.
Elvileg a mai napon lesz az, hogy Minat egy autó elüti és ezzel megmenti Kihyunt.
Előtte pedig Chaeyoungot megcsókolja Kihyun. Szóval kicsit botrányos lesz.
-Kész vagy? - jött be a szobámba Kook.
Sajnos szinte a legrosszabbkor jött, mert épp a melltartómat csatoltam be.
-Kimennél egy kicsit még? - kérdeztem zavartan.
-Értettem.-takarta el a szemét.
Én pedig amilyen gyorsan csak tudtam magamra vettem egy bőszárú farmert és hozzá egy fehér topot, de hamar eszembe jutott jobb, ha a farmer dzseki is rám kerül.
-Most? - kíváncsiskodott.
-Kész vagyok a hajamat leszámítva.
-Akkor azt én csinálom meg! - ültetett le egy székre és hozta a fésűt. - Olyan szép hosszú hajad van. - kezdte el fésülni.
-Köszi.-mosolyogtam.
-Milyen frizurát szeretnél?
-Szívesen kipróbálnám, hogy felülről két oldalról egy-egy fonat és egy kendővel masnit tenni oda.
-Akkor megpróbáljuk!-fonta a hajamat.
Egész ügyesen csinálta meg a hajamat, aminek nagyon örültem.
Miután felém fordult megpusziltam.
-Remek fodrász lennél. - mosolyogtam rá.
-Ennek örülök. - emelt fel egy kicsit.
-Mit csinálsz ?
-Magammal viszlek.
-De nem ugyanoda megyünk...
-De olyan keveset tudtunk együtt lenni!
-Tudom és sajnálom is... Remélhetőleg időben érünk haza. Akkor talán a rendrakás után tudunk csak együtt lenni.
-Ígérd meg, hogy a lehető leggyorsabban érsz haza! - nyújtotta kisujját.
-De te is akkor!-nyújtottam én is.
-Megegyeztünk.-mosolygott és végül lerakott.
Abban a kevés időben, míg nem kellett sietni, valamennyi szemetet összeszedtem és kidobtam, hogy ennyivel is kevesebb legyen.
Utána pedig a buszra mentem, mert még egy nagyon kicsi ideig titkolnunk kellett kapcsolatunkat.
Nagyon vártam már a mai forgatást. Leginkább azért, mert végre Kihyun is sejthette, hogy nem biztos, hogy Chaeyoung írta azt a levelet.
Jungkook bármilyen szép hajat készített nekem, akkor is szét kellett szedni, hogy jobban hasonlíthassak Yoo Mina karakterére.
A történet már ott tartott, hogy Kihyun egyre jobban megkedvelte Chaeyoungot.
Olyannyira, hogy mikor a lány egyedül volt, akkor megcsókolta csak úgy.
Ezt pedig meglátta Mina, aki csendben és végtelenül szomorúan, összetörten ment arrébb.
Az úton, mikor át akart menni nem igazán figyelt, mert nem is érdekelte.
-Hé! - kiáltotta Kihyun, aki utána eredt, mert látta az autót.
Mina pedig egyszerűen csak úgy kapcsolt, hogy arrébb lökte Kihyunt, hogy neki ne essen baja.
Viszont Mina elájult és meg is sebesült. Elvileg miközben így feküdt az évekkel ezelőtti emlékei villantak fel, hogy akkor mi történt.
A kórházban ébredt fel és körülötte volt öccse, apukája, anyukája, Chaeyoung.
-Felébredt !-kiáltotta az apukája boldogan.
Bármennyire is nem vérszerinti lánya, attól még kifejezetten aggódott érte. Az is benne játszott, hogy ismét egy autóbaleset történt vele.
-Mina...-mosolygott az öccse, Minhyuk. - Azt hittem meghaltál! Ne csinálj ilyet többet! - folytak le a könnyei.
-Jól vagy, édesem? - nézte anyukája.
