Love me(Befejezett)

25. Rész

-Komolyan miért nem tetszik ez a zöld ruha az esküvőmre? - kérdezte Gahyeon lebiggyesztett ajkakkal.
-Nem tetszik magamon. - sóhajtottam.
-Mit szólnál az éjkékhez akkor?
-Nem lenne túl szép...
-Nem.-szakított félbe. - Ez tökéletes lenne neked. Hidd el, hogy én leszek a központban és semmilyen ruha nem fogja elvenni rólam a reflektort.
-Biztos?
-Teljesen.-mosolygott.
-Akkor neked is kellene egy ruha... - nézegettem a ruhákat. - Vörös?
-De ez túlzás lenne.
-Szerintem gyönyörű lennél benne! Próbáld fel!
-Jó...
Ahogy kijött a próbafülkéből és megláttam rajta a ruhát, elámultam. Mintha neki tervezték volna azt a ruhát.
-Ugye tudod, hogy beleszerettem ebbe a ruhába és nem direkt lopom el a show-t? - kérdezte mosolyogva.
-Természetesen.-nevettem.
-Hamarosan házasok leszünk. Istenem... El sem tudom hinni. - mosolygott.
-Én sem, de olyan boldog vagyok. Leginkább azért, mert te is velem osztozol az örömben.
-Ennek én is nagyon örülök. Alig várom már, hogy én is ott álljak az oltárnál Seonghwa mellett.
Mivel itt teljesen más szokások voltak, ezért Changkyun és én együtt választottunk a ruhákat.
Akármennyi öltönyt próbált fel, annyiszor szerettem belé újra és újra.
-Miért áll rajtad ilyen jól? - sóhajtottam. - Ez nem igazság.
-Itt lenne az ideje, hogy te is öltözz!
-Igazad van. - mentem be, hogy felvegyem az egyik kiválasztott ruhát.
Egy valamiért érdemesnek tűnt biztosan, Changkyun arcán lévő szeretetteljes ámulat, ahogy rám nézett.
-Gyönyörű vagy, Jagiya. Mint egy angyal...-mosolygott.
-És vajon ez a tökéletes?
-Te hogy érzed?
-Nem ez az igazi.
-Akkor hajrá!-tessékelt vissza a másik ruhával.
A tükörbe néztem már a másik ruhával rajtam. Tudtam, hogy ez az. A tökéletes.
Szív alakú dekoltázs, bár középen kissé elvált, a felső rész csupa csipke és gyöngy, amit imádtam, míg az alsó része egyszerű A-vonalú szoknya, de felül, mint a fátyol anyaga olyan az ujja és buggyos.
Mindig is ilyent szerettem volna.
-Tökéletes.-jött mellém Changkyun. - Te vagy a legszebb menyasszony a világon.
-Csak neked, de az biztos, hogy jól fogunk kinézni együtt.
-Naná, hogy.-ölelt át.-Meglepődtem, hogy ilyen gyorsan megtaláltuk a tökéletest.
-Azért egymást is hamar megtaláltuk ahhoz képest.
-Igen. Tényleg.
Ezek után az ételeket beszéltük meg, hogy mik lesznek, az édességeket, italokat.
Majd sorba jött minden, a díszítés, a meghívók, a zene, aminél még nekünk kellett válogatni, hiszen a legtöbb barátunk ebben a legtehetségesebb. Szóval például Jungkook, Kihyun, Seungmin és Yunho biztosan szeretne énekelni nekünk, ami jó érzéssel töltött el.
Szerencsére semmilyen gond nem adódott egyelőre a szervezéssel kapcsolatban.
Inkább csak azzal kapcsolatban, hogy szinte folyamatosan a stúdióban dolgozott, mióta megjöttünk a turnéról.
Amit akkor elégeltem meg, mikor már vagy egy hónapja nem aludt mellettem. Ideges lettem emiatt és nem tudtam, hogy mit kellene tennem.
-Értem, hogy találkozni akartál velem, de nem kéne ennyit innod. - vette el az üveget előlem Yoongi.
