🎂🍾1 év🍾🎂

568 24 4
                                    

Szóval... Ez a nap is elérkezett.

Kereken egy éve, szökőév lévél 366 napja publikáltam a legelső részt ehhez a történethez.

Rengeteg minden történt ennyi idő alatt.

Először kiraktam hetente a részeket. Ennél a történetnél is volt egy kisebb írói válságom, akkor áttértem két hétre. Nőtt a megtekintés és vote szám. Aztán novemberben, pontosan fél éve végül kiraktam a köszönetnyilvánítást is. Elértük az 500 voteot, a 10 000 megtekintést, majd a 20-at is. Meglett az 1000 vote. Mostanra pedig, egy év alatt majdnem meglett a 30 000, de végül 29 600 jött össze.

Ezek itt mind olyan számok, amikről álmomban sem gondoltam volna, hogy meglesznek. Amikor elkezdtem megírni, még abban sem voltam biztos, hogy valaha is be fogom fejezni. Azt hittem, hogy talán egy 1000 megtekintést össze tudok majd hozni rá. De végül sokszorosára nőtt, és még most is, fél évvel a történet befejezése után is folyamatosan gyarapodunk, méghozzá egyenlőre egyre nagyobb tempóban.

Amikor befejeztem az írását Leah történetének, majd amikor az utolsó fejezetet is kiposztoltam, nagyon nehezen szakadtam csak el. Hogy teljesen őszinte legyek, még most sem sikerült teljes mértékben. De ez talán így van jól.

Hiszen Leah volt az első karakterem, vele együtt fejlődtem én is.

Köszönök nektek mindent. Ha ti nem vagytok, akkor talán soha nem jutok el idáig. Rengeteg szép pillanatot köszönhetek nektek és ennek a történetnek. Emlékszem, hogy milyen volt, amikor még csak az első kihívásomat kaptam meg. Az első voteok, az első kommentek, amiket a mai napig imádok olvasgatni. Köszönöm! Tényleg.

Most pedig jöjjenek a bejelentenivalók :)

• A történet ismét új borítót kap e történés alkalmából, remélem ez is elnyeri tetszéseteket. Valamint úgy döntöttem, hogy itt most (valamint a jövőben, ha esetleg lesz még új borító) közzé is teszem őket, időrendi sorrendben.

1. Változat, ami még nagyon... kezdetleges volt. (És ezt most úgy értettem, hogy béna.

 (És ezt most úgy értettem, hogy béna

Oups ! Cette image n'est pas conforme à nos directives de contenu. Afin de continuer la publication, veuillez la retirer ou télécharger une autre image.

2. Változat, ami a 10 000 olvasó alkalmából készült, és már egy sokkal elfogadhatóbb változat, bár továbbra is csak egy kollázs.

 Változat, ami a 10 000 olvasó alkalmából készült, és már egy sokkal elfogadhatóbb változat, bár továbbra is csak egy kollázs

Oups ! Cette image n'est pas conforme à nos directives de contenu. Afin de continuer la publication, veuillez la retirer ou télécharger une autre image.

3. Változat, ami eddig szerintem a legjobban sikerül, bár elég egyszerű

Egyébként valamiért én azt mindig egyértelműnek gondoltam, hogy a borító alapszínének narancssárgás, pirosas, bordósnak kell lennie, nem tudom, hogy miért

Oups ! Cette image n'est pas conforme à nos directives de contenu. Afin de continuer la publication, veuillez la retirer ou télécharger une autre image.

Egyébként valamiért én azt mindig egyértelműnek gondoltam, hogy a borító alapszínének narancssárgás, pirosas, bordósnak kell lennie, nem tudom, hogy miért. Talán az az ok, hogy Leahnak vörös a haja, valamint a Griffendébe tartozik.

Amúgy az alap képen, amire rászerkesztettem az egészet, rózsák láthatók, utalva Leag második kersztnevére.

• Második bejelenteni való:
A történet, nem most, talán a nyáron, esetleg picit később, de átírásra fog kerülni. Drasztikusabb változtatások persze nem lesznek, az első és második rést az, ami inkább átírásért üvölt, kb a tíz-tizenötödik részig lesznek kisebb-nagyobb kiegészítések, de ezeken túl valószínűleg a leírásokat fogom majd kiegészítgetni, valamint helyesírási, valamint elírási hibákat fogok majd javítgatni.

Ez valószínűleg a következő módon fog megtörténni:

A címben mindenképp ki lesz írva, hogy átírás alatt.
Egy külön kis bejegyzést sem fogok leszedni, a részek utáni eredeti kommentárokat is meghagyom, legfeljebb az alá fogok megjegyzést írni. A részek után pedig a címükben pipával fogom jelölni, hogy át lettek-e már írva.
Egyébként az első rész átírt változatát már olvashattátok az érdekességes részben.

Most pedig... Azt hiszem, itt az ideje a búcsúnak. Habár végleg csak akkor fogok tudni elbúcsúzni, amikor az átírás is kész, valamint a kommentekre továbbra is válaszolgatni fogok  azonban ilyen külön részben már nem fogok többé írni. Azt hiszem, az ilyen kis bejegyzések alapján ti is látjátok, hogy mennyire nehéz, de mostmár muszáj ennyire elbúcsúznom tőletek, a történettől. Ha így haladnék tovább, lassan több külön rész lenne, mint rendes.

Egy évvel azután, hogy publikáltam az első részt, hivatalosan is lezárom Leah Rose Evans történetét.

2020. 05. 20, valahol Szegedhez közel

°●•°• Szeretlek titeket •°•●°

Vous avez atteint le dernier des chapitres publiés.

⏰ Dernière mise à jour : Mar 08, 2022 ⏰

Ajoutez cette histoire à votre Bibliothèque pour être informé des nouveaux chapitres !

Leah Evans Története //ÁTÍRÁS ALATT//Où les histoires vivent. Découvrez maintenant