-Igen.-próbált felülni, de nem ment neki.
-Pihenj...-hallotta meg Chaeyoung hangját is.
Végül Chaeyoung maradt bent csak vele.
-Miattam történt, igaz? - kérdezte kétségbeesetten és bűntudattal teli hangon Chaeyoung.
-Nem... Nem szegted meg a szerződést, nem?
-Nem. De Mina...El kell mondani már Kihyunnak, hogy te írtad a levelet!
-Tudom... De nem megy... Ha el is mondanám az nem olyan lenne, hogy csak a levél miatt kedvelne, ha kedvelne ?
-Sajnos lehet... Nem bírom tovább, hogy kedvel, mert... Van esély rá, higy megkedveltem valakit.
-Hojoont?!
-Igen... El kellene neki mondanom, de nem merem. Mi van, ha ő nem?
-Akkor ő nem kedvel. De mi van, ha mégis?
-Ez ironikus.
-Az.
-De nagyon sajnálom...
-Nem kell semmit. Te nem tettél semmit.
-De akkor is... Tudom, hogy még mindig szereted.
-Igen, túlzottan is. Ezért sem zavart volna, ha elütnek és meghalok. Tudom, hogy tényleg kezdek megőrülni. Képtelen vagyok már segíteni neki. Hiába állt így szóba velem, akkor is.
-Mina... Nem hagyhatsz itt!
-Akkor segíts, kérlek... Nem akarom szeretni már.-sírt keservesen. - Elegem van az érzéseimből.
-Előbb épülj fel, utána segítek abban amiben csak tudok!
-Köszönöm... Tényleg... Mi lett velem?
-Leginkább csak zúzódás a karodon és a lábadon, viszont nem tudom miért voltál eszméletlen.
-Bevillantak a képek arról, mikor idekerültem. Amikor a szüleim meghaltak...
-Jól vagy?
-Most se lelkileg, se testileg nem vagyok ép. Viszont remélem, hogy hamar meggyógyulok testileg. Lelkileg is szeretnék valahogy...
-Mindenben segítek neked.
-Köszönöm, hogy itt vagy mellettem.
-Ez természetes. Mindig melletted leszek. - fogta meg a kezét.
Eközben igazából Kihyun az ajtó előtt állt és hallott mindent. Azt is, hogy Mina írta a levelet, azt is, hogy Chaeyoung a vőlegényébe szerelmes, de azt is, hogy miatta szívesen meghalt volna Mina.
Kihyun nem tudta, hogy mit tegyen, mert bűntudata volt és mostanra az érzéseiben sem volt biztos.
Mérges lett a saját hibái miatt, hogy nem vette észre a dolgokat, amik nyilvánvalóak.
Itt tekinthettünk vissza az ő múltjára is. Miközben Kihyun épp a boxzsákot püfölte.
Az történt, hogy mikor középiskolás lehetett, akkor sokkal gyengébb, félénkebb srácként élte a mindennapjait.
Egy nap viszont, mikor édesanyjával sétált, akkor megtámadták őket és nem tudta anyukâját megmenteni. Igaz, hogy a közelben valaki hívta a rendőröket és a mentőket, de ettől kezdve megfogadta, hogy erősebb lesz.
Ezért is lett olyan ember akitől félnek, hogy neki ne kelljen félnie és megvédhesse azokat, akiket szeret.
-Ma nem vagy túl erőszakos azzal a boxzsákkal? - érdeklődött Heonhee, mikor bement.
-Miért vagy itt? - kérdezte érzelemmentes hangon.
-Mert sehol máshol nem találtalak.
-Megvagyok, szóval most már elmehetsz.
-Ilyen könnyen nem szabadulsz meg tőlem. Hallottam, hogy ott voltál az autóbalesetnél.
-És ?
-Mi történt?
-Amikor szóltam Minanak, hogy figyeljen, mert elütik és mentem volna, hogy visszahúzzam ő ellökött...-sóhajtott.- Őt sem tudtam megvédeni.