-Mit csináljak? Oppa... Nekem ez nem megy... Sosincs otthon...
-Ilyen az idolok élete, Sooyeon.
-Tudom, de alig ad bármi életjelet magáról és az esküvőre készülünk éppen.
-Igaz, ez így egy kicsit más, de biztosan ő is veled szeretne lenni.
-De... Mit kéne csinálnom?
-Mint tudod és ismered is a barátnőm, ő ilyenkor a stúdióba beszokott jönni hozzám.
-Bora unnie...igaz... Ez jól hangzik. Elmegyek akkor Kyunhoz. Köszönöm.
-Nincs mit. - mosolygott. - De ne igyál többet!
-Nem fogok.-ígértem meg.
Ezek után pedig fogtam egy taxit és a stúdióhoz vitettem magam.
Miután fizettem már szaladtam is, hogy megtaláljam őt.
Jó pár ajtót ki kellett nyitnom mire megtaláltam.
Lehet, hogy az alkohol hatott a látásomra, mert egy másik lánnyal láttam, hogy épp csókolóztak.
Megdörzsöltem a szemem, hogy nem e képzelődöm csak. Örültem volna, ha így lett volna.
-Sooyeon ?-hallottam meg a hangját mögülem. - Mit keresel itt?
Ekkor megfordultam és láttam, hogy tényleg ő állt ott, ezért azonnal megöleltem.
-Hé... Mi a baj? - terelt beljebb a szobába, ahol a kanapéra leültetett.
-Hiányzol... - sóhajtottam. - Veled akarok ébredni és elaludni is. Túl sokszor vagy itt.
-Sajnálom...-simogatta meg a fejemet. - De megvan rá az okom. Bár már majdnem készen vagyok.
-Gyere haza...
-Te ittál?
-Lehet...
-Nem hagyhatlak így elmenni. Nem maradnál ma itt velem?
-De. Legalább veled lehetek. - bújtam hozzá.-És min dolgozol?
-Az egyelőre titok.
-Ne már...
-Még sokat kell várnod rá, sajnálom. De ígérem, hogy többet leszek veled.
-Ha velem vagy, akkor nekem semmi más nem kell.
Mivel csak IU által tudtam meg egy - két dolgot a komponálásról, így még nem igazán tudtam, hogy Changkyun hogyan is csinálta.
Mert az ölében ültem,  míg folytatta a munkát, szóval mindkettőnknek jobb így, kellemesebb.
Nagy valószínűséggel elaludtam ott rajta, hiszen reggel már a stúdióban lévő nagy kanapén aludtunk el mindketten.
-Jó reggelt, hercegnőm. - csókolt meg, amint meglátott.
-Jó reggelt, Oppa. - bújtam hozzá.
-Ragaszkodó leszel egész végig, igaz ?
-Mondtam, hogy hiányzol. Túl nagy űrt hagy a hiányod.
-Értettem, akkor a ma legyen a miénk! - kapott fel és a cuccait is, majd az autóig vitt.
-Még nem kell cipelned. A menyasszonyt szokás, mikor már...
-Tudok róla. De szeretlek vinni. Hogy haladsz a könyveddel?
-Haladni? Rosszul. Nagyon. Nincs mostanában ihletem. Olyan üres a fejem. Egyedül az esküvőn és rajtad jár az eszem minden pillanatban.
-Biztos, hogy lesz ihleted, de tudod, én nem bánom, ha rajtam jár az eszed.
-Gondoltam.-mosolyogtam rá. - És te gondoltál rám míg bekuckóztál oda?
-Csak is rád gondoltam közben. - mosolygott sejtelmesen.
Ezen a napon ahogy csak lehetett egymás közelében maradtunk, mert mégis csak hiányoztunk egymásnak.
Azt pedig nem tudtam, hogy hogyan szerethettem bele még jobban. Annyira jól kezelt mindent, mikor majdnem minden tönkrement volna.
Például, hogy a helyszín majdnem nem jött össze, de ő rá tudta beszélni az embereket arra, amit szeretett volna.
