𝚂𝚣í𝚟 𝚍𝚒𝚔𝚝á𝚕 //𝙼𝚅 𝙸𝙸.//

I.

[ 5 hónappal később a történtek után ]

- Hedda! Gyere már, fenébe elfogunk késni! — rontott be a szobámba Kelly. Éppen a gömböly pocakommal szemezgettem a tükörben, amikor Kelly megszakította ezt a pillanatot. — Megjöttek a tesztek eredménye siess már!

Az elmúlt pár hónapban nagyon sok minden történt. De ezeket most szép sorjában elmagyarázom.

Miután eljöttem Maxtól, pont Szentestén. A nagy családi vacsorára estem be. A családom le volt sokkolva, körübelül úgy minden miatt is. A két bátyjám idegesen konstantálta, hogy kinyírják ki Maxot. Seb azt tervezgette, hogy löki majd le a dobogóról.
Az estét egész végig a szobámban töltöttem zokogva. Próbáltam halk maradni, hogy a többieket ne zavarjam, de már rányomtam a bélyeget az estére. Mondhatni elég kellemetlen volt a lent vacsorázóknak ez az egész.

Az első hónapban, szinte csak sírtam. Az esték voltak a legrosszabbak, amikor egyedül maradtam. Napközben mindig ott volt velem valaki, hogy elfeledtesse velem a dolgokat, de nem várhatom el, hogy éjszaka velem aludjon valaki.
Sokszor kaptam pánikrohamot, olyankor szaladtam anyához. Eközben felköltöttem mindenkit a házban. Mindig sorsoltak, hogy ki aludjon velem. Legtöbbször Stefanieval aludtam, önszántából ajánlotta fel általában.
Borzasztóan elkeseredett voltam azokban a hetekben.

Nicole is mindig mellettem állt és sok mindent csináltunk együtt. Mentem babázgatni, Aria egy földre szállt angyal. Nicole folyamatosan tartotta a kapcsolatot a családommal, hogy beszámoljon az állapotomról, ami elképesztően romlott. Sokszor ájultam el, görcsöltem, alacsony volt a vérnyomásom és nem is híztam a terhesség alatt, hanem egyre jobban fogytam. A február abból állt, hogy orvosról-orvosra járkáltunk és ultrahangról-ultrahangra, ugyanis rendkívüli megfigyelés alá vontak. Hetente teszteket csináltak. Több vérvételen vagyok túl az elmúlt pár hónapban, mint ezek előtt összesen életem során. A babának semmi baja sem volt szerencsére. Inkább nekem legyen, mint neki.
A családom és a barátaim rendkívül aggódtak értem és a kicsiért, próbáltak még a széltől is óvni minket.
Mindenki nagyon haragudott Maxra, hogy ide juttatott engem. Habár anya tartotta a kapcsolatot Sophieval, akinek beszámolt mindenről rólam kapcsolatban. Ez a dolog kölcsönös volt, Sophie úgy szintén beszámolt mindent a drágalátos fiáról. Elvileg Max az anyjához költözött és ott probálja levezetni a dühét és szomorúságát. Sokat iszik, Sophie elmondása szerint. Victoria nagyon mérges rá és alig beszél Maxal.
De nem mondtam, hogy sajnálnám Őt.

Fabianal, Lizzivel és Henryvel Montenegróba utaztunk márciusban, ahol egy két hetes nyaraláson vagyunk túl. Eszméletlenül jól éreztem magam. Henry mindig velem aludt, napközben általában csak mi ketten voltunk. Így tanulhattam is egy kicsit a gyermeknevelés fortélyairól, másrészt Fabian és Lizzie is kikapcsolódhatott.

A telefonom két hónapja ki van kapcsolva, semmit sem tudok a többiekről, sajnálom, hogy nem avathatom be ezekbe őkez és, hogy elveszíthetem a bánkódásom miatt a legjobb barátaim, akik mindig mellettem álltak. Rengetegszer eszembe jutnak azok a pillanatok, amiket együtt csináltunk. A beszökések, bulik, szülinapok és kedvencem. Carlos nyaralója. Félek ha bekapcsolnám a telefonom, minden pletyka az arcomba áradna, ami miatt még jobban visszaesnék és ezt nem akarom. Csak a gyerekem miatt próbálok jobb lenni, ha ő nem lenne nekem, akkor én már nagyon-nagyon régen szétestem volna.

Seb annyira elkeseredett volt amikor így látott engem. Nem bírta már tovább ezért felkereste egy régi barátját, Kelly Piquet-ét. A bátyám mindent elmesélt neki, hogy tanácsot kérjen és egy szívességet, hogy beszélgessen velem az otthoni mobilról, de Kelly ragaszkodott hozzá, hogy utazzak el Brazíliába a Piquet rezidenciára. Jót fog tenni nekem. Szóval igen. Itt tartok most.
Lassan hat hete vagyok Kellynél, aki ennyi idő alatt is nagyon sok erőt merített belém. Sokkal magabiztosabb lettem és ami nagy haladás, hogy már újra tudok őszintén mosolyogni.
A Piquet család teljesen befogadott, szinte már családtagként kezelnek. Habár régóta ismerem már őket és Kellyvel is milliószor találkoztam, ez mégis az eddigieknél másabb. Itt vagyok már lassan két hónapja és szinte már egy Piquet vagyok, de a Vettelek azért ne sértődjenek meg. Egyaránt testileg és lelkileg is változtam. A pocakom egyre jobban csak nőlt és egyre közelebb kerülök ahhoz, hogy a kisbabám a karomba tartsam, másrészt erősebb, magabiztosabb, öntudatosabb vagyok lelkileg. Nem tudom ezt elégszer meghálálni nekik.

- Fogd meg Penelopet! — adta a kezembe a kisbabát Kelly. Penelope igazán mozgékony kislány, van hogy a nap végére már alig állunk a lábunkon, pedig ketten vagyunk egy gyerekre most. Akkor mi lesz ha én haza megyek?

- Gyere kicsim.. — fogtam az oldalamra a mosolygós két copfos kislányt. Kelly valamiért bement a házba, mi meg addig a függőszékben ültünk. Penelope a fejét a vállamra hajtotta, én pedig fáradtan hunytam le a szemeimet és a szabad kezem a pocakomra simítottam, ami már borzasztóan nagy.

- Itt vagyok! — nevetett Kelly pár perccel később, két jégkrémmel a kezében. Mondtam már, hogy néha Brazíliában megfulladunk a melegtől?
Kelly az egyik jégkrémet nekem nyújtotta, amit elvettem tőle, ő meg tőlem Penelopet az ölébe és leültek egy napozóágyra.

Elkezdtem hízni mióta Kellynél vagyok, mondhatni elég sokat, ami nem probléma, mert most érzem magam teljesen egészségesnek. A szervezeten nagyon erős lett. Semmilyen fajta hirtelen előbukkanó szorongási tünetem sincs, a pánikrohanom is megszűnt. Éjszakánként már tudok egyedül is aludni. Nagy haladásokat értem el. Folyamatosan jártam ellenőrzésekre még itt Brazíliában is.

Kibontottam a jégkrémet a csomagolásból, majd elkezdtem elfogyasztani.

- Hogy bírod még? — biccentett Kelly vigyorogva a nagy hasamra. Lenéztem rá és hitetlenkedő pillantásokkal illettem.

- Inkább csak annyit mondok, hogy nemsokára gerinc műtétem lesz. — Kelly felnevetett ezen, majd újra felém fordult.

- Hidd el hamar túl leszel ezen! Nemsokára már azon kapod magad, hogy a karjaidban tartod.. — segített Penelopenak a jégkrém elfogyasztásában. — Nem akarod még mindig tudni, hogy kislány vagy kisfiú? — tette fel Kelly ezt a kérdést már sokadjára.

Rettentően szeretném tudni, viszont legbelül talán még mindig várom egy kicsit Maxot, hogy együtt tudjuk meg ezt a hírt, mint egy idilli családban. De nekem nem Ő az idilli családom.

- Sejtem, hogy milyen nemű lesz.. — tekintetem a nagy medencére vándorolt. — Talán már úgy érzem, hogy tudni akarom. — pillantottam Kellyre, aki egy mosollyal nyugtázta ezt. — Te mire tippelsz?

- Nem lőném le a buliig. — vont vállat öntelt vigyorral.

- HOGY MICSODÁIG? — horkantottam fel kikerekedett szemekkel.