-Nem látogattad meg, ha már megmentett?
-De. Viszont hallottam ahogy Chaeyounggal beszéltek.
-És?
-Mina írta a levelet. Miattam nem bánta volna, ha meghalt volna.
-Akkor ez az én hibám, hogy azt mondtam Chaeyoung kedvel téged...
-Én voltam vak. Fogalmam sincs, hogy mit tegyek ezzel a helyzettel.
-Kit szeretsz?
-Nem tudom. Furcsa, de bizonytalan vagyok benne.
-Erre szerintem hamar rá kellene jönnöd.. És Chaeyoungra pedig jobb lenne, ha nem nyomulnál tovább.
-Tudom, hogy nem kéne. Viszont nem tudhatják meg, hogy tudok arról ki írta a levelet.
-A titkod biztonságban van. De bárkit szeretsz... - mondta volna Heonhee, de Kihyun félbeszakította.
-Azt hiszem jobb lesz, ha a saját szerelmi életeddel foglalkozol.
-Ha kell segítség, akkor szólj. - sóhajtott.
-Majd meggondolom.
Őszintén nagyon tetszettek a mai nap felvett jelenetek, egyre izgalmasabbá tették a történetet.
Annyira nem is végeztem későn, így amilyen hamar csak tudtam haza mentem.
Jungkook nem meglepő módon még nem ért haza, így egyedül kezdtem el feltakarítani azt a sok - sok szemetet.
A legkellemetlenebb a törött poharak felszedése tűnt, mert nem egy vagdosta az ujjaimat. Mármint leginkább csak egy kicsit megsebezte, de valamennyi vér is folyt, így óvatosan letöröltem, hogy a fehér szőnyeg ne legyen tele vérpöttyökkel.
Örültem, hogy ezt a részét letudtam, most pedig jöhetett a szemét maradék részének a kidobása, a porszívózás és a felmosás.
Jungkook viszonylag későn ért haza, körülbelül akkorra érkezett meg, mikor felszáradt a padló.
Bár nem biztos, mert ekkor fejezhettem be a zuhanyzást és hallottam az ajtó csukódását.
Gyorsan hálóingembe bújtam és az előszobába sétáltam hátha ott lehetett Jungkook.
Igaz, hogy egy kicsit féltem, mert egy kis részem azt hitte betörő vagy esetleg egy sasaeng jött be.
Hatalmas megkönnyebbülés volt látni Jungkookot ahogy fáradtan a kanapéra dőlt.
-Jagiya?-nézett rám.
-Igen. - mosolyogtam rá.
-Jó újra látni! - húzott az ölébe és puszikkal lepett el mindenhol, ahol csak ért. Az arcomon, a nyakamon, picit lejjebb is.
-Téged is. - nevettem, mert puszijai csikiztek egy kicsit.
-Le kéne zuhanyoznom, mi ?-sóhajtott.-Olyan kár, hogy nem vártál vele meg. Veled akarok zuhanyozni.-mondta egy kicsit úgy, mint egy durcis kisfiú, aki mindent meg akart kapni.
-Ez több okból sem lehetséges. Zuhanyoztam már és az kicsit korai lenne nekem...
-Olyan rossz, hogy ennyire sokat kell várnom rád.
-Sajnálom... Így is engedtem dolgokat. Azok is először voltak.
-Tudom. - állt fel, de közben felemelt. - Attól még beviszlek zuhanyozni.
-Jeon Jeongguk! Mit képzelsz magadról?
-Én vagyok a Golden Maknae.
-Az nem azt jelenti, hogy mindent megkaphatsz, amit csak megkívánsz.
-De... Jagi... Ne tegyél tönkre... Vágyok rád nagyon... De még csak nem is láthattalak a fehérneműid nélkül. Csak annyit engedj meg... Na...