Egy dolgot mindenképpen szerettem volna, ha itt nem igazán szokás. Szerettem volna fényképezkedni kint, a hóban, mint ahogy egy mesében lenne.
-Tetszik az ötlet. - mosolygott rám. - Meseszép képek lennének, de mi lenne, ha Gwangjuba mennénk?
-A szüleidhez?
-Igen, mert szép az a város.
-Rendben. Menjünk oda, ha sok hó van ott!
-Van ott.
-Alig várom... - mosolyogtam és közben elképzeltem, hogy milyen szép is lesz.
Mint kiderült a tengerpartra is tervezte Changkyun a fotózást, azok a képek egyszerűen meseszépek lettek, amik ott készültek.
Úgy éreztem magam, mint egy hercegnő, aki végre megtalálta a várva várt hercegét, igaz fehér ló nélkül, de az nem is zavart.
A fotózás összes pillanatát élveztem, mert a fényképészek is kedvesen viselkedtek és szerencsére még én is tudtam, hogy hogyan pózoljak.
-Te vagy a legszebb menyasszony... - mosolygott folyamatosan Changkyun.-Olyan szerencsés vagyok.
-Mintha a vőlegényem panaszkodhatna kinézetére...
-Miért nem tudod csak kimondani?
-Te vagy a leghelyesebb vőlegény. Így már jobb? - nevettem.
-Sokkal.-karolt át a derekamnál.
-Viszont én szerencsésebb vagyok, mint te.
-Lehetetlen.
-Lehetséges. A kedvenc bandám egyik tagjának a menyasszonya vagyok. Melyik Monbebe nem őrülne meg a boldogságtól?
-Pedig most szinte el is felejtettem, hogy idol vagyok. - nevetett. - Igaz, egy rajongó, akivel a saját műsorában találkoztam, de másodjára estünk egymásba.
-Ezt az egy ügyetlenséget nem bánom meg soha. - mosolyogtam rá. - Hiszen akkor most... Nem veled állnék itt.
-Még jó, hogy kicsit ügyetlen vagy, hercegnőm.
-Oppa... Nem is... Yebeo.
-A drámák tanítanak, ugye?
-Naná.-adtam egy puszit a szájára.
Ekkor megdöntött és csókká alakította az egyszerű puszimat.
Nem is vettük észre, hogy ezt is lencsevégre vették.
A szüleit is meglátogattuk, sőt ott aludtunk a fotózás miatt, mert nem akarták, hogy hotelbe menjünk.
-Mikor küldik a képeket majd? - kérdezte az anyukája.
-Elvileg hamar, de Szöulban kell a pendrivera tetetnünk. - válaszolt Kyun.
-Biztosan remek képek lettek. - mosolygott.
-Tényleg megnősülsz.-sóhajtott apja.-Olyan büszke vagyok rád, fiam.
-Gondolkodtatok a baba kérdésen? - vetett fel egy új témát anyósom.
-Természetesen.-mondta Changkyun.-Nem tervezünk hamar, de ha mégis összejön, akkor örülünk majd.
-Még fiatalok vagytok, de szívesen    kényeztetném az unokámat.-mosolygott aranyosan a leendő nagyi.
-Újra apróságok vennének körül minket... - álmodozott apukája is.
Szerettem velük lenni, mert mindig érdekes dolgokat meséltek Kyunról és mert mindig kedvesen bántak velem, szinte mintha a lányuk lettem volna.
Nem is vettem észre, hogy az idő milyen gyorsan telt el, hiszen elérkezett az a bizonyos nagy nap is.
Bár sokan megjelentek, mégsem engedtük, hogy az újságírók, a paparazzik belerondítsanak ebbe a szép napba.
Így amennyire lehetett zárt körben tartottuk.
Magyarországból a családom és Zoéék érkeztek.
Ahogy a szokás tartotta a menyasszonnyal, azaz velem, lehetett fényképezkedni az erre használt teremben.
Minden egyes vendéggel le lettem fényképezve, többször is.
-Gratulálok.-mosolygott Jungkook.
