Öʀᴏ̈ᴋᴏ̈ʟᴛ sᴏʀs《Jules Bianchi》

2.rész

Reggel arra keltem, hogy egy ébresztő, ami nem az enyém, gőzerővel próbál kiugrasztani az ágyból. Oldalra néztem Mick fele, aki mintha nem hallana semmit, átfordult a másik oldalára. A kis szemét az én felemre rakta a telefonját, hadd kapcsoljam le én. Ezt nem fogod nekem megköszönni kisöcsém.

Leállítottam az ébresztőt és Micket hagytam aludni, pihenjen csak amíg még teheti. Mint aki jól végezte dolgát átsétáltam a szobámba, lezuhanyoztam és felöltöztem úgy, hogy ne süljek meg míg kint vagyunk a pályán, ami sárga ujjatlan, combközépig érő csipkeruhából és egy fekete magas talpú tornacipőből állt. Jó szokásomat megtartva, hajamat egy erősen rendezetlen kontyba fogtam fel és egy teljesen natúr smint befejezése után késznek is nyilvánítottam magam a mai napra.

Már csak egy dolgom volt, mielőtt a tervemet végrehajtom az öcsémen. Bájosan lesétáltam a recepcióra és mosolyogva néztem a pult mögött álló lányra.

-Jó reggelt kisasszony! Segíthetek valamiben?

-Igen, lefoglaltak nekem és az öcsémnek két szobát, Lisa és Mick Schumacher.

-Igen-nézett fel a gépből-A huszonhármas és a huszonnégyes szoba.

-Pontosan. Azt szeretném kérdezni, hogy ugyanazon az emeleten van szabadon álló két ágyas szobájuk?

-Megnézem, egy pillanat.-bólintott és ismét a géphez fordult-Van, egyetlen egy, a harmincas.

-Meg lehet azt oldani, hogy átköltözzünk abba a szobába a másik kettő helyett?

-Természetesen.-bólogatott kedvesen-Önök is kimennek ma a pályára?

-Igen, ez volt tervben. Miért?

-Odaadom most a harmincas szoba kulcsát és megkérem, hogy miután átvitték oda a csomagokat és indulnak a pályára, hozza le nekem a másik két kulcsot. A papírokat elintézem én.

-Köszönöm szépen!-néztem rá hálásan és amint megkaptam az új szoba kulcsát már el is indultam vissza az emeletre. Mick szobáját céloztam meg, mert az órára nézve láttam, hogy rövid fél óra múlva lent kell találkoznunk a hotel recepcióján Felipevel és Nandoval, akik majd kivisznek a pályára. A sejtésem beigazolódott és Mick ugyanúgy aludt, mint mikor itthagytam. Lusta egy teremtés, egész nap húzná a lóbőrt, ha lenne rá esélye. Leültem mellé és lassan símogatni kezdtem a vállát vigyázva, hogy nehogy elnevessem magam. Óvatosan a füléhez hajoltam és suttogni kezdtem:

-Mick, gyere, ideje felkelni.-lökdöstem a hatás kedvéjért, de csak nyöszörgött párat és aludt tovább-Oké, nem akartam ehhez folyamodni, de húsz perced van, hogy elkeszülj.-simogattam tovább kedvesen, de a hallottaktól kipattantak szemei

-Oonaaaa!-szökött fel az ágyból mint egy rugó és a ruháit kereste-Most miért csinálod ezt?

-Te miért raktad a telefonod a fejem mellé? Hm?-vontam kérdőre, de túlságosan el volt foglalva-És ne dobálj szét mindent, mert át kell vigyük a cuccainkat a harmincas szobába.

-Azt meg minek?-állt le egy pillanatra, de nem többre

-Az dupla ágyas. Oké, én megyek is és átviszem a bőröndömet. Mikor elkeszültél hozd a csomagjaidat, ott találkozunk.

Kimondottan örültem, amiért minden ruhámat és egyebet a bőröndben hagytam, így csak összeszedtem a kint maradt apróságokat és már mentem is elfoglalni az új szobánkat. Mick is elég hamar csatlakozott hozzám, pedig már kezdtem volna örülni, hogy nem lesz ideje elkészülni és itt hagyhatom a hotelben. De persze nem, úgy sietett, mintha az élete múlna rajta. Izgatott és neki ez a futam ezerszer annyit jelen, mint nekem. Kötelességemnek érzem, hogy eljöjjek, ha számítanak rám. Ennyi tiszteletet mutatnom kell édesapám felé, aki ilyen fényes karrierrel rendelkezett, mielőtt megtörtént a legrosszabb. Az itteni emberek szeretnek, noha tudom, hogy csak a Schumacher név miatt, de az elmúlt években meg kellett barátkozzak a ténnyel, hogy sokan ki fognak használni. Tisztában vagyok vele, hogy ebben a sportban is két-három ember kivételével mindenki csak közelebb akar kerülni az apámról szóló információkhoz. Ebből az egész utazó keretből három ember érdemelte csak ki a bizalmam, a többinek csak udvariasságból mosolygok, mert megvolt az otthoni hét év... Stefano Domenicalit, a Ferrari csapatfőnökét 2008-ban zártam a szívembe, amikor elveszetten bolyongtam fel-alá apát keresve, de szomorúan vettem tudomásul, hogy eltévedtem. Stefano volt az, akinek megesett rajam a szíve a többszáz ember közül és visszakísért szülőmhöz. Az volt az első éve csapatfőnökként, de a milliónyi elfoglaltsága mellett mindig kerített pár percet, hogy válthassunk néhány szót. Úgy éreztem egy-egyszer mellette, mintha egy második apuka lenne az életemben. Hálás vagyok neki azért, hogy az elmúlt hónapokban mellettem állt, amikor lelkileg a béka segge alatt voltam. Aggódott apámért, az öcsémért, anyáért és az egészségemért. Ő ajánlotta fel, hogy eljöjjek a versenyekre. Eleinte vissza akartam utasítani és inkább kitértem a válaszadás alól, de sikerült meggyőzniük. Be kellett látnom, hogy ha elzárkózik az egész családunk a nyilvánosság elől, az mégnagyobb port kavar. Természetesen pont ahogy eddig, ezentúl sem nyilatkozok az apát érintő témákról, de hatalmas mosollyal fogok a kamerák elé állni és magabiztosságot sugározni. A másik két ember, akiben megbízok, az Fernando Alonso és Felipe Massa, a két ferrari pilóta, akik már évek óta képesek egy szempillantás alatt jobb kedvre deríteni, akár akaratuk ellenére is. Nagyon jópofa és szerethető mindkettő, csak meg kell ismerni őket közelről.