-Nem megy...és valamiért félek, hogy te nem tudnál leállni. Én pedig nem vagyok erős ahhoz, hogy leállítsalak, de nem akarom, hogy...
-Cssss...-csókolt meg. - Igazad van, de azt nem mondtad, hogy én előtted nem lehetek meztelen.
-Ju-jungkook...-dadogtam elvörösödve már csak ennek a gondolatára is.
-Bár lehet túl megkívánnál...-kacsintott és élvezte, hogy milyen könnyen zavarba tudott hozni.
Utána lerakott a szobájába.
-Itt várj meg, nem mehetsz sehova innen!
Csak bólogattam, mert még mindig túl zavarban éreztem magam, egész végig míg vártam. Szószerint azt tettem, amit mondott, sőt, szinte meg sem mozdultam.
-Jó kislány! - simogatta meg a fejem búbját, mikor látta, hogy csak ültem az ágyon.
-Most túl jó vagy. - sóhajtott.-Komolyan... Megőrjítesz. Az őrületbe fogsz még engem kergetni...-túrt bele fekete kissé hosszabb hajába. - Viszont... Holnaptól leszek csak óvatosabb. Sajnálom, baby, de nem bírom ki, ha nem mutathatom, hogy az enyém vagy.-lökött szinte az ágyra, bár óvatosan és felém kerekedett. - Mivel nem vagy beszédes kedvedben, azt hiszem jobb lesz, ha megindítom a nyelvedet. - csókolt meg azonnal, de olyan hevesen, mintha mindennél jobban vágyott volna rá. Nyelveink forró tangót jártak kifulladásig vagy még tovább is.
Közben ajkamat is harapdálta, mintha szószerint fel akart volna falni.
Kezei hálóingem alatt kirándultak és fedezték fel minden porcikámat, de leginkább domborulataimat, nem először, ahogy nem is utoljára.
Nekem nem igazán hagyta szinte azt sem, hogy a kezeimet mozgassam, mert az egyik kezével lefogta őket, egyedül azt hagyta, hogy nyelveink játszadozzanak. Azt is csak addig míg nem kívánkozott lila foltokat hagyni a nyakamon.
Teljes mértékben ő dominált, azt tette amihez csak kedve volt és nem sok dolog akadt amihez ne lett volna kedve.
Egyik pillanatban még az ágyon feküdtem, a másikban pedig már az ágy támlájának szorított és lábaimat dereka köré fonta és ismét heves csók csatában vettünk részt.
Most kezeimet engedte, hogy a hajában vándoroljanak, de azt is, hogy, mikor ismét a nyakam lett a célpontja vagy éppen fenekembe markolt erősen és hangokat hallattam, hátát karmoljam. Nem értettem, hogy miért is tettem ilyet.
Az tűnt a legrosszabbnak, hogy élveztem és még többet akartam, egyre többet.
Nem akartam akkor sem abbahagyni, mikor levegőm is alig maradt, hanem helyette én vettem át a vámpír szerepét.
Nem ellenezte, sőt, épp ellenkezőleg, tetszhetett neki, hogy kicsit akaratosabb lettem és, hogy én is tudok ilyet.
Viszont nem hagyta abba, hogy a testemet ne akarja felfedezni kezeivel, egyáltalán, még durvább lett, mert élvezte azt ahogy szinte a fülébe adtam ki azokat a furcsa hangokat.
Ebben a nem is tudom miben eléggé elfáradtan és, mikor ismét az ágyba kerültem majd felül akart rajtam kerekedni nagy valószínűséggel, akkor elaludtam.
Csak annyit éreztem, hogy lágyan megpuszilt és szorosan ölelt magához.
Bennem van a hiba. Ilyen miatt kerültem egy hétig, pedig most szinte durvábbak voltunk. Miért élveztem? Nem akartam, hogy ezek a furcsa érzések uraljanak engem. Az elveim és vágyaim nem akartak egyezni.