-Köszönöm. -mosolyogtam rá.
-Örülök, hogy megtaláltátok egymást.
-Én is. Tudom, hogy közben mi is sok mindenen mentünk keresztül.
-Az biztos, de vége és mindketten megtaláltuk a boldogságot, nem is együtt.
-A harang nálunk mást jelentett. - nevetett.
-Azt jelentette, hogy nélküled már nem élnék és nem ismertem volna meg innen senkit sem.
-Azt hiszem jól tettem, hogy idehoztalak.
-Én is örülök ennek. Olyan sok szeretet kaptam tőletek, hogy olyanná válhattam, amilyen szerettem volna lenni.
-Te is sok mindent tanítottál nekem, például, hogy hogyan is gondoskodjak másokról.
-Ezért kellett találkoznunk, lehet. Bármi történik mindig olyan leszel nekem, mint a családom egy tagja, aki közel áll a szívemhez.
-Te is nekem, mint egy kishúg. Te dalszerző...
-Te...
-Küldtem videókat az igazgazódnak.
-Komolyan...
-Miért? IU-val együtt még tökéletesebb lett.
-Köszönöm. Túl sokat köszönhetek neked, én pedig alig adtam valamit.
-Ez nem igaz, nekem elég volt, hogy számíthattam rád, bár azt hittem egyszer, hogy mi fogunk itt állni. De szerencsére mindketten megtaláltuk a tökéletes számunkra.
-Akkor azt hiszem mindkettőnknek ideje lenne a tökéleteshez mennie.
-Igazad van, bár szerintem vár rád még pár fénykép. - nevetett a sok emberre nézve.
-Tényleg...-sóhajtottam, de mosolyogtam közben.
Jöttek is az emberek, mint Gahyeon is.
-Istenem... Olyan gyönyörű vagy! - ölelt át legjobb barátnőm. - Ez a ruha csodálatos.
-Köszönöm-mosolyogtam rá. - Te is meseszép vagy ebben a vörös ruhában.
-Köszönöm. Te férjhez mész... Úristen... Felnőttél , Olívia.
-De rég mondta ezt nekem bárki is...
-Mondjuk személy szerint nekem a Sooyeon jobban tetszik.
-Mert koreai, hmm ?
-Talán... Legyen sok képünk!
-Egyetértek.
Még külön Seonghwaval is engedett képet csinálni, amin meglepődtem, bár nem kellett féltenie szerelmét.
Seungmin is gratulált, na meg Leedo is. Nem véletlen kellett csak velük is kép, a két igazán kedves fiúbarátom.
Yoongi pedig mintha elérzékenyült volna. Azt hiszem könnyeket láttam elmorzsolni.
-Te sírsz ?-kérdeztem.
-Soha.
-De igen, pedig nem kéne.
-Elérzékenyülni sem szabad, hmm?
-De... De nem akarom, hogy sírj.
-Ez csak pár könnycsepp, mert mintha a húgom engedném el.
-Hidd el, hogy nem megyek el! Csak összeházasodok életem szerelmével. Viszont a tiédet is várom ám.
-Várd csak...
-Hah... Oppa, legyünk boldogok!-pózoltunk.
Tényleg jó idő telt el, de addigra minden készen állt a nagy teremben, hogy össze is adjanak minket.
-Fehér Olívia, Nam Sooyeon elfogadod e hites férjedül Im Changkyunt?
-Igen, ezerszer is. - mosolyogtam.
-És te Im Changkyun, elfogadod e az itt megjelent Fehér Olíviát, Nam Sooyeont örök társadul?
-Örökre, igen.
-Megcsókolhatod a menyasszonyt!
Changkyun nem is késlekedett, amint megkapta az engedélyt megfogta a derekam és magához húzva megcsókolt.
Utána pedig megszólalt egy még ismeretlen dallam, de ismerős hanggal. Changkyun énekelt, a pendriveról. A közös élményeinket hallottam meg benne. Gyönyörű volt, minden egyes másodperce.
-Tudod...-suttogta.-Most akartam megmutatni, hogy miért is voltam sokat a stúdióban... Tetszik?
-Imádom... Ez a leggyönyörűbb dolog, amit valaha hallottam...-sírtam a vállán, mégha ezután csak mulattunk.
Egész éjjel táncoltunk és szórakoztunk, ahogy illett, mindenkivel táncoltam.
Közben pedig jó pár dalt énekeltek nekünk barátaink, akiknél szintén elérzékenyültem.
Természetesen a nap végére teljesen elfáradtunk és a nászéjszakánk egyszerűen egymás karjaiban ért véget. Így a karácsonyt is csak másnap reggel ünnepeltük meg a családjainkkal.
Az én családomnak és Changkyun családjának is teljesmértékben gondoskodtunk az ittlétükről, nekik a pénz miatt és a hely miatt sem kellett aggódniuk.
Szóval csak így karácsonykor ismerték meg egymást a szüleink, meg persze a testvérem családját is.
Amikor a szüleim, testvérem családja visszatértek Magyarországra, akkor indultunk mi is a nászutunkra.
Hihetetlen, de tényleg Párizsba utaztunk, pont ahova szerettem volna.
Egy csodálatos hotelben foglaltunk szállást, láthattuk az Eiffel-tornyot is az erkélyről, ami még hangulatosabbá tette a szobát.
Azt viszont nem tagadhatom, hogy a Párizsban töltött első éjszakán háltuk el a nászunkat, mint egy megkésett nászéjszaka gyanánt, mert egyszerűen nem bírtuk már ki egymás érintése nélkül.
A családjaink mellett nem szerettünk volna semmi ilyet tenni, de itt... Szabadon azt tehettük, amit csak szerettünk volna.
Minden egyes nap addig aludtunk ameddig akartunk és a várost, a már ismert utakon jártuk be.
Mindennap minden pillanata romantikusan telt, kivéve, mikor a vágyainkat kényeztettük el, azaz egymást, ahogyan csak tudtuk.
-Tényleg a szerelem városa... - mosolyogtam.
-Itt tökéletes a mézes hetek eltöltése...-csókolt a nyakamba
-Az biztos. - kuncogtam, mert lehellete csikizett.-Nagyon szeretlek, Oppa. - pusziltam meg az orrát.
Ekkor az ölembe hajtotta a fejét, így én a haját simogattam.
-Én is szeretlek, Jagi. Most már a feleségem vagy... El sem tudom hinni. - puszilta meg a kezem.
-Te pedig a férjem. Hogy nekem milyen helyes férjem van... Tökéletes.
-Gyönyörű a feleségem szóval a férje is helyes. - nevetett.
A nászút után furán éreztem magam, mintha várandós lettem volna, valahogy így éreztem. Nagyon erős megérzésnek tűnt.
Nem véletlen vettem egy tesztet, míg Changkyun a fiúkkal gyakorolt.
Jól sejtettem, ahogy megnéztem a tesztet és az eredményt, igazából nem lepődtem meg, csak kicsit megdöbbentem, hogy a szívem alatt hordok egy gyermeket.
Senkinek sem akartam elmondani addig, míg Changkyunnak el nem mondhattam a hírt.
Szerencsére egészen hamar haza ért.
Gondoltam valahogy különlegesebben próbálom elárulni.
Így miután megcsókolt megmutattam neki a pólót, amire azt írták, hogy : "Szia apa".
-Ez... Tényleg igaz? - kérdezte meglepetten, de az arcára volt írva, hogy mennyire örült ennek.
-Igen.-mosolyogtam rá és ekkor felkapott, meg is pörgetett.
-Jagi, apuka leszek! Gyerekünk lesz! Most én vagyok a legboldogabb ember a világon! - fogta meg a pocakomat, ami még nem gömbölyödött, de már beszélt neki. - Hogy vagy, kincsem? Apu vigyázni fog mindkettőtöknek, már most nagyon várunk téged...
Amikor barátainknak, családjainknak elmeséltük a híreket, ők is velünk együtt örültek.