Leah Evans Története //ÁTÍRÁS ALATT//

17. Rész

//A rész még nem került átírásra, egyenlőre eredeti állapotában olvasható//

Elérkezett a május vége, ami egyben azt is jelentette, hogy napokon belül elkezdődnek a vizsgák. Legalábbis a legtöbb évfolyam számára a sima, szokásos vizsgák. Azonban az ötöd- és hetedévesek egészen másfajta vizsgákat írnak meg, jóval nehezebbeket. A hetedévesek a Rémisztően Agyfacsaró Varázstani Szigorlatot, röviden RAVASZ-t, az ötödévesek pedig a Rendes Bűbájos Fokozatot, röviden RBF-et készültek letenni. Az utóbbi hónapokban a szabadidőm jóformán csak tanulásból áll. A húsvéti szünet után már Cedriccel sem jártam le kviddicsezni, inkább azt a másfél órát is tanulásra használtam, amit egyébként eddig edzéssel töltöttem.

Valamelyik nap Harry is végre megtudta, hogy mit kell majd csinálniuk a bajnokoknak a harmadik próbán. A kupa egy a kviddicspályán növesztett labirintus közepén lesz ( vagyis kviddicsezni már ígyse-úgyse tudtunk volna Cedriccel ) , és amelyik bajnok először megérinti, az nyeri meg az egész tusát. Azonban a versenyzőknek nem lesz ilyen könnyű dolguk, ugyanis a labirintusban különböző akadályokon kell majd átjutniuk, legyen az egy veszélyes növény, vagy éppen egy varázslény.

Harry zaklatottan jött vissza hozzánk a klubhelyiségbe, ugyanis elmesélte, hogy azon kívül, hogy megtudta a feladatot, még más is történt vele, ugyanis  amikor Krummal sétált a tiltott rengeteg szélén, egyszer csak előkerült Barty Kupor, de nagyon úgy tűnt, hogy nincs magánál. Először csak olyan volt, mintha Percyhez beszélne, utána viszont mindenképpen akart mondani Dumbledorenak valamit. Harry berohant a kastélyba egy tanárért, azonban mire visszaértek, addigra már Kupor eltűnt, Krum pedig el volt kábítva.

Ezek után még a többiek találgattak, hogy mi történhetett, én azonban inkább újra beletemetkeztem a tanulásba.

Májusban még volt minden ötödikesnek egy pályaválasztási beszélgetése McGalagonnyal. A tanárnőnek elmondtam a terveimet, mindhármat, miszerint kviddicsezni szeretnék, de utána meg aurornak állnék, illetve ezeken kívül még a tanítás is érdekel, ő pedig elmondta, hogy ezekhez milyen tantárgyak kellenek. Igazándiból nekem nem sokat segített ez a beszélgetés, ugyanis a legtöbb követelményt már tudtam.

A vizsgák előtti utolsó óráinkon már csak ismételtünk. McGalagony az egyik átváltoztatástan végén a vizsgák menetét is ismertette velünk, én pedig alaposan a fejembe véstem a június tizenharmadikai napot, ugyanis addigra végre túl leszek az összes vizsgámon. Ha tudtam volna, hogy mi fog velem történni aznap este, akkor máris nem annyira vártam volna a vizsgák végét. Ha tudtam volna, talán sikítva menekülök. Azonban akkor még semmit nem tudhattam, így hihetetlenül vártam már azt a napot. Ó, bár ne tettem volna...

Június első hétfőjén gyomorgörccsel ültem a reggelim fölött. Na meg a bűbájtan jegyzeteimmel. Reggeli után az ötöd- és hetedéveseken kívül mindenki elment órára, minket pedig osztályonként behívtak a terembe, ami nem a szokásos módon volt berendezve, hanem a házak asztalainak a helyét kisebb, egyszemélyes padok vették át.

Sem a délelőtti írásbelivel, sem pedig a délután megrendezett szóbelivel nem volt gondom. Sem az összes többi vizsgával. A hétfői bűbájtant követte kedden az átváltoztatástan, szerdán a gyógynövénytan, csütörtökön a sötét varázslatok kivédése. A szóbeli vizsgán hirtelen ötlettől vezérelve megkérdeztem az engem vizsgáztató Dombors professzort, hogy plusz pontért megidézhetnék-e egy patrónust. Ő kételkedve ugyan, de beleegyezett. Én a szeretteimre gondoltam, kimondtam a varázslatot, mire előjött a pálcámból a szokásos ezüstös kutya, ami pont úgy nézett ki, mint az animágus formám.
Tényleg, egyébként a McGalagonnyal vett órák megtették a hatásukat, ugyanis mostanra akkor alakulok át amikor csak akarok.