Ködbe veszett árnyvadász ✓

|17|

Jace hirtelen ült fel az ágyban. Azonnal feltűnt neki, hogy nem a saját szobájában volt, hanem a gyengélkedőn. Mellette Izzy aludt egy széken. Láthatóan sokáig fent volt, s valószínűleg virrasztott volna tovább, de elnyomta az álom. Ahogy a másik irányba vezette a tekintetét, észrevette, hogy ott lévő ágyban szintén feküdt valaki. Alec...

– Még ne kelj fel! – állította meg Magnus, mikor Jace ki akart mászni a takaró alól. A boszorkánymester fáradtan nézett rá.

– Hogy van Alec?

– Rosszabbul, mint te – sóhajtott fel Magnus. – Nem mozdul, nem reagál semmire, csak fekszik eszméletlenül.

– Mióta? – tette fel a kérdést félve Jace.

– Ma lesz három napja – nézett fel rá komolyan Magnus. – Te legalább mozogtál néha, meg motyogtál.

– Hát sosem lesz ennek már vége? – Jace tudta, hogy a válasz még rejtve volt mindenki előtt. Mindenesetre kimászott az ágyból, majd Alec mellé sétált.

A testvére legalább olyan sápadt volt, mint a mögötte lévő fal. Fekete haja zavartalanul hullott a fehér bőrre. A mellkasa nagyon lassan, s szinte alig emelkedett. Az egyik keze a teste mellett, míg a másik Magnus ujjai között pihent. A takaró nagyjából az álláig fel volt húzva, mivel a láza újra felment. Jace azonban nem ezeket vette észre elsőnek. Egy eléggé csúnya seb éktelenkedett a testvére nyakán. Nem tudta megállapítani, hogy mi okozhatta, de szörnyen ronda volt. Lilás, gennyes és egyáltalán nem egészséges.

– Azt hogy szerezhette? – mutatott rá Jace.

– Fogalmam sincs – rázta meg a fejét Magnus. – Nem tudok többet, mint te. Van egy tippem, de az nem így nézne ki.

– Hátha mégis.

– Említette, hogy egy vámpír is volt ott – vonta meg a vállát a boszorkánymester. – Talán az meg is harapta.

– Talán – bólintott Jace. – De mitől lett ilyen? Azok nem szoktak ilyenné válni.

– Talán James tett valamit vele – találgatott Magnus fáradtan. Nem csak idegileg, de testileg és lelkileg is ki volt már készülve. Alec életben tartása szinte minden erejét elszívta. Nem tudta, hogy meddig bírja még.

– Legszívesebben megölném azt a férget – mordult fel Jace.

– Inkább maradj Alexander mellett – állt fel lassan Magnus, s kissé nehezen. – Most szüksége van rád. Egyszerre ájultatok el, talán az ébredés is hamarosan megérkezik.

– Hová mész?

– Kutakodni. Hátha találok valami használható varázslatot – felelte halkan Magnus. – Addig vigyázol rá?

– Nem is tennék mást – bólintott komolyan Jace, majd gyorsan le is ült a boszorkánymester helyére. Magnus egy perccel később már elhagyta a szobát. Jace nem bánta. Szüksége volt egy kis magányra a történtek után.

Három napig nem volt magánál. Három teljes napig. Ennek ellenére továbbra is fáradtnak érezte magát. Gyanította, hogy valószínűleg Alec gyengesége miatt. Egyáltalán nem értette, hogy mi is történt pontosan. Az egy dolog, hogy a testvére újra beteg lett, de ez miért volt rá ilyen hatással? Miért esett össze ő is? Miért?

Jace remélte, hogy Magnus talál majd valamit. Nagyon félt, hogy Alec nem tud majd tovább küzdeni. Most is olyan szerencsétlenül nézett ki, mint egy haldokló. Talán csak a csoda tartotta egyben. Mindenesetre Jace sokkal jobb állapotban volt. Még...

– Az Angyalra, Alec! – sóhajtott fel halkan Jace, s finoman megszorította a fiú karját. Tudatni akarta vele a jelenlétét. – Csak egy kicsit bírd ki, kérlek! Magnus már keresi a megoldást...

Választ nem kapott. Alec némán feküdt, s talán még magasabbra szökött a láza. Jace már csak reménykedni tudott. Reménykedni egy csodában.

Léteznek egyáltalán még csodák?

~•°•|♪|•°•~
Megtalált
~•°•|♪|•°•~

Heya!

Oh, igen! Azt hiszem, újra visszatértem. Megint Pest csodálatosan szmogos levegőjét szívhatom, így most már állandóan (majdnem) van netem, szóval élek. Hamarosan jönnek majd megint a részek minden könyvemnél, egy kis türelmet kérek. Remélem tetszeni fognak, s talán van még itt valaki